Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-08-28 / 35. szám
2 -m 2011. augusztus 28. FORRÁS \ i, t i Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. VASÁRNAP - ROM 4,1-8 Életmentő hit Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, Jézus Krisztus Urunk Istene és Atyja! Templomunk csendjében, gyülekezetünk testvéri közösségében igédet hallgathattuk, és újra átélhettük bűnbocsátó kegyelmedet. Az ünnepi istentisztelet után lelkileg feltöltődve indulhatunk az élet okos istentiszteletére. Megköszönjük ajándékaidat, és kérjük áldásodat, hogy ránk bízott javaiddal hűségesen sáfárkodjunk a világban. Légy velünk a hétköznapok útjain is. [Lektor:] Urunk, kérünk, add nekünk naponként az egyház igazi kincsét, az evangéliumot. Ige nélkül céltalan a létünk, Krisztus nélkül hiábavaló a munkálkodásunk. Igéddel éltetsz, Krisztussal betöltőd minden szükségünket. Segíts, Urunk, hogy e világban élő néped ne adja fel lényegét, ne hasonuljon a világhoz, de legyen képes Krisztusban megújulva közel vinni az evangéliumot az emberekhez. Áldd meg a kereszténységet és evangélikus egyházunkat a békesség evangéliumának készségével. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, bűnbánattal valljuk, hogy sokszor visszaéltünk tőled kapott lehetőségeinkkel, ezért sok áldásod átokká vált a kezünkben. Önző nyereségvággyal fölépített mesterséges világunkban bűnös tetteink és vétkes mulasztásaink keserű gyümölcseit aratjuk. Könyörgünk, te adj bölcsességet és józan belátást vezetőinknek a gazdasági és lelki válság szorításában. Add, hogy állhatatosan keressük a kiutat, és megtaláljuk az igazi megoldást. Őrizz meg minket a gonosz indulatok, hazug ideológiák eluralkodásától. Szabadíts meg minket az ördög hatalmától, a hatalom ördögétől. Jézus Krisztusért kérünk... Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mesterünk! Hamarosan megnyílnak az iskolák kapui, megkezdődik az új tanév. Könyörgünk az egyházi iskolákban folyó munkáért. Add, hogy pedagógusaink hitben hitelesen kövessék tanításodat, és szeretetben elkötelezetten neveljék a tanuló ifjúságot. Segíts, hogy tisztességgel végzett tanítói szolgálatunkkal hozzájáruljunk országunk építéséhez; testileg, lelkileg egészséges, hitben és tudásban megalapozott nemzedékek kerüljenek ki iskoláinkból. Áldd meg egyházunknak a mai magyar viszonyok között végzett tanítói, diakóniai és missziói munkáját. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Isten Báránya, aki hordozod a világ nyomorúságát, hordozz minket is kegyelmesen! Légy ma is áldott orvosa minden betegségnek és erőtlenségnek. Könyörülj a munkanélkülieken és a túlhajszoltakon, a munkában megfáradtakon, a pénz bűvöletében élőkön és a megélhetési gondokkal küszködőkön. Könyörülj a magányosokon és a széteső családokon, az erőszakot elkövetőkön és azt elszenvedőkön. Könyörülj a halálfélelemben élőkön, a halált okozókon és a halálba menekülőkön. Istenünk, aki véget vetsz a gonosz hatalmának, készíts fel minket örök országod eljövetelére. Jézus Krisztusért kérünk... Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Atyánk! Gyermeki bizalommal tárjuk eléd könyörgésünket, mert tudjuk, hogy reményeinket meghaladó módon hallgatsz meg minket. Valósuljon meg rajtunk és közöttünk a te mindenkor jó akaratod! [Gyülekezet:] Ámen. A Szentháromság ünnepe utáni xo. vasárnap minden évben annak az emléknapja, hogy Kr. u. 70-ben - a Josephus Flavius történeti műve nyomán zsidó háborúként ismert szabadságharc záróakkordjaként - Titusz légiói elfoglalták Jeruzsálemet, felgyújtották a várost, és lerombolták a Heródes által építtetett templomot. A keresztények, mivel hittel őrizték emlékezetükben Jézusnak a város pusztulását megjövendölő igéit (Lk 19,41-48: a vasárnap ősi evangéliuma), az ostrom kezdete előtt elhagyták a várost, és így megmenekültek. Csak ők menekültek meg, mert a bosszúra szomjas győztes rómaiak senkit sem hagytak életben az elfoglalt város lakói közül. Az öregeket, az asszonyokat és a gyermekeket sem kímélték. Keresztek erdei szegélyezték a városból kivezető utakat, és csak a város védelmében magukat vitézségükkel kitüntető katonák kaptak némi haladékot: ők rabszolgává lettek, hogy gladiátorként küzdjenek életben maradásukért a római arénákban. A városból idejében távozó keresztények életét viszont a szó szoros értelmében megmentette a Jézus próféciájába vetett hitük. Titusz hadai azonban nemcsak romboltak és pusztítottak, hanem a zsidóság számára áldozatbemutatásra kijelölt egyetlen szentély, a jeruzsálemi templom megsemmisítésével véget vetettek az ószövetség áldozati kultuszának is. Az ószövetség hitét követő zsidóságnak azóta csak zsinagógái - imádságra és a Tóra tanulására szolgáló gyülekezeti házai - vannak, de temploma nincs. És nincs többé papsága sem, mert tanítómestereik, a rabbik nem papok. ► Meg kell szakítanom a Liturgikus könyv második kötetének ismertetését, hiszen most is, számomra is érvényes a Zsidókhoz írt levél utolsó fejezetének figyelmeztetése: „Nefeledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.” Olyan ember ment el a minden halandók útján, aki meghatározó személyisége és nagy tanítója volt az európai kereszténységnek: Karl- Heinrich Bieritz professzor hetvenöt éves korában meghalt az észak-németországi Ihlowerfehnben. Ha egy távoli, ismeretlen teológus lett volna, akkor is meg kellene emlékeznünk róla, hiszen a 20. század második felében és a 21. század első évtizedében a legismertebb, legolvasottabb, legszélesebb tudásról számot adó teológus volt. Ennél azonban sokkal közelebb állt hozzánk. Nem nagyon találkoztam olyan - németül valamit is tudó - lelkésszel, akinek könyvespolcán ne állna ott Bieritz professzor vagy harminc kiadást megélt alapkönyve az egyházi esztendőről: minden ünnepről és minden egyes vasárnapról gazdag, gyülekezeti szolgálatban jól használható ismeretanyaggal. Lehet azonban ennél is jobban közelíteni: szerette Magyarországot. Kr. u. 70-ben tehát végleg lezárult egy korszak Isten népének életében, és átadta helyét a mintegy negyven esztendővel korábban, nagypénteken és húsvét hajnalán elkezdődött újnak. A Mózes által elrendelt kultikus áldozatok bemutatásának lehetetlenné válása a hit számára Isten igazoló pecsétje Krisztus egyszeri és örök érvényű áldozatán. Hasonlóképpen a régi papság megszűnése is a hit számára Jézus örök főpapságát tanúsítja. És a történelmi okokból azóta mindig helyreállíthatatlannak bizonyuló jeruzsálemi templom romjai a hit tekintetét a testi szemmel nem látható új templomra, a feltámadt Krisztus testének élő kövek alkotta, lelki templomára irányítják. Mert amíg a régi templomtér fennmaradt támfala, az úgynevezett siratófal mindenki számára látható, és a létéről való meggyőződés senkitől sem igényel hitet, addig Krisztus testének temploma, az egyház igazi valósága láthatatlan. Nem ok nélkül mondjuk el minden istentiszteleten a hitvallás szavait: „Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat...” Az egyház a hit tárgya, mivel láthatatlan. Ami mégis látható belőle, az nem az egyház. Az egyháznak