Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-09-04 / 36. szám

Evangélikus Élet élő víz 2011. szeptember 4. !► 11 Esti hálaadásunk öröme Este fél nyolc. Egy kattintás, és elhall­gat a televízió. Csend van. Ebben az áldott csendben keressük az alkalmat, hogy hálát adhassunk Istenünknek. Erre buzdít 274. dicséretünk: „Csak légy egy kissé áldott csendben: / Magadban békességre lelsz, (...) Zengj hát az Úrnak s járd az utat, / Mit éppen néked Ő adott; / A mennyből gazdag áldást juttat / S majd Jézus ád szép, új napot. / Ki Benne bízik és remél, / Az mindörök­ké véle él.” A hálaadást imádsággal kezdjük, majd mandolinzene kíséretével Hal­­lelujahl-énekeket énekelünk: Dicső király az én Megváltóm; Nagy Iste­nem, ha nézem a világot; Imádom azt a nagy szerelmet. (Milyen jó, hogy az árvaházban mandolinzenekarunk volt!) Igeolvasásunk következik. A Zsol­tárok könyvét választottuk. Először a Bibliából olvassuk el a soron követ­kező fejezetet, amelyhez áldott ma­gyarázatokat kapunk Szikszai Béni Zsoltármagyarázatok című, három­­kötetes könyvéből (Koinónia, Ko­lozsvár, 2010). Most éppen a máso­dik kötet van soron, a Szomjazó szív sóvárgása című. Az elmúlt na­pokban a 81. zsoltár következett, amely az igazi ünneplésről szólt. Béni bácsitól sok gyakorlati tanácsot kapunk minden este az általa átélt megtapasztalásokból. Most is arra mutat rá, hogy „hálá­nak kell a szívünket megtöltenie azért is, hogy egyáltalán megjelenhe­tünk előtte... Kegyelem az is, hogy hallgathatjuk őt, hogy előtte állha­tunk, hogy felfoghatjuk kijelenté­sét... Akinek a szívében hála van, an­nak az ajkáról dicséret és hálaének fa­kad: örvendezik Istennek... dalt zeng... teljes szívvel dicséri, áldja Istenét. Az éneklés és a hangszer er­re a célra adatott... a zene csodálatos világán keresztül a szív más módon ki nem fejezhető érzései csendülhet­nek fel, Isten nagyobb dicsőségére.” Mandolinkísérettel a 215. Hallelu­­jahl-éneket énekeljük: „Zengjen há­laének, / Minden ajkon zengjen. / Is­ten szent nevének / Hő imát rebeg­­jen / Mindaz, aki tudja, / Hogy az Úr kegyelme / Minden bánatunkba’ / Gyógyírt hoz sebünkre.” Folytatjuk Szikszai Béni hálaadás­ra tanítását: „...a hálaadást kövesse mindig elcsendesedés... Nyisd szét a te szádat ünneplésed csendjében, és ő betölti azt. Ne locsogj, fecsegj so­kat Isten előtt... Csendesedj el Urad, Istened előtt... Ha azt akarod, hogy Isten ne hagyjon magadra, akkor légy csendben előtte.” Újra mandolinkísérettel énekeljük a 380. Hallelujahl-éneket: „Légy csen­des szívvel, légy békével, / Bízzál, em­ber, az Istenben...” Tovább olvassuk Szikszai tanítását az igazi ünneplés áldásairól: „Az igazi ünneplés győzelmet hoz ellen­ségeink felett, és mennyei áldások bő­ségében részesít... Aki időt szán az Isten előtti csendességre, az megnye­ri az örökkévalót... Isten azokat elé­gíti meg étellel és itallal, azokat tölti meg házának javaival, akik keresnek és találnak is alkalmat elcsendesed­ni előtte... Az ünneplés azt is jelen­ti, hogy az ember engedi, hogy Isten szolgáljon neki.” Újra felhangzik a mandolinnal kí­sért 329. Hallelujahí-énekünk: „Áll a szikla mindörökké, / Melyet Isten épített / Fáradt szívem menhelyévé / Zúgó hullámok felett!” Végül Szikszai összegező monda­tára kerül sor: „Ha igaz módon akarsz ünnepelni, akkor csendítsd föl a hálát szívedből Isten felé, majd pedig, amikor a hálaadás hangjai el­csitulnak, megcsendesedett lelked húrjain engedd tovább játszani Isten ujját!” Befejezésül kettesben, közös imádságban mondunk hálát Istennek az azon a napon megtapasztalt gon­doskodó szeretetéért és bűnbocsátó kegyelméért, majd ismét mando­linkísérettel dicsérjük mennyei Atyánkat a 174. Hallelujah!