Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-11-27 / 48. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. november 27. 11 Adventi imák Hűvösek az éjszakák. Este bekészítettem a kályhába a gyújtóst, köré raktam a fahasábokat, minden készen volt, amikor rádöbbentem, hogy nincs itthon gyufám. Biztosan kerül valahonnan elő néhány - reménykedtem -, de hiába néztem be a fiókba, a nyári konyhába, még a gyertyás dobozba is, nem találtam egyetlen szálat sem. Mit csináljak? Már minden bolt bezárt. Nem szoktam kölcsönkéregetni, ebben a sötétben meg már talán be sem jutnék a szomszédokhoz. Akkor a barátnőm, aki a kicsinyeivel éppen nálunk volt vendégségben, elmosolyodott, és azt mondta:- Várj! Hozok neked hamar egy dobozzal. És már fel is kapta a kabátját, hogy néhány perc múlva az akkor kincset érő gyufával térjen vissza. Hálálkodásomra csak legyintett.- Ugyan már, néhány fillér és pár perc. Nem valami nagy áldozat volt ez. Uram, köszönöm, hogy volt, aki ezt a néhány fillért és ezt a pár percet rám áldozta, amikor szükségem volt rá. Kérlek, add, hogy én is meg tudjam látni és meg tudjam tenni ugyanezt másokért a te dicsőségedre! * * # Mi az? Október közepe táján megjelenik a nagyobb boltokban, aztán az idő előrehaladtával terjed, terjed, majd december 26-án nyomtalanul eltűnik. Nos? Hát persze, hogy a karácsonyi dekorációról van szó. Idén direkt figyeltem: a mécsesek és narancssárga töklámpások mellett már ott sorakoztak a csokiangyalkák, csillagos gyertyák és jégcsapgirlandok. Mostanra pedig a végletekig elárasztottak mindent. De december végén már senkit nem érdekelnek többé, hiszen jön a szilveszter a trombitákkal és tűzijátékokkal meg a farsang a boszorka- és tündérjelmezekkel. Uram, segíts, hogy én ne a külsőségekben éljem meg a karácsonyt, hanem az év minden napjára jusson veled való találkozás és egy kis karácsonyi öröm. * * # Későn jöttem ma haza, már sötétedett. Nem szeretem a sötétséget, elbizonytalanít. Különösen, ha autót kell vezetnem. Lassabban haladok, és ráadásul van egy rossz szokásom: előfordul velem, hogy elfelejtem reflektorról tompított fényre kapcsolni a világítást. Ilyenkor van, aki nem jelez, csak bosszankodik magában hanyagságomon. Sajnos ettől nem változik a helyzet, a következő szembejövőt ugyanúgy zavarni fogom. Akad olyan is, aki ilyenkor rémesen belevilágít a szemembe. Először csak a bántó fény hasítását érzem, aztán lassan észbe kapok. Igaza volt, de félelmetesen elvakított, alig látok valamit. Kell egy kis idő, míg rájövök, mi volt a baja velem. Akkor persze átkapcsolok, de nem érzem valami jól magam a bőrömben. Néhányan jelzésképpen villantanak kettőt-hármat. Ilyenkor azonnal tudom, miről van szó. Gyorsan reagálok. Legszívesebben megköszönném nekik, hogy figyelmeztettek, és megtehettem a szükséges mozdulatot. Uram, adj bölcsességet és szereteted hogy megtaláljam a megfelelő módot, amikor valakinek „villantanom” kell! Add, hogy általam is szebb, élhetőbb legyen ez a világ! * * * Anna lányom egyik osztálytársával együtt jöttünk haza az iskolából. Az úton rengeteg szebbnél szebb őszi falevelet találtunk. Örömmel mutogattuk egymásnak, a legszebbeket összegyűjtöttük, hogy hazavigyük, és préselt leveles képeket készítsünk belőlük a barátainknak. Otthon aztán megmutattuk a kislánynak a már eddig elkészült falevélképeinket. Eggyel még meg is ajándékoztuk. A kislány csodálkozva figyelt bennünket.- Érdekes - mondta végül -, mindig azt gondoltam, hogy a lehullott falevél az szemét. Köszönöm, Uram, hogy te annyi szépséget adtál nekünk, amelyet észrevehetünk. Köszönjük, hogy kezedbe veszed porba hullott életünket, és amikor azt hisszük, mindennek vége, neked még mindig van olyan terved, amellyel örömötfakasztasz. * * * Egy nagyáruházban kellett ma vásárolnom. Miközben böngésztem, mindvégig szólt a zene. Az nemigen tudatosult bennem, hogy mit is hallok, de azonnal feltűnt, amikor elhallgatott.- Milyen jó kis csend van — buggyant ki belőlem.- Ne is mondja! - legyintett az egyik eladó. - A munkaidő alatt annyiszor kell végighallgatnom az aktuális slágereket, hogy már fáj a fejem, ha csak eszembe jutnak. Pedig van, amit eleinte kedvelek, de ennyi zaj nyolc órán át nagyon kimerítő. Novembertől meg pláne! Az a sok „megható” karácsonyi dal! Mire eljönnek az ünnepek, komolyan mondom, rosszul vagyok a Csendes éjtől meg a Mennyből az angyaltól. Tényleg a csend a legszebb zene. Uram, add, hogy helyére kerüljön az életemben a zene és a csend. Köszönöm a csendes perceket, segíts, hogy megbecsüljem őket, és jól tudjak élni velük. * * * Késő éjjel kellett autóval hazajönnöm. Az út, amelyen haladtam, néptelen volt, majdnem fél órán át nem találkoztam senkivel. Érdekes gondolatom támadt. A nagylányaimmal sokat nevettünk nyáron, amikor képtelen vágyaink között kitaláltuk, hogy egyszer keringőzni szeretnénk valamelyik forgalmas út közepén. Lám, most lehetne. Sehol senki. Viszlát, emberiség, boldog vagyok én nélkületek is! - futott át az agyamon. Ekkor nagyot rándult az autó. Azonnal eszembe jutott, hogy a férjem említette, az egyik kerék gyanús neki. Nagyon laposnak találta. És én itt vagyok a kerek ég alatt a nagy semmi közepén ezzel a tönkremenőfélben levő autóval, sehol senki, aki segítene rajtam, ha bajba jutok. Rémület futott keresztül rajtam. Mi lesz velem az emberiség nélkül?! Kiszálltam. A sűrű sötétségben próbáltam megfejteni az előbbi rándulás eredetét, megrugdaltam a kereket, benéztem a csomagtartóba: van-e egyáltalán mire kicserélni. Persze fogalmam sem volt, hogy kezdenék hozzá. Féltem. Egy kis ideig semmi sem történt, aztán mégiscsak feltűnt egy fénycsóva a távolban. Közeledett. Óvatosan beszálltam az autóba, és lassan elindultam. Ha újabb rándulás lesz, már nem egyedül kell megküzdenem a problémával. Köszönöm, Uram, hogy nem volt az autónak semmi baja, csak te adtál nekem egy kis leckét arról, hogy mégiscsak szükségünk van egymásra... * # # A házunk előtt szép sudár fenyő áll. A cinegék szívesen tanyáznak rajta, csivitelnek, röpködnek. Nagyon kedves és mulatságos látvány. Sokszor elgyönyörködünk bennük a gyerekekkel. Nemrég azonban olyan hideg lett, hogy a teraszon tartott virágokat is be kellett már hozni, így most a „cinegés ablakban” is - ahonnan a csivitelő sereget szoktuk figyelni - van néhány cserép. Nem minket zavar a kilátásban, hanem a kölyökcinkéket a belátásban. Egy-egy fiatal madárka újra meg újra az üvegnek koppan, mindenáron rá szeretne szállni az én kis citromfámra. Most is, ahogy itt ülök az ablak mellett, éppen az üvegnek ütközött egy. Kiszaladtam. Kicsit megüthette magát, mert engedte, hogy egy csöppet megsimítsam a hátát. Aztán továbbrepült. Talán sikerül megtalálnia, hol vannak a határok... Uram, segíts meglátnom és belátnom a határaimat. Elfogadni, hogy nem minden az enyém, van, ahova már nem juthatok el, van, amit már nem érhetek el. De feladatokban sem minden az enyém. Nem egyedül kell megoldanom a világ gondjait, nem akarsz rám elviselhetetlenül nagy terheket róni. Van, ami nem az én dolgom. Segíts meglátni, hogy mindez így van jól. És add, hogy legyen, aki szeretettel, megértéssel néz ránk is, amikor a határainkat keresve mi is megütjük magunkat. * * * Vannak, akik nehezen viselik a telet. Fáradttá és rosszkedvűvé teszi őket a sötétség. V. is ilyen. Át-átjön hozzám beszélgetni, de csak dől, dől belőle a panasz. Fogalmam sincs, mit tehetnék érte. Hiába hallgatom, nem fogy el a fájdalma, a csalódottsága. Ráadásul nekem valahogy mindig lenne tennivalóm is. Egy idő után varrogatni vagy vasalni, ruhát teregetni kezdek beszélgetés közben. Ma egy süteményt próbáltam összeállítani, amikor V. már elég hosszú ideje itt volt. Minden hozzávalót kimértem és előkészítettem egy tálba, amikor a kislányom, Borsi elesett, és keservesen zokogni kezdett. „Ha nem lelkiznék itt V.-vel, biztos nem esik el” - bosszankodtam magamban. És még csak meg sem tudom oldani a gondját...- Vigyázz a tésztára, kérlek, nehogy a kicsi hozzáférjen! - kértem V.-t. És már futottam, vigasztaltam, ölelgettem a sebesültet. Közben V. egyedül maradt a konyhában. Nézte, nézte azt a katyvaszt, amelyet hátrahagytam, aztán gondolt egyet, és nekilátott összegyúrni a tésztát. Nem tudta, mibe fogott, ragadt a méz kegyetlenül. V. csak dagasztotta, gyömöszölte. Mikor visszajöttem, tátva maradt a szám. Azt se tudtam, mit mondhatnék. Mézeskalácsot levakarni egy kézről nem kis feladat. Csak összenéztünk és nevettünk. V. gyúrta, én ültem, közben megbeszéltük a recepteket, a karácsonyi készülődést, és csak nevettünk, nevettünk. Amikor végzett, és a kabátját vette már, megköszöntem neki a segítséget.- Én köszönöm - felelte. - Jól szórakoztunk. Köszönöm, Uram, hogy te olykor megengedsz egy kis balesetet azért, hogy a dolgok a helyükre kerülhessenek. Segíts, hogy ne vegyem túl komolyan magam, és hagyjam, hogy te cselekedj - találékonyan! * * * A kisfiam, Misu kétéves. Beszélni tanul. Sok aranyosat mondanak a gyerekek ebben a korban. Misu is ontja a kedves szavakat: „kacicagobár”, „jokotoko” (azaz joghurt) - egyszer megannyi emlék lesz csak. Van azonban egy érdekes kifejezése, amely olyan bizalmat sugároz, hogy elgondolkodtatott. így hangzik: „anyajön” Egy szóban. Kijelentő módban. Ha egy cipőfűzőt senki nem tud kibogozni, ha egy hajgubanccal egy lányunk sem boldogul, ha valahova beakadt vagy beszorult játék közben, és nem tud szabadulni egyedül semmiképpen, akkor „anyajön”. Most már nem segíthet más, csakis anya következhet. És benne van ebben a meggyőződés is, hogy anya egészen biztosan jön. Segíts, Istenem, így látni a nehéz helyzeteket a saját életemben és a szeretteimében is - mindig számolva teveled! ■ Füller Tímea HETI ÚTRAVALÓ „Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas” (Zak 9,9) Advent első hetében az Útmutató reggeli és heti igéi új kezdetet hirdetnek ezzel a felhívással: Készítsétek az Úr útját; térjetek meg, mert a nagy Király jön; „készítsétek az Úrnak útját, mert megjelenik az Úr dicsősége, és mindenek egyszerre meglátják - így szól az Úr? (Ézs 40,3.5; LK) Karácsony böjtjében, kérd: „Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, // mert te vagy üdvözítő Istenem, / csak téged várlak.” (GyLK 686,3.4) Jézus beteljesítette a próféták jövendölését, és üdvözítőnek jött el a világba. Igavonó állaton vonult be Jeruzsálembe; ez volt az első adventje; ott és akkor az előtte és utána menő sokaság így üdvözölte őt: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban” (Mt 21,9) Dr. Luther szerint Jézus „valóban Király, de szegény, nincstelen. Mert látni csak azt lehet, hogy nyeregtelen szamáron, sarkantyú nélkül, úgy vonul be, mint egy koldus. De hogy magára veszi bűneinket, megfojtja a halált, s szentséget, üdvösséget, örök életet ád, azt látni nem lehet. Ezt tehát hallani, és hinni kell!” Az Úr érkezésének sürgető közelsége erre figyelmeztet: „...most közelebb van hozzánk az üdvösség mint amikor hívőkké lettünk” Ezért nem csak ünnepi, de munkaruhaként „öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust...” (Róm 13,11.14) Az új egyházi évben Bízzuk Újra Életünk Krisztusra, engedjük magunkat megújítani (lásd Ef 4,23-24); így elérjük hitünk célját: lelkünk üdvösségét! „Ezért tehát teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok” (íPt 1,13) Két advent között élve mi is ragaszkodjunk a reménység hitvallásához, mert már csak (!) „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitbőlfog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem” (Zsid 10,37.38; lásd Hab 2,4) Mi gyönyörködhetünk az Úrban, dicsőíthetjük mennyei Atyánkat, mert: „Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába” (Kol 1,13) Krisztus megbékéltetett minket Istennel a keresztfán kiontott vére által. Ezért András apostol, a hagyomány szerint nem is engedte magát Urához hasonló módon megfeszíttetni, hanem - a róla elnevezett kereszten - fejjel lefelé függve halt mártírhalált. Emléknapja arra indítson, hogy Jézushoz vigyük leendő hittestvéreinket, ha mi is már benne „megtaláltuk a Messiást” (Jn 1,41). Második adventját felkészülten várjuk, s hogy örökké Jézussal élhessünk, „vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját és mint sisakot az üdvösség reménységét, hogy elnyerjük az üdvösséget” (iThessz 5,8.9). Megcsúfoltatásakor a katonák kimondták az igazságot: „Üdvöz légy, zsidók királya!” (Mt 27,29) Ez a panasza Isten népe ellen: nem akarják őt elfogadni, pedig ítéletre tér vissza! Akkor is így üdvözlik: „Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Mt 23,39) Már most kiálts hozsannát: Segíts! Ments meg! Üdvözíts! S kérd: „Ó, jöjj, megváltó Jézusom, / A szívem néked megnyitom.” (EÉ 137,5) * ■ Garai András
