Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-10-16 / 42. szám
Evangélikus evangélikus hetilap 76. évfolyam, 42. szám ■ 2011. október 16. ■ 76. évfolyam, 42. szám ■ 2011. október 16. ■ Szentháromság ünnepe után 17. vasárnap Ára: 250 Ft „Az országos felügyelő továbbra is a közös gondolkodást szorgalmazza. A mindennapi kérdések mellett a jövőbe tekintésre, a külső okok keresése helyett felelősségvállalásra biztat mindenkit, hogy egyházunk ne csak őseink, hanem gyermekeink egyháza is legyen.” Stratégiaalkotó stratégia !► 4. oldal „A világetika alapkövetelménye ilyen egyszerűen hangzik: »Minden emberrel emberségesen kell bánni!«” Weltethos nagyzenekarra és kórusra ^ 6. oldal „Az egyház megmutathatja, hogy nemcsak az elesetteket és a kisdedeket vagy éppen a teológusokat, hanem az ország legtehetségesebb diákjait is magához engedi, és tud velük mit kezdeni.” Evangélikus szakkollégiumok, hol vagytok? ^ 9. oldal Szent egység W- 2. oldal Biblikus konferencia Nairobiban ^ 5. oldal Az elszalasztott misszió W- 7. oldal „Koszi, KOSZI!” ► 8. oldal Szepesi találkozó Lőcsén W- 10. oldal Melléklet: Útitárs - magyar evangéliumi lap ORSZÁGOS EVANGÉLIZÁCIÓ A DEÁK TÉREN Boldogok az evangélikusok? A lelkész mosolya ► Kik a boldogok? Erre a kérdésre keresték a választ október 8-án, szombaton a budapesti Deák téri templomban az ország minden tájáról összegyűlt evangélikusok. Az idei országos evangélizáció rekordot döntő látogatottsága jelzi: nagyon aktuális témát sikerült találniuk a szervezőknek. A nyitó igehirdetést Zsarnai Krisztián nyíregyházi lelkész tartotta. A vele érkezett fiatalok nemcsak a zenei ráhangolásról gondoskodtak, hanem az ebédszünetben a templom lépcsőjén állva tettek bizonyságot énekkel az arra járóknak. A fiatal lelkipásztor hangsúlyozta: nagy a különbség boldogság és boldogulás között. Jézus tanításában azért áll a boldogság az első helyen - mondta mert tudja, hogy minden ember elsősorban boldog szeretne lenni. Zsarnai Krisztián szerint két feltétele van a boldog életnek. Az első: elengedni mindent, amitől boldogságot várok, és elfogadni azt, amit az Úr kínál. A törni Isten előtt. Jézus ma is kész boldogságot adni nekünk - készek vagyunk-e átvenni? - tette fel a kérdést. A prédikációt dr. Molnár Róbertnek, Kübekháza polgármesterének bizonyságtétele követte. A polgármester beszélt Istenhez való odatalálásáról, illetve arról, hogyan formálódott az élete megtérése után. Az Istenről mint agyagművesről szóló bibliai példát felelevenítve kiemelte: engednünk kell Istennek, hogy kezébe vegyen, alakítson, kiégessen bennünket. „Idelent van a műhely, odafönt a kiállítóterem” - fogalmazott. A boldogság kérdéskörét ezek után több szempontból körüljárhatták a résztvevők, ki-ki érdeklődésének megfelelően választhatott programot a kínálatból. Lehetett találkozni a délelőtti igehirdetővel, illetve a bizonyságtevővel, az amerikai Tex Reardon pedig Billy Grahammel közös munkája során szerzett élményeiről tartott előadást. A Reményik Suliszínház Gaudiopolis című, Sztehlo Gáborról szóló előadását hozta el Szombathelyről. Az Evangélikus Vakmisszióról tartott ismertetőt Hack János és Bánki- Horváth György. Boldogok közössége-e az egyház? címmel Szemerei János püspök vezetett beszélgetést. A zene iránt érdeklődők Joób Emese tolmácsolásában keresztyén népdalokat, illetve Kónya Sándor versénekestől, Banka Gabriella színművésztől és Domány Zoltán előadóművésztől délvidéki imádságokat hallgathattak meg. Az ebédszünetben a gyülekezet vendégszeretetét élvezhette a találkozó mintegy másfél ezer résztvevője, majd Sasvári Sándor Prima-díjas színművész adott rövid ízelítőt repertoárjából (képünkön). A záró úrvacsorás istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A boldogság fogalmát úgy definiálta: az a lélek békéjének állapota, amelyet Isten teremt, a szeretet erejével. „Isten nem erőszakolja ránk az ő békéjét. Fölajánlja. Ő maga hoz áldozatot, hogy megértsük szeretetét. Az úrvacsorái jegyekben ennek a szeretetnek az ízét érezhetjük” - mondta a püspök. Boldogok az evangélikusok? Annak kellene lenniük, hiszen az örömhírt a nevükben is hordozzák. Talán az országos evangélizáció hozzájárult ahhoz, hogy valamit megérezzünk ebből a boldogságból, és tovább tudjuk adni. Mert, ahogyan egy budavári résztvevő fogalmazott, „a boldogságot nem lehet birtokolni. Ha nem adom tovább, elvész számomra.” ■ Adámi Mária ■ Hulej Enikő A múlt század negyvenes éveiben sok borzalmat éltek át az emberek. Rengeteg gyermek veszítette el a családját, és élelem, biztonság, szeretet helyett félelmet, erőszakot, bizonytalanságot kapott. Sztehlo Gábor, a „gyermekmentő” evangélikus lelkész áldott munkát végzett közöttük. Az „öröm városa”, Gaudiopolis csupán öt évig működhetett, de annak a több száz fiatalnak, aki ott talált menedéket, egész életére meghatározó volt... Az országos evangélizáció egyik programjaként a szombathelyi Reményik Suliszínház előadásában láthattam a Gaudiopolis - Emlékműsor Sztehlo Gábor tiszteletére című előadást. Csodálatos volt. Szíven ütött az, amit a gyerekek átéltek, és az, hogy közben miként formálta őket a megtapasztalt szeretet. Az a jelenet különösen is belém égett, amikor a fiatalok már kezdtek magukra találni, lelkesen szervezték az ifjúsági államot, ötleteitek, vitatkoztak, sugározták az életet. S közben a lelkész a színpadon kívülről figyelte őket - és mosolygott. Benne volt ebben a mosolyban az, hogy örül nekik, szereti őket, és hálás értük. A gyerekek ezt nem vették észre, de ahhoz, hogy egy élhetetlen világban mégis teljes életet élhettek, a háttérben mosolygó lelkésznek igen sok köze volt. Ez a mosoly hirtelen a gyülekezetembe repítette gondolataimat, és eszembe juttatta azt a hat csöppséget, akik ott voltak a szerdai babamama körön. A picik gügyögtek, mozogtak, játszottak, az anyukák vidáman beszélgettek, és én egyszer csak a szőnyeg szélére szorultam. Ahogy néztem őket, a szívemet hála és öröm járta át. Sokat imádkoztunk értük tavaly a lelkész társammal, annyi ötletünk volt és annyi kudarcunk, hogy most még inkább tudom értékelni a jelenlétüket... Aztán eszembe jutottak az ifisek, akikkel alig két napja hasonló élményben volt részem. Aznap heten jöttek, és roppant lelkesek voltak - hozzászóltak az igéhez, benne voltak az éneklésben, és vidáman játszottak, beszélgettek. Egyszer félrehúzódtam, és csak úgy gyönyörködtem bennük. Jó volt nézni őket; látni, hogy itt vannak, hogy ilyenek, s hogy Isten ránk bízta őket. Istenem, mennyire szeretem őket! Micsoda ajándék, hogy mi, lelkészek szerethetjük a ránk bízottakat, örülhetünk nekik, és munkálkodhatunk azon erőnkhöz, tehetségünkhöz, lehetőségeinkhez mérten, hogy rátaláljanak a teljes életre az Úr közelében, a gyülekezet közösségében! Ma más világot élünk, de bizonyos szempontból ez is élhetetlen, és sok a sérült ember, a szétesett család, az útját nehezen találó fiatal. Ma is szükségük van a szeretetre és a mentő szándékra, és bár nem vagyunk Sztehlo Gáborok, de lehetünk eszközök Isten kezében. Annak a mosolynak ott a szombathelyi srác arcán számomra ilyen üzenete (is) volt. A szerző evangélikus lelkész, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség másodlelkésze Boldogok közössége-e az egyház? címmel Szemerei János püspök vezetett beszélgetést második: sírni a bűneim fölött, össze-