-ének­­kel, melynek refrénje: „Dicsének hangzik ajakamon, / Jézust örömmel magasztalom...” Hálával telt, békességet nyert szív­vel térünk nyugovóra, de elalvás előtt még minden este elénekeljük: „Ó, terjeszd ki, Jézusom...” (A mát­raházi lelkészüdülőben tíz évvel ez­előtt írtuk le egy énekeskönyvből, amelybe valaki ceruzával írta be.) Idős korunk ellenére boldog lelki békességben, alvászavar nélkül alusszuk végig az éjszakát. Köszön­jük, Urunk, a te nyugalmat adó, ál­dott békességedet! ■ SzencziLászló A boldogság hajszolásának értelmetlensége Az éves nemzeti népkongresszuson Kína miniszterelnöke arra utasítot­ta az illetékeseket, hogy összponto­sítsák erejüket az emberek boldoggá tételére. A boldogság lett a jelszó, az új versenykiáltás a bürokraták számá­ra ebben a hatalmas, erős nemzetben. Boldog, boldog, boldog. Úgy tűnik, ez az egyetlen szó, amely e pillanat­ban számít abban az országban, amelynek 1,3 milliárd lakosa van, akiknek állítólag éles szemük van ar­ra, hogy észrevegyék a propaganda­hadjárat sekélyességét. Bár én kétel­kedem: mert mi a helyzet az étellel vagy a lakhatással? A tiszta vízzel vagy az oktatással? Évekkel ezelőtt ezt olvastam egy népszerű angol magazinban: „A boldogság az élet egyetlen dolga, amelyet nem lehet úgy megtalálni, hogy keressük. Ha a tudást akarjuk, akkor tanulásra kell adnunk a fejün­ket; ha hatalomra vágyunk, az is le­hetséges; többféle módon megsze­rezhetjük ezt a kívánatos tulajdont. A legtöbb dolgot elérhetjük az élet­ben, ha megfelelő kitartással és el­szántsággal kutatjuk.” A magazin cikkírója kifejti, hogy a boldogság­gal azonban nem így van. Fáradha­tatlan kitartással sem lehet begyűj­teni és birtokolni. Több mint kilenc évtizedes életta­pasztalatomban volt alkalmam olyan emberekkel beszélgetni a világ min­den részén, akik boldogok próbálnak lenni, de mégis legtöbbször de­pressziósak és elégedetlenek. A bol­dogság azoktól a dolgoktól függ, amelyek (maguktól) történnek, és amelyek felett a legtöbb esetben nincs hatalmunk. Nemcsak Kínában, hanem minde­nütt a Földön vannak olyan férfiak, nők, sőt gyerekek, akik egyfolytában a boldogságot keresik; gondolko­dásuk erre van „beállítva”, és folya­matosan arra reagálnak, ami törté­nik velük. Ez igaz a társadalom min­den szegmensére, és magában fog­lalja az üzleti és a szakmai életet is, ahol a körülmények egy pillanat alatt drámaian megváltozhatnak, és a boldogságot teljes kétségbeeséssé alakíthatják. Mivel ez a valóság, fontos észre­vennünk, hogy van egy csodálatos, sokkal jobb alternatíva: az öröm. Karen Mains megfigyelése: „Az öröm nem hullámzik az élet fel/lefu­­tó állapotaival. Az öröm a körülmé­nyeim fölé emelkedik. Az öröm a bel­ső boldogság állapota, a »rendben va­gyok« állapot, az ehhez tartozó bő­séges külső kifejezéssel.” Emlékeztet, hogy az örömöt nem lehet gyártani, nem lehet megcsinálni, nem lehet