Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-12-11 / 50. szám

nem osztanak fegyelmit Tízéves a nyíregyházi Luther Márton Kollégium épülete ► „Ha az úr nem építi a házat, hi­ába fáradoznak az építők...” (Zsolt 127,1) - írták a nyíregyhá­zi Luther Márton Kollégium épülete elkészültének tizedik év­fordulójáról megemlékező de­cember 4-i ünnepség meghívójá­ra, amiből nem következik, hogy az „építőknek” ne kellett volna nagyon iparkodniuk... Történt pedig, hogy amikor a Kossuth­­gimnázium visszakerült egyhá­zunk tulajdonába, „jött vele” az utca szemközti oldalán álló, Bé­la úti diákotthon is, az önkor­mányzat hajdan volt Bessenyei Kollégiumának tagintézménye. S persze jött vele megannyi gond, bár öröm is volt ez, hisz a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázi­um beiskolázási lehetőségeit ugyan tágította a kollégium léte, de azt lát­ni kellett, hogy a legelemibb követel­ményeknek sem felel meg az épület. Az egyház elöljárói, az intézmények vezetői alig győzték leleménnyel, ha hivatalos látogatás következett akko­riban - különösen az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgá­lat szakembereinek vizitje jelentett nagy kihívást. Fordulatot az egykori általános iskola ingatlanának visszaszerzése hozott, annak telke ugyanis azonnal sugalmazta az ötletet: itt kell meg­épülnie a korszerű diákotthonnak. „Már csak a forrást kellett megtalál­ni” - emlékezett szelíd mosollyal Martinovszky István, a Luther Már­ton Kollégium igazgatója a jubileu­mi ünnepségen. Az igazgató mint mérnök-tanár - bár akkor még a Wesselényi Miklós Szakközépiskola tantestületét erősí­tette - kezdetektől tagja volt a kollé­gium ügyét előremozdító bizottság­nak. A Luther-kollégium dolgában Laborczi Géza, az intézmény igazga­tótanácsának elnöke, a belvárosi evangélikus gyülekezet akkori igaz­gató lelkésze jeleskedett. Ő a kezde­tekben vezette is az Iskola utcában emelt intézményt. „Sose felejtem el, egyszer jött ve­lem szemben Endreffy Ildikó, a pres­bitérium tagja a lelkészi hivatal folyo­sóján, és csak úgy odavetette: Van húszmilliónk, építünk kollégiumot!”- adomázik tovább Martinovszky Ist­ván. Mindemellett ahhoz, hogy a kollégiumépítés több legyen tervnél, az akkori kormány későbbi kétszáz­­millió forintos támogatása is kel­lett, a költségvetésből hiányzó utol­só negyvenmilliót pedig Nyíregy­háza város önkormányzata állta, s ez­zel tulajdonrészt is szerzett az intéz­ményben. Ennek megfelelően a város önkormányzati fenntartású oktatási intézményeibe járó középiskolások is kérhetik felvételüket a kollégiumba. Elsősorban az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és a Túróczy Zol­tán Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda ta­nulóit veszik fel, mellettük pedig jel­lemzően a nagy hírű Krúdy- és Köl­­csey-gimnázium, olykor a Művészeti Szakközépiskola diákjai pályázzák meg a felvételt a Luther-kollégiumba. Az eredetileg százhúsz férőhelyesre tervezett intézményben ma már száz­harminc diák lakhat. Az induláskor az egyház oktatási osztályának akko­ri vezetője, Mihályi Zoltánné komo­lyan aggódott, lesz-e elegendő tanu­lója a létesítménynek - mára inkább a „sorban állás” a jellemző. Az evangélikus szellemiségű intéz­ményben nagy gondot fordítanak ar­ra, hogy a diákok ne csak tanulmányi kötelezettségeiket teljesítsék, hanem szabad idejüket is értelmesen töltsék el: számos szakkör, klub várja a fiata­lokat. Bizonyosan nem véletlen, hogy a zenei elkötelezettségéről is ismert Martinovszky István vezette kollégi­umban az énekkar és a zenekar az egyik legnépszerűbb foglalatosság. És hogy mennyire eredményes, arról épp az ünnepség adott bizonyságot. A kollégiumban lakó diákok tanul­mányi átlageredménye egyébként 4,2, és az elmúlt évtizedben - az egyébként ma is kifogástalan állapot­ban lévő, megóvott épületben - egyetlen fegyelmi tárgyalást sem tartottak, mert nem volt rá szükség... A jubileumi ünnepségen a kollégis­ták szolgálata, az igazgató és az igaz­gatótanács elnökének köszöntője után Luther Márton-emlékéremmel és emléklappal ismerték el mindazok munkáját, akiknek állhatatos tevé­kenysége kellett - az Úr segítsége mellett - ahhoz, hogy ez az intéz­mény elkészülhessen. Huszonhár­mán vehették át az elismerést, a dí­jazottak között vannak a Magyaror­szági Evangélikus Egyház akkori ve­zetői, a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség vezetői, a kivitelező Nyírép Kft. szakemberei, az intéz­mény igazgatótanácsának tagjai és a kollégium munkatársai. A nyíregyházi Luther Márton Kol­légium ünnepsége istentisztelettel zárult, amelyen iß. dr. Hafenscher Ká­roly, a révfülöpi Ordass Lajos Evan­gélikus Oktatási Központ igazgató­ja szolgált igehirdetéssel. ■ Veszprémi Erzsébet Nyugdíjas lelkészek adventi együttléte ► Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően ismét a Rózsák te­rén, az evangélikus kollégium­ban tartották adventi találkozó­jukat a Déli és az Északi Egyház­kerület nyugdíjas lelkészei. Az immár hagyományos együttlé­­ten december 2-án több mint negyvenen - lelkészek és há­zastársaik - töltöttek el jó han­gulatban néhány órát. Először Bence Imre, a Budai Egyház­megye esperese üdvözölte az idős szolgatársakat, majd Radosné Len­gyel Anna, a Déli Egyházkerület felügyelője köszöntötte a résztvevő­ket és adta át - a találkozó időpont­jában a bajor evangélikus testvérek­nél tárgyaló - Gáncs Péter püspök jókívánságait. A nyitóáhítatot dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke tartotta 2Kor 12,1-10 alapján. Az igeszolgálat után az elmúlt esztendő­ben elhunyt lelkész testvérekről és lel­készfeleségekről emlékeztek meg imádsággal a találkozó résztvevői Missura Tibor vezetése mellett. Hegyváriné Pauló Mária, a talál­kozónak helyet adó kollégium új igazgatója bemutatta az intézmény életét, a kollégium diákjai pedig szí­nes műsorral kedveskedtek a vendé­geknek: a vers- és prózamondás, énekkari szolgálat, fuvola- és zongo­rajáték, valamint az akrobata- és zsonglőrmutatványok nagy tetszést arattak. Deák László, a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Isko­la és Gimnázium lelkésze személyes hangú előadásában az evangélikus iskolák missziói szerepéről és fel­adatáról beszélt. Elmondta, hogy evangélikus oktatási intézményeink­be szerte az országban közel ti­zenkétezer gyermek jár, szólt a gyü­lekezetek és iskolák kapcsolatáról, a pedagógusok egyházi kötődéséről, az iskolalelkészek feladatairól és a kollégiumok szerepéről. Befejezésül Deák László iskolások leveleiből, írásaiból vett idézeteket olvasott fel. Előadását hozzászólások kö­vették, majd az egyházkerületek adventi ajándékának átadására ke­rült sor. Az alkalom a közösen elfogyasztott ebéd után a résztvevők testvéri, ba­ráti beszélgetésével zárult. ■ WiszKiDENSZKY András Szeretetvendégség Beleden Adventi szeretetvendégséget rende- ben téged várunk, jöjj, Urunk Jézus, zett december 2-án, pénteken este a maradj nálunk címmel. A gyülekezeti Beledi Evangélikus Egyházközség. Az tagok ezután aktuális témákról beszél­alkalmon - Béres László helyi lelkész meghívására - Szemerei János, a Nyu­gati (Dunántúli) Egyházkerület püs­pöke tartott előadást Adventi csend­gethettek a püspökkel. A záróáhítatot Adámi Mária püspöki asszisztens tartotta Zak 9,9 alapján. ■ Adámi Mária felvétele G AS-támogatás Szentantalfának Az osztrák Gusztáv Adolf Segélyszol­gálat adományát vehette át a szent­­antalfai evangélikus gyülekezet kül­döttsége december 3-án Kőszegen Manfred Koch szuperintendens ke­zéből. A találkozón jelen volt Szeme­rei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke, valamint Mesmer Ottó burgenlandi lelkész is. Németh Szabolcs, a Mencshely- Nagyvázsony-Szentantalfa-Zánkai Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze elmondta: az összeg a szent - antalfai gyülekezeti helyiség felújítá­sát szolgálja majd. ■ A. M. A Miskolci Egyetem üvegcsarnokában idén is megtartották az adventi lel­­készségi napokat a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség szervezésé­ben. A november 29-30-ai alkalomhoz vásár is kapcsolódott, melynek kí­nálatában nemcsak karácsonyi ajándékok, hanem - karitatív céllal - süte­mények is szerepeltek. Az utóbbiak árából befolyt összeggel kárpátaljai ma­gyar fiatalokat kívánnak támogatni a szervezők. Szintén számukra gyűjte­nek december 15-ig cipősdobozokba csomagolt ajándékokat, amelyeket majd az egyetemi lelkészség juttat célba. ■ Edelmayer Zsolt felvétele Tisztelt Olvasóink! A hetilapunk e heti számában elhelyezett csekken a Híd evangélikus ma­gazin előfizetési díját, illetve a magazin előállításának támogatását lehet befizetni. Ez a csekk az Evangélikus Élet előfizetési díjának a rendezésé­re NEM ALKALMAS! A Híd magazint minden olvasónk az Evangéli­kus Élettel együtt továbbra is előfizetés nélkül kapja. Az Evangélikus Élet előfizetésének meghosszabbításához mindenki­nek névre szóló csekket postázunk. FOTÓ: ADÁMI MÁRIA

Next

/
Thumbnails
Contents