Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-12-04 / 49. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. december 4. !► 11 Amiben hiszel, olyanná leszel Ha az ember a mindent rosszalló Isten hitében él, megtanulja az ítélkezést. Ha az ember a minden ellen küzdő Isten hitében él, megtanulja a harcot. Ha az ember a büntető Isten hitében él, megtanulja a rettegést. Ha az ember a mindig fejcsóváló Isten hitében él, megtanulja az önsajnálatot. Ha az ember a mindig hibáztató Isten hitében él, megtanulja a szégyent. Ha az ember a mindenre féltékeny Isten hitében él, megtanulja az irigységet. Ha az ember a mindig bűnnel foglalkozó Isten hitében él, megtanulja a bűntudatot. Ha az ember a minket biztató Isten hitében él, megtanulja az önbizalmat. Ha az ember a minket türelmesen kiváró Isten hitében él, megtanulja a türelmet. Ha az ember a minket megbecsülő Isten hitében él, megtanulja az önbecsülést. Ha az ember a minket megértő Isten hitében él, megtanulja a szeretetet. Ha az ember a minket helyeslő Isten hitében él, megtanulja magát szeretni. Ha az ember a minket elismerő Isten hitében él, megtanulja, hogy jó, ha célja van. Ha az ember a minket önzetlenül segítő Isten hitében él, megtanulja a nagylelkűséget. Ha az ember az őszinte Isten hitében él, megtanulja, mi az igazság és a becsület. Ha az ember a biztonságos Isten hitében él, megtanulja, hogy bízzon magában és a többiekben. Ha az ember a barátságos Isten hitében él, megtanulja, hogy jó a világban élni. Ha az ember a nyugodt Isten hitében él, megtanulja megtalálni a saját békéjét. Dorothy Law Nolte írása nyomán a parafrázist írta Háló Gyula Ki az, akit várunk? Itt az advent, a Jézus eljövetelére való készülődés ideje, az inkarnáció, azaz a testté létei csodáján való gondolkodás lehetősége. A messiási próféciák olvasása, adventi énekek éneklése, a nyugalom keresése, ajtónyitás a minket régóta kereső Istennek. Amilyen az adventünk, olyan lesz a karácsonyunk is, és a sikeresség tekintetében nem a háztartási teendőkre, a végtörlesztésre, a legkedvezőbb hitelfelvételre vagy a tömérdek ajándék vásárlására gondolunk, ha keresztényként megkérdeznek minket. Akit várunk, az kicsoda? Ki nekünk Jézus? A legalapvetőbb kérdés. Talán annyira egyszerű, hogy fel sem tesszük se magunknak, se másnak. Pszichológiai könyvekből, önismereti cikkekből bezzeg tudjuk, milyen fontos tisztázni, kik vagyunk, s kik az életünkben a legfontosabb személyek, akik formálják gondolkodásunkat, segítik döntéseinket, támogatnak kríziseinkben, társaink az élet mindennapos küzdelmeiben. Egyszer egy vallási magazin számára készítettem összeállítást: véleményeket kellett gyűjtenem Jézusról. Ki ő egy muszlimnak, egy ateista filozófusnak, a bahá’í vallást követőnek, egy zsidó rabbinak és egy buddhistának? A válaszok nagyon vegyesek és tanulságosak voltak. A körkérdés legfontosabb tanulsága számomra mégis az volt, hogy mindenekelőtt magunknak kell feltenni újra meg újra a kérdést: ki nekem Jézus? Egy történelmi személy? Tanító, csodatevő, bölcs? Vagy valaki, aki talán létezett, talán nem, de az biztos, hogy az életemet, a napjaimat, a döntéseimet nem befolyásolja? Ki Jézus? Kérdezzük meg magunktól! Miért? Mert ő is megkérdezi tőlünk: hát ti kinek mondotok engem? Ellentétes véleményeket ma is hallani Jézusról. Nemrégiben vettem a bátorságot, és megkérdeztem néhány ismerősömet, mit gondolnak Jézusról. Meglepetésként ért, hogy az amúgy mindig bőbeszédű, „vagány” srác döbbent, zavart csenddel válaszolt, majd közölte, hogy nem szokott a kérdéssel foglalkozni, de tiszteletben tartja, hogy én igen. De mégis - firtattam. Gondolkodóba esett. Vallásos nevelést nem kapott. Igen, hallott róla, mármint Jézusról. De kitért a találkozás elől. Azt éreztem, hogy nem tagadja