megkövetelni. Itt egy leírás, amely világosan megkülönbözteti a tartós örömöt a pillanatnyi boldogságtól: „Az öröm belső ének, amelyet nem tud el­nyomni semmilyen külső negatív körülmény.” Végül Mains azt mondja ki: az öröm az Istennel való egészséges és növekvő kapcsolatunk „mellékter­méke” így írja: „A Szentháromságban kell gyökereznünk. Folyamatosan ke­ressük az Atyával való kapcsolatot, is­merjük fel Krisztus jelenlétét a hét­köznapi életünkben, és engedelmes­kedjünk a Szentiéleknek.” Ezért van a Bibliában az az egysze­rű kijelentés: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm..!’ (Gál 5,22) Egy áüagos napon a boldogság jöhet­­mehet; mi több, a munkahelyen is va­lóság az, hogy az igazi öröm még az ellenségeskedést is elviseli. ■ Robert D. Foster Forrás: Monday Manna A HÓNAP IGÉJE - SZEPTEMBER „...ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” (Mt 18,20) Izráel népe között tíz férfi kell ahhoz, hogy istentiszteletet tarthassanak. Hány gyülekezetünkben nincs tíz fér­fi, sajnos! Az összejöveteleken és ami­kor valami munkát kellene elvégezni. A mi Megváltónk tudja, hogy nagy a gondunk ezen a területen. De azt is tudja, hogy sokszor kerülünk akaratun­kon kívül is nehéz és magányos hely­zetbe. Neki elég kettő is! Az már isten­­tisztelet! Ha egy tanyán lévő konyhá­ban, a katonai körletben, az utazás so­rán, a szórványban (lelkésszel együtt) csak ketten vannak, az azt hozza ma­gával, hogy Jézus is ott van. És ez elég. „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz’.’ (2l<or 12,9) Egy barát az úton, egy szol­gatárs, a házastársad - mind szentté, csodálatossá, erőt adóvá teheti azt a he­lyet, ahol a hétköznap forgatagában is mint Isten gyermeke kell megállnod. Ifjúkoromban egy idősebb bará­tom gyakran meglátogatott. A talál­kozás végén mindig javasolta, hogy imádkozzunk. Eleinte kicsit terhes­nek, fölöslegesnek éreztem. Ma már, évtizedek távlatából visszatekintve lá­tom ennek a közösségnek a megtar­tó erejét és gyakorlati hasznát. Ma már én javaslom, néha tőlem távo­labb állóknak is, hogy imádkozzunk. Talán évek múltán ő is javasolni fogja másoknak, mert megérezte az Úr ránk figyelő jelenlétét. Jézus nevében együtt lenni: mit je­lent ez? Azt, hogy őrá figyelünk, az ő ígéretére alapozunk, őt élő Úrként hívjuk magunk közé. Sokféle együtt­­lét van a lelki közösségen kívül. Van bélyeggyűjtő klub, focimeccsre gyű­lő társaság, diszkó. De istentisztelet­té akkor lesz az együttlét, ha példá­ul egy születésnapon áldást kérünk az ünnepekre; ha útra induláskor az autóban Isten oltalmát kérjük; ha a baráti együttlét során igéslapot adunk a többieknek; ha találkozáskor téma, hogy mire tanított ma és mit tett ve­lem az Úr. Itt van közöttünk Jézus! Milyen csodálatos valóság lehet ez! Az em­­mausi tanítványok szomorúan ballag­tak hazafelé Jeruzsálemből. De Jézus­ról beszéltek. És egy „idegen” csatla­kozott hozzájuk. Kérdezgette, vi­gasztalta őket, megmagyarázta a bibliai ígéreteket, hogy így kellett a Megváltónak meghalnia érettünk, de harmadnap föltámadt, ahogy a próféták megjövendölték. S amikor hazaért a két tanítvány, és otthon a „vendég” megszegte a kenyeret, föl­ismerték, hogy Jézus van ott, az Élet Kenyere! - Csak olvasd az Igét, be­szélj másokkal az Úr dolgairól, s megtapasztalod azt az örömöt, amit semmi, senki más nem adhat: „Itt az Isten köztünk.” (EÉ 280) ■ Széll Bulcsú HETI ÚTRAVALÓ „Isten a gőgösöknek ellenáll, az alá­zatosaknak pedig kegyelmet ad” (íPt 5,5b) Szentháromság ünnepe után a 11. héten az Útmutató reggeli és heti igéi erre tanítanak: mindig kegyelem­re szorulunk! Becsengettek Isten gyermekeinek iskolájába is, s az alázat tan­tárgyból az első lecke: Isten kegyelme. Jakab már fejből idézi e tantételt: „De még nagyobb kegyelmet is ad, ezért mondja: »Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja«'.’ (Jak 4,6) „Könyörülj rajtam, Uram, mert erőtlen vagyok.” (GyLK 673) És valljuk: „Krisztus által, hitben van menete­lünk ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekedünk is azzal a remény­séggel, hogy részesedünk Isten dicsőségében.” (Róm 5,2; LI<) Az önigaz fari­zeus és a bűnös vámszedő példatörténete ma is erre figyelmeztet: „Mert min­denki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik’.’ (Lk 18,14) - Dr. Luther szerint: „Isten kimondja, hogy a fa­rizeus minden cselekedete istenkáromlás. Nem állhat meg előtte, aki földig nem alázkodik. Ha csak ujjnyival a felebarátom, sőt a legkomiszabb bűnös fö­lé tolom magamat - Isten megaláz!” Pál jól megtanulta a leckét: a bűnösök közül az első én vagyok (lásd íTim 1,15). Ám a vámszedő megigazulva ment haza. Mi is tanuljuk meg a páli megigazulástan e tömör összefoglalását: „Hi­szen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten aján­déka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék’.’ (Ef 2,8-9) Isten meg­ígérte Izráel helyreállítását, de miként?„...én, az Úr, teszem alacsonnyá a ma­gas fát, és magassá az alacsony fát’.’ (Ez 17,24) Az Úristen elpusztította a bű­nös várost, mert nem találtatott benne tíz igaz! „Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az Úrtól, az égből’.’ (íMóz 19,24) Csak Lót menekült meg két leányával. Az alázatos, pogány asszony a leánya gyó­gyulását kérte Jézustól kitartó hittel, szaván fogva őt: „Hadd lakjanak jól elő­ször a gyermekek..!’„Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból”„... menj el, leányodból kiment az ördög” (Mk 7,27-29) A presbitertárs, idős Péter egyaránt inti a véneket és az ifjakat: „. ..egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak..!’ (íPt 5,5a) És ezt azért teheti, mert ő már kijárta az alázat iskoláját, miután három különböző személy előtt le­tagadta Urát: „...nem ismerem őt!”Ám Jézus szelíd szemmel rátekintett, „Pé­ter pedig visszaemlékezett az Úr szavára... Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt.” (Lk 22,57.61-62) - „Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kősziklánk mindörökre!” (Ézs 26,4) Kegyelmére szoruló, alázatos népének há­laéneke ezért: Erős várunk az Úristen! - „A megerősített város (5. v.) (...) min­den Isten elleni hatalom jelképe..., és pusztulása példa arra, hogyan aláz meg Isten minden kevélységet” (lásd Biblia magyarázó jegyzetekkel 804. o.). „Mint Jeruzsálemnek / Bércen épült vára, / Az Istent félőknek / Ő a kősziklája. / És az Isten virraszt felette, / Harcol érette. // Ő a gyengének erőssége / És üd­vössége..." (EÉ 347,2.3) Ő most is vár! ■ ■ • • • - ...............................t Garai András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents