Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-12-04 / 49. szám

i6 -4t 2011. december 4. Evangélikus Élet HÍREK, HIRDETÉSEK A Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság (KÖT) következő összejö­vetelén, december 5-én, hétfőn 18 órakor a budai református gyüleke­zet Budapest I., Szilágyi Dezső tér 3. sz. alatti helyiségében dr. Szentpétery Péter (Evangélikus Hittudományi Egyetem) Az egyház egysége és az ökumenikus párbeszéd címmel tart előadást. Mindenkit szeretettel vár a társaság vezetősége. Adventi zenés áhítatot tartunk de­cember 11-én, vasárnap 17 órától a szentendrei evangélikus templom­ban (Szentendre, Bükkös part 2.). Műsoron: adventi vespera, középko­ri szerzők adventi és karácsonyi művei. Vendégünk a Stella ének­­együttes. Minden karácsonyra készü­lő testvérünket, városlakót szeretet­tel várunk! A budafoki evangélikus templomban december 9-én, pénteken délután 4 órakor kerül sor a VI. magyar kará­csonyi versek szavalóversenyre. Ezt a nemes vetélkedést Budapest XXII. kerületének alsós diákjai között szer­vezzük. A zsűri elnöke Bánffyné Sá­tor y Tilda. Szeretettel várjuk az ér­deklődőket. SO ÉVE HARANGÖNTÉS ŐRBOTTYÁNBAN GOMBOS MIKLÓS aranykoszorús harangöntőmester Kiváló magyar szakemberek által készített, külföldön is elismert magyar termékeket gyártunk a harangokkal kapcsolatos bármely munkához. Referencia: www.harangontes.hu. Levélcím: 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 121. Mobil: 30/948-9575, fax: 28/361-770. E-mail: gombosmi@harangontes.hu. HIRDETÉS_______________________________________ Fogadóórámat minden hónap első hétfőjén tartom. Mindenkit szeretettel várok délután három órától öt óráig a Déli Egyházke­rület székházában (1088 Buda­pest, Puskin u. 12.). Radosné Lengyel Anna országosfelügyelő-helyettes, a Déli Egyházkerület felügyelője GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal és megrendü­léssel, de Isten akaratában meg­nyugodva tudatjuk, hogy dr. Szuchovszky Gyula életének 83. évében hazatért teremtő Urához. Drága halottunk hamvasztás utáni búcsúztatását a Deák téri evangélikus templomban tartjuk december 9-én, pénteken 14 óra 30 perckor. A gyászoló család VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból december 4-étől december 11-éig VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA 9.00 / Duna Tv 10.00 / Torony Rádió (Békés) 14.00 / Bartók rádió 5.25 / mi Isten kezében Lélekhangoló. Az Evangélikus A hét zeneszerzői: Mozart Hajnali gondolatok 9.30 / Rádiói7 (Budapest) Rádiómisszió összeállítása kortársai 10.00 / Bartók rádió Lélekhangló 11.00 / Duna Tv Billentyűs muzsika Hangfogó. Benne: Az Evangélikus Rádiómisszió Élő egyház 16.40 / Duna Tv Henry du Mont: Babilon összeállítása (vallási híradó) A sarkkörön is túl - Joulu­folyói fölött - 136. zsoltár (on-line adás: 13.30 / Kossuth rádió pukkí birodalmában (magyar 13.30 / Kossuth rádió www.radi017.hu) Erős vár a mi Istenünk! ismeretterjesztőfilm) „Tebenned bíztunk eleitől 9.30 / Duna Tv Az evangélikus egyház 19.35 / Bartók rádió fogva., .’ Élő egyház (vallási híradó) félórája Erkel Ferenc: Bánk bán A református egyház félórája 11.10 / mi 14.30 / mi (háromfelvonásos opera) 19.30 / Kossuth rádió Metodista magazin Budapest természeti értékei 21.30 / Duna Tv Vacka Rádió 11.35 / mi 18.00 / Bartók rádió Rád találok Marrakechben (folytatásos mese) Református ifjúsági műsor 200 éve született Liszt Ferenc (német tévéfilm) (100') 21.00 / Duna 2 11.40 / mi Hauser Adrienne zongorázik 23.00 / Petőfi rádió Száztagú kisebbség Balaton-felvidéki református 21.30 / Duna Tv Akusztik (magyar dokumentumfilm) templomok Erdélyi kastély A Star Jam Session koncertje 21.10 / mi 15.05 / Bartók rádió (magyar játékfilm, 1940) (721) 23.20 / Duna Tv On the Spot Jubilate Deo. Évszázadok 22.00 / PAX Tv A legbátrabb város (dokumentumfilm-sorozat) egyházi muzsikája Egy betemetett zsinagóga (magyar dokumentum-játék-21.25 / Bartók rádió 21.30 / mi Budán film, 2009) (98') Hangfogó Sziriána (magyar ismeretterjesztő 23.30 / mi Benne: (amerikai film, 