mondott intézmény nem az egyház. Az egyház épületei, a templomok és a különböző hivatalok inkább elrejtik, mint megjelenítik az egyház valóságát. Az egyházat ugyan joggal nevezi a hitvallás „a szentek közösségének” ám ezen a földön sosem nyilvánvaló, kik a valódi szentek. „Latent sancti” „rejtőzködnek a szentek” - mondja Luther, amikor az egyházról beszél, és az 1. zsoltár 6. versét idézi, az ő fordítása szerinti szórenddel: „Az Úr is-Sokat járt itt: főleg turistaként, de nem idegenként. Kiváló nyelvérzékét arra is használta, hogy betűzgette, tanulgatta a magyar szavakat. Nem is eredménytelenül: amikor megküldtem neki a frissen elkészült Liturgikus könyv példányát - hiszen mégiscsak ő volt a szakma „királya” -, ő maga betűzgetett ki sok mindent a tartalomjegyzékből, és végigböngészte a kötet egész teológiai alapvetését is. Viszontkérdései elárulták őszinte érdeklődését. Együtt örült velünk, kérdezősködött a részletek iránt is. De húzhatjuk még szűkebbre a kört. A Magyar Egyházzenei Társaság elnökeként meghívtam őt három évvel ezelőtt a társaság kongresszusára. Betegsége miatt néhány nappal az esemény előtt kénytelen volt lemondani a nagy nyitóelőadást, de írásban megkaptuk, le is fordítottuk, és fel is olvastuk az anyagot. Nagyszerű, korszerű, mély lutheri teológiát sugárzó, Lélektől átjárt, bizonyságtétel-karaktert hordozó tanulmány volt! Nagy örömmel vette kézbe a megküldött két szakfolyóiratot (a Lelkipásztort és a Magyar Egyházzenét, ahol megjelent az előadás), és büszke volt arra, hogy írása a magyar olvasók számára is hozzáférhető. Még ebben az évben szeretett volna ellátogatni hozzánk. Sok mindenről tudtunk volna vele beszélgetni, nemcsak azért, mert szerette a magyarokat, hanem azért is, mert jól ismerte a kelet-európai valóságot, és A VASÁRNAP IGÉJE meri az igazak útját...” És hozzáteszi: egyedül Isten látja, hogy itt a földön kik az ő szentjei. Ezzel együtt vallja, hogy az egyház nem választható el attól, ami belőle itt a földön is látható. Nem választható el az intézménytől, és nem választható el a hívők gyülekezetétől, de mégsem azonos velük. Ha azonos lenne, nem lenne a hit tárgya, hiszen „a hit (...) a nem látható dolgok létéről való meggyőződés”. (Zsid 11,1) Pál apostol az egyházat alkotó, egyedül Isten által ismert szentekre utal, amikor a 32. zsoltár első két versét idézve azt írja: „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. Boldog az az ember, akinek az Úr nem tulajdonít bűnt” (Róm 4,7-8) Mert a valódi szenteket semmi más, mint az Istentől nem cselekedeteik miatt, hanem kegyelemből nyert bűnbocsánat teszi szentté. De hogy az egyház földi gyülekezetéhez tartozók közül Isten kinek nem tulajdonít többé bűnt, az szemmel nem látható, azt ember nem ítélheti meg. Hiszen a kegyelemből nyert bűnbocsánat belső bizonyosság, és senkinek sincs a homlokára írva. Bár ezek a zsoltáros által boldognak mondott emberek a látható egyház gyülekezeteinek tagjai között rejtőznek, a látható gyülekezet nem csak belőlük áll. És a világ számára ez botránkoztató. Éppen e miatt a botrány miatt nehéz az egyház valóságát hinni. evangélikus teológusként tudott rá reagálni. A találkozás már elmarad, pedig nagyon érdekelte a magyar liturgikus helyzet éppen úgy, mint a Balaton-felvidék gyönyörű tája és számtalan templomromja, a magyar emberek társadalmi helyzete és az egyházi élet alakulása. Már csak munkáiban lesz közöttünk: nemcsak a liturgikus évről írt, ökumenikus szempontból is példamutató alapműve, hanem a közel ezeroldalas liturgikája, számos kötete, folyóiratokban megjelent tanulmányai, igehirdetés-előkészítői, prédikációi is kincsesbányát jelenthetnek az igényes teológusoknak. Hazánk iránti szeretetét - úgy hiszem - legjobban azzal köszönhetjük meg, ha a jövőben több írását is közzétesszük magyarul. Gazdagodni fogunk általuk. A schmalkaldeni születésű professzor nagy ívű pályát járt be. Jenában végezte teológiai tanulmányait, ahol professzora asszisztenseként ott is maradt, teológiai doktorátust szerzett és tanított. Segédlelkész, később parókus volt az Északi-tengerben fekvő gyönyörű Rügen szigeten. Szuperintendensként folytatta munkáját, majd hamar elkötelezte magát az egyetemi oktatás mellett. Lipcsében kezdte tudományos karrierjét, majd Berlinben kiadóigazgatóként „tanított” nem középiskolás fokon... Innen hívták meg a berlini Humboldt Egyetemre tanárnak, majd a Rostocki Egyetem gya-Pál apostol szerint Ábrahám hitt Istennek, és mivel Isten teljesítette, amit ígért neki, ez a hit számíttatott be igazságául. Pontosabban Isten tette őt igazzá azzal, hogy a lehetetlenség ellenére véghezvitte, amit megígért: idős korában, a szülésre már biológiailag alkalmatlan korú felesége által gyermekkel ajándékozta meg. Pál a levél folytatásában úgy értékeli Ábrahám hitét, mint a holtat életre támasztó Istenben való hitet. Minden hívő atyjának is nevezi Ábrahámot, mert a valódi hit mindig azzal a reménységgel tekint Istenre, hogy ő képes megtenni, ami lehetetlen, képes a holtat életre kelteni. Akik ilyen hittel hisznek, azoknak Isten nem tulajdonít bűnt, hanem beteljesíti rajtuk ígéretét: életre kelti őket a bűn halálából. Akik most, amíg lehet, így épülnek be hitük által az újszövetség nem emberkéz alkotta templomába, Krisztus élő testébe, azok akkor is a feltámadt Krisztus testének tagjai lesznek, amikor a földi egyházban minden összedől, amit nem Isten keze épített. Akkor majd örömmel tapasztalják, hogy a most sokak által semmibe vett hitük révén Isten örök életre mentette meg őket. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Istenünk, add nekünk mindenkor a bűnbocsátó irgalmaddal vissza nem élő igaz hit ajándékát, hogy a végső napon Krisztus testének tagjaiként mi is gyermekeidnek bizonyuljunk, és részünk legyen azok boldogságában, akiknek vétkei megbocsáttattak, és akiknek bűnt többé nem tulajdonítasz. Ámen. RÉGI-ÚJ LITURGIKUS 1 SAROK korlati teológiai tanszékére professzornak. Hatalmas lexikális tudást tükröző írásain túl - melyek egyúttal az összefüggéseket meglátni képes tudósról is tanúskodnak - előadásai, személyes kisugárzása, régit és újat ötvözni tudó teológuslátása nemzedékek mesterévé tette a gyakorlati teológia világában. Számára az istentisztelet nem egy résztudomány tárgya volt, hanem a mindent összefogó gyűjtő, ahol Biblia, egyháztörténet, tanítás, pásztori szolgálat, azaz minden találkozik. Nem egy írásában találkoztam azzal a gondolatsorral, miként függ össze a mennyei liturgia (angyalok éneke, Ézsaiás próféta, valamint a Jelenések könyvének leírása) a földi istentisztelettel. Akkor kerül minden a helyére, ha a földi összecseng a mennyeivel, a mi istentiszteletünk belesimul az Isten országának vég nélkül zajló istentiszteletébe. Karl-Heinrich Bieritz elindult azon az úton, amelyen reménységünk szerint részese és élvezője lehet az örök liturgiának, hiszen amit szem nem látott, fül nem hallott, Isten azt készítette el az őt szeretőknek. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifi.) Útban a mennyei liturgia felé In memóriám Karl-Heinrich Bieritz
