Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-11 / 50. szám
2 -m 2011. december 11. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Szerető mennyei Atyánk, áldunk és dicsőítünk, hogy szent Fiadban közénk jöttél. Hisszük, hogy most is velünk vagy, és meghallgatsz bennünket, amikor az ő nevében könyörgünk hozzád. [Lektor:] Hálát adunk szabadulásodért, szeretett Fiad, Jézus Krisztus megváltó művéért, amely örök irgalmadat közvetíti felénk. Köszönjük, hogy a kegyelem idejében élhetünk. Igédben bűnbocsátó irgalmadat hirdetteted és üdvösségünket munkálod. Köszönjük, hogy a keresztség és az úrvacsora szentsége által részesülhetünk kegyelmed gazdagságában. Kérünk, add, hogy ne éljünk vissza türelmeddel, ránk áradó szereteteddel! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Kérünk téged, segíts bennünket, hogy hűséggel tudjunk járni a te utadon. Irgalmadba ajánljuk hazánkat, nemzetünket. Oltalmazd meg egyházadat! Segítsd a lelkészeket, felügyelőket, presbitereket, hogy Jézus és az apostolok útmutatása szerint járjanak elöl mindenben a rájuk bízott közösségekben! Légy a gyülekezetekkel, és erősítsd hitünket Szentlelked ereje által, hogy egy szívvel és egy lélekkel tudjunk megállni előtted minden bajban és örömben! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Kérünk téged, mennyei Atyánk, adj a szívünkbe reményteljes várakozást! Légy velünk, amikor a munkánk közben gondolunk Jézus érkezésére, vagy amikor csendes magányunkban imádsággal fordulunk hozzád! Áldd meg otthonunk békességét, és adj örömöt a szívekbe! Szenteld meg örömünket, hogy ne mulasszunk el hálát adni ajándékaidért és minden áldásért, amelyben kegyelmed gazdagságából részesítesz! Áldd meg a gyermekeket, és óvd életüket, hogy az ő szívből jövő örömük a miénk is lehessen! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Légy azokkal, akik betegségekkel küszködve harcolnak a holnapért, és légy a szomorkodókkal, halállal vívódókkal, gyászolókkal! Éreztesd meg velük szereteted erejét! Add, hogy tudjunk segíteni másokon - az otthontalanokon és az árvákon, az éhezőkön és a lelkileg sérülteken! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk, siess segítségünkre, és tarts meg minket a hitben, hogy soha el ne szakadjunk tőled, hanem tieid maradjunk, míg el nem jön országod, ahol hitünk látássá válik - Jézus Krisztus, a mi Urunk által. [Gyülekezet:] Ámen. Az Evangélikus Élet 2005-2011. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről. £ ‘Evangélikus Élet®» sae Evangélikus Élet®> ADVENT HARMADIK VASÁRNAPJA - LK 3,15-18 A Jövő Az adventi időszakkal kapcsolatosan szokás a várakozás fogalmát emlegetni. Bár tudjuk, hogy a latin kifejezés nem várakozást, hanem eljövetelt jelent, Jézus eljövetelét. Világos azonban, hogy az eljövetel akkor bír jelentőséggel, ha várakozás előzi meg. Hiába énekeljük, hogy „Még ma is jön hozzánk, / Ma is áldást hoz ránk” (EÉ 136), ha Jézus eljövetele, érkezése közömbös számunkra. Elképzelhető, hogy első reakciónk a várakozás gondolatára egy fásult legyintés. Hiszen talán éppen attól szenvedünk leginkább, hogy nincsen semmiféle várakozás, mert nincsen választási lehetőségünk. Ez van. Tehetetlenek vagyunk. Azonban mielőtt belemélyednénk abba, hogy korunk sötét reménytelenségét ostorozzuk, mielőtt belefognánk a végeláthatatlan sopánkodásba, hogy a mai ember már nem vár semmit - s ezzel a magunk reményvesztett hitetlenségét bevallanánk -, szögezzük le a tényt: várakozás minden kor emberében - bennünk is - létezik, legfeljebb szunnyad. A bennünk élő várakozás hasonlít azokra az egyszerűbb élőlényekre, amelyek kedvezőtlen körülmények között betokosodnak, hogy túléljék a nehézségeket. Vagy mint a téli álomban elbújok, amelyek szintén a nehezebb időket vészelik így át a tavasz érkezéséig. A várakozás időről időre fellángol. Mindig olyankor, amikor úgy látjuk, hogy van választási lehetőségünk. Amikor úgy véljük, hogy döntési helyzetbe kerültünk, s már nem az „úgyis mindegy, minden hiába” gondolat bénít. Mondhatnánk azt is, hogy amikor a lehetetlenség masszív egységén, mozdíthatatlan tömbjén rést üt a reménykedő kétség: hátha lehetne másképpen is?! Nem hiszem el, hogy csak így lehet! A korok közötti különbség alapvetően nem a körülményekben, de nem is az emberben van, hanem abban, hogy vajon ez a kétség fölébred-e. Feltehetőleg sem gazdaságilag, sem politikailag, sem erkölcsi szempontból nem volt sem könnyebb, sem nehezebb az első században élni, mint most. A megélhetés gondjai, az emberi kapcsolatok csődje és a különféle kísértések súlya ugyanaz lehetett, mint ma. És akkor egy ember egyszerűen elindult - igen, ilyen egyszerűen mondja az ige és „hirdette... a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára" (Lk 3,3). Nem történt más, csak az, hogy a reménytelenséggel szemben kételyt ébresztett. Fölkeltette az emberi szívben az élő Isten után kiáltó vágyat. Elmondta, hogy van más választás. Amire vágynak, amire szükségük van, az nem a körülmények jobbra fordulása, hanem Isten. Elképesztő volt a hatás. Megindult a reményteljes várakozás és ennek kapcsán a fontolgatás - vagy ahogy a görög szövegben olvassuk: a dialógus a szívben. Dialógus, vagyis párbeszéd. Megrendültek a rendíthetetlennek gondolt szívek. Már nem olyan egyértelmű, hogy csak így mehetnek a dolgok, ahogy mennek. Feldereng a lehetőség, hogy esetleg meg lehet szabadulni megrögzött rossz szokásoktól, az önző én tonnás terhétől. Megjelennek a vámszedők - az anyagi, gazdasági biztonság csalódott hívei -, a katonák - a hatalom megtestesítői - és minden boldogtalan, kiutat nem látó, reményvesztett ember. Az addig tehetetlenségükben vergődők egyszer csak látják, hogy valamit ők is tehetnek. A Keresztelő szolgálatának másik fontos vonása, hogy a reményt nemcsak felébresztette, de helyes irányba is terelte. Minthogy ő volt a reményt ébresztő örömhír szószólója, természetszerűleg felé fordult elvárásaival a hallgatóság. Ő azonban nem lépte túl hatáskörét. Nem állította magáról, hogy minden bajra tudja a megoldást. Nem hitegette őket hamis ábrándokkal. De nem is hagyta őket magukra felpiszkált várakozásaikkal a pusztában, hanem Jézus felé utalta őket tovább. Jézus követei ma sem vehetik magukra a világmegváltás terhét, akármilyen nagy elvárások övezik is tevékenységüket. Nálunk erősebbek bajaink. De mindennél erősebb az, aki Szentlélekkel és tűzzel keresztel. Az események semmi jóval nem biztatnak - akár a világgazdasági helyzetet nézzük, akár a közerkölcsre gondolunk, vagy akármilyen tekintetben vizsgáljuk a jövőt. Ami várhatóan jön, az nem ad okot a bizakodásra. Éppen ezért igencsak érettnek tűnik a helyzet arra, hogy meghalljuk az Ige üzenetét a Jövőről! Amikor hívő emberek előre tekintenek, tudják, hogy a Jövő nem pusztán események véletlen, személytelen, kétségbeejtő sora. Mi nem azt várjuk, ami jön - esetleg lemondó legyintéssel: „Jöjjön, aminek jönnie kell!” -, hanem bizalommal várunk Valakit, és örömmel, reménységgel, a Szentírás biztatására: „Jöjjön, akinek )önnie kell” várjuk az Eljövendőt, akinek el kell jönnie. Jézust várjuk, ő a Jövő! Mi hogyan készítjük a Jövő útját? Megtesszük-e, amit Isten kér igéjé-Iktatások Jogi aktus - vagy egy kicsit több? ► A Liturgikus könyv második kötetében jelentős fejezetet foglalnak el az iktatások. Érdemes hát nemcsak az egyes konkrét eseteket számba venni, hanem általában végiggondolni ennek a cselekménynek a tartalmát, formáit, üzenetét. Az iktatás nem alapjaiban határozza meg egy ember vagy/és egy közösség életét. Ez az alkalom inkább egy élethelyzet hivatalossá, nyilvánossá tétele, egy időszakra való rögzítése. Amikor beiktatunk valakit a hivatalába, tisztségébe, akkor a meglevő képzettségét, képességét, tudását állítjuk egy konkrét területen szolgálatba. A lelkész beiktatása előtt is lelkész (már korábban ordinálták), de ha sikeresen megpályázott egy szolgálati helyet, vagy egy gyülekezet meghívja lelkészéül, esetleg megbízottként, helyettesként kiküldi a püspök, akkor az esperes beiktatja őt a hivatalába. Hasonló a helyzet a pedagógussal, aki tanári diplomával a zsebében pályáz meg egy konkrét állást egy adott egyházi iskolában - az új tanárokat a tanév kezdetén beiktatják. Kicsit más a helyzet azok esetében, akik korábbi munkájukhoz képest új, addig nem gyakorolt szolgálati területre lépnek. Esperesek iktatása, országos felügyelő, országos irodaigazgató iktatása sorolható többek között ide. Mi is hát valójában az iktatás? Jogi aktus, vagy annál egy kicsit több? A kérdés költőinek tűnik, hiszen a témával a Liturgikus sarokban foglalkozunk. Nyilvánvaló, hogy a hivatalos cselekmény és a liturgikus alkalom egymásra épül, egymásba fonódik, egymást kiegészíti. Érdemes figyelnünk arra, amit a Liturgikus könyv második kötetének (LK 2) iktatásokat megelőző rubrikája ír: „Az egyházban mint Krisztus testében minden tagnak megvan a maga sajátos szolgálata Isten kegyelmi ajándékának és a tag hitének mértéke szerint. Minden tagnak ismernie kell a reá bízott szolgálatot, annak kereteit és tartalmát, hogy senki se avatkozzék más dolgába, hanem a különböző szolgálatok egymásba illeszkedésével jó rendben épüljön Krisztus egyháza. E rend érdekében szükséges, hogy akik elhívatás és megbízás alapján hivatalos szolgálatot végeznek az egyházban, azokat az egyház elöljárói az egyház nyilvánossága előtt állítsák szolgálatba. Ez történik az iktatással istentisztelet és közgyűlés keretében. így egészíti ki egymást a liturgikus és az egyházjogi aktus.” Egyértelmű tehát, hogy az egyházban fontos a jó rend, de nem elegendő a papírforma szerinti döntés kihirdetése. Az emberi rendhez az isteni ajándékokra van szükség. Arra, hogy az egyház Ura pecsételje meg igéjével és áldásával az emberi döntést, és a gyülekezet ne csupán a közösség elrendelését vegye komolyan és hajtsa végre, hanem imádságban kérje a Szentlélek munkáját, megerősítését, útmutatását. Az általános bevezető rubrika így folytatja: „Az egyházi szolgálatra elhívottak egyik csoportjának sajátos feladata a nyilvános igeszolgálat, amelyre az ordináció