Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-12-04 / 49. szám

Evangélikus Élet élő víz 2011. december 4. !► 11 Amiben hiszel, olyanná leszel Ha az ember a mindent rosszalló Isten hitében él, megtanulja az ítélkezést. Ha az ember a minden ellen küzdő Isten hitében él, megtanulja a harcot. Ha az ember a büntető Isten hitében él, megtanulja a rettegést. Ha az ember a mindig fejcsóváló Isten hitében él, megtanulja az önsajnálatot. Ha az ember a mindig hibáztató Isten hitében él, megtanulja a szégyent. Ha az ember a mindenre féltékeny Isten hitében él, megtanulja az irigységet. Ha az ember a mindig bűnnel foglalkozó Isten hitében él, megtanulja a bűntudatot. Ha az ember a minket biztató Isten hitében él, megtanulja az önbizalmat. Ha az ember a minket türelmesen kiváró Isten hitében él, megtanulja a türelmet. Ha az ember a minket megbecsülő Isten hitében él, megtanulja az önbecsülést. Ha az ember a minket megértő Isten hitében él, megtanulja a szeretetet. Ha az ember a minket helyeslő Isten hitében él, megtanulja magát szeretni. Ha az ember a minket elismerő Isten hitében él, megtanulja, hogy jó, ha célja van. Ha az ember a minket önzetlenül segítő Isten hitében él, megtanulja a nagylelkűséget. Ha az ember az őszinte Isten hitében él, megtanulja, mi az igazság és a becsület. Ha az ember a biztonságos Isten hitében él, megtanulja, hogy bízzon magában és a többiekben. Ha az ember a barátságos Isten hitében él, megtanulja, hogy jó a világban élni. Ha az ember a nyugodt Isten hitében él, megtanulja megtalálni a saját békéjét. Dorothy Law Nolte írása nyomán a parafrázist írta Háló Gyula Ki az, akit várunk? Itt az advent, a Jézus eljövetelére va­ló készülődés ideje, az inkarnáció, az­az a testté létei csodáján való gondol­kodás lehetősége. A messiási prófé­ciák olvasása, adventi énekek ének­lése, a nyugalom keresése, ajtónyitás a minket régóta kereső Istennek. Amilyen az adventünk, olyan lesz a karácsonyunk is, és a sikeresség te­kintetében nem a háztartási teendők­re, a végtörlesztésre, a legkedvezőbb hitelfelvételre vagy a tömérdek aján­dék vásárlására gondolunk, ha keresz­tényként megkérdeznek minket. Akit várunk, az kicsoda? Ki ne­künk Jézus? A legalapvetőbb kérdés. Talán annyira egyszerű, hogy fel sem tesszük se magunknak, se más­nak. Pszichológiai könyvekből, önis­mereti cikkekből bezzeg tudjuk, mi­lyen fontos tisztázni, kik vagyunk, s kik az életünkben a legfontosabb személyek, akik formálják gondolko­dásunkat, segítik döntéseinket, támo­gatnak kríziseinkben, társaink az élet mindennapos küzdelmeiben. Egyszer egy vallási magazin szá­mára készítettem összeállítást: véle­ményeket kellett gyűjtenem Jézusról. Ki ő egy muszlimnak, egy ateista fi­lozófusnak, a bahá’í vallást követő­nek, egy zsidó rabbinak és egy budd­histának? A válaszok nagyon vegye­sek és tanulságosak voltak. A körkér­dés legfontosabb tanulsága számom­ra mégis az volt, hogy mindenekelőtt magunknak kell feltenni újra meg új­ra a kérdést: ki nekem Jézus? Egy tör­ténelmi személy? Tanító, csodatevő, bölcs? Vagy valaki, aki talán létezett, talán nem, de az biztos, hogy az életemet, a napjaimat, a döntéseimet nem befolyásolja? Ki Jézus? Kérdez­zük meg magunktól! Miért? Mert ő is megkérdezi tőlünk: hát ti kinek mondotok engem? Ellentétes véleményeket ma is hallani Jézusról. Nemrégiben vettem a bátorságot, és megkérdeztem né­hány ismerősömet, mit gondolnak Jézusról. Meglepetésként ért, hogy az amúgy mindig bőbeszédű, „vagány” srác döbbent, zavart csenddel vála­szolt, majd közölte, hogy nem szo­kott a kérdéssel foglalkozni, de tisz­teletben tartja, hogy én igen. De mégis - firtattam. Gondolkodóba esett. Vallásos nevelést nem kapott. Igen, hallott róla, mármint Jézusról. De kitért a találkozás elől. Azt érez­tem, hogy nem tagadja a létét, de be­zárja előtte magát. Pedig tudja, hogy nem kerülheti el, hogy egyszer állást foglaljon. Ahogy egy másik, szűkszavú, ka­tolikus hitben nevelt illető is tudta. Ő bár megkapta az alapot, mégis képtelen volt megfogalmazni, ki ne­ki Jézus. Elsőáldozó is volt, de úgy igazán - semmi mély. Ő is roppant zavarba jött. Nem a kérdésemtől, ha­nem a saját válaszképtelenségétől. Meg attól, hogy miért is nem gondol­kozik el magától azon, ki is neki Jé­zus. Pedig fontos lenne. Vagy még­sem? Hiszen a hétköznapokat így is teljesíti... De valami nagyon hiány­zik az életéből. A nem hívő ember számára telje­sen mellékes és sokadrangú probléma, hogy Jézus létezett-e, és hogy miként zajlottak le az evangéliumban rögzí­tett eseményék. Mégis vannak olyan általánosan elfogadott keresztény szimbólumok is, amelyek a nem val­lásos hátterű családokban is haszná­latosak - például az adventi koszorú. Ki nekünk]éz\is, akik az ő nevében megkereszteltettünk? Tegyük fel a kérdést, és őszintén, zavar nélkül vá­laszoljunk rá. Ha nehéznek tűnik a válaszadás, akkor se futamodjunk meg. Mióta Jézus a földre jött, és em­berré lett, vélemények milliói, könyv­tárakat megtöltő kötetek tíz- és száz­ezrei, tanulmányok, teológiai művek sora, apológiák, elméletek, hitvallá­sok, nézetek, cáfolatok, tézisek „pró és kontra” jelentek meg és íródnak e percben is róla. Mellette és ellene. Vértanúk kínhalált haltak hitükért. Mások öltek, mert nem tűrték, hogy dicsősége ragyogjon, s hogy „nevére minden térd meghajoljon”. De neve kétezer év múltán is „ragyog”. Krisz­tus él, egyháza szerte a földön híve­ket gyűjt, nevére milliók hajolnak meg, s hirdetik tetteit. Legelőször az evangéliumok lap­jain teszi fel a kérdést maga az Úr: „Kinek mondják az emberek az Em­berfiát?” (Mt 16,13) A tanítványok már sorolják is: ki Keresztelő János­nak, ki Illésnek, ki pedig Jeremiásnak vagy valamelyik másik nagy prófétá­nak. De ti - firtatja tovább a Mes­ter -, akik nap mint nap velem vagy­tok, együtt étkezünk, együtt hajtjuk le a fejünket, járjuk a falvakat és vá­rosokat, hallgatjátok a tanításomat, halljátok a hangomat, megérintetek, a szemembe néztek, s igazán közel vagytok hozzám - ti kinek mondo­tok engem? „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” - feleli egyszerűen az em­beri élet legfontosabb dialógusában Péter. Áldott az a perc, amikor a jézusi kérdést meghalljuk, s a péteri választ feleljük rá. Boldogok vagyunk, mert nem test és vér, hanem a mennyei Atya fedi fel előttünk Krisztust (vö. Mt 16,17). Amikor a fent említett összeállítást készítettem, elámultam, hogy mennyiféle mai „ellentétes véle­mény” létezik Krisztusról. Megis­merni a másik gondolkodását, hitét, akár szkepticizmusát - mindig hal­latlanul nagy kaland. Állásfoglalásra késztet. Belső önvizsgálatra és tett­re is sarkall: igyekezzem jó és hasz­nos tanítványa lenni az Úrnak. Nem utolsósorban pedig hálára is indít, mert személyes megváltómnak tud­hatom őt. ■ Kőháti Dorottya A HÓNAP IGÉJE - DECEMBER „Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűltelek...- mondja megváltó Urad" (Ézs 54,7) Elhagyatottság, egyedüllét, ma­gány... De tényleg az-e, ha csak rö­vid ideig tart? Elveszés-e, ha egy órát bolyongok, de utána megtalál­nak? Amikor benne vagy a nyomo­rúságban, az végtelennek, kibírha­­tatlannak és reménytelennek tűnik. Hol az Isten? Nem lát engem? De amikor megoldódik egy hely­zet, akkor észreveszed-e Isten irgal­mát, amellyel összegyűjtött? A vá­lasztott nép is szétszóródott Ézsa­­iás idejében. De Isten ígérete meg­állt: össze is gyűjtötte őket, új kez­detet adott nekik, amikor bűnbá­nattal és imádságban őhozzá for­dultak. A 30. zsoltárban olvassuk: „Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bá­nat száll be hozzánk, reggelre öröm’.’ (6; Károli-fordítás) „Egy rövid szempillantásig” - meghatározott ideig tart az „elha­gyatottság”. Addig, amíg szükséged van rá, amíg meg nem látod bűnö­det, amíg vissza nem térsz hozzá. Olyan ez, mint amikor az anya makrancos gyermekét otthagyja az utcán, és előremegy. Talán be is fordul a sarkon. Ezzel akarja ráven­ni a gyermeket, hogy kövesse őt, ne másfelé akarjon menni. De nem megy messzire, és nem engedi el­veszni gyermekét. És majd az élet kitérői után nagyon csodálatos lesz, ahogy Urunk összegyűjti népét, közös­séget formál közöttünk, és egy­másra bíz bennünket. Az igazi összegyűjtés a kereszt körül tör­ténik. Amikor bűnöddel a megvál­tó Krisztushoz mész, és őnála ta­lálkozol a másik emberrel, akin szintén csak ő tudott segíteni. (Mert igazán csak ő tud.) Csodá­latos dolog új életben járni. Jézus­sal, a másik kegyelmet nyert bű­nössel és a hívők egymásért imád­kozó közösségével. Ebben a hónapban is lehetnek nehézségeid, és utolérhet a bűn s annak büntetése is. Ne csüggedj, testvérem, hanem fordulj ahhoz, aki által pillanattá szelídülhet min­den nehéz helyzet. „Mert a mi pil­lanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget sze­rez nekünk" (2Kor 4,17; Károli-for­dítás) ■ Széll Bulcsú HETI UTRAVALO „Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltá­sotok” (Lk 21,28) Advent második hetében az Út­mutató reggeli s heti igéi Jézus má­sodik eljövetelét hirdetik; de még két advent között; világítélet előtt, kegyelem alatt élve kérhetjük: jöjjön el a te országod! „Hirdessétek a népeknek, és mondjátok: íme, az Isten, a mi Üdvözítőnk eljő.” (GyLK 709) „Az Emberfia eljön az ő Atyjának di­csőségében, és megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.” (Mt 16,27; LK) „Akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel’.’„így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tud­játok meg: közel van az Isten országa.” (Lk 21,27.31) Heti igénk alapján Lu­ther bátorít: „Mi mást jelent »a ti váltságtok«, mint hogy téged, ki most az ördög foglya s minden ő nyilának célpontja vagy, akit szorongat és nyo­­morgat a világ - Krisztus megszabadít s magához visz! Mért félnél, ret­tegnél hát az ítélet jeleitől? Sőt örülj nékik boldogan.” Az apostol türelem­re int: „Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek mega szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van!’ (Jak 5,8) Ezért legyünk kitartóan állhatatosak „mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígé­reteket”. (Zsid 6,11-12) A felmagasztalt Krisztus hét levelet íratott eljöve­tele előtt, hogy „akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyüleke­zeteknek”. Közös e felszólítás két levélben: „térj meg”. S „aki győz", annak örök érvényű ajándékokat ígér (lásd Jel 2,5.7.16.17). A mindenkori Bálá­­mok s nikolaiták hamis tanításaitól, tetteitől őrizkedjünk! Tartsuk magunk reformátoraink tanaihoz: Egyedül Krisztus érdeméért igazulunk meg, és hit által, kegyelemből üdvözülünk, a Szentírás alapján. így lehetünk ked­vesek Isten előtt. „Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, asze­rint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszát!’ (2Kor 5,10) Jézus­nak a zsidó nagytanács ítélőszéke elé kellett állnia; e két kérdésre kellett felelnie: „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk!’ „Akkor hát te vagy az Isten Fia?” (Lk 22,67.70) Nem ismerték fel benne a Messiást. De az el­ragadtatásban csak annak lesz része, ki őt már e földön Urának, megvál­tó Istenének fogadja el. Pál titkot hirdet -.„Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; (...) a halottakfeltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk!’ (lKor 15,52) S az Úr igéjével ezt is mondja nekünk: „Mert amint felhangzik az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és előszörfeltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr foga­dására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk!’ (iThessz 4,16.17) Vallom-várom a halottak feltámadását és az eljövendő örök életet! „Meg­váltó Istenemmel / Mennyben együtt leszek, / Hol én neki örömmel / Mon­dok dicséretet.” (EÉ 504,7) ■ Garai András

Next

/
Thumbnails
Contents