2005) (123') film) Barangolás öt kontinensen Lorenzo Ghielmi orgonái CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 10.50 / m2 14.00 / Bartók rádió 6.10 / Duna Tv 6.00 / Bartók rádió Természetfilmesek és egyéb A hét zeneszerzői: Mozart Ezer év szentjei (magyar Muzsikáló reggel állatfajták kortársai ismeretterjesztő sorozat) Benne: vasárnapi 11.05 / Kossuth rádió Egyházzene 8.05 / Duna Tv orgonamuzsika A Hely (riportműsor) 15.15 / Duna Tv A mesemondó - Hans Chris-9.00 / Duna Tv 12.05 / Bartók rádió Lyukasóra tian Andersen modern Isten kezében A Monteverdi Kórus és az (irodalmi műsor) klasszikusai 9.30 / Duna Tv Angol Barokk Szólisták Bach-16.00 / m2 (dán mesesorozat) Élő egyház hangversenye Mindentudás Egyeteme 2.0 9.00 / m2 (vallási híradó) 178., 136. és 45. kantáta 17.20 / Duna 2 A Biblia gyermekeknek - az 10.04 / Kossuth rádió 16.15 / Duna Tv Duna anziksz Újszövetség Református istentisztelet köz-Virágzó Magyarország 19.43 / Kossuth rádió 14.00 / Bartók rádió vetítése Székesfehérvárról (magyar ismeretterjesztő so-Téli mese-ház Évfordulók nyomában Igét hirdet Somogyi László rozat) T. Hováth József és a Kaláka 16.15 / Duna Tv lelkész 16.55 / m2 együttes felvételeiből Szelek szárnyán - Karácsonyi 10.05 / mi Rövid pályás úszó-Európa-20.00 / PAX Tv történet Református magazin bajnokság Fassang László orgona­(kanadai tévéfilm, 2000) 10.30 / mi Élő közvetítés Szczecinből koncertje 19.00 / Duna Tv Református ifjúsági műsor 21.30 / Duna Tv 22.25 / Duna 2 A csoda 12.05 / mi Hamvadó cigarettavég A kezdet vége Közvetítés a József Attila Zegzugos történetek (magyar játékfilm, 2001) (magyar tévéfilm) (78') Színházból, felvételről Kaposvár, Fő utca (l20') 23.10 / Duna Tv 23-35 / mi 22.35 / m2 23.25 / mi A titokzatos Dante A Nemadomfel együttes A hét nyolcadik napja Angi jelenti (riportműsor) (olasz dokumentumfilm) koncertje (magyarfilm, 2006) (100') Új nap - új kegyelem Vasárnap Jákob megfogadta Istennek: Bármit adsz nekem, a tizedét neked adom. íMóz 28,22 (2Kor 9,7; Lk 21,25-33; Jak 5,7-8; Zsolt 80) Jákob menekül testvére jo­gos haragja elől, és bizonytalan jövő felé tart. Az úton találkozik Istennel, aki megígéri, hogy vele lesz, és megőrzi. Jákob ennek hatására megfogadja, hogy tizedet fog adni mindenéből. Van, aki azt gondolja, hogy csak a kisegyhá­­zak tagjai fizetnek tizedet. Valójában nálunk, evangélikusoknál is vannak olya­nok, akik anyagi javaikat Istentől kapottnak tekintik, ezért fizetésük tizedét önszántukból egyházfenntartásra, adakozásra, jótékony célra fordítják. Hálás a szívük, és tudják, hogy emiatt nem szenvednek majd hiányt. Jó pél­da ez, amelyet jó lenne, ha minél többen követnénk! Hétfő Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Mt 7,3 (Péld 23,17; Zsid 6,9-12; Ézs 42,18- 25) Megfigyeltem, hogy leginkább azt a bűnt szoktam észrevenni és szóvá tenni mások életében, amellyel én is küzdők. Pedig Jézus nem azt várja tő­lem, hogy kritizáljak másokat, hanem azt, hogy törődjek a magam dolgával. Az ige ma önvizsgálatra indít, és figyelmeztet: vegyem észre, és az ő segít­ségével rendezzem a saját - gerendányi - vétkeimet! Kedd Jézus megkérdezte Bartimeustól: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?" A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak’.’Mk 10,51 (Ézs 50,10b; Jel 2,12-17; Ézs 43,1- 7) Fura kérdés. Ugyan mi mást kívánhatna egy vak, mint azt, hogy vissza­kapja a látását? A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű. Annyi ma a bizony­talan ember, akinek fogalma sincs, mire van szüksége, vagy annyira szégyelli a baját, fogyatékosságát, hogy tudomást se akar venni róla. Jézus ma meg­kérdezi: tudod-e, mi a bajod? És ugye azért jöttél hozzám, mert tudod, hogy én segíthetek rajtad? Szerda Forduljfelém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok. Zsolt 25,16 (2Tim 4,17; Jel 2,1-7; Ézs 43,8—13) A 25. zsoltár egy nehéz helyzetben lévő ember imádsága, aki szabadulásra, vezetésre, megoldásra vágyik, és ezt Istennél keresi. Emberi kapcsolatai - talán saját maga vagy mások miatt - nem működnek, ezért a magányosság, elhagyatottság és árvaság érzése ural­kodik el rajta. Őszintén bevallja, mennyire nyomorult és szegény, és ezen nem tud változtatni. Ha ilyen helyzetben vagyunk, bátran tanuljunk a zsoltáros­­tól: kiáltsunk mennyei Atyánkhoz, kérjük, hogy forduljon hozzánk, és mond­juk el neki, hogyan érezzük magunkat! Csütörtök Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint. íSám 26,23 (Gál 6,9; 2Kor 5,1-10; Ézs 43,14-21) Saul király teljesen kifordul önmagából, gyilkos indulat és féltékenység ver gyökeret a szívében, Dávidnak ezért me­nekülnie kell. Többször lehetősége nyílik arra, hogy bosszút álljon, mégsem emel kezet az Úr felkentjére, mert nem az számít, hogy jogosak-e a sérelmei. Számára Isten igazsága és hűsége a mérce, és tudja, hogy csak az Úrnak van joga megítélni a bűnöst. Időnként jó lenne példát venni ebben Dávidról, ami­kor bántóinknak rosszat kívánunk... Azonban a másik oldal is ismerős: ami­kor mi követünk el bűnt, s jogos felettünk az ítélő szó. Ilyenkor halljuk meg az evangéliumot: Isten az ő igazságát és hűségét megmutatta az Úr Jézus­ban. Nem a mi tetteinkre tekint, hanem a megfeszített, nekünk örök életet szerző Krisztusra. Péntek Tudom, kiben hiszek, és megvagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. 2Tim 1,12 (Zsolt 39,8; Lk 22,66- 71; Ézs 43,22-28) Pál apostol úgy élte az életét és úgy végezte a szolgálatát, hogy bizonyosság volt a szívében. Nem azért hitt, mert jó, ha az ember hisz vala­miben, nem azért prédikált, mert ehhez támadt kedve, és nem azért volt ke­resztény, mert ez a vallás kezdett elterjedni, hanem mert a Jézussal való sze­mélyes találkozás gyökeresen megváltoztatta az életét. Biztos volt abban, hogy Jézus az ő Megváltója, és egyedül neki van hatalma arra, hogy megőrizze őt, és örök életet adjon neki. Ugye bennünk is megvan ez a bizonyosság? Szombat Isten tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk. 2Kor 3,6 (Ez 37,26; iThessz 4,13-18; Ézs 44,1-8) A Biblia fontos fogalma a szövet­ség. Isten kiválasztotta a zsidókat, és szövetségre lépett velük, de ez a nép hűtlensége miatt nem működött. Isten ezért Jézusban új szövetséget kötött, amely alapjaiban és távlataiban is más, mint az előző, Jézus mindenkit hív Isten közelébe, és nem a törvény megtartása, hanem a benne való hit alap­ján üdvözít. Megváltott gyermekeinek pedig feladatul adja, hogy hirdessék, éljék az evangéliumot, s erre alkalmassá is ő tesz. ■ Hulej Enikő vangelikus.hu Evangélikus Élet - A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail: evelet@Iutheran.hu ♦ EvÉlet on-line: www.evelet.hu,www.evangelikuselet.hu Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu. • Előfizetés: elofizetes@evelet.hu. Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel: 1/317-1108; 20/824-5519. fax: 1/486-1195. Szerkesztőségvezető: Boda Zsuzsa (zsuzsa.boda@lutheran.hu). Szerkesztőségi titkár (előfizetési és hirdetési ügyek referense): Vitális Judit (judit.vitalis@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lu­­theran.hu). Korrektor: Sinkáné Zombory Katalin (katalin.zombory@lutheran.hu). Tervezőszerkesztő / EvÉlet on-line: Nagy Bence (bence.nagy@gmail.com). Rovatvezetők: Boda Zsuzsa - Új nap - új kegyelem (zsuzsa.boda@lutheran.hu), Hafenscher Károly - Régi-új liturgikus sarok (hafo@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecumenica (peter.ken­­deh@lutheran.hu), Véghelyi Antal - A vasárnap igéje (antal.veghelyi@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu) 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-5478,1/486-1228; 20/824-5518; fax: 1/486-1229. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön (illetve Románia és Szlovákia területén) negyed évre 3250 Ft, fél évre 6500 Ft, egy évre 13 000 Ft, európai országba egy évre 43 800 Ft (168 euró), egyéb külföldi országba egy évre 51 200 Ft (196 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével töröltetni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hét végi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents