Evangélikus Élet, 2011. július-december (76. évfolyam, 27-52. szám)

2011-07-03 / 27. szám

evangélikus hetilap 76. évfolyam, 27. szám ■ 2011. július 3. ■ Szentháromság ünnepe után 2. vasárnap Ára: 250 Ft „Az LCMS másik nagyszabású projektje a Lángolj! (Ablaze) elnevezésű globális evan­gélikus missziói mozgalom, amelynek kere­tében 2017-ig százmillió szívet szeretnének megnyerni az evangéliumnak.” Lutherrel lángolni !► 4. oldal „Kéréseiket megfogalmazva egy-két szót vagy mondatot írhattak egy színes lapra, melyekből ki-ki magával vihetett egyet, hogy később otthon imádságban hordozza egy is­meretlen testvér kérését.” Templomnyitás a fasorban !► 5. oldal „Jelzésértékűnek tartom, hogy éppen ma, június 25-én, az Ágostai hitvallás felolva­sásának 481. évfordulóján indulhatok új szolgálatomba.” Szemerei János püspöki szélfoglalója !► 8-9. oldal Tanévzáró a teológián ► 3. oldal Márai temploma !► 5. oldal A Dunántúli Egyházkerület története !► 10. oldal A hónap igéje !► 11. oldal Nyitott kapuk Indiában és Piliscsabán ► 13. oldal A 90 éves Pósfay György köszöntése !► 14. oldal „...nem azé, aki akarja, nem is azé, akifut, hanem a könyörülő Istené” (róTM 9,16) Időjárás-változást prognosztizáltak múlt szombatra, de a Nyugati (Du­nántúli) Egyházkerület új püspökének, Szemerei Jánosnak a beikta­tására sereglett evangélikusok június 25-én e változásnak csupán kel­lemes hatását tapasztalhatták... A zsúfolásig telt győri Öregtemplom­ból kiszorultak a Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ ud­varán felállított sátor hűsítő oltalmában, kivetítőn kísérhették figye­lemmel a Magyar Televízió kamerái által is rögzített, másnap az mi, illetve az m2 csatornán műsorra tűzött ünnepi istentiszteletet. Az ik­tatás szolgálatát Gáncs Péter elnök-püspök végezte Bencze András du­nántúli püspökhelyettes és Smidéliusz Zoltán somogy-zalai esperes közreműködésével. Igehirdetésében az iktató püspök a bibliaolvasó Útmutató aznapi igéi alapján három feladatot helyezett szolgatársa szívére: új hivatalában is maradjon pásztor, tanítvány és csa­patjátékos. Ajándékként egy furulyát nyújtott át Szemerei Jánosnak, hogy a hangszer emlékeztesse őt az elhang­zott biztató igeversekre és arra, hogy a püspöki szolgálatnak a terhek mel­lett nagyon sok öröme is van. „...nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9,16) - ennek a püspöki jel­mondatául választott igének az alap­ján tartotta prédikációját az egy­házkerület új vezetője. Ez a mondat arra figyelmeztet, hogy az Isten vilá­gát a miénktől elválasztó kapu kinyi­tásához kevés minden emberi erőfe­szítés és összefogás - fogalmazott Szemerei János. Maga Isten nyitot­ta meg számunkra az utat Jézus Krisztus által, aki értünk vállalta az emberi sorsot, az erőtlenséget és végül a kereszthalált is. Ez jelenti reménységünk és erőnk forrását - hangzott az örömüzenet a több mint ezerfős ünneplő gyülekezet felé. Az istentiszteletet követő közgyű­lésen elhangzott székfoglalójában Szemerei János felvázolta azokat a terveket, amelyeket új hivatalában megvalósítani törekszik. Legfonto­sabb átfogó céljaként a bizalomépí­tést emelte ki. Ezt az irányt szeretné követni egyrészt pásztori szolgálatá­ban, másrészt a sokszínűség őrzésé­ben, harmadrészt a problémás hely­zetek kezelésében. Az őszinte, jó hazai és külföldi testvéregyházak képviselői is köszöntötték a beikta­tott püspököt. Többek között egyhá­zunk országos felügyelője, Prőhle Gergely helyettes államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy egy új püspöki szolgálat egyben új lehetőséget is je­lent. Az új vezetőnek pedig azért kell dolgoznia, hogy egyre többen le­gyenek a templomokban. Dr. Birgit Löwe, a bajor diakónia munkatársa utalt a dunántúli kerü­lettel régóta fennálló aktív partner­­kapcsolatra, majd a gyülekezetek bizalmát és jó tanácsadókat kívánt az új püspöknek, Pápai Lajos római ka­tolikus megyés püspök pedig kifejez-' te abbéli reményét, hogy Szemerei János révén az ökumenikus kap­csolatok is erősödni fognak. Megfo­Akik kiszorultak a templomból, az iskolaudvaron felállított kivetítőn kísérhették figyelemmel az istentiszteletet légkör fenntartásának szándéka ve­zérli a társadalmi közszolgálat végzé­sében, az ökumenikus kapcsolatok­ban és a külföldi testvéregyházakkal való együttműködésben is. Ezek után a Magyarországi Evan­gélikus Egyház képviselői mellett a galmazása szerint az ökumenizmus lényege az, hogy az igazságot össz­hangba hozzuk a szeretettel - ez pe­dig csak az igazság közös szeretete ál­tal lehetséges. 