Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-09-04 / 36. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. szeptember 4. !► 11 Esti hálaadásunk öröme Este fél nyolc. Egy kattintás, és elhallgat a televízió. Csend van. Ebben az áldott csendben keressük az alkalmat, hogy hálát adhassunk Istenünknek. Erre buzdít 274. dicséretünk: „Csak légy egy kissé áldott csendben: / Magadban békességre lelsz, (...) Zengj hát az Úrnak s járd az utat, / Mit éppen néked Ő adott; / A mennyből gazdag áldást juttat / S majd Jézus ád szép, új napot. / Ki Benne bízik és remél, / Az mindörökké véle él.” A hálaadást imádsággal kezdjük, majd mandolinzene kíséretével Hallelujahl-énekeket énekelünk: Dicső király az én Megváltóm; Nagy Istenem, ha nézem a világot; Imádom azt a nagy szerelmet. (Milyen jó, hogy az árvaházban mandolinzenekarunk volt!) Igeolvasásunk következik. A Zsoltárok könyvét választottuk. Először a Bibliából olvassuk el a soron következő fejezetet, amelyhez áldott magyarázatokat kapunk Szikszai Béni Zsoltármagyarázatok című, háromkötetes könyvéből (Koinónia, Kolozsvár, 2010). Most éppen a második kötet van soron, a Szomjazó szív sóvárgása című. Az elmúlt napokban a 81. zsoltár következett, amely az igazi ünneplésről szólt. Béni bácsitól sok gyakorlati tanácsot kapunk minden este az általa átélt megtapasztalásokból. Most is arra mutat rá, hogy „hálának kell a szívünket megtöltenie azért is, hogy egyáltalán megjelenhetünk előtte... Kegyelem az is, hogy hallgathatjuk őt, hogy előtte állhatunk, hogy felfoghatjuk kijelentését... Akinek a szívében hála van, annak az ajkáról dicséret és hálaének fakad: örvendezik Istennek... dalt zeng... teljes szívvel dicséri, áldja Istenét. Az éneklés és a hangszer erre a célra adatott... a zene csodálatos világán keresztül a szív más módon ki nem fejezhető érzései csendülhetnek fel, Isten nagyobb dicsőségére.” Mandolinkísérettel a 215. Hallelujahl-éneket énekeljük: „Zengjen hálaének, / Minden ajkon zengjen. / Isten szent nevének / Hő imát rebegjen / Mindaz, aki tudja, / Hogy az Úr kegyelme / Minden bánatunkba’ / Gyógyírt hoz sebünkre.” Folytatjuk Szikszai Béni hálaadásra tanítását: „...a hálaadást kövesse mindig elcsendesedés... Nyisd szét a te szádat ünneplésed csendjében, és ő betölti azt. Ne locsogj, fecsegj sokat Isten előtt... Csendesedj el Urad, Istened előtt... Ha azt akarod, hogy Isten ne hagyjon magadra, akkor légy csendben előtte.” Újra mandolinkísérettel énekeljük a 380. Hallelujahl-éneket: „Légy csendes szívvel, légy békével, / Bízzál, ember, az Istenben...” Tovább olvassuk Szikszai tanítását az igazi ünneplés áldásairól: „Az igazi ünneplés győzelmet hoz ellenségeink felett, és mennyei áldások bőségében részesít... Aki időt szán az Isten előtti csendességre, az megnyeri az örökkévalót... Isten azokat elégíti meg étellel és itallal, azokat tölti meg házának javaival, akik keresnek és találnak is alkalmat elcsendesedni előtte... Az ünneplés azt is jelenti, hogy az ember engedi, hogy Isten szolgáljon neki.” Újra felhangzik a mandolinnal kísért 329. Hallelujahí-énekünk: „Áll a szikla mindörökké, / Melyet Isten épített / Fáradt szívem menhelyévé / Zúgó hullámok felett!” Végül Szikszai összegező mondatára kerül sor: „Ha igaz módon akarsz ünnepelni, akkor csendítsd föl a hálát szívedből Isten felé, majd pedig, amikor a hálaadás hangjai elcsitulnak, megcsendesedett lelked húrjain engedd tovább játszani Isten ujját!” Befejezésül kettesben, közös imádságban mondunk hálát Istennek az azon a napon megtapasztalt gondoskodó szeretetéért és bűnbocsátó kegyelméért, majd ismét mandolinkísérettel dicsérjük mennyei Atyánkat a 174. Hallelujah!-énekkel, melynek refrénje: „Dicsének hangzik ajakamon, / Jézust örömmel magasztalom...” Hálával telt, békességet nyert szívvel térünk nyugovóra, de elalvás előtt még minden este elénekeljük: „Ó, terjeszd ki, Jézusom...” (A mátraházi lelkészüdülőben tíz évvel ezelőtt írtuk le egy énekeskönyvből, amelybe valaki ceruzával írta be.) Idős korunk ellenére boldog lelki békességben, alvászavar nélkül alusszuk végig az éjszakát. Köszönjük, Urunk, a te nyugalmat adó, áldott békességedet! ■ SzencziLászló A boldogság hajszolásának értelmetlensége Az éves nemzeti népkongresszuson Kína miniszterelnöke arra utasította az illetékeseket, hogy összpontosítsák erejüket az emberek boldoggá tételére. A boldogság lett a jelszó, az új versenykiáltás a bürokraták számára ebben a hatalmas, erős nemzetben. Boldog, boldog, boldog. Úgy tűnik, ez az egyetlen szó, amely e pillanatban számít abban az országban, amelynek 1,3 milliárd lakosa van, akiknek állítólag éles szemük van arra, hogy észrevegyék a propagandahadjárat sekélyességét. Bár én kételkedem: mert mi a helyzet az étellel vagy a lakhatással? A tiszta vízzel vagy az oktatással? Évekkel ezelőtt ezt olvastam egy népszerű angol magazinban: „A boldogság az élet egyetlen dolga, amelyet nem lehet úgy megtalálni, hogy keressük. Ha a tudást akarjuk, akkor tanulásra kell adnunk a fejünket; ha hatalomra vágyunk, az is lehetséges; többféle módon megszerezhetjük ezt a kívánatos tulajdont. A legtöbb dolgot elérhetjük az életben, ha megfelelő kitartással és elszántsággal kutatjuk.” A magazin cikkírója kifejti, hogy a boldogsággal azonban nem így van. Fáradhatatlan kitartással sem lehet begyűjteni és birtokolni. Több mint kilenc évtizedes élettapasztalatomban volt alkalmam olyan emberekkel beszélgetni a világ minden részén, akik boldogok próbálnak lenni, de mégis legtöbbször depressziósak és elégedetlenek. A boldogság azoktól a dolgoktól függ, amelyek (maguktól) történnek, és amelyek felett a legtöbb esetben nincs hatalmunk. Nemcsak Kínában, hanem mindenütt a Földön vannak olyan férfiak, nők, sőt gyerekek, akik egyfolytában a boldogságot keresik; gondolkodásuk erre van „beállítva”, és folyamatosan arra reagálnak, ami történik velük. Ez igaz a társadalom minden szegmensére, és magában foglalja az üzleti és a szakmai életet is, ahol a körülmények egy pillanat alatt drámaian megváltozhatnak, és a boldogságot teljes kétségbeeséssé alakíthatják. Mivel ez a valóság, fontos észrevennünk, hogy van egy csodálatos, sokkal jobb alternatíva: az öröm. Karen Mains megfigyelése: „Az öröm nem hullámzik az élet fel/lefutó állapotaival. Az öröm a körülményeim fölé emelkedik. Az öröm a belső boldogság állapota, a »rendben vagyok« állapot, az ehhez tartozó bőséges külső kifejezéssel.” Emlékeztet, hogy az örömöt nem lehet gyártani, nem lehet megcsinálni, nem lehet megkövetelni. Itt egy leírás, amely világosan megkülönbözteti a tartós örömöt a pillanatnyi boldogságtól: „Az öröm belső ének, amelyet nem tud elnyomni semmilyen külső negatív körülmény.” Végül Mains azt mondja ki: az öröm az Istennel való egészséges és növekvő kapcsolatunk „mellékterméke” így írja: „A Szentháromságban kell gyökereznünk. Folyamatosan keressük az Atyával való kapcsolatot, ismerjük fel Krisztus jelenlétét a hétköznapi életünkben, és engedelmeskedjünk a Szentiéleknek.” Ezért van a Bibliában az az egyszerű kijelentés: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm..!’ (Gál 5,22) Egy áüagos napon a boldogság jöhetmehet; mi több, a munkahelyen is valóság az, hogy az igazi öröm még az ellenségeskedést is elviseli. ■ Robert D. Foster Forrás: Monday Manna A HÓNAP IGÉJE - SZEPTEMBER „...ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Mt 18,20) Izráel népe között tíz férfi kell ahhoz, hogy istentiszteletet tarthassanak. Hány gyülekezetünkben nincs tíz férfi, sajnos! Az összejöveteleken és amikor valami munkát kellene elvégezni. A mi Megváltónk tudja, hogy nagy a gondunk ezen a területen. De azt is tudja, hogy sokszor kerülünk akaratunkon kívül is nehéz és magányos helyzetbe. Neki elég kettő is! Az már istentisztelet! Ha egy tanyán lévő konyhában, a katonai körletben, az utazás során, a szórványban (lelkésszel együtt) csak ketten vannak, az azt hozza magával, hogy Jézus is ott van. És ez elég. „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz’.’ (2l<or 12,9) Egy barát az úton, egy szolgatárs, a házastársad - mind szentté, csodálatossá, erőt adóvá teheti azt a helyet, ahol a hétköznap forgatagában is mint Isten gyermeke kell megállnod. Ifjúkoromban egy idősebb barátom gyakran meglátogatott. A találkozás végén mindig javasolta, hogy imádkozzunk. Eleinte kicsit terhesnek, fölöslegesnek éreztem. Ma már, évtizedek távlatából visszatekintve látom ennek a közösségnek a megtartó erejét és gyakorlati hasznát. Ma már én javaslom, néha tőlem távolabb állóknak is, hogy imádkozzunk. Talán évek múltán ő is javasolni fogja másoknak, mert megérezte az Úr ránk figyelő jelenlétét. Jézus nevében együtt lenni: mit jelent ez? Azt, hogy őrá figyelünk, az ő ígéretére alapozunk, őt élő Úrként hívjuk magunk közé. Sokféle együttlét van a lelki közösségen kívül. Van bélyeggyűjtő klub, focimeccsre gyűlő társaság, diszkó. De istentiszteletté akkor lesz az együttlét, ha például egy születésnapon áldást kérünk az ünnepekre; ha útra induláskor az autóban Isten oltalmát kérjük; ha a baráti együttlét során igéslapot adunk a többieknek; ha találkozáskor téma, hogy mire tanított ma és mit tett velem az Úr. Itt van közöttünk Jézus! Milyen csodálatos valóság lehet ez! Az emmausi tanítványok szomorúan ballagtak hazafelé Jeruzsálemből. De Jézusról beszéltek. És egy „idegen” csatlakozott hozzájuk. Kérdezgette, vigasztalta őket, megmagyarázta a bibliai ígéreteket, hogy így kellett a Megváltónak meghalnia érettünk, de harmadnap föltámadt, ahogy a próféták megjövendölték. S amikor hazaért a két tanítvány, és otthon a „vendég” megszegte a kenyeret, fölismerték, hogy Jézus van ott, az Élet Kenyere! - Csak olvasd az Igét, beszélj másokkal az Úr dolgairól, s megtapasztalod azt az örömöt, amit semmi, senki más nem adhat: „Itt az Isten köztünk.” (EÉ 280) ■ Széll Bulcsú HETI ÚTRAVALÓ „Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (íPt 5,5b) Szentháromság ünnepe után a 11. héten az Útmutató reggeli és heti igéi erre tanítanak: mindig kegyelemre szorulunk! Becsengettek Isten gyermekeinek iskolájába is, s az alázat tantárgyból az első lecke: Isten kegyelme. Jakab már fejből idézi e tantételt: „De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: »Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja«'.’ (Jak 4,6) „Könyörülj rajtam, Uram, mert erőtlen vagyok.” (GyLK 673) És valljuk: „Krisztus által, hitben van menetelünk ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekedünk is azzal a reménységgel, hogy részesedünk Isten dicsőségében.” (Róm 5,2; LI<) Az önigaz farizeus és a bűnös vámszedő példatörténete ma is erre figyelmeztet: „Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik’.’ (Lk 18,14) - Dr. Luther szerint: „Isten kimondja, hogy a farizeus minden cselekedete istenkáromlás. Nem állhat meg előtte, aki földig nem alázkodik. Ha csak ujjnyival a felebarátom, sőt a legkomiszabb bűnös fölé tolom magamat - Isten megaláz!” Pál jól megtanulta a leckét: a bűnösök közül az első én vagyok (lásd íTim 1,15). Ám a vámszedő megigazulva ment haza. Mi is tanuljuk meg a páli megigazulástan e tömör összefoglalását: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék’.’ (Ef 2,8-9) Isten megígérte Izráel helyreállítását, de miként?„...én, az Úr, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát’.’ (Ez 17,24) Az Úristen elpusztította a bűnös várost, mert nem találtatott benne tíz igaz! „Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az Úrtól, az égből’.’ (íMóz 19,24) Csak Lót menekült meg két leányával. Az alázatos, pogány asszony a leánya gyógyulását kérte Jézustól kitartó hittel, szaván fogva őt: „Hadd lakjanak jól először a gyermekek..!’„Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból”„... menj el, leányodból kiment az ördög” (Mk 7,27-29) A presbitertárs, idős Péter egyaránt inti a véneket és az ifjakat: „. ..egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak..!’ (íPt 5,5a) És ezt azért teheti, mert ő már kijárta az alázat iskoláját, miután három különböző személy előtt letagadta Urát: „...nem ismerem őt!”Ám Jézus szelíd szemmel rátekintett, „Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára... Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt.” (Lk 22,57.61-62) - „Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre!” (Ézs 26,4) Kegyelmére szoruló, alázatos népének hálaéneke ezért: Erős várunk az Úristen! - „A megerősített város (5. v.) (...) minden Isten elleni hatalom jelképe..., és pusztulása példa arra, hogyan aláz meg Isten minden kevélységet” (lásd Biblia magyarázó jegyzetekkel 804. o.). „Mint Jeruzsálemnek / Bércen épült vára, / Az Istent félőknek / Ő a kősziklája. / És az Isten virraszt felette, / Harcol érette. // Ő a gyengének erőssége / És üdvössége..." (EÉ 347,2.3) Ő most is vár! ■ ■ • • • - ...............................t Garai András