a létét, de bezárja előtte magát. Pedig tudja, hogy nem kerülheti el, hogy egyszer állást foglaljon. Ahogy egy másik, szűkszavú, katolikus hitben nevelt illető is tudta. Ő bár megkapta az alapot, mégis képtelen volt megfogalmazni, ki neki Jézus. Elsőáldozó is volt, de úgy igazán - semmi mély. Ő is roppant zavarba jött. Nem a kérdésemtől, hanem a saját válaszképtelenségétől. Meg attól, hogy miért is nem gondolkozik el magától azon, ki is neki Jézus. Pedig fontos lenne. Vagy mégsem? Hiszen a hétköznapokat így is teljesíti... De valami nagyon hiányzik az életéből. A nem hívő ember számára teljesen mellékes és sokadrangú probléma, hogy Jézus létezett-e, és hogy miként zajlottak le az evangéliumban rögzített eseményék. Mégis vannak olyan általánosan elfogadott keresztény szimbólumok is, amelyek a nem vallásos hátterű családokban is használatosak - például az adventi koszorú. Ki nekünk]éz\is, akik az ő nevében megkereszteltettünk? Tegyük fel a kérdést, és őszintén, zavar nélkül válaszoljunk rá. Ha nehéznek tűnik a válaszadás, akkor se futamodjunk meg. Mióta Jézus a földre jött, és emberré lett, vélemények milliói, könyvtárakat megtöltő kötetek tíz- és százezrei, tanulmányok, teológiai művek sora, apológiák, elméletek, hitvallások, nézetek, cáfolatok, tézisek „pró és kontra” jelentek meg és íródnak e percben is róla. Mellette és ellene. Vértanúk kínhalált haltak hitükért. Mások öltek, mert nem tűrték, hogy dicsősége ragyogjon, s hogy „nevére minden térd meghajoljon”. De neve kétezer év múltán is „ragyog”. Krisztus él, egyháza szerte a földön híveket gyűjt, nevére milliók hajolnak meg, s hirdetik tetteit. Legelőször az evangéliumok lapjain teszi fel a kérdést maga az Úr: „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) A tanítványok már sorolják is: ki Keresztelő Jánosnak, ki Illésnek, ki pedig Jeremiásnak vagy valamelyik másik nagy prófétának. De ti - firtatja tovább a Mester -, akik nap mint nap velem vagytok, együtt étkezünk, együtt hajtjuk le a fejünket, járjuk a falvakat és városokat, hallgatjátok a tanításomat, halljátok a hangomat, megérintetek, a szemembe néztek, s igazán közel vagytok hozzám - ti kinek mondotok engem? „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” - feleli egyszerűen az emberi élet legfontosabb dialógusában Péter. Áldott az a perc, amikor a jézusi kérdést meghalljuk, s a péteri választ feleljük rá. Boldogok vagyunk, mert nem test és vér, hanem a mennyei Atya fedi fel előttünk Krisztust (vö. Mt 16,17). Amikor a fent említett összeállítást készítettem, elámultam, hogy mennyiféle mai „ellentétes vélemény” létezik Krisztusról. Megismerni a másik gondolkodását, hitét, akár szkepticizmusát - mindig hallatlanul nagy kaland. Állásfoglalásra késztet. Belső önvizsgálatra és tettre is sarkall: igyekezzem jó és hasznos tanítványa lenni az Úrnak. Nem utolsósorban pedig hálára is indít, mert személyes megváltómnak tudhatom őt. ■ Kőháti Dorottya A HÓNAP IGÉJE - DECEMBER „Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűltelek...- mondja megváltó Urad" (Ézs 54,7) Elhagyatottság, egyedüllét, magány... De tényleg az-e, ha csak rövid ideig tart? Elveszés-e, ha egy órát bolyongok, de utána megtalálnak? Amikor benne vagy a nyomorúságban, az végtelennek, kibírhatatlannak és reménytelennek tűnik. Hol az Isten? Nem lát engem? De amikor megoldódik egy helyzet, akkor észreveszed-e Isten irgalmát, amellyel összegyűjtött? A választott nép is szétszóródott Ézsaiás idejében. De Isten ígérete megállt: össze is gyűjtötte őket, új kezdetet adott nekik, amikor bűnbánattal és imádságban őhozzá fordultak. A 30. zsoltárban olvassuk: „Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm’.’ (6; Károli-fordítás) „Egy rövid szempillantásig” - meghatározott ideig tart az „elhagyatottság”. Addig, amíg szükséged van rá, amíg meg nem látod bűnödet, amíg vissza nem térsz hozzá. Olyan ez, mint amikor az anya makrancos gyermekét otthagyja az utcán, és előremegy. Talán be is fordul a sarkon. Ezzel akarja rávenni a gyermeket, hogy kövesse őt, ne másfelé akarjon menni. De nem megy messzire, és nem engedi elveszni gyermekét. És majd az élet kitérői után nagyon csodálatos lesz, ahogy Urunk összegyűjti népét, közösséget formál közöttünk, és egymásra bíz bennünket. Az igazi összegyűjtés a kereszt körül történik. Amikor bűnöddel a megváltó Krisztushoz mész, és őnála találkozol a másik emberrel, akin szintén csak ő tudott segíteni. (Mert igazán csak ő tud.) Csodálatos dolog új életben járni. Jézussal, a másik kegyelmet nyert bűnössel és a hívők egymásért imádkozó közösségével. Ebben a hónapban is lehetnek nehézségeid, és utolérhet a bűn s annak büntetése is. Ne csüggedj, testvérem, hanem fordulj ahhoz, aki által pillanattá szelídülhet minden nehéz helyzet. „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk" (2Kor 4,17; Károli-fordítás) ■ Széll Bulcsú HETI UTRAVALO „Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok” (Lk 21,28) Advent második hetében az Útmutató reggeli s heti igéi Jézus második eljövetelét hirdetik; de még két advent között; világítélet előtt, kegyelem alatt élve kérhetjük: jöjjön el a te országod! „Hirdessétek a népeknek, és mondjátok: íme, az Isten, a mi Üdvözítőnk eljő.” (GyLK 709) „Az Emberfia eljön az ő Atyjának dicsőségében, és megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.” (Mt 16,27; LK) „Akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel’.’„így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa.” (Lk 21,27.31) Heti igénk alapján Luther bátorít: „Mi mást jelent »a ti váltságtok«, mint hogy téged, ki most az ördög foglya s minden ő nyilának célpontja vagy, akit szorongat és nyomorgat a világ - Krisztus megszabadít s magához visz! Mért félnél, rettegnél hát az ítélet jeleitől? Sőt örülj nékik boldogan.” Az apostol türelemre int: „Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek mega szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van!’ (Jak 5,8) Ezért legyünk kitartóan állhatatosak „mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket”. (Zsid 6,11-12) A felmagasztalt Krisztus hét levelet íratott eljövetele előtt, hogy „akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek”. Közös e felszólítás két levélben: „térj meg”. S „aki győz", annak örök érvényű ajándékokat ígér (lásd Jel 2,5.7.16.17). A mindenkori Bálámok s nikolaiták hamis tanításaitól, tetteitől őrizkedjünk! Tartsuk magunk reformátoraink tanaihoz: Egyedül Krisztus érdeméért igazulunk meg, és hit által, kegyelemből üdvözülünk, a Szentírás alapján. így lehetünk kedvesek Isten előtt. „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszát!’ (2Kor 5,10) Jézusnak a zsidó nagytanács ítélőszéke elé kellett állnia; e két kérdésre kellett felelnie: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk!’ „Akkor hát te vagy az Isten Fia?” (Lk 22,67.70) Nem ismerték fel benne a Messiást. De az elragadtatásban csak annak lesz része, ki őt már e földön Urának, megváltó Istenének fogadja el. Pál titkot hirdet -.„Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; (...) a halottakfeltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk!’ (lKor 15,52) S az Úr igéjével ezt is mondja nekünk: „Mert amint felhangzik az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és előszörfeltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk!’ (iThessz 4,16.17) Vallom-várom a halottak feltámadását és az eljövendő örök életet! „Megváltó Istenemmel / Mennyben együtt leszek, / Hol én neki örömmel / Mondok dicséretet.” (EÉ 504,7) ■ Garai András