Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-30 / 5. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. január 30. !► 11 Egy megpróbált, de Isten által vezetett élet Vajon hogyan alakul 1928-ban egy olyan féléves kisfiúnak a sorsa, aki a világgazdasági válság hatására a nagy nélkülözésben és éhínségben elveszíti mindkét szülőjét, és nincs olyan rokona, aki felnevelhetné őt? Szenczi László már gyermekkorától megtapasztalhatta, hogy „az Úr csodásán működik”, és legkisebb teremtményét sem hagyja magára. A Babits Kiadó gondozásában tavaly év végén jelent meg Árvaságtól boldogságig című önéletrajzi kötete, amelyben korabeli naplói, feljegyzései és megőrzött levelezése segítségével a nyolcvanhárom éves szerző ekként tesz bizonyságot: „...az Úr mindig kijelölte azt az utat, amelyen járnom kellett, bármilyen nehéz is volt az út. Hűségesen vezetett, és én csodálva imádtam az Ő nagyságát, különösképpen pedig megmentő szeretetét és kegyelmét.” Aki elolvassa Szenczi László könyvét, az nemcsak egy különleges életúttal ismerkedhet meg, hanem maga is megerősödhet: nincs olyan reménytelen helyzet, amelyből az Isten ne tudna kivezetni. A benne bízóknak, ha kell, csodák segítségével is mutat kiutat. Hiszen már az is csodának számított, hogy felvidéken épp a fiú árván maradásakor indult lelki ébredés, amelynek hatására református árvaházak jöttek létre. Az árván maradt féléves kisfiú az elsőben talált otthonra. A marcelházi, majd a bővülés miatt később a kiskoszmályi, végül a komáromi otthonban nemcsak fedél került a feje fölé, SZENCZI LÁSZLÓ ÁRVASÁGTÓL BOLDOGSÁGIG Babits Kiadó és nemcsak az ételéről és ruházatáról, később a tanulásáról gondoskodtak, de legalább ilyen nagy hangsúlyt kapott az ott lakók lelki nevelése is. A gyerekek egészen apró koruktól fejből tudtak számos bibliai aranymondást, az őket nevelő diakonisszák és lelkipásztorok pedig nemcsak értük, de velük is imádkoztak. Ennek az imádságos háttérnek a későbbiekben is nagyon fontos szerep jutott Szenczi László életében. Ez és az otthonról kapott levelek adtak sokszor vigaszt a tizenhét évesen leventeként Németországba hurcolt fiatal katonának. Különösen Csukás Zsigmond lelkipásztor biztatta az ő „Lacókáját” hogy minden körülmény ellenére is próbáljon mindennap Bibliát olvasni és abból erőt meríteni. S hogy mire használta fel Teremtője az ifjú katonát a fegyverropogás közepette, majd hogyan vezérelte épségben haza a fiút és társait? Milyen kalandok során lett Szenczi Lászlóból tanárember, és mi módon találkozott későbbi feleségével, akivel ötvenhatodik éve él boldog házasságban? Mindez kiderül az Evangélikus Életben is rendszeresen publikáló szerző hitet erősítő könyvéből. ■ Boda Zsuzsa Szenczi László: Árvaságtól boldogságig. Babits Kiadó, Szekszárd, 2010. Ára: 2200 forint. Kapható a kiadónál: 7100 Szekszárd, Pf. 355; tel.: 74/729- 389; e-mail: info@babitskiado.hu. A kettős mérce problematikája Egy kutatás eredményei szerint a megkérdezetteknek csak 28 százaléka - és közülük is csupán 44 százaléknyi vezető üzletember! - gondolja úgy, hogy az emberek általában ugyanazokat az etikai alapelveket alkalmazzák munkájuk során, mint magánéletükben. Úgy tűnik, hogy az üzleti és tudományos területen dolgozó szakemberek kimutathatóan másként viselkednek magánéletükben, mint a közéletben. Legalábbis így látják őket mások - és ahogy szoktuk mondani, amit látunk, az a valóság. Ez a fajta kettős mérce magyarázatul szolgálhat olyan jól dokumentált etikai problémákra, amelyektől mostanában hangos a média. Annak ellenére, hogy a vezetők az őszinteség, integritás, méltányos bánásmód értékei mellett törnek lándzsát, ezek az értékek gyakran véreznek el a célszerűség oltárán, legyen szó akár szakmai fejlődésről, üzleti sikerről, „konstruktív" könyvelésről vagy etikátlan üzleti gyakorlatról. Sajnos egyre ritkábban találkozunk olyanokkal, akik értékeiket-hitüket következetesen megélik, mert „a cél szentesíti az eszközt” filozófiája vált uralkodóvá. Sajnálatos tapasztalat az is, hogy a legtöbb közgazdasági iskola ritkán ajánl tantervében etikai kurzust, mert olyan nehéz konszenzusra jutni abban a kérdésben, hogy milyen etikai standardokat kell modellnek tekintenünk. Hadd ajánljak az olvasó figyelmébe egy olyan „tankönyvet” amely betölti ezt a célt: a Bibliát. Annak ellenére, hogy a Szentírás nem az üzleti élet kérdéseire összpontosít, számos tanítás található benne a helyes üzletvitelről. És egyáltalán nem a „szituatív etikai megközelítést” képviseli. A bibliai világképhez való ragaszkodásnak az a szépsége, hogy csak egyfajta etikai standardot kell megjegyeznünk, amely életünk mindkét vetületére, köz- és magánéleti vonatkozásban is alkalmazható. A Jézus Krisztus életéről szóló újszövetségi beszámolókban, az evangéliumokban Jézust gyakran láthatjuk olyan helyzetekben, ahol kettős mércével mérőkkel találkozik, és mindig nagyon szigorúan bánik velük. Máté evangéliumában így figyelmezteti őket: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. így kívülről ti is igaznak látszoélet területére egyaránt fennkölt értékeket ajánl, ám ezek ma, a 21. században nem reálisak és a való életben megvalósíthatatlanok. Teljes szívvel visszautasítom ezt az érvelést. Számtalan példát láthatunk ma világszerte: vezetőket és vállalatokat egyaránt, akik tudatosan a Bibliához fordultak, hogy utat mutasson mindennapi munkájukhoz. Igaz, hogy időnként nehéz szilárdnak maradni, amikor a megalkuvás kísértésével kell szembenéznünk, ám az eredmény - egy olyan személy vagy tok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.” (Mt 23,27-28) Elég kemény szavak, nemde?! Jézus vallásos vezetőkhöz intézte szavait, és mondanivalója világos. Élesen elítélte azokat a felelős vezetőket, akik ugyan hitet tettek valami mellett, mégis teljesen más szellemben viselkedtek. Bár egyikünk sem tökéletes, a képmutatást Jézus kifejezetten gyűlölte. Vannak aztán olyanok is, akik szerint bár a Biblia az üzleti és a magánszervezet, amely a vallott értékrendje szerint él és dolgozik - megéri az erőfeszítést. Vajon az olvasó belefáradt abba, hogy kettős etikai mérce szerint éljen a körülmények és a pillanat kényszerítő szorításában? Elege van abból, hogy egy dolgot ígér, majd teljesen mást teljesít? Ha így van, érdemes megkönnyíteni az életünket és egyetlen etikai standardot alkalmazni: a Bibliáét. ■ Rick Boxx Forrás: Monday Manna A világítótorony A tengerpart veszélyes pontjain a hajózás biztonságának érdekében világítótornyokat emelnek. Állítólag a Jóreménység-foknál, Dél-Afrika partjainál is állt egy, néhány évszázad alatt mégis több ezer hajó szenvedett ott balesetet. Hatalmas anyagi és emberi veszteséget okozott, míg végül rájöttek, mi a baj. Az, hogy a világítótorony fénye az óceánról csak tiszta időben volt látható, pedig azon a vidéken gyakran jönnek viharok. A torony tehát használhatatlannak, sőt kifejezetten károsnak bizonyult, hiszen becsapta azokat, akik nyugodtan rábízták az életüket. Nem maradhatott a helyén, újat kellett építeni, olyat, amelynekfénye minden körülmények között eljut az utazókhoz. Az Úr Jézus, a világ világossága a tanítványait arra biztatja, hogy maguk is világossággá váljanak mások számára. A keresztény ember tehát „világítótorony”. A kérdés csak az, hogy milyen. Olyan haszontalan és káros, mint az a régi torony, melynek létezését tragédiák sora kísérte, vagy hasznos, jól működő, mint a mostani? Ha a szavaim és tetteim nem hitelesek, ha láthatatlanná válók az élet viharos időszakaiban, ha pont akkor nem merek bizonyságot tenni az én Megváltómról, amikor a legnagyobb a veszély, és a másik embernek a leginkább szüksége lenne az evangéliumra, a szabadulás útjára, akkor haszontalan, sőt káros keresztény vagyok. Szíven üt a felismerés, hiszen sokszor vagyok ilyen, a Mester azonban nem rombolta le életemet. Nagy kegyelme arra indít, hogy ezentúl jobban igyekezzem, hogy világosság legyek környezetem számára jó és viharos időben egyaránt... ■ Hulej Enikő HETI ÚTRAVALÓ „Jertek és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között!’ (Zsolt 66,5) Vízkereszt ünnepe után a 4. héten az Útmutató reggeli és heti igéi a világ Urának a dicsőségét hirdetik a teremtésben. Az Úr Jézus Krisztusban látható Isten hatalma, mert a Fiú Isten az Atya „Isten dicsőségének visszatükröződése és az ő személyének képmása, aki hatalmas szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1,3; LK). Félelmetes tetteit látva kérjük: Ne rejtsd el előlünk orcádat a bajban! „Mutasd mihozzánk, Úristen, a te irgalmasságodat, és a te üdvözítő Fiadat adjad minékünk! Hallgasd meg, Úristen, a mi könyörgésünket, és a mi fohászkodásunk jusson teelődbe!” (GyLK 741) Jézus e kimondott szavával lecsendesítette a háborgó, viharos tengert: „Hallgass el, némulj meg!” A csoda e három kérdését ne hagyjuk válasz nélkül! „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki? - Miértféltek ennyire?Miért nincs hitetek?” (Mk 4,39.41.40) „Abban van a hit felséges képessége, hogy látja a láthatatlant, a hitetlenség meg csak azt látja, amit érzékel, és nem tudja megragadni azt, amit nem érzékel” - tanítja Luther. Pálék halálos veszedelemben voltak Ázsiában: „...az életünkfelől is kétségben voltunk!’ De Istenben „reménykedünk, hogy ezután is megszabadít” (2Kor 1,8.10). Jézus szavára azonnal elszáradt a terméketlen fügefa. „Bizony, mondom néktek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, (...) mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok’.’ (Mt 21,21-22) Jézus isteni erejével megtörte a démonok, tisztátalan lelkek hatalmát a pogányok földjén is, és meggyógyított két, ördögöktől megszállott gadarai embert, kiűzve az ördögöket egyetlen szavával: „Menjetek!” Ámde a gadaraiak „hálából” azt „kérték, hogy távozzék el határukból” (Mt 8,32.34). Isten engedetlen, lázongó s dacos szívű népe „állandóan lázadozik. Eszükbe sem jut, hogy féljék Istenüket, az Urat”, aki gondot visel róluk (Jer 5,23-24). Pál és útitársai a hajótörés után Málta szigetén átélték: „A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, (...) mindnyájunkat befogadtak!’ A mérges kígyó sem ártott Pálnak, és a sziget elöljárójának beteg apjára, „miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította” (ApCsel 28,2.8); beteljesítve ezzel az Úr szavát (lásd Mk 16,18). Jézust Belzebub szövetségesének mondták, mert egy néma ördögöt űzött ki; kísértői szerint az ördögök fejedelmének segítségével. De ez lehetetlen: „Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhatfenn az országa?(...) Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. (,.)Aki nincs velem, ellenem van...”(Lk 11,18.20.23) Nincsen harmadik választási lehetőség, számunkra sem! Isten ítéletet tart a világ fölött, de előbb elküldte Fiát: „.../ón már szab adításom, és karommal népeket ítélek. (...) De az én szabadításom örökre megmarad..!’ (Ézs 51,5.6) Isten népe, „Hullámok ha rémítenek / Ha aludni látod őt, / Ki reményed és erőd: / Sión, soha ne feledd el, / Ő megvívhat tengerekkel! / Ő megváltott és szeret, / Néked mennyben ád helyet.” (EÉ 263,2.4) Ő az Urad! ■ Garai András
