Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-23 / 4. szám
io •« 2011. január 23. FÓKUSZ Evangélikus Élet Január 22. - a magyar kultúra napja Pilinszky János Introitusz A hazáért egy életen át Széchenyi-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban Ki nyitja meg a betett könyvet? Ki szegi meg a töretlen időt? Lapozza fel hajnaltól-hajnalig emelve és ledöntve lapjait? Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni ki merészel közülünk? S ki merészel a csukott könyv leveles sűrűjében, ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel? És ki nem fél közülünk? Ki ne félne, midőn szemét az Isten is lehúnyja, és leborúlnak minden angyalok, és elsötétül minden kreatúra? A bárány az, ki nem fél közülünk, egyedül ő, a bárány, kit megöltek. Végigkocog az üvegtengeren és trónra száll. És megnyitja a könyvet. Áprily Lajos A csavargó a halálra gondol Uram, a tél bevert a templomodba. Álltam vaspántos portádon belül s ámulva néztem botra-font kezemre sugárban omló fényességedet. Térdelt a nép, én álltam egyedül, úgy hallgattam, amit beszélt papod: „Ez világot szívedben megutáljad és úgy menj ki belőle meztelen Uram, te ezt így nem akarhatod. Tudom, hogy földed nagy területéből egyetlen barlangod jutott nekem, s megreng az is, ha viharod zenéje végigrobajlik fenn a tölgyeken. De ha tavaszod jő, enyém az erdő, és jó hozzám az erdő: ennem ad, rigószavaddal kelt a kora-reggel s odvamba surran este sünfiad. Gazdám, a nyár, az ősszel hullt levéllel új őszig minden gondot eltemet: mezítláb járom harmatos meződet s verőfényed füröszti mellemet. S ha kóborolni küld a nyugtalanság s nótázva fut mellettem patakod, kur jani ássál köszöntöm kék lakásod, s fütyörészem s Uram, te hallgatod. Zöld asztalomon vadgyümölcs az étel, otthon-kínáló tűz nem int felém, de mondd, volt-e valaha szép világod valakié úgy, ahogy az enyém? Ha tpenni kell, vállamról rongy-ruhámat egy rándítással elhullathatom, saruim szíja sem marad velem. Uram, utálni nem tudom világod, de indulhatok, amikor kívánod, igéd szerint: egészen meztelen. „Én szavazattal nem bírok, én nem vagyok országnagy, de földbirtokos. Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti, úgy felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60 000 forintból áll, s az a felállítandó magyar tudós társaság alapjához csatoltassék.” E szavakkal reagált gróf Széchenyi István a pozsonyi országgyűlés 1825. november 3-án megtartott ülésén Felsőbüki Nagy Pál gyújtó hangú beszédére, aki hevesen kelt ki azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolják nemzetiségük és nyelvük érdekeit. A magyar kultúra napjának apropóján talán nem érdektelen felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy Széchenyi István ezen az országgyűlésen nemcsak felajánlásával lepte meg a jelenlevőket, hanem azzal is, hogy bár felsőházi tag lévén nem volt szólásjoga az alsótábla ülésén, mégis szót kért. Ráadásul magyarul szólalt fel annak ellenére, hogy neveltetéséből adódóan jobban beszélt németül. De ki is volt ez a legnagyobb magyarként emlegetett főnemes? A Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi világai című - március 6-ig látogatható - kiállítása erre keresi a választ. A rendezők nem könnyű feladatra vállalkoztak: a mindössze hatvankilenc évet élt zseniális gondolkodónak és - bátran mondhatjuk - Isten kiválasztott emberének életéből és munkásságából olyan szeleteket igyekeztek kiválasztani, amelyek ránk, az utókorra is hatással vannak. A nagy hazafi halálának százötvenedik évfordulója alkalmából megnyílt tárlat első termében nyomon követhetjük, hogy a kultúrát támogató nemesi család sarját már gyermekkorától kezdve milyen élmények és hatások formálták azzá a reformer államférfivá, akinek a kiállítás második, „lánchidas” terme állít emléket. Itt végigkövethetjük a Lánchíd történetét az első állandó pesti híd ötletének kipattanásától egészen a megvalósulásáig. Többek között korabeli rajzok, festmények, levelezések, hídbárcák segítik a látogatókat visszaröppenni az 1830-as, 40-es évekbe. Külön érdekességnek számít az az 1842-ből származó vakolókanál, amelyet az uralkodó használt a híd alapkő-letételi ünnepségén. A kiállítás harmadik állomása képzeletben a döblingi szanatóriumba viszi az érdeklődőket. Széchenyi utolsó éveiből származó levelek, személyes tárgyak bemutatásával a szervezők arra keresik a választ: vajon mit tehet a beteg ember a közösségért? És mi a válasz az „öngyilkosság vagy gyilkosság” örök kérdésére? A tárlat, amely bemutatja a gróf halála napján viselt ingét is, a fönnmaradt források alapján az előbbi mellett teszi le a voksát. A negyedik „világ" a nagy hazafi halála után a személyével kapcsolatos kultuszokat mutatja be. A temetésnek, valamit az ország több pontján megtartott megemlékezéseknek számos dokumentációját láthatjuk a tárlókban, de figyelemmel kísérhetjük azt is, hogy azóta hányféle - sokszor politikai célokat szolgáló - Széchenyi-értelmezés látott már napvilágot. Az interaktív elemeket alkalmazó színvonalas kiállítás élvezetes bepillantást nyújt a százötven éve elhunyt legnagyobb magyar gazdag életútjába. ■ Boda Zsuzsa Széchenyi világai. Magyar Nemzeti Múzeum, 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16. Megtekinthető március 6- ig. További információ: www.szechenyivilagai.hu. Széchenyi, Petőfi kortársa A Nyáry Albert által a szabadság templomaként emlegetett Pilvax kávéházban tartotta szokásos éves vacsoráját a Pest-Budai Petőfi Egyesület január 7-én, pénteken este. A megjelenteket D. dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök, az egyesület elnöke köszöntötte, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a Petőfi által hirdetett eszmék - így például a világszabadság álma - csak akkor tekinthetők értéknek, ha bennünk emberré, szóvá, cselekvéssé válnak. Az est ünnepi előadását Széchenyi, Petőfi kortársa címmel dr. Gergely András történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora tartotta. Mint elmondta, jelentős társadalmi és életmódbeli különbségeik ellenére néhány közös vonás is felfedezhető kettejükben. Ilyen például a pesti nyüzsgés élvezete, a színházba járás szokása - igaz, a grófnak saját páholