Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-23 / 4. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. január 23. *• 11 Küzdelem a hitért Bal, jobb, bal, jobb... A Spurgeon-díjas baptista lelkipásztor, dr. Szebeni Olivér új könyvében - amely Küzdelem a hitért címmel a Baptista Kiadó támogatásával jelent meg - a hitről megfogalmazott gondolatait foglalja össze. A történészként ismert szerző ezúttal az embernek a hitért folytatott küzdelmét vizsgálja. A keresztény hitnek nemcsak az egyén életében, hanem a gyülekezeti és a társadalmi életben betöltött szerepét is elemzi. A háromrészes kötet írásaiban a szerző gazdagon kamatoztatja lelkészi tapasztalatait, bőven alkalmazza az életből vett példákat, jól hasznosítja gazdag történelmi ismereteit, és állításai igazolására friss élményei közül felhasználja a 21. századi keresztények életvitelével kapcsolatos személyes megfigyeléseit. Kötetének alapgondolatát a Júdás levelében olvasható felszólítás adja: „...küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott” (Júd 3) Az első fejezetben az egyén és a hit kapcsolatát elemzi. Visszatérően hangsúlyozza, hogy a személyes hitért mindenkinek egyénileg kell küzdenie. Leszögezi, hogy a dimenziókon felül álló hit nélkül nem létezhet az ember. Rámutat az átlagember hit dolgában tapasztalható tájékozatlanságára, a hit fogalmát övező téveszmékre is, például hogy a hitet meg lehet tanulni, vagy hogy a hithez megfelelő műveltség szükségeltetik. Az olvasó elé tárt gondolatsor kitér arra a megállapításra is, hogy a hit képessége kizárólag emberi tulajdonság, s a szerző mindjárt úgy értékeli a kinyilatkoztatás Istenébe vetett személyes hitet, hogy az a legnagyobb áldás az egyén számára, amely növeli az élet értékét és szépségét. Vallja, hogy a hitért vívott küzdelemben teljesedhet ki igazán az egyén lelkiségének gazdagsága és szépsége. A második fejezetben főként arra mutat rá a szerző, hogy milyen jelentős szerep jut egy adott gyülekezet lelkiségének az egyén személyes hitének alakításában. Különböző oldalról vizsgálja meg a gyülekezet életét mint az egyén hitét befolyásoló fontos tényezőt. A társadalom és a hit kapcsolatát tárgyalja a harmadik fejezet. A társadalmat mint a hit küzdőterét ábrázolja, ahol az egyénnek a személyes hitért folytatott küzdelmében számos nehézségen át kell győznie. A könyv egészét átszövi az a lényeges megállapítás, hogy az egyén hite Isten őszinte elfogadásával teljesedhet ki. Szebeni Olivér sürgeti, hogy a jelen társadalmi változásait követően kerüljenek helyükre az értékek, köztük az emberek személyes hite is, mert „a jövő olyan lesz, amilyen a hitünk Istenben” - idézi egy amerikai megagyülekezet lelkipásztorát. Majd így foglalja össze a könyvében több mint száz oldalon tárgyalt témát: „A hit az embert magasabb szintre emeli, fényesíti képességeit, és alkalmassá teszi felelős társadalmi gondolkodásra. A keresztyén hit értékteremtő többlet, és aki a hit útját választja, annak számára Isten kaput nyit a boldog jövő felé!” Szebeni Olivér lelkipásztor könyvének hitelességét személyes életgyakorlata, a Jézus Krisztusba vetett élő hite bizonyítja, mert ő is vallja Lutherrel, hogy „sola fide", és meggyőződéssel énekli dr. Bácsi Sándornak G. F. Händel dallamára írt nagyszerű énekszövegét: „Csak a hit, s ez elég! / Ez szilárd jó alap. / A harcban ez segít, / És diadalt ez ad. / Én rendületlenül hiszek, / így jól küzdő győztes leszek.” (Baptista gyülekezeti énekeskönyv 400) ■ Marosi Nagy Lajos szerkesztő, a Prúsz alapító tagja Dr. Szebeni Olivér: Küzdelem a hitért. Budapest, 2010. Ára 800 forint. Kapható a Huszár Gál papír- és könyvesboltban (1052 Budapest, Deák Ferenc tér 4.), a baptista könyvesboltban (1068 Budapest, Benczúr u. 31.), illetve megrendelhető a szerző megbízottjánál a 20/886-0370-es telefonszámon. Sohasem gondoltam volna, hogy a járás valaha munkát fog jelenteni. Azt sem, hogy a kutyám visz majd sétálni engem. A sportolásban edződött, ám a sok balesetben tört-zúzott láb nem fogad szót úgy, mint kellene, illetve ahogy elvárnám tőle. Bal, jobb, bal jobb... csak gyerünk tovább, nem lehet abbahagyni. Nem bizony! Ezt nem! A kenuzást, azt igen, mert a víz egy szer-kétszer már megtréfált. Lehet, hogy nem is tréfának szánta. A síelést is, mert ha a lécek már nem követik pontosan a parancsot, nem úgy, nem arra mennek, ahogy a fejem akarja, akkor sürgősen abba kell hagyni. Mit is még? Hát persze! A kapkodást, a hirtelenkedést. Az egyensúly hamar felborul. Bal, jobb, bal, jobb... Biztosan jól van az kitalálva, hogy az agy magasrendű szabályozó szerepe oda-vissza jól működik, és figyelmeztetést küld, ha sok az erőlködés, nagyobb a terhelés. Hogy valamikor ez nem volt szempont? Persze, hogy nem! Miért lett volna? Hiszen enyém volt a világ, semmi sem jelentett veszélyt, a motorkerékpár gázmarkolata igen lendületesen működött, ismeretlen volt a félelem. Két zsák cement egyszerre? Nem volt érdekes. Cséplőgép melletti zsákolás, kéveadogatás? Feledhető volt az esténkénti fáradtság. Akkor! Bal, jobb, bal, jobb... Milyen sértő volt, ha engem valaki figyelmeztetni mert, hogy „az egészség csak egyszeri, és ha nem vigyázol..!’ Dohányzás, jó kis iszogatások a barátokkal... Az idő meg csak haladt, ahogy kell. Amikor anyányi lányok vagy éppen fiatal anyukák gyereket vezetve először köszöntek „Csókolom”ot, hiába néztem hátra, senki sem állt mögöttem. Majd egyre szomorúbban vettem észre, hogy mind kevesebben járnak már előttem, és egyre többen mögöttem... Sorra mennek el, és egyre kevesebben vannak, akikkel emberi szót lehet váltani. És ha írok valamit, egyre több a pont helyett a gondolatjel, kérdőjel, egyre több a félbehagyott mondat, a három ponttal... Bal, jobb, bal, jobb... A kutya még egyáltalán nem fáradt, nekem viszont már jeleznek a térdeim, lassan haza kell indulni. Semmi gond (?), jól vagyok, a „Géza bácsi, milyen jól néz ki, senki se gondolná” már nem mindig esik jól. Ameddig az akkumulátort meg a motort be tudom emelni a csónakba, addig a horgászás is megy még. Meg a sátorozás, bográcsozás. Kétfiam és egy-két barát még velem tart. A Balaton eddig még szeretett. Bal, jobb... Micsoda ostobaság! Mért nem „jobb, bal” a sorrend? Csak nem az átkozott politika? Buta gondolat! A bal a szív oldala, az a legfontosabb! Minden onnan indul, és ott is ér véget. Csak az bírja még sokáig! Akkor semmi baj! Ugye te, ott fent, megengeded? Akkor egy darabig még: bal, jobb... ■ Dr. Schrott Géza Jónak lenni - Isten nélkül?! HETI ÚTRAVALÓ A helyi lap Hitélet című rovatában olvastam mostanában egy cikket, amelyben az ateista szerző arról ír, miként kereste annak lehetőségeit, hogy gyermekeit a „jóságról” tanítsa anélkül, hogy utalásokat tenne a Bibliára. Miközben a tanítását alátámasztó alapelveket magyarázta, két mottót idézett: „Úgy bánj az emberekkel, ahogy veled szeretnéd, hogy bánjanak. És akkor is cselekedj helyesen, amikor senki sem látja, mit teszel.” Elfelejtette megemlíteni - bár lehet, nem is volt tudatában -, hogy mindkét említett alapelv bibliai eredetű. Az első megállapítást Jézus tette (lásd Máié evangéliuma, 7,12), sőt a második is Jézustól származik (Máté evangéliuma, 6,1-4). Mind a két kijelentés a Hegyi beszéd részeként szerepel a Bibliában. A szerző úgy utalt a „jóságra”, mint valami alapvető dologra, amely természetesen és magától működik, ha készek vagyunk kipróbálni. Ezzel ellentétben Jézus egy dilemmára mutatott rá, amikor (lásd Mt 19,16- 17) egy gazdag fiatalember feltette neki a következő kérdést: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” „Miért kérdezel engem a jóról? - felelte neki Jézus. - Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd mega parancsolatokat’.’ Jézüs azt tanította ennek a vezetőnek - aki minden bizonnyal elismert üzletember vagy vállalkozó volt a városban -, hogy végső értelemben a jó az Istennel való kapcsolatból származik, nem csupán nemes elgondolásokból. Az a gond, hogy még ha őszintén törekszünk is jó dolgok cselekvésére, sohasem lehetünk biztosak motivációnk tisztaságában. Ahogy a Biblia is leírja: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!” (Jer 17,9) Vajon mindig száz százalékig biztosak lehetünk abban, hogy amikor egyik ügyfelünknek vagy munkatársunknak valamivel kedveskedünk, azt nem azért tesszük, hogy elnyerjük a tetszését?! Vagy esetleg azért, hogy lekötelezzük, és a jövőben, amikor alkalma nyílik rá, valamilyen szívességgel viszonozza? Lehet, hogy valóban jó, amit teszünk - de az indítékunk talán pusztán annyi, hogy nekünk is jó legyen. Ezért írta Pál apostol: „...nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlenegy sem’.’ (Róm 3,12) Nem azt mondta, hogy lehetetlen jót cselekednünk, hanem azt, hogy még a legjobb szándékunkat is beszennyezi a bűn, amelyet a Biblia az Isten elleni lázadással azonosít, mert önmagunk és önös érdekeink legjobb kiszolgálására törekszünk. Vannak, akik az eredendő emberi jóság mellett törnek lándzsát, és a gonoszt az emberi viselkedés torzulásának tartják. De ha őszinték vagyunk, akkor be kell látnunk, hogy gyakran a legjobb szándék ellenére is sikerül olyasmit véghezvinnünk, amiről tudjuk, hogy elfogadhatatlan, vagy bár önmagukban jó dolgokat teszünk, rossz az indíttatás. Vajon mindez azt jelenti, hogy a jó cselekvése a munkahelyünkön, otthon vagy a lakóközösségben értelmetlen dolog? Ellenkezőleg - de fel kell ismernünk a jó forrását. Ahogy Jézus kijelenti (lásd Jn 13,3): „...nélkülem semmit sem tudtok cselekedni", az arra utal, hogy az igazi jóság, amely mentes az önös érdekektől, csak Isten bennünk és általunk munkálkodó ereje által érhető el. Jónak lenni és jót tenni kiváló dolog és kívánatos alapelv mindannyiunk számára életünk minden területén. Csak ne feledjük, hogy a jóság alapja Isten törvényei! Még akkor is, ha vannak, akik ezt vitatják, vagy akár Isten létét sem ismerik el. ■ Rick Boxx (Forrás: Monday Manna) Máté evangéliuma 7,12 ♦ Az aranyszabály: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedj étek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták’.’ Máté evangéliuma 6,1-4 ♦ „Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig aki látja, ami titokban történik, megfizet neked’.’ Máté evangéliuma 19,16-17 ♦ Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: „Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő így válaszolt neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat’.’ János evangéliuma 15,5 ♦ „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni!’ „Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában." (Lk 13,29) Vízkereszt ünnepe után a 3. héten az Útmutató reggeli és heti igéi Isten missziós terveibe és tetteibe adnak betekintést; ő az egész világért küldötte egyszülött Fiát (lásd Jn 3,16)! Isten szeretete Jézusban látható, aki váltságul jött el a világba, és életet hozott az embernek. „Világosság árad az igazra és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek, ti igazak, az Úrban, magasztaljátok szent nevét!” (GyLK 736,11.12) Megjelent Isten dicsősége emberi testben: „Már fénylik az igazi világosság, és aki szereti az ő embertársát, az a világosságban marad.” (íjn 2,8.10; LK) Jézus meggyógyította a kapernaumi pogány százados béna szolgáját; de ez nem „távgyógyítás”! „Uram, (...) csak egy szót szólj...”„Menj el, és legyen a te hited szerint’.’ (Mt 8,8.13) Luther szerint: „Ez a történet kétféle, illetve kettős csodáról szól. Jézus nem magáért, hanem értünk tett ilyen csodát. De azok a csodák, mint amilyen a kapernaumi római százados hite is - folytatódnak, és mindvégig megmaradnak.” Pál szerint az evangéliumban „Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki” minden embernek. Már a próféta hirdette: „Az igaz ember pedig hitbőlfog élni’.’ (Róm 1,17; lásd Hab 2,4) Az Istentől rendelt időben, „azon a napon Egyiptom és Asszíria mellett Izráel, mint harmadik ország, áldás lesz a földön”, mert népei „megtérnek az Úrhoz” (Ézs 19,24.22). A nagy szárazságot követő éhínség idején Isten Illést küldte el a sareptai özvegyhez, akinek engedelmes hite által „a lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint” (íKir 17,16). A pogányok leendő apostolát, választott eszközét Jézus személyesen „misszionálta” a damaszkuszi úton, ahol megtörtént a „pálfordulás”: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl!’ Amint Pál újra látott, „azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia” (ApCsel 9,5.20). A mai christianusoknak, azaz misszionáriusoknak sincs más küldetésük! Naomi az éhínség miatt ment el Betlehemből Móáb országába, de amint az elmúlt, férje és fiai halála után visszatért. A móábi menye, Ruth vele ment: „Mert ahová te mégy, oda megyek (...). Néped az én népem, és Istened az én Istenem!’ (Ruth 1,16) Mivel a zsidók káromolva ellene mondtak Pál beszédének, elutasították Isten igéjét, így ő a pogányokhoz fordult: „Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig!’ (ApCsel 13,47) A próféta e szava (lásd Ézs 49,6) Jézusban vált valóra, de ő minden követőjére rábízta az evangélium hirdetését (lásd Mk 16,15). Jézust elutasították Názáretben, s szakadékba akarták taszítani. „Bizony, mondom néktek, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában’.’ (Lk 4,24) Isten pogánymissziós munkája az üvegtengernél ér célba; „mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted..!’ (Jel 15,4) „Jő minden tájról, együtt énekel... / Halleluja! Halleluja!" (EÉ 454,7) ■ Garai András
