Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)
2011-08-28 / 35. szám
„A spirituális modul a növendékek hitének elmélyülését, egyházi és teológiai jártasságát hivatott segíteni. Ezzel együtt is kérdés, mennyiben rajzolják evangélikusra a nyíregyházi szakkollégium karakterét.” Szabadulni az előítéletekfogságából 5. oldal „Dalokon, dalszövegeken keresztül is tanítom a nyelvet. Szóbeli vizsgakérdés, illetve feladat egy Republic-szám eléneklése vagy szövegének felmondása.” Interjú Waseda Mika oszakai professzor asszonnyal !► 6. oldal „A gyors és hatékony segítségnyújtás szándéka vezette az evangélikus és a református egyházat, amikor úgy döntött, hogy csatlakozik a MÖSZ által indított összefogáshoz.” Éhínség Afrika szarván !► 13. oldal Életmentő hit !► 2. oldal Otthon a nyitott templomban 3. oldal Emberhalászok Isten hálójában !► 4. oldal Hol az út vége? ► 11. oldal Újra munkatársképzés a KIE-ben 1* 13. oldal Isten arcai a Napvető táborban W- 14■ oldal SEMPER REFORMANDA „Mi azonban nem azt mondjuk, hogy látnunk kell, mennyire tele vagy szennyel, és hogy gyönyörködnünk kell benne, hanem azt tanácsoljuk és mondjuk: ha szegény és nyomorult vagy, jöjj, és használd a gyógyító orvosságot! Aki aztán érzi nyomorúságát és ínségét, az annyira megkívánja majd, hogy örömmel fut ide. Akik pedig nem becsülik, és nem jönnek maguktól, azokat útnak is eresztjük. Azt azonban tudják meg, hogy nem tartjuk őket keresztyénnek.” N Luther Márton: Nagy káté (Prőhle Károly fordítása) Augusztus 20. - esélyünk kitüntető évfordulója „Hitünk szerint ez a Lélek - akit Pál apostol tömören az erő, a szeretet és a józanság leikeként mutat be - vezette első királyunkat, Szent Istvánt, amikor valóban felülről kapott erővel, szeretettel és józansággal a krisztusi útban látta meg és jelölte ki a magyar nép jövőjét. így született meg Magyarország. Vigyázzunk, nem a keresztény Magyarország született meg István uralma alatt! (...) Nyilvánvaló, hogy egy egész ország, milliós népével együtt soha nem lehet és nem is lesz egy az egyben krisztusi, azaz keresztény. De lehet a krisztusi értékek hordozója, szószólója, továbbadója. Nekünk, kései utódoknak, a Lélekből fakadó józansággal kell látnunk, hogy a krisztusi útra való térés minden nemzedék számára újra meg újra feladat, lehetőség, esély. De semmiképpen sem örökölhető, stabil, magabiztos állapot! 2011-ben, jó ezer évvel Szent István király után is, igencsak aktuális egyik énekünk keserűen őszinte könyörgése: »Gyógyítsd konok pogányságunk!«” - fogalmazott igehirdetésében Gáncs Péter evangélikus elnökpüspök augusztus 19-én, a Budai Református Egyházközség Szilágyi Dezső téri templomában. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) által - állami ünnepünk előestéjén - megtartott ökumenikus istentiszteleten a testvéregyházak vezető személyiségei mellett részt vettek az állami, kormányzati szervek képviselői is, így - többek között - Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter, Szászfalvi László egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkár és Németh Zsolt külügyi államtitkár. Folytatás a 4. oldalon Protestáns összefogás az afrikai éhezőkért ► Hatvan éve nem látott mértékű szárazság sújtja az Afrika szarvaként emlegetett térséget. A perzselő napsütéssel és pusztító erejű széllel járó aszály elsősorban Szomáliában tombol, de Etiópiában és Kenyában is kritikus a helyzet. A súlyos ivóvíz- és élelmiszerhiány következtében több millióan kerültek közvetlen életveszélybe (becslések szerint több mint 12 millióan!). A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖSZ) augusztus 3-án tette közzé országos adománygyűjtő felhívását, mellyel az afrikai éhezőket kívánja támogatni. Az összefogáshoz a Magyarországi Evangélikus, illetve a Református Egyház is csatlakozott. Az együttműködés részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be augusztus 22-én, hétfőn a Millenáris Park Fogadójának épületében. Az üdítő- és szendvicsmentes sajtótájékoztatón Lehel László evangélikus lelkész, a segélyszervezet elnökigazgatója elmondta: a MÖSZ első lépésben hárommillió forintos gyorssegélyt juttatott el partnerszervezetein keresztül az etiópiai Kobe menekülttáborába, és ezzel huszonötezer ember élelmezésébe kapcsolódott be. Helyszínre küldött munkatársuk azt térképezte fel, hogy a MÖSZ hosszú távon miként vállalhat szerepet a folyamatos ivóvíz- és élelmiszer-ellátás biztosításában. Folytatás a 13. oldalon „Hittankönyvelés” ■ Kendeh K. Péter Minden év augusztusában-szeptemberében az egyik legszebb feladata egyházunk kiadójának, hogy a gyülekezeteinkben, oktatási intézményeinkben folyó hitoktatáshoz