Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-02-06 / 6. szám
12 -m 2011. február 6. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet ■ PALACKPOSTA Tőlünk nektek Sámuel ezt mondta: Ti elkövettétek mindezt a rosszat. De távol legyen tőlem, hogy ne imádkozzam többé értetek. (íSám 12,20.23a) Farsang van. Ilyenkor mintha kicsit többet megengednénk magunknak. Képesek vagyunk úgy álarcokat hordani, hogy tudatában is vagyunk ennek. Képesek vagyunk arra, hogy egy kicsit másnak mutassuk magunkat, és erre felmentést is találunk. Hiszen farsang van. De legalább ennyire képesek vagyunk arra is, hogy úgy vegyük fel álarcainkat, hogy aztán észre sem vesszük, ha már nem tudjuk őket levetni. Pedig fontos lenne önmagunkat megtalálni. Fontos lenne nyugodt lelkiismerettel a tükörbe nézni. Fontos lenne felismerni álarc mögé bújtatott gyengeségeinket. Fontos lenne a felismerésen túl be is vallani ezeket. Hiszen mindannyian követünk el rosszat. Korosztálytól, élethelyzettől függetlenül. Mindannyian. Ez igaz volt Sámuel idejében, igaz volt szüléink idejében, és igaz ma is. De nem gondolom, hogy az Útmutatóban a napokban elénk került ige első felét kell csak hangsúlyoznunk. (Iskola)lelkészként különösen is szeretném a második mondat lelkületét felvállalni. Azt, hogy imádkozunk a ránk bízottakért. Azt, hogy imádkozunk értetek. Tegyetek bármit is. Legyetek bármilyen élethelyzetben. Egyetemistaként a vizsgaidőszak végén talán fáradtan, de új kihívásokra nyitottan; középiskolásként vagy általános iskolát most befejezőként a második félév új lehetőségeit látva vagy éppen a felvételi lap beadásának feszültségét átélve. A fontos, hogy mi - hiszem, hogy a szülőtársak, tanár kollégák is így gondolják - ott akarunk lenni mellettetek. Hogy megmutassuk azt, hogy veletek vagyunk. Hogy felmutassuk számotokra is azt a személyesen már átélt örömöt, amelyet az igazi Krisztus-ismeret adhat. Ami igazán formálhatja istenképeteket. Hiszen annyi ellenerőnek vagytok kitéve, annyi minden hív arra benneteket, hogy ne a jót tegyétek (lásd az év igéjét, Róm 12,21). Annyi minden dolgozik ellenetek! Legtöbben biztosan ismeritek a Mario és a varázsló című művet, amelyben Thomas Mann kifejti, hogy az emberellenes erők hipnózisával szemben nem elég „nem akarni” hanem egy erős akarat kell: valami mást akarni. Talán ez lehet a mi feladatunk is körülöttetek: segíteni titeket abban, hogy valami mást akarjatok. Nagyon erősen. Eldobni az álarcot, beismerni a gyengeségeket és remélni azt, hogy kialakulhat bennetek az igazi Krisztus-ismeret iránti igény. Ezért imádkozunk értetek! És ha megnézzük az egész kontextust, ahol Sámuel szól a néphez, egy ponton azt mondja: „Én az Úrhoz kiáltok, mire ő mennydörgést és esőt fog adni’.’ Hát fogadjuk tőle együtt - ne csak Sámuel idejében, hanem ma is. ■ Mesterházy Balázs Névjegy: Mesterházy Balázs Önidentitásomat a következők határozzák meg: Vas megyei származás, lelkész nagyapa, angol-könyvtár szak, chicagói teológiai ösztöndíj, börtönmisszió, ifjúsági konferenciák, Mevisz- Bárka-táborok szervezése, tizenegy éves házasság, pszichológus feleség, két csodálatos gyermek, iskolai élethelyzet több városban és országban, hároméves indiai missziói szolgálat, egyházi bizottsági tagságok, mentálhigiénés képzés, Szélrózsaatyaság és hatodik éve szeretett iskolalelkészség a soproni Berzsenyi Dániel evangélikus líceumban. OSZTOZÓ Találkozz! Kérdezz! Olvass! Ha van rajtad sapka, azért. Ha nincs, azért. Ha ott voltál a szarvasi Szélrózsán, azért, ha nem voltál ott, azért látogass el a fesztivál utótalálkozójára. Lehet hó vagy mínusz húsz fok, február 12-én igazi nyári fesztiválhangulatban lehet részed a budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központban. A júliusi Szélrózsa „sztárfellépői” közül ott lesz a mindig vidám Pécsi Gospelkórus, a Large Room, a Credo és sokak kedvence, a M.Is.K.A. is. Sőt nyári hiányzását ezzel a februári fellépéssel igazolja a pesti egyetemistákból álló Égígérő gospelkórus. Forró italokról a KIE-kávéház csapata gondoskodik. Az igei üzenetet Zsíros András lelkész, az úti áldást pedig Smidéliusz Gábor leköszönt Szélrózsa-atya teszi a hátizsákodba. A találkozón részese lehetsz Pál Feri atya (honlapja: www.palferi.hu) előadásának is, aki katolikus plébános és mentálhigiénés szakember, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán tartott alkalmain pedig hétről hétre többen töltik meg a nagyelőadót, mint a rettegett rómaijog-előadásokon. Nekünk emberi kapcsolataink fenntarthatóságáról beszél. És azt minden bizonnyal ő sem tagadja, hogy e fenntartás egyik kiváló eszköze lehet maga a Szélrózsautótalálkozó is. Ha küldhetnél egy kérdést Istennek, mi lenne az? Megkérdeznéd, hogy bejuthatnak-e a mennybe az öngyilkosok? Az érdekelne, hogy a Föld melyik helyéhez hasonlít a paradicsom? Azt firtatnád, hogy miért nem lehet választani az élet és a halál között? Vagy az után puhatolóznál, hogy mikor fog már Isten rendet csinálni? Ezekhez hasonló kérdésekből lapzártánkig több mint másfélezret írtak a www.egykerdes.hu oldal látogatói, február végéig pedig neked is lehetőséged van felvetni azt az egy dilemmát, amelyre Istentől várnád a választ. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) kezdeményezését március 1. és 3. között koncertekkel színesített fesztivállal zárják (például Takáts Tamáséval !) napközben különböző helyszíneken, esténként pedig a Grundon (Budapest VIII., Nagy Templom u. 30.), ahol komoly és kevésbé komoly dolgokról is szó lesz - keresztény megvilágításban. Az pedig nem is kérdés, hogy mind a Szélrózsa-utótalálkozóról, mind a MEKDSZ „bulijáról” az Evangélikus Élet is beszámol. ■ Jenő Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Első szerelem > Ismered az érzést, amikor ha csak rágondolsz, megdobban a szíved, és boldogságodban legszívesebben az egész világot magadhoz ölelnéd? Szerelmes vagy... Talán életedben először csodálkozol rá egy másik nemhez tartozó ember egyediségére és egyszeriségére - talán már keserű tapasztalatokat is szereztél ezen e téren. De azt tudod-e, hogyan kezelheted a helyén ezt a különleges állapotot? Valentin-nap közeledtével Frivaldszkyné Jung Csilla pszichológussal néhány jellegzetes helyzetet elemeztünk.- Az első intim lelki kapcsolatok) egy másik nemhez tartozó emberrel nagyon meghatározójak) az életünkben. Először tapasztaljuk meg, milyen az, ha van valakivel egy közös világunk, ami csak a kettőnké. Megismerjük a másik nem gondolkodásmódját, és megtanuljuk azt is, hogyan tudjuk kifejezni a szerelmünket, illetve hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy szeretve érezzük magunkat - fogalmaz elöljáróban Csilla.- Szerelmi kapcsolataink alakításában különösen is nagy a felelősségünk: a saját érzelmeinkre és a másik érzelmeire is vigyáznunk kell - emlékeztet a szakember. - Ebbe beletartozik az is, hogy mindig csak annyit fejezzünk ki a testünkkel - olyan testi közelséget vállaljunk fel a másikkal -, amennyi már a lelkűnkben van. A kézfogás az első jele lenne annak, hogy összetartozunk, és szeretjük egymást. De az első szerelem a szexualitásban még ne teljesedjen ki. Egy ennyire erős érzelmi töltöttségű élménynek akkor van meg az ideje, amikor már teljes mértékben, életre szólóan elköteleződünk a párunk mellett. Ha túl korán vagy nem a megfelelő személlyel éljük át ezt az élményt, akkor azzal egyrészt „elértéktelenítjük” a szexualitás szerepét, másrészt pedig ez később gátja lehet annak, hogy igazi lelki egységet tudjunk kialakítani valakivel. „Már mindenkinek van barátja/barátnöje. Én is akarok egyet magamnak!” A szerelem spontán érzelem; akaratlagosan nem hozható létre! A másik embert soha nem használhatjuk tárgyként vagy eszközként ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben! Nekünk sem esne jól, ha valaki csak azért lenne velünk, hogy mások előtt mutogathasson vagy fájdalomcsillapítóként használhasson bennünket. Ráadásul nemcsak hogy nem fair a másikkal szemben, ha ilyen okok miatt vagyunk vele, de mindkettőnknek sérüléseket is okozhat, ha nem arról szól egy kapcsolat, amiről szólnia kellene. Olyan fiút/lányt keressünk, aki iránt tényleg őszinte érdeklődést mutatunk. „Szerelmes vagyok, és minden percet vele akarok tölteni!” Természetes, hogy erre vágyunk, hiszen két ember között attól mélyül a szerelem, hogy egyre jobban megismerik egymást. De legyünk türelmesek! Egy kapcsolat elején például a szerelem érzése nem akkor érlelődik bennünk, amikor együtt vagyunk a másikkal, hanem a két találkozás közötti időben, amikor újra és újra lejátsszuk magunkban a randevút, átéljük a közös pillanatokat, és „kielemezzük”, milyen is volt az együtt töltött idő. Később sem egészséges, ha csak kettőnkre koncentrálunk, és elhanyagoljuk a szüleinket, testvéreinket, barátainkat. Nem kell feladnunk a gyökereinket. Az a normális, ha mi is részt veszünk a párunk életében, és ő is a miénkben. Életünkben dinamikusan változnak azok a szakaszok, amikor befelé, illetve amikor kifelé élünk. Ahhoz, hogy működjön a párkapcsolatunk, mindkettőre szükségünk van. Olyan időszakokra is, amikor csak kettőnkre figyelünk, és olyan időszakokra is, amikor „kimegyünk a világba” és más élményeket is szerzünk, amelyeket aztán meg tudunk osztani a társunkkal. „De mi a helyzet, ha osztálytársak, csoporttársak vagyunk?” Ez esetben különösen is törekedjünk arra, hogy lássuk egymást más élethelyzetekben is. Életünk különböző színterein - otthon, a barátaink társaságában vagy egy nyilvános helyen - személyiségünk másmás részeit tudjuk megmutatni, és a párunk egyszeriségére és egyediségére is még jobban rá tudunk csodálkozni. „Legszívesebben az egész világnak kikiabálnám, hogy szerelmes vagyok!” Nem tartom szerencsésnek, ha kiteregetjük a közös pillanatainkat a világhálón, különösen akkor, ha nincs egyetértés köztünk abban, hogy mit tudhatnak mások is, és mi az, ami csak ránk tartozik. Az azonban még jót is tehet a párkapcsolatunknak, ha egy kiválasztott embernek - például a legjobb barátnőnknek, akiben tökéletesen megbízunk - mesélünk róla. Azáltal ugyanis, hogy szavakba öntjük az érzéseinket és az élményeinket, rendszerezzük is magunkban őket, és tisztábban látjuk a helyzetünket. Természetesen ekkor is tiszteletben kell tartanunk a párunk intimitását, és az ő érzelmeit, titkait nem adhatjuk ki egy harmadik személynek! „Úgy érzem, ő az igazi, akivel le akarom élni az életem Mielőtt életre szóló elköteleződést vállalunk, néhány dolgot érdemes átgondolnunk. Alapvetően úgy megyünk-e bele a kapcsolatba, hogy nem akarjuk megváltoztatni a társunkat, és nincsenek vele szemben feltételeink? Valóban egyenrangú partnerként szeretjük-e a másikat, és nem szánalomból vagyunk-e vele, vagy azért, hogy megmentsük? Lelkileg egészséges emberek vagyunk-e mindketten, akik képesek a mély, őszinte emberi kapcsolatra, és akik tudnak kötődni a társukhoz? Ha mindhárom kérdésre igennel tudunk válaszolni, akkor jó esélyekkel indulunk neki a közös útnak. „És ha mégis szakításra kerül sor?” Óriási a felelősségünk ekkor is. Nagyon fontos, hogy az elválás méltóságban jöjjön létre, és egyikünk se inogjon meg abban a hitében, hogy ő értékes és szerethető ember. Ha nem békében válunk el a korábbi szerelmünktől, akkor ő nem tudja lezárni magában a kapcsolatot, és így továbblépni sem képes. Természetesen senki nem várja el tőlünk, hogy egy szakítást követően egyik napról a másikra késznek érezzük magunkat egy újabb kapcsolatra. Hagyjunk időt magunknak arra, hogy begyógyuljanak a sebeink. Ha a szakítás után is sok időt vagyunk kénytelenek egymás társaságában tölteni, akkor azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy a másikat ugyan már nem szeretjük szerelemmel, de egyébként mint embert elfogadjuk. Ez mindenképpen erőfeszítést kíván, és át kell alakítani az érintkezéseinket. Kamaszkorunkban, fiatal felnőtt korunkig - részben a másik nem tagjaival kialakított intim lelki kapcsolatainknak köszönhetően - nagyon sokat változik a személyiségünk. Egyre többet tudunk meg magunkról és a világról, kialakul az értékrendünk, egyre pontosabban tudjuk, kit keresünk. A szerelmi életünkben a szerencsétlenül alakult élmények is mind-mind érettebbé tesznek bennünket, és csak azért, mert félünk attól, hogy újabb fájdalmak érhetnek bennünket, még nem szabad feladnunk a nekünk rendelt társ keresését. ■ V. J.
