Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-09-25 / 39. szám
8 -m 2011. szeptember 25. PANORÁMA Evangélikus Élet Szösszenetek Kukások A kislány az ablaknál állt. Tudta, a hétnek az a napja van, amikor jönni szoktak a kukások, márpedig ez fontos program volt a számára. Tulajdonképpen babakora óta - amint állni tudott, és kilátszott a párkány mögül - odaállt reggelenként az ablakhoz, ha jöttek a szemétszállítók. Már a feledés homályába merült, hogy miért alakult ez így, de tény, nem egészen évtizednyi életének nagy része úgy telt el, hogy amikor csak tehette, mosolyogva integetett nekik a becsukott ablak mögül. Ennyi volt a szertartás, semmi több. Amikor felhangzott az utcába beforduló autó jellegzetes hangja, mintha mágikus erő húzta volna az ablakhoz. Neki integetni kellett. S nem tágított akkor sem, amikor a sietős reggeli készülődés már az iskolának szólt. Hajlandó lett volna akár elkésni is, pedig a pontatlanságot meglehetősen szigorúan ítélték meg a tanítók. Érdekes módon a kukásoknak is fontos volt ez a találkozó. Úgy látszik, kellett nekik ez az integetés s a mosolygós, ártatlan, tiszta gyermeki arc látványa, miközben szótlanul, unottan, mogorván végezték napi munkájukat. Talán valami láthatatlan szál húzódott közöttük, ami pár pillanatra egy csepp melegséget, színt vitt a borongós reggelekbe. Pedig nem voltak azok a kimondottan finom lelkek, hiszen máskor hangos, vaskos, ízléstelen stílusban „tréfálkoztak” a mellettük elhaladó lányok láttán, vagy kérlelhetetlenül és durván utasították maguk mögé a továbbhaladásuk érdekében szerényen egy kis szabad utat kérő autósokat. Egyszer beteg lett a kislány, és nem tudott a kellő időben az ablakhoz menni. Mikor megérkeztek a szemétszállítók a ház elé - szokott módon - első pillantásuk az ablakra esett, de hiába volt felhúzva a redőny, nem találták ott kis barátnőjüket. Megálltak, vártak egy kicsit, majd munkához láttak. Ám oly sűrűn pislogtak az ablak felé, hogy csak üggyel-bajjal sikerült elvégezni a máskor néhány perces munkát, az edények kiürítését. S mivel továbbra sem jelent meg a kislány, arcukon látható csalódással indultak tovább, de mintha nem akarnák elhinni, elfogadni a csalódást, még sokáig nézegettek visszafelé. Hiszen nem kapták meg a nekik kijáró integetést és mosolyt! Az ártatlan kis mosolyt, a néma üzenetet. Az óra Szeretném előre bocsátani, hogy nincsenek előítéleteim a drága és értékes tárgyakkal szemben. Mindössze helyén kell értékelni őket - gondolom. Vagyis ha arra használják, amire való, és a szerkezet tisztességgel, hibátlanul szolgálja a gazdáját, akkor, ha valaki olthatatlan vágyat érez iránta, hát vegyen drágábbat, ha ez a szíve vágya, és meg is teheti. Elismert márkájú, értékes órát nyújtottak felém a minap. Nézzem meg, ilyet úgysem lát minden nap a közönséges földi halandó. S valóban, különleges, egyedi kialakítású szerkezetet vehettem a kezembe. Már éppen kérdeztem volna, hogy mi mindent tud a ritka berendezés, amikor kiábrándítottak. Csak az időt mutatja, azt viszont „halálpontosan” Több mint tízezer év alatt késik egy másodpercet! Ezt kell megfizetni, no meg azt, hogy - tulajdonosa hite szerint - elismerést, tiszteletet, hovatovább néma hódolatot vált ki „valamire való” körökben. Mire jó ez? Hová kell neked tízezred másodperc pontossággal megérkezned? - kérdeztem a büszke tulajdonost, akit - akaratomon kívül - szemmel láthatóan megsértettem a bumfordi kérdéssel, hiszen hogy lehet ilyen butaságot kérdezni az ő órája láttán? Az ára sem volt titok, s amikor megtudtam, elhűlt bennem a vér. Egy tisztességes család egy évi jövedelme. Megismételt, értetlenkedő kérdésemre egy rövid válasz érkezett: „Hadd lássák az emberek, hogy kivel állnak szemben!" Vagyis hadd lássák, hogy ő nem egy fillérekért megvásárolható vállalkozó - fordítottam le magamban az elhangzottakat. Forgattam kezemben a csinos, ám semmi különösről nem árulkodó szerkezetet, s az elismerő csodálat helyett egyre erősödve hallottam belülről: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön..!’ (Mt 6,19) Az apáca Remek nyári nap volt, a Dunakanyarból tartottunk hazafelé, amikor egy út menti buszmegállóban megláttunk egy apácát. Világoskék szerzetesi ruhájában, fején az elengedhetetlen főkötővel egyedül üldögélt a megálló padján. Szemmel láthatóan buszra várakozott. Legalább is erre utalt a helyszín, no meg a mellette tornyosuló hátizsák.- Fel kellett volna vennünk - morfondíroztam félhangosan. - Legalább egy jót beszélgettünk volna Pestig, már úgyis annyiszor szerettem volna egy csomó mindent megkérdezni egy valódi apácától. Lányom is hasonló véleményen volt, s merthogy látta bizonytalanságomat, még egy lapáttal rá is tett:- Apu, menjél vissza, vegyük fel! - erősködött.- Nővér, segíthetünk? - szóltam ki a leengedett ablakon, mikor lefékeztem a buszmegállóban. - Budapestre megyünk, szívesen elvisszük - tettem hozzá kisvártatva.- Nem, köszönöm, nincs rá szükségem - válaszolt arcán angyali mosollyal, és a világ legnagyobb nyugalmával, zavartalanul üldögélt tovább, miközben lassan távozó autónk után fordította a fejét. Én meg azóta gondolkodom rajta: vajon hogyan kellett volna megszólítanom, hogy eljöjjön velünk? ■ Gyarmati Gábor Ismét Aszódon sportoli Harmadik alkalommal rendezték meg az Északi Egyházkerület családi és sportnapját szeptember 16-17-én. A kétnapos rendezvénynek az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma adott kényelmes otthont; a csaknem háromszáz résztvevő közül több mint hetvenen éltek az intézmény adta kollégiumi és tantermi (csoportos) szálláslehetőségekkel. A vállalkozó szelleműek majd eg gás, kosárlabda, kötélhúzás, csocsc létika, kosárra dobás. A fair play sz< jazásokon túl a kerületi vándorkup több pontot szerző egyházmegye v A sportesemény a mindenkit egyszerre megmozgató Luther-mérfölddel (1517 méter) kezdődött. A Gödöllői-dombság szélén fekvő Galga-völgy lankás terepének nem minden métere bizonyult könnyűnek... /■» / A legtöbbeket megmozgató futballbajnokság sok izgalommal és meglepetéssel szolgált. A tizenkét jól felkészült csapat először pénteken, A és B csoportban mérkőzött, majd szombat délelőtt a legjobbak küzdöttek meg a dobogós helyezésekért. Legeredményesebbnek a Malik Péter Károly vezetésével érkezett lucfalvai csapat bizonyult. A második Pilis, a harmadik pedig Miskolc (a miskolci gimnázium csapata) lett. Az eredményhirdetést követően dr. Fabiny Tamás püspök örömmel jelentette be, hogy az egyházkerület anyagilag támogat két csapatot egy-egy garnitúra mez beszerzésében. így a nyertes lucfalvai gyülekezet, illetve a nyírteleki Filadelfia gyülekezet cigányválogatottja két év múlva, a 2013-as sportnapra már az addigra jól bejáratott új mezekben érkezhet. A kötélhúzó versenyt a lelkészek csapata nyerte meg - nem hiába, az egyfelé húzás jegyében a legösszeszokottabb csapat ők voltak.