biztosítsa a szükséges segédanyagokat. Ráadásul úgy tehetjük ezt meg, hogy a „célközönség” által mind tartalmukban, mind megjelenésükben szerethető hittankönyveinkre méltán lehetünk büszkék. A 2000-es évek elejétől elindult hittankönyv-megújítási program - ha nem fejeződött is be, de legalábbis - jelentős állomáshoz érkezett. A Magyarországi Evangélikus Egyház kerettantervéhez illeszkedő hittankönyvek közül az idei tanévkezdetre jelent meg az utolsó, eddig hiányzó, a Világvallások közelebbről című könyv. (Kiadónk teljes hittankönyvkínálatáról lapunk 7-10. oldalán tájékozódhat az Olvasó.) Nem célom most, hogy hittankönyveinket értékeljem, és végképp nem lehet feladatom, hogy általában a Magyarországi Evangélikus Egyházban folyó hittanoktatásról alkossak képet, sokkal inkább a hittankönyvek értékesítési mutatóiból adódó kérdéseket szeretném megfogalmazni. Mivel tudom, hogy gyülekezeteinkben nem csak a Luther Kiadó gondozásában megjelent hittankönyvek forognak közkézen, továbbá az is lehet, hogy egy-egy könyvet akár több hittanos is használ, így a következő számokat nem lehet a mai evangélikus hitoktatás „sarokszámainak" tekinteni, arra azonban alkalmasak, hogy pár - inkább aggasztónak tűnő - jelenségre felhívják a figyelmünket. A tizenkét évfolyam számára készült hittankönyveinkből az elmúlt öt tanévben összesen 46 150 példányt rendeltek gyülekezeteink, illetve oktatási intézményeink, azaz tanévenként 9230 példányt. Ez a szám akár soknak is tűnhet, ám ha elosztjuk a 12 évfolyam, illetve gyülekezeteink, intézményeink számával (nagyjából 300), akkor már korántsem ütközünk ilyen biztatóan magas számba: egyes gyülekezeteinkben, intézményeinkben évfolyamonként évente átlagosan alig több mint 2,5 hittanos tanul (illetve használja egyházunk hittankönyveit) - csak az egyházközségeket figyelembe véve ez a mutató: 1,4. A korosztályi megoszlás tekintetében még „érdekesebb” a kép. Míg az oktatási intézményekben az 1-6. és a 7-12. évfolyam hittankönyvei közel azonos mennyiségben lelnek gazdára (529, illetve 792/év), addig a gyülekezeti hitoktatás esetében az arány: 3160 — 795, azaz gyülekezetenként a 12 évnél fiatalabbak közül évfolyamonként még 2 hittanosunk van, 12 év felett már 0,5 se. Tehát mintha az egyházközségekben a konfirmáció után meg is szűnne a szervezett, tananyaggal rendelkező hitoktatás. És leginkább ez az, ami elgondolkodtatott hittankönyveink fogyási mutatóit böngészve. Frázisszerű megállapítás, hogy a konfirmáció - nyomasztóan sok esetben - korántsem a konfirmált fiatal még szorosabb gyülekezeti kötődését eredményezi, hanem pont az ellenkezőjét. Jó esetben megmaradnak a konfirmanduscsoportokból a „kisifik” de a rendszerezett hittantanulás folyamata mintha végérvényesen megszakadna azon tizenkét-ti...a rendszerezett hittanta£ nulás folyamata mintha végérvényesen megszakadna azon tizenkéttizennégy éves fiatalok esetében, akik nem iskolai keretek között részesülnek hittanoktatásban. zennégy éves fiatalok esetében, akik nem iskolai keretek között részesülnek hittanoktatásban. Ahogy a közoktatás egyes tárgyai esetében, úgy a hitoktatás területén is a tizennégy év feletti korosztály mintha „újratanulná” a korábbi tananyagot. Mert elengedhetetlenül fontos a fiatal egész későbbi életére nézve, hogy az igazán fontos „ismeretanyaggal” pont abban az életkorban szembesüljön, amikor már nem elsődlegesen a tárgyi tudás elsajátítása a legégetőbb a számára, hanem az, hogy mindaz, amit megtud a világról, az emberről, a történelemről, a művészetről, öntudatát alakítsa, és segítsen megtalálni a saját helyét, életének értékét ebben a világban. Nagyon nem mindegy, mit tanul ilyenkor a fiatal, mi az elsajátítandó ismeretanyag a számára. És mintha éppen a hittan maradna ki ebből a folyamatból - és mindaz, amit korábban tanult, bezáródna a gyermekkori „mesék” világába, amivel a „felnőttnek” már nem nagyon van mit kezdenie. Mindaz, ami a hittan világa, a nem szükséges dolgok közé kerül, amivel nem kell megküzdenie, nem kell számolnia akkor, amikor pályát, életutat választ. Természetesen nem tudom, mi lenne az a módszer, amellyel a kamasz-, illetve fiatal felnőtt korúak számára vissza lehetne adni a konkrét „tananyaggal” megtöltött hitoktatás lehetőségét és vágyát. De annyi bizonyos, hogy nem vehetjük természetesnek azt a látszatot, hogy tizenkét-tizennégy éves kor után már nincs mit „tanulni” hittanból, a hit világából - Istenről, Krisztusról, kinyilatkoztatásról. Mert tudjuk: igazából minden más „csak” ráadás - a befogadó, emberlétünknek értéket adó istenkapcsolaton túl. A szerző evangélikus lelkész, egyházunk Luther Kiadójának igazgatója
