Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-09-25 / 39. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. szeptember 25. !► 7 Óvodaszentelés Veszprémben Történelmi nap Folytatás az 1. oldalról Miután az előző kormány megszüntette a város kisegítő iskoláját, felszabadult egy - óvodaalapítás céljára is alkalmas - épület. (Múlt vasárnap ennek folyosóján zajlott a több mint kétórás ünnepélyes tanévnyitó.) Az intézmény elvileg már tavaly szeptemberben megkezdhette volna működését, de jogértelmezési viták miatt csak ebben a tanévben indulhatott meg az oktatás. Az átépítés költsége hétmillió forintjába került a gyülekezetnek, amelynek tagjai összesen ezertizennyolc óra társadalmi munkával mintegy hárommillió forinttal járultak hozzá a költségekhez. A sok anyagi és természetbeni támogatás mellett a finn Rovaniemi testvérgyülekezet támogatása, valamint Varnus Xavér orgonaművész jótékonysági koncertjének bevétele is hozzájárult a veszprémiek vágyának megvalósulásához. Ittzés János Jn 3,16 alapján tartott prédikációjában rámutatott: a névadás összekapcsolódik a születéssel. Intézményt sem könnyű elnevezni. Az utóbbi években szinte verseny indult, hogy a rossz névválasztásokat miként lehet korrigálni. A veszprémi gyülekezet óvodájának neve a leglényegesebbel kezdődik, az örömhírrel. Nem szóismétlés ez az evangélikus előtt, hanem hitvallás. Ez az óvoda ezt hirdeti, ez a pedagógiai programja. Az itt nevelt gyermekek igazán boldog felnőttek csak akkor lehetnek, ha szívükben szárba szökken az örömhír üzenete - zárta igehirdetését a nyugalmazott püspök. Az ünnepi liturgiában Isó Zoltán és Isó Dorottya veszprémi lelkészek vettek részt. Az ünnepség keretében került sor a két óvónő és a dajka - Rádóczy Ágnes, Ráczné Hock Erika, illetve Lóczi Eszter - beiktatására, továbbá a gyermekek megáldására is (lásd címlapfotónk). Az alkalmat a gyermekek és az óvónők szolgálata tette emlékezetesebbé. Az istentiszteletet követő közgyűlésen köszöntést mondott - többek között - a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója, Kákay István és - Szemerei János püspök köszöntését hozva - Polgárdi Sándor esperes is. A finn testvérgyülekezet küldöttsége játékokkal és csokoládéval kedveskedett az ovisoknak, akik ekkor már „természetesen” nem voltak jelen... Ittzés János az egyházkerület címerével ékesített dísztálat adott át az ünneplőknek, majd elmondta, hogy keresztapja szeretne lenni ennek a nehezen született intézménynek. Keresztapai ajándéknak ugyan szerény egy dísztál, de a mögötte lévő szeretet aranyfedezete hitelessé teszi. (Az óvodának az angyal lett a lógója és a pásztoroknak egykor elmondott szavak: „...íme, hirdetek nektek nagy örömet..!’ [Lk 2,10]) A veszprémi Örömhír Evangélikus Óvoda egy csoporttal, huszonkilenc gyermekkel kezdte a tanévet, de a gyülekezet már most tervezi az intézmény bővítését. ■ Menyes Gyula ► 201X. szeptember 13-a bizonnyal bevonul a magyarországi történelmi egyházak és a cigányság történelmi léptékű napjainak emlékkönyvébe. Ezen a napon tartotta közös tanévnyitóját Budapesten a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat négy új intézménye. A megnyitónak helyet adó jezsuita rend Budapesten, a református egyház Debrecenben, a görög katolikus Miskolcon, az evangélikus egyház pedig Nyíregyházán működtet roma szakkollégiumot. Hatalmas szervezőmunka előzte meg ezt az eseményt. Teljességgel új ösvényt taposva, meglehetősen ingoványos talajon, egymást támogatva, a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársággal karöltve érkezhettünk el ennek az - Európában egyedülálló - kezdeményezésnek a hivatalos, egyben ünnepélyes elindulásához. Az ökumenikus áhítat után Forrai Tamás jezsuita tartományfőnök a jó kezdetet hangsúlyozta. Ilyen léptékű együttműködésre a történelmi egyházak között szinte nem található példa az elmúlt időszakban - mondta. Balog Zoltán államtitkár fontos tétele volt, hogy cigányok és nem cigányok között kevés a békés egymás mellett élés megteremtése, az ideális állapot az egymásért élés lenne. Ezt segítheti a szakkollégium egyik célja, az egészséges kettős (cigány-magyar) identitás kialakítása a hallgatókban. Bölcskei Gusztáv református püspök a hit és a tudás 21. századi szövetségéről beszélt, amelynek kiváló kimunkáló műhelye lehet a szakkollégium. Gáncs Péter evangélikus elnökpüspök Jézus kiküldési parancsából három mozzanatot aktualizált: az evangélium hirdetését minden népnek - cigányság; a tanítást - szakkollégium; illetve a kapcsolódó ígéretet - „...veletek vagyok minden napon..!’ Bátorítóan hatott ez a záró üzenet, hisz ebbe a jézusi igébe kapaszkodhat a nehéz és - reméljük — hosszú, áldásos útra induló hálózat minden résztvevője. Az evangélikus szakkollégium szeptember 28-án tartja megnyitóját Nyíregyházán. Az ünnepi eseményről lapunk külön tudósításban számol majd be. ■ Bakay Péter Aki a múltját nem ismeri, az a jelent sem értheti !► Folytatás az 1. oldalról Egyházközség és város együtt ünnepel, hiszen sorsa egybefonódik - kezdte megnyitó beszédét Alberti művelődési házának színháztermében Fazekas László polgármester. A háromszáz évvel ezelőtt a felvidéki Szalatnyáról ideérkezett telepesek ugyanis nem csupán kultúrájukat, hanem evangélikus „vallásukat” is magukkal hozták. Nem véletlen, hogy már megérkezésük napján, szeptember 29-én megtartották első istentiszteletüket a szabad ég alatt, szlovák nyelven. Az ősök Istenbe vetett hitének és közösségük összetartó erejének a példáját áhította az egybegyűltek elé Túri Krisztina, a gyülekezet lelkipásztora. Az összefogás szép példájáról tesznek ma is bizonyságot alberti evangélikusai. A gyülekezet presbiterei, az intézmények dolgozói, a lelkes asszonyok és férfiak precíz tervezéssel készítették elő az ősök emlékéhez méltó ünnepségsorozatot. (Nem utolsósorban Farkas László felügyelő volt az, aki családtagjaival együtt magára vállalta a jubileumra megjelent könyv kiadási költségét.) Már a nyitány bensőséges emelkedettségről tett tanúbizonyságot, amelyet csak gazdagított Drunek Sára szavalata, Makkos Noémi trombitaszólója, valamint a vendégelőadóként fellépő Boyzless Voice női kamaraegyüttes éneke. E hét szombatján, szeptember 24-én délelőtt 10 órától hagyományőrző csoportok mutatkoznak be az Alberti Evangélikus Általános Iskola udvarán, ahol mindeközben kapusznyíksütő-verseny is vonzhatja az érdeklődőket. Vasárnap délután az evangélikus templom elől induló szekeres felvonulás idézi fel - színes műsorral fűszerezve - a háromszáz évvel ezelőtti „honfoglalást”. A rendezvénysorozat október másodikén a templomban zárul dr. Fabiny Tamás püspök szolgálatával, valamint Csorba István zeneszerző Jubileumi ének című oratóriumának a bemutatásával. Túri Krisztina kezében a tricentenáriumra megjelent kötet Közszemlén háromszáz év tárgyi emlékei ■ B. Pintér Márta »TUDJA A TI ATYÁTOK, MIRE VAN SZÜKSÉGETEK...« Szervezeti megújulás vagy a szakmaiság mélyítése? ► Evangélikus tantárgygondozók gyűltek össze hagyományos tanévkezdő konferenciájukra szeptember 14-én az országos iroda tanácstermében. Ki közelebbről, ki távolabbról érkezett, halk zsongás jelezte a találkozás örömét. Ám hamarosan izzani kezdett a levegő: röpködtek a kérdések, és fontos elhatározások születtek... A nyitóáhítat Jézus mondatát bontotta ki: „Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle!’ (Mt 6,8) Rozs-Nagy Szilvia evangélikus lelkész arra mutatott rá, hogy mennyei Atyánk nemcsak tudja, mire van szükségünk, hanem már azelőtt biztosította számunkra a legszükségesebbeket, hogy felismertük volna őt életünk eseményeiben és próbatételeiben. Varga Márta, az oktatási osztály szakértője nyitottan és érzékenyen teremtette meg a nap további részében a hatékony együtt gondolkozáshoz és jövőtervezéshez elengedhetetlen oldott légkört. Az őszinte helyzetelemzés és a szembenézés a tantárgygondozásnak, illetve a tantárgygondozói hálózat felépítésének a problematikájával segített a résztvevőknek, hogy maguk mögött hagyják azt a bizonytalanságot, amelyet a korábbi években a megerősítés hiánya okozott... A jelenre figyelés fokozatosan hozta magával a jövőért érzett felelősség és a tenni akarás erősödését. A jelenlevők felismerték, hogy a kormányzatnak az oktatás megújítását célzó törekvéseivel párhuzamosan egyházunkon belül is égetően fontos az intézményeinken belül képviselt evangélikus oktatási stratégia kialakítása. Első lépésként a tantárgygondozók vállalták, hogy az immáron több évtizedes, evangélikus intézményekben szerzett szakmai tapasztalataik alapján lefektetik az evangélikus oktatás szervezeti megújításához szükséges alapokat, amelyek nélkül a szakmaiság mélyítése és az evangélikus oktatás színvonalának hathatós emelése nem képzelhető el. Az oktatási osztály igyekszik megadni minden segítséget e nemes törekvéshez, hiszen az evangélikus oktatásnak kulcsfontosságú szerepe van az élet és a szeretet krisztusi kultúrájának társadalmi meggyökereztetésében és egyházunk megerősítésében. ■ RNSZ