Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-10-16 / 42. szám
„Úgy beszéljen ki-ki magyarul, mintha imádkozna.. Tanulmányi konferencia Révfülöpön Egymás terhét hordozzátok a nagyvilágban is Közgyűlést tartottak a nyugat-európai protestáns magyar gyülekezetek képviselői Az Evangélikus Élet október p-i száma tudósított arról, hogy szeptember 30-án és október i-jén tartották a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) harmadik tanulmányi konferenciáját. Az alábbiakban személyes hangvételű beszámolót olvashatunk arról, hogy egy Magyar - országon teológiát tanuló, magyarul kiválóan beszélő szlovén fiatalember és magyar társa miként élte át e néhány napot. Nem volt semmi akadálya, hogy végre ott legyünk azon a konferencián, amelyre Pali bácsi (id. Zászkaliczky Pál, a Maek főtitkára - a szerk.) többször is hívott minket. A nyitóelőadást nagyon jó szlovén barátaink tartották, így nem volt kérdés, hogy ott a helyünk, mivel reménységünk szerint néhány év múlva Szlovéniában fogunk lelkészként szolgálni. A barátságos, napos idő igazán alkalmasnak tűnt arra, hogy egy hétvégét a Balatonnál, a lassan őszbe forduló természet közelében töltsünk. Jóleső érzés volt a társaságba belecsöppenni. Nem éreztük magunkat a legfiatalabbnak, annak ellenére, hogy fiatalok és idősek egyaránt voltak. Nem éreztük külföldiek között magunkat, annak ellenére, hogy a világ legtávolabbi sarkaiból is érkeztek ide magyarok. Nem éreztük kívülállónak magunkat, annak ellenére, hogy láttuk, mennyien köszöntik egymást régi ismerősökként. Érezhető volt, hogy egy szívvel és egy céllal gyűltünk össze erre a másfél napra. A közös vacsora után nyitóáhítaton vettünk részt, melyet személyes bemutatkozás előzött meg. Sok mindent megértettünk és megismertünk ezáltal. Például hogy ennek a konferenciának igenis van helye a mai világban, igenis sokan vannak, akik a szükségét érzik, hogy ezeket a kérdéseket megbeszéljék, hiszen gyarapszik a társaság. Van, aki az elején még egyedül jött, a következő alkalommal aztán hozott magával valakit, és most már a gyülekezet jelentős része itt ült közöttünk. Pali bácsinak az áhítatában megfogalmazott gondolatai közül az alázatosságra való felszólítás jelentette számunkra a legtöbbet. Hiába hajtjuk meg fejünket „álalázatosságként”, ha utána fennhordjuk az orrunkat, és csak magunkat dicsőítjük. Az este elhangzott előadás címe írott betűvel és hirdetett igével a megmaradásért volt. Erről a témáról ki is nyilatkozhatna hitelesebben, mint a muravidéki magyarság legjelentősebb írói közül Bence Lajos és felesége, Gabriella (aki egyben a lendvai gyülekezet felügyelője is). Hallhattunk statisztikai adatokat, melyek igen elszomoríthatnának bennünket, de én úgy gondolom, még mindig van ok az örömre, még mindig vannak azon a vidéken magyarok. Hallhattunk az oktatásról, arról, milyen nehézségekbe ütköznek egy-egy kétnyelvű iskolában. Hallhattunk arról, hogy az ottani magyarok mennyit küzdenek kortársaikkal a nyelv fennmaradásáért. Megszégyenítően többet, mint talán az anyaországiak. Hallhattunk arról, milyen nagy szabadsága van a magyar nyelvnek Szlovéniában a politika, hit, költészet, oktatás területén egyaránt. Az előadás előtt megnéztünk egy rövid bejátszást egy tizenkét évvel ezelőtt készült riportból. Gabriella, aki a szlovéniai magyar gyülekezetek helyzetéről beszélt a riportban és ez alkalommal is, maga is elérzékenyülve nézte végig a képsorokat, arra gondolva, mennyi minden megváltozott azóta. Hiszen mióta a magyarul beszélő egyetlen lelkész nyugdíjba ment, már nincsen magyar istentisztelet a templomban. A fény már látszik az alagút végén, hiszen én azért jöttem Magyarországra, hogy megtanuljam a nyelvet, elvégezzem a teológiát, és az ott élő magyarok között szolgáljak, most már nem egyedül készülve erre, hanem útitársammal. De addig is egyre sürgetőbb lenne átmeneti megoldást találni. Előadóink egy kis képzeletbeli városnézésre is invitáltak minket: Lendva nevezetességeiről hallhattunk. Azt hiszem, aki még nem járt arra, ettől biztosan kedvet kapott hozzá. Az esti énekes imádság után - melyet a házigazda, iß. dr. Hafenscher Károly vezetett - volt még alkalom, hogy kötetlenül is beszélgessünk, mindazokat a kérdéseket érintve, amelyekre az előadásokon már nem maradt idő. A szombat reggeli áhítaton Ittzés János nyugalmazott püspök szólított meg minket, egy igen fontos gondolatot adva útravalóként: az „atyanyelv” beszélése, ismerete fontosabb az anyanyelvénél is. Hiszen Isten nélkül nem találhatunk békességet akkor sem, ha ugyanahhoz a nemzethez tartozunk, ha ugyanaz az anyanyelvűnk. A délelőtt folyamán két előadás is elhangzott. A négynyelvű reformáció a Kárpát-medencében címmel Csepregi Zoltán professzort, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének vezetőjét hallgathattuk meg. Anyanyelvi szempontból a 16. századot nevezhetjük fordulópontnak - mondta a tudós. A mai emberhez igenis közel áll a reformátorok modern nyelvezete. Folytatás a 3. oldalon Becsben tartották szeptember 2-4. között a Nyugat-európai Protestáns Magyar Gyülekezetek Szövetségének 2011. évi közgyűlését. A találkozó résztvevői a Nyugat-Európában működő magyar gyülekezetek képviselői voltak, lelkészek és laikusok egyaránt. Meghívott vendégként részt vett a rendezvényen Cselovszkyné dr. Tarr Klára, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Ökumenikus és Külügyi Osztályának vezetője, Odor Balázs, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának külügyi irodavezetője, valamint — a magyar kormány képviseletében — dr. Kocsis Attila, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetője. Mindhárom meghívott vendég hangsúlyozta, mennyire fontos a diaszpórában élő magyarság megmaradása, és hogy ennek érdekében hogyan tudja támogatni az anyaország, illetve az anyaegyházak a Nyugaton élő magyarságot. Elhangzott a kulcsszó: egyeztetés. Sokat jelentene, ha az állam és az egyházak képviselői lehetőségeikhez mérten rendszeresen egyeztetnének terveikről, szándékaikról, így segítve egymás munkáját és a közös cél megvalósítását. Egyházunk többek között nyugat-európai evangélikus kapcsolatrendszerével járulna hozzá az ott élő magyarok gyülekezeti életének megszervezéséhez, hiszen a befogadó országok többsége evangélikus hátterű. Mindemellett Nyugat-Európába menő ösztöndíjasainkat olyan indíttatással küldjük külföldre, hogy ha tehetik, tekintsék kötelességüknek a szórványmagyar gyülekezetek gondozását, az ottani lelkész munkájának segítését. Egyházunk erejéhez mérten anyagilag is támogatni szeretné elsősorban a németországi magyar gyülekezetek egyesületét, amint az megalakul a közeljövőben. Végül a sajtó eszközeit sem szabad alábecsülnünk: a magyar tévécsatornák, főleg a Duna Televízió, az evangélikus honlap, a hírlevelek és az Útitárs melléklet szerkesztésével is igyekszik segíteni egyházunk a külföldön élő magyarok identitásának megőrzését. A református egyház és a magyar kormány szintén számos intézkedéssel és anyagi hozzájárulással támogatja a diaszpóramagyarságot: lelkészek havonkénti kireptetésével, egy-egy lelkész több évre való kiküldésével, Kárpátmedencei szinten anyagi terhek vállalásával, a kormány pedig többek között az állampolgárságra vonatkozó törvényi háttér megteremtésével, a Balassi Intézet és a Bethlen Gábor Alapítvány ösztöndíjaival, programjaival járul hozzá a határon túli és nyugat-európai magyarok helyzetének javításához. Gémes Pál stuttgarti magyar evangélikus lelkész, a szövetség elnöke bevezetőjében hangsúlyozta: tudatosítani kell a magyarországi egyházakban, hogy anyaegyházak. Fontos, hogy felelősséggel legyenek a diaszpórában élő magyar gyülekezetek iránt, amelyeknek fontos identitásmegőrző szerepük van, és ez a szerepük az egy-egy magyar kulturális intézet mellett egyedi. Közös anyaegyházi-állami összefogás szükséges ahhoz, hogy minden résztvevő a maga módján támogatni tudja külföldre szakadt honfitársainkat, még ha ma már csak kisebb részük hagyta is el politikai - a többség gazdasági - okokból az országot. A Skandináviától Svájcig terjedő nyugat-európai területen a legkülönbözőbb helyzetben élnek magyar gyülekezetek, amelyek legtöbbje az 1956-ban kivándorolt magyarok összefogásán alapul, mára azonban a munkaerőrvándorlás miatt tagságuk átrendeződött, némileg fiatalodott, és természetesen nagy a fluktuáció is bennük. Az emigráció lassan idősödő gyülekezeti tagjait azonban csak jóval kisebb mértékben váltják fel azok a fiatalok, akik munka miatt költöznek Nyugatra három-négy évre, így nagy szórványterületeket kell ellátniuk a kinti magyar lelkészeknek. A Skandináviában dolgozó Molnár-Veres Pál evangélikus lelkész például Svédországban, Finnországban és Észtországban egyaránt szolgál a magyar gyülekezetekben, természetesen havonta, kéthavonta, negyedévente. Nem mindenkinek adatik meg tehát a minden vasárnapi, anyanyelven hallgatott igehirdetés, de a gyülekezetek tagjai számos más alkalmakon is találkoznak: a stuttgarti, heilbronni egyházközségek például bibliaórákon, kulturális esteken is együtt vannak, ehhez hozzájárul a stuttgarti Balassi Intézet is, amelynek vezetője a fasori gimnázium korábbi igazgatója, Ódor László. Magyarország és a magyar egyházak készek erejükhöz mérten támogatni a nyugati diaszpóra magyarságát, nem feledkezve meg azonban arról sem, hogy itthon és a Kárpát-medencében is számos diaszpórában élő gyülekezet rászorul a segítségre, így az „egymás terhét hordozzátok” evangéliumi parancsot kölcsönösen kell értelmezni, s mind a hazaiaknak, mind a külföldre szakadt honfitársainknak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy ők is segíthessenek. Cselovszkyné dr. Tarr Klára Forrás:, www. evangélikus, hu