1^ Folytatás a 7. oldalon Mi, korinthusiak Prőhle Gergely Az elmúlt hónapok világsajtójában fontos szerep jutott Görögországnak. A görög állam gazdasági megroppa­nása veszélyezteti az egész euróöve­zet stabilitását is, ami miatt a válság tünetei messze túlmutatnak a nagy hagyományú mediterrán állam hatá­rain. S bár mi, magyarok sem büsz­kélkedhettünk az utóbbi időben az­zal, hogy különösebben jó nemzet­közi visszhangja lett volna mindan­nak, ami országunkban történik, a görög gazdaság kiábrándító, a koráb­biaknak nyilvánvalóan ellentmon­dó adatai, az újabb és újabb hitelcso­magok szükségességének híre Görög­országot tette Európa „beteg embe­révé” A hellén viszonyok zavarossá­gáról, a társadalom hozzáállásáról, a helyi „déli” mentalitás megváltoztat­­hatatlanságáról szóló beszámolók már-már az egykori korinthusi gyü­lekezet állapotait idézik. A világ persze sokat változott, s ahogy a szolidaritás - nyilván a ke­resztény gondolat ihletése alapján - az európai integráció egyik, ha nem a legfontosabb alapértékévé vált, úgy lesz vagy már lett is egy uniós tagál­lam baja egy egész kontinens számá­ra kínos közös üggyé. A kérdés így az - s erről szólnak a közelmúlt európai vitái is -, hogy hol is van pontosan a szolidaritás, az egymás iránti felelős­ségünk határa. S ha mindehhez még hozzátesszük azt is, hogy az Észak-Af­rikában bekövetkezett változások, a líbiai polgárháborús viszonyok nyo­mán Európába özönlő menekültek to­vábbi sorsa sem csak a mediterrán térség, főleg Olaszország gondja, ha­nem a légiessé váló schengeni hatá­rok következtében mindnyájunk fe­lelőssége, világossá válik, hogyan vá­lik mindannyiunk közös ügyévé az, ami Európa bármely pontján történik. Mi - egyelőre — nem sokat szólha­tunk, uniós elnökségünk végnapjai­ban is csak arra törekedhetünk, hogy segítsünk megtalálni a közös nevezőt. Nem lehet nem megérteni a gazda­gabb államok adófizetőit, akik nem akarják egy másik állam elhibázott gazdaságpolitikáját finanszírozni, vagy nem akarják békés nyugat-eu­rópai hétköznapjaikat mindenféle furcsa, idegen kultúrájú és szokású bevándorló „martalékává" tenni. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a kontinens peremén zajló esemé­nyek nem pusztán emberi mulasztás következményei, az egymás iránti felelősség, a szolidaritás kérdése ak­kor a legégetőbb, amikor nyilvánva­lóvá válik az ínség, a másik ember vagy egész térségek rászorultsága. Aki két egymást követő szomba­ton a Nyugati (Dunántúli) Egyházke­rületben zajlott püspöki búcsú és a püspökiktatás alkalmából a győri Öregtemplomba érkezett, aligha ke­rülhette el, hogy magyar evangélikus keresztény életünket egy nagyobb, már-már globális összefüggésben lássa. A házakkal körülvett, torony nélküli épület emlékeztet az üldözött­­ség vagy legalábbis a megtűrtség ál­lapotára. A padban ülve pedig feltű­nik a közvetlenül az oltár mellett el­helyezett világháborús emléktábla - történelmi mementó egy jobb na­pokat is megélt közösség számára. Az „Insula Lutheranán” megpihen­ve azonban mégis a Korinthusi és a Római levél sorai, a püspöki igehir­detések alapigéi nyitották meg a ho­rizontot. A kereszt perspektívája, a „nem azé, aki akarja” fúrcsa biztatá­.. .hatványozottan fontos a püspöki székfoglalóban hangsúlyozott bizalom, mint ahogy az az apostol által hirdetett fegyelem is. sával, ugyanakkor a magát megsa­nyargató, küzdelemre alkalmassá te­vő apostol tudatosságával és fegyel­mével egyszerűen nem engedi, hogy provinciális, kicsinyes ügyekkel tel­jen az egyház, a keresztény közösség élete. Az ünnepi alkalomból megtelt templomban, a közismert koráto­kat éneklő hívek több százas közös­ségében persze nem nehéz érezni ezt a kontinenseket és lelkeket átívelő erőt. A hétköznapok, a gyéren láto­gatott templomok, az apró szórvá­nyok valósága azonban másról szól. S félek, hogy a közelgő népszámlálás sem fog szívderítő eredményekkel szolgálni. Ilyen körülmények között hatványozottan fontos a püspöki székfoglalóban hangsúlyozott biza­lom, mint ahogy az az apostol által hirdetett fegyelem is. Ahogy Európa népeit, úgy a hazai evangélikusságot is számos, olykor lényeges, de általában inkább érdem­telenvita, érdekellentét osztja meg. A páli felszólítás fényében és a körülmé­nyek nyomása alatt aligha a liturgia, a tényfeltárás vagy az egyházi testületek jogkörének kérdésén múlik az egyház jövője. Melyek bár fontos kérdések, mégis, az elmúlt időszakban mintha olykor ellehetetlenítették volna a lé­nyeglátást. És amikor Pál azt mondja a korinthusiaknak, hogy „úgy futok, mintaki előtt nem bizonytalan a cél” perspektívát ad mindnyájunknak. A Kaposvárról Győrbe vezető­­úton, a történelem igazságáért is ki­álló nyugdíjas püspök nagy ívű ige­hirdetéseiben, a magam mindenna­pi szakmai küzdelmeiben, kelenföl­di gyülekezetem békétlenségében s remélhetőleg mindazon tanácster­mekben, ahol akár egyházunk, akár Európa jövőjéről, az egymás iránti bi­zalomról és felelősségről esik a szó. Még az se szegje kedvünket, hogy a görög mitológia szerint Korinthust valaha a más összefüggésben ismert Sziszifusz építette fel... A szerző a Magyarországi Evangéli­kus Egyház országos felügyelője

Next

/
Thumbnails
Contents