Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-01-30 / 5. szám

14 •« 2011. január 30.

KRÓNIKA

Evangélikus Élet

Honterus-emlékhelyek

> A Szűz Máriának szentelt, néhány esztendő múltán már a lutheránusoknak szolgáló, egy későbbi tűzvész nyomait viselve pedig Feketetemplomnak nevezett székesegyház órájának percmutatója déli tizenkét órához közeledett. Azonban sehogy sem akart odaérni. Úgy tűnt, mintha habozna, mintha dacolni próbálna a számára értelmet adó, lételemét jelentő idővel. Talán megérzett valamit abból a kegyelmi állapotból, melyben szász nemzetét találta. Egy török árnyékkal fedett, mindazonáltal független és virágzó közösséget, mely a későbbi évszázadok során lassan, de biztosan haladt a végső pusztulás felé. Időközben Brassó főterén, az ódon városháza előtt fekete talárba bújt előkelőségek várakoztak. Mikor megnyílt előttük az épület masszív tölgyfa ajtaja, peckesen lépdeltek befelé, majd elfoglalták helyüket a hatalmas, kerek asztal körül, ahonnan egy fertályóra elteltével a városi tanács újdonsült tagjaiként álltak fel. A falon függő, a főúri kastélyok ősgalériájára emlékeztető képeken - bizton állíthatjuk - összekacsintottak a város egykori főbírái. Annak a ténynek a biztos tudatában, hogy a megválasztottak között ott volt Johannes Hontems, a köztiszteletben álló iskolaigazgató, nyomdász, a tudományok, a geográfia és az asztronómia szerelmese, aki hitbéli kérdésekben megingathatatlan volt, nem véletlenül nevezte őt Luther Márton „a magyarok apostolának”.

Ha fantáziánkat szabadon engednénk, talán a bevezetőben leírtak szerint tudnánk megidézni Honter János, azaz Johannes Hontems 475 évvel ezelőtti városi tanácsnokká választását. Emléke szerencsés módon azonban több helyen - mind Magyarországon, mind Erdélyben - tárgyiasult. Emlékhelyeit jelen írásunkban mutatjuk be olvasóinknak, mindenki számára ajánlva felkeresésüket.

Első állomáshelyünk a fővárosi múzeum körút, a Nemzeti Múzeum patinás épülete. A Magyarország történetét bemutató állandó kiállításnak (Magyarország története az államalapítástól 1990-ig - Újkor, legújabb kor) a reformáció időszakával foglalkozó tárlatán láthatjuk Honterus fő művének egyik eredeti példányát. A földrajzi és csillagászati fejezetre tagolódó Rudimenta Cosmographica első kiadása 1530-ban látott napvilágot Krakkóban, majd a könyv összesen 126 (!) megjelenést, illetve más kötetekben szereplő utánnyomást ért meg Európa-szerte.

A múzeum épületével átellenes oldalon tucatnyi antikvárium várja a régi könyvek szerelmeseit. A könyvesboltok egyike a Honterus Antikvárium és Aukciós Ház nevet viseli. „Cégtábláját a jeles erdélyi térképmester, Honter János nevéből nyerte, s egy közel százéves antikvárium szellemi utódjának vallja magát (...). Vállalt feladata a humán - azaz az emberrel közvetlenül kapcsolatos

kulturális hagyományok, mondhatni: papír alapú hagyatékok (...) gyűjtése, ápolása és értékesítése” - fogalmazza meg misszióját a honteri örökséget nyíltan vállaló könyvkereskedés.

Az erdélyi Brassó, a történelmi Magyarország talán legszebb fekvésű városa igen gazdag a Honterushoz kapcsolódó emlékhelyekben. Egész alakos bronzszobra a Feketetemplom déli tornya mellett áll. A berlini Harro Magnussen közadakozásból épült alkotását 1898. augusztus 21-én, Honterus születésének négyszázadik évfordulóján avatták fel ünnepélyes keretek között. Talapzatának két oldalán egy-egy, az életéből vett jelenetet ábrázoló bronz dombormű látható. (A korábban színesfémtolvajok áldozatául esett alkotás Németországba elszármazott szászok közös erőfeszítésének eredményeképp nemrégiben újulhatott meg.)

A teret, ahol a gótikus főtemplom áll, régen is, ma is Honterus-udvarnak (Curtea Johannes Honterus- Hof) nevezik. A városban emellett oktatási intézmény, a patinás Honterus-gimnázium (Liceul Teoretic Johannes Honterus) viseli nevét. A humanista szülőháza a valamikori Fekete utcában áll.

A19. században teremtett hagyományokat megújítva napjainkban is évről évre megtartják Brassóban a Honterus-ünnepet (egykori hangulatát lapunk 2005/7. számában idéztük mega Honterus életét bemutató írásunkban).

A magyarországi reformáció kiemelkedő alakjának nevét két település is viselte Erdélyben. Az egykori Brassó vármegyei Honterusfürdő (németül Honterusbad, románul Bäile Homorod) manapság közigazgatásilag Homoródhoz (németül Hamruden, románul Hoerdélyi nagyváros. Az igencsak hiányos helytörténeti adatok miatt csak feltételezhető, hogy itt volt a korszak kedvelt kirándulóhelyeként említett Honterus tér és Honterus kútja. A két világháború köHonterus szobra Brassóban

morod) tartozik. A múlt század elejei térképeken Brassótól keletre még látható Honterus, melyet később elnyelt a terjeszkedő, de páratlan városmagját máig megőrző délzötti időszakban a Honterus-gimnázium tulajdonában levő terület pihenőhelyként szolgált a brassóiak számára.

■ Rezsabek Nándor

HIRDETÉS-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------A leprások világnapja

A leprások világnapjának központi rendezvényét január 30-án, vasárnap délután 4 órakor tartja a Lepramisszió a Budapest VII., Wesselényi u. 53. szám alatti baptista imaházban (Wesselényi utca — Hársfa utca sarok, a körúttól néhány percre). Igét hirdet Szabó Gábor Ferenc őrbottyáni református lelkész. Énekszámok: Szluka Lídia evangélikus énekművész. Képes bemutató a Lepramisszió szolgálatáról: Riskóné Fazekas Márta igazgató. A rövid közgyűlést Kapi Zoltán elnök vezeti. Szeretettel várják a támogatókat és az érdeklődőket.

Istentiszteleti rend ♦ 2011. január 30.

Vízkereszt után 4. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Mt 8,23-27;

Ézs 51,9-16. Alapige: Kol 1,15-20. Énekek: 374., 50.

I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V, Deák tér 4. de.

9. (úrv.) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; de. 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor; du. 6. (orgonazenés istentisztelet) Gáncs Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Szabó Bertalan; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Szabó Bertalan; IX., Haller u. 19-21., I. emelet de. 11. (úrv.) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; de. fél 11. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. (úrv.) Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Grendorf Péter; Zugló,

XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota,

XV, Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Kendeh György; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél

II. Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Zsíros András; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Zsíros András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Kosa László; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Kosa László; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Gálos Ildikó; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél

10. dr. Lacknerné Puskás Sára; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Ittzés István.

Összeállította: Boda Zsuzsa

A soros magyar EU-elnökség londoni rendezvénysorozatának megnyitója alkalmából január közepén az Egyesült Királyság fővárosában járt a Magyar Köztársaság államfője. Schmitt Pál - akinek kíséretében az EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkáraként ott volt Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője is - január 16-án, vasárnap este a magyar szervezetek képviselőivel találkozott.^ londoni magyar nagykövetségen rendezett zártkörű fogadáson a köztársasági elnököt - a „helybeliek” részéről - Pátkai J. Róbert nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarok Angliai Országos Szövetségének alapító elnöke köszöntötte. Az alábbiakban ennek a köszöntőbeszédnek az Evangélikus Élet birtokába jutott szövegét közöljük.

Igen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Nem kis örömünk az Önnel való mai megtisztelő találkozás. Hivatalába való megválasztása óta többrendbeli megnyilatkozásából, interjúiból tudjuk, hogy mint köztársasági elnök gondolkodásának középpontjába a magyar embert állította. Elnökként az emberek elnöke szeretne lenni. Úgy akarja őket megszólítani, hogy érezzék, hogy fontosak az Ön számára a gondjaik, a problémáik. Más összefüggésben mondotta: „Nem engedek abból, hogy a köztársaság első embereként őrzője legyek a magyar alkotmánynak és védelmezője a magyar demokráciának.” Nem közömbös az Ön számára, hogy merre fordul az ország, a nemzet szekerének rúdja. Motiváló erőként a keresztény, konzervatív, polgári értékrendben való gondolkodást jelölte meg.

Egyszóval örömmel várjuk a mai kötetlen együttlétet, beszélgetést. Sok tekintetben nekünk is új lesz,

Londoni köszöntő

amit egymástól, egymásról hallunk. Ugyanakkor kíváncsian várjuk eligazító gondolatait a mai magyar politikai és társadalmi élet vonatkozásában, például arról, hogy a 2010. áprilisi választások következményei hogyan teremthetnek lehetőséget a magyar nemzet határok feletti újraegyesítésére. S itt nemcsak az utódállamok magyarságára, de a nyugati szórványmagyarság helyzetére is gondolok. A nemzetpolitikában megvalósuló fordulat feltehetően egy megújult szemléletet hordoz, amelynek értelmében az elhanyagolt magyar-magyar kapcsolatokat az egymás iránti felelősség váltja fel.

Az ’56 utáni magyar emigráció - akarva-akaratlan - nemcsak az anyaország sorsának volt vagy lett aggódó figyelője, a hazai érdekek és sérelmek külföldi szócsöve, de gondjává vált az elszakított területek magyarságának sorsa is. 1956 óta lassan itt közöttünk is szinte tudat alatt erjedt az a felismerés, hogy egy nép akkor válik önmagával azonos közösségé - tehát akkor beszélhetünk egy nép századokon keresztül megőrzött identitásáról -, ha van történelmi tudata, azaz kollektív emlékezete. E tudat további erősítéséhez, megtartásának lehetőségéhez kérjük Elnök úr segítségét.

Az előterjesztett rövid beszámolókból talán vázlatos képet kap Elnök úr arról, hogy mik a gondjaink.

Az angliai magyarság jövője nem ad okot túlságosan nagy bizakodásra, mert az Egyesült Királyság területén a múltban letelepedett magyarok létszáma egyre csökken, míg az itt felnövő új nemzedéknek - kevés kivétellel - nem igénye a magyar nyelv és identitás ápolása. Emellett komoly gondot

okoz az úgynevezett régi és az újonnan érkezett és letelepedni szándékozó magyarok közötti elhatárolódás. Ezért kihívás és szükségessé vált feladat a már itt honos magyarok számára az egymás közötti integrálódás módjának megtalálása, hogy egymásra hatóvá és egymást kiegészítővé váljék a mai magyar élet Angliában. Ebben nagy segítséget nyújt és bizakodásra ad okot a magyar iskolák és a létrejövő új intézmények erőfeszítése és sikeres működése.

Ebben a helyzetben, amely egy velünk történő folyamat része, újra tájékozódnunk kell. Helyzetünket reálisan felmérni, feladatainkat az igényeknek megfelelően módosítani.

Hegelről szól az a nevezetes egyetemi történet, hogy egy alkalommal, amint egy eseménysorozat tükrében mutatta be saját történetfilozófiáját, egyik hallgatója, egy fiatal történész közbekiáltott: „De professzor úr, a tények egészen mást tanúsítanak!” „Az a tények baja” - válaszolt Hegel, és folytatta előadását.

Hegellel ellentétben nekünk számolnunk kell a tényekkel, az idő múlásával és a változó körülményekkel. A rómaiak ősi bölcsessége időtálló: „Tempora mutantur et nos mutamur in illis”, magyarul: az idők változnak, és bennük mi is változunk. Csakis a megváltozott körülmények realitásából kiindulva érhetünk el gyakorlati eredményeket.

Ahhoz, hogy az angliai, de egyáltalán a nyugati magyarság fennmaradjon, a róluk való állami gondoskodásra és közösen kimunkált politikai stratégiára volna szükség. Ezt azonban józan számvetésnek és mérlegelő eszmecserének kellene megelőznie.