Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-10-23 / 43. szám
„Fontos, hogy minden magyar evangélikus gyülekezeti tag számára hozzáférhetők legyenek Luther Márton életművének most megjelenő darabjai." Luther a kézben és a könyvespolcon - napokon belül !► 5. oldal „Ma is tartom velük a kapcsolatot. A kemény büntetés ellenére egy percig nem tagadták meg szolidaritásukat a magyar forradalommal.” Máig élő félelem *•10. oldal „Egy életképen Nőé a szobában ül, korabeli ruhában és berendezés között. Előttünk pedig egy tábla van, tíz kérdéssel. Megnyomjuk az egyik gombot, és érdeklődünk a bárkával kapcsolatban.” Számolj vele, hogy hinni fogsz! W- 9. oldal A lelkészek lelki pásztorolása !► 4. oldal Európa árnyai - a fal túloldalán ► 6. oldal A Mesterről a sakkmesterrel W- 11. oldal Római jegyzetlapok W- 8. oldal 72 óra kompromisszum nélkül - evangélikusokkal W 15. oldal SEMPER REFORMANDA „De kedves felebarátom, még az ördög is szelíd lenne akkor, ha mindenben az ő akarata érvényesülhetne. Azért ér téged a háborúság és a bántalom, hogy tudatára ébresszen annak, mennyire telve vagy haraggal és rossz indulatokkal; ez arra int, hogy igyekezzél a haragot magadból kiirtani és a szelídséget elnyerni.” N Luther Márton: A jó cselekedetekről (Takács János fordítása) Ha október, akkor reformációi gálaest ► Tudnak-e újat mondani négyszázkilencvennégy évvel a reformáció után, vagy ez a gálaest is csak egy lesz a szokott évfordulós rendezvények sorában? Ezen morfondíroztam, miközben a reformáció hónapjának gálaestjére készültem. Az Uránia Nemzeti Filmszínházból hazafelé menet viszont meg kellett állapítanom: néhány szokatlan műsorszám különlegessé tette idén az október 16-ai estet. A Magyar Honvédség Légierő Zenekarának előadására kevesen gondolnának, ha protestáns vallási műsorról esik említés, Wass Albert műveit pedig évekig nem lett volna ildomos színpadra vinni - ez alkalommal az ő alkotásai zárták a műsort. A Silentium - a csendtől a szóig című műsort még Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész álmodta meg, de a szép szó és az igaz versmondás mestere nem érhette meg a Wass Albert emlékét idéző előadást, Ács Tamás és Papp Attila pódiumjátékát. Szintén szokatlan ünnepi műsorszám volt Németh Júlia és Pálúr Tamás beszámolója indiai önkéntes szolgálatukról. Kórházi munkájuk csattanós válasz azoknak, akik megkérdőjelezik a külmissziók létjogosultságát. Magyarországon a korábbi országos protestáns napok helyett 2006 óta októberben egy teljes hónapig ünnepeljük a reformációt. Ha hittanosokat kérdezünk, rögtön mondják a hívószavakat: Wittenberg vártemplom, búcsúcédulák. Bizonytalanná válnak azonban, ha azt kérdezik tőlük, mit nyújt ma a mindennapok emberének a reformáció. Sokan úgy gondolják, hogy ez már csak a régmúlt. Nekik is választ akart adni köszöntőjében Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke. A reformáció és a protestantizmus leleményességre, kreativitásra ösztönöz minket. Mert a kreativitás maga a teremtő gondolat: a kreatív ember hasonlít a Teremtőre, annak hű képmása - mutatott rá beszédében egyházunk nyugalmazott püspöke. A bibliafordítás a kreatív reformációnak talán a legnagyobb alkotása, nem hiányozhatott tehát a műsorból Reményik Sándor tisztelgése Károli Gáspár előtt. A fordító című versét Szilvást Nóra, a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon érettségiző diákja szavalta el. A középiskola másik növendéke, Kemenes Anna moldvai csángó dalt énekelt. Szép tiszta hangja betöltötte a hatalmas teret: így énekelhettek Bartóknak és Kodálynak a Kárpátokon túlra elcsángált magyarok. A gálaest folytatásában a Magyar Örökség díjas Lutheránia ének- és zenekar J. S. Bach 5. kantátáját adta elő Kamp Salamon karnagy vezetésével; Komlóssy Gábor trombitaszólója a bűnét és bénaságát levetkőző ember boldogságát idézte. A Magyar Honvédség Légierő Fúvószenekara trombitaszóra vonult be. Előadásuk igazi csemegéje Bach Inventiójának dzsesszes átirata volt. A fúvósegyüttes vezetője, Katona János alezredes elmondta: arra törekednek, hogy meghódítsák az ilyen eseményekről többnyire hiányzó harmincas-negyvenes korosztályt, hozzájuk kívánnak szólni a fúvószenekari átiratokkal, az újszerű hangzásvilággal. A gálaestről valóban hiányzott ez a korosztály, ám sok volt a fiatal. A Baár-Madas-gimnázium diákjai igazították el a vendégeket - ők voltak a ruhatárosok, adományt is gyűjtöttek, s talán majd ők lesznek a következő reformációi gálaestek visszatérő vendégei. ■ Walkó György Népszámlálás ♦ Valljuk meg éltető gyökereinket! A tízévenkénti népszámlálás átfogó képet ad - többek között - Magyarország lelki erőnlétéről is. Megtudhatjuk, hogy hazánk polgárainak hol vannak a spirituális gyökerei, ki honnan táplálkozik lelkileg. A vallási hovatartozást tisztázó kérdés esélyt ad számunkra, hogy megvalljuk hitünket, esetleg újra felfedezzük éltető gyökereinket. Ebben az összefüggésben is iránymutató Péter apostol biztatása: „... legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet’.’ (íPt 3,15) A népszámlálás lehetőséget teremt számunkra, hogy megvalljuk élő reménységünket. A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa bátorít minden hazánkban élő evangélikus hittestvért, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, vállalja evangélikus gyökereit, és éljen is belőlük! Erős vár a mi Istenünk! Fabiny Tamás püspök, Gáncs Péter püspök, Szemerei János püspök ♦ Budapest-Győr, 2011. szeptember 12. A FORRADALOM 55. ÉVFORDULÓJÁRA A szabadság világa ■ Pátkai Róbert Ünnepi gondolataim visszaszállnak egy ötvennégy évvel ezelőtti ünneplésre, amelyről így adott hírt az Októberi Tükör évkönyv - a Magyarok Angliai Országos Szövetségének kiadványa - 2008-as kötete: „1957 májusában, az 56-os forradalom leverése után első alkalommal gyűltek össze igen nagy számban London magyarjai. A bús-borongós emlékezés apropóján Pátkai Róbert evangélikus lelkész, a Szabadságharcos Szövetség első megválasztott, akkor 26 éves elnöke mondta az alábbi beszédet.” Nos, legyen szabad ennek a beszédnek a záró gondolatait idéznem, amelyeket még ma is alkalmasnak tartok arra, hogy tanulságul szolgáljanak. „Ha ezen a mai ünnepélyes emlékalkalmon a múltból tanulni akarunk, meg kell kérdeznünk magunkat, mi a tanulság a jövőre vonatkozólag. Az az érzésem, hogy igaz emlékezésünkből egy akarat eredhet csupán: mindig magyarnak maradni! (...) És magyarnak lenni nem utolsósorban azt is jelenti, hogy legyünk jó keresztények, hogy ünnepeinket istenfélelem, hazaszeretet és szent szabadságvágy ragyogja be. Aki szítja közöttünk a gyűlöletet, az a hazaárulás bűnét követi el. Történelmi távlatban gyűlölködésünk többet ártott nekünk, mint egymást követő külső ellenségeink. Földrajzi távlatban pedig nincs Európának még egy népe, amely a kuruc-labanc háború örök vetélkedésének luxusát hozzánk hasonlóan megengedné magának. (...) A történelmi idő testvéri kézfogásra hív! Valahogy úgy, ahogy Erdély lázas lelkű evangélikus költője, Reményik Sándor mondotta: »Legyen az erdő akármily setét, / Csak el ne engedjük egymás kezét, / Kitett, anyátlan árvák: magyarok.«” (Nehéz homályba...) Az első angliai ünnepi beszédet több száz honfitársunk jelenlétében mondtam el a westminsteri kerületben lévő Caxton Hallban. Ma pedig, több mint fél évszázad múltán, így foglalnám össze ünnepi gondolataimat. Az 1956-os forradalom a modern magyar történelem egyik legsötétebb korszakának, az „ötvenes évekként” emlegetett Rákosi-érának következménye, a magyarságnak erre adott nemzetközi jelentőségű és következményű válasza volt. A Rákosirendszer, amely erőszakon, hazugságon és megfélemlítésen alapult, olyan zsarnokság volt, amelyet korábban a magyarság még sohasem élt át. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse pontos látleletet ad erről. S a magyarság, amelyet szabadságvágya nem hagyott nyugodni - nem először történelme során - megpróbálta lerázni bilincseit. Az ötvenes évek sötétségében csillagként ragyogott fel 56 forradalmának nagyszerűsége. Mintha egy üstökös robbant volna bele a reménytelenül sötét és végtelennek tűnő éjszakába. Bebizonyította a szovjet rendszer csődjét és azt is, hogy annak valódi társadalmi bázisa Magyarországon nem volt. Világossá vált, hogy a nemzeti összetartás és a nemzeti érzés még mindig a legnagyobb erő a társadalomban, amelyet ápolni kell. Nyilvánvaló, hogy 1956-ban - hiszen olyan gyorsan, váratlanul és szervezetlenül történt minden - nem volt egységes jövőképünk, de abban egyetértettünk, hogy nem akarunk olyan rendszert, amelyben csak egyetlen jövőképnek van helye. Hazánk lakosságának túlnyomó többsége olyan rendszerre vágyott, amelyben az egyet nem értés jogát egy többpártrendszeres demokrácia garantálja. Lehet, hogy emlékeinket más és más személyes élmények alkották, színezték, de mindannyian pontosan tudjuk, hogy akkor melyik oldalon álltunk, azóta melyik oldal igazát erősítették meg számunkra fél évszázad hazai eseményei, és a mai Magyarország politikai arénájában küzdő felek melyike képviseli szerintünk leginkább a forradalom annak idején teljes tisztasággal meg sem fogalmazott eszméit. Melyik próbál, ha botladozva és olykor taktikai kerülőkkel is, de nagyjából a forradalom által megjelölt ösvényen haladni. Az ötvenöt évvel ezelőtti magyar forradalom és szabadságharc számomra egyértelműen azt jelenti, hogy emelt fővel lehetünk magyarok! Emelt fővel vállalhatjuk múltunkat, nemzeti hagyományainkat és kultúránkat. Az 1956-os tépett lobogókhoz való ragaszkodásunk, a magyar ötvenhat emléke és öröksége adjon nekünk erőt ahhoz, hogy olyan hazafiságot hordozzunk magunkban, amely nem diszkriminatív, nem rasszista, nem elnyomó, hanem a nemzeti érzés megszilárdulásához nyújtott támogatás, mások hasonló jogainak tiszteletben tartásával. Minden ország, minden nemzet történelmének vannak pillanatai, amikor felülemelkedik önmagán. Ezek a pillanatok nem avatják szentté, nem teszik másoknál nemesebbé, de megbékéltetik önmagával, és példaképül szolgálnak büszkeségre kevésbé jogosító időkben. Számunkra üyen történelmi pillanat volt 1956 forradalma és szabadságharca. A szerző evangélikus lelkész, az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke (London)