hatalmazza fel és kötelezi a szolgálattévőt. Ezek: a gyülekezeti lelkész, az esperes, a püspök, a teológiai tanár, a különleges beosztású lelkész, a helyettes lelkész és a megbízott lelkész. Az egyházi szolgálatok másik csoportja az egyház hivatalos igeszolgálatát támogatja és tehermentesíti. Ezeket a szolgálatokat nem élethivatásként, hanem többnyire meghatározott időre vállalják. Istentiszteleti iktatásuknál kifejezésre jut az elkötelezés korlátozottsága. Ugyanakkor az egyház rájuk és szolgálatukra is kéri Isten kegyelmét és áldását." Mi is történik hát az iktató istentiszteleten? Minden esetben elhangzanak bibliai olvasmányok, amelyek a szolgálat lényegéről, titkáról, isteni lehetőségeiről szólnak. Fontos, hogy az iktatandó kifejezze szándékát és készségét az új szolgálatra, és ezt esküvel is megerősítse. Elhagyhatatlan a szolgálatba indulóért való közös könyörgés. Ennek csúcspontja mindig a Szentlélek hívása, hiszen tudjuk, hogy nélküle minden emberi kezdeményezés gyenge, erőtlen, kurdarcra ítélt próbálkozás csupán. A VASÁRNAP IGÉJE ben: „... minden szakadékot töltsétek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává”? (Lk 3,5) Ez az, ami tőlünk függ. Ezt ki-ki a maga életében, a saját hatáskörében megteheti! A többi Isten ígérete: „...és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” ■ Győri Péter Benjámin Imádkozzunk! Jézus! Megváltjuk, nem tudunk úrrá lenni bajainkon. Körülvesz bennünket sokféle válság, de bennünk is nagy a bizonytalanság. Sokan anyagi nehézségekkel küzdenek. Mások munkalehetőség nélkül tengődnek - hasznavehetetlennek érzik magukat, mint akik nem tehetnek semmit, mert nincs rájuk szükség. Másokat az emberi kapcsolatokban átélt csalódások tettek keménnyé, reményvesztetté. Tehetetlenül szemléljük, ami végbemegy rajtunk. Megfáradt idősek, megroppant családok, jobb lehetőségre vágyó fiatalok. Vajon milyen jövő vár gyermekeinkre? Jézus! Te nagyobb vagy nálunk, és bajainknál is. Ébreszd bennünk a reményt, hadd hasson át bennünket szívünk mélyéig az öröm, hogy te ma is közöttünk vagy. Legyél te az Úr életünkben! Tisztíts mega hitetlenségtől!Szentlelked erejével, szeretetével lelkesíts, és tegyél bennünket útkészítőiddé a mindennapok találkozásaiban! Ámen. Az imádsághoz kapcsolódóan következik az áldás. Az iktató liturgus (lelkész, esperes vagy püspök) felemelt kézzel (illetve kézrátétellel) adja át Isten áldását, amely - hisszük - teremtő ige. Alkalmat, erőt, lehetőséget teremt az új szolgálatra. Az iktatás szent szolgálatát megelőzi és folytatja a jogi események sora. Előtte a döntés, elhívás, küldés, a szolgálat körülményeinek, objektív keretének előkészítése, utána pedig az iktatás tényének rögzítése és a szolgálatba indítás. Ezt fogalmazza meg a Liturgikus könyv is: „Az iktatásnak mindig van egyházjogi vonatkozása is. Ez már az iktató istentisztelet különböző szövegeiben is kifejezésre jut. De az iktatás tényét és az abból folyó egyházjogi következményeket az istentisztelet után az illetékes egyházkormányzati testület ülése jelenti ki és foglalja jegyzőkönyvbe." Ám mit ér a jog, mit ér az ember minden korrekt igyekezete, ha nincs rajta Isten áldása? Az iktatás lényege pedig ez: Isten áldásával indulni a vállalt szolgálatba. Jogi aktus, vagy egy kicsit több? Sokkal több! ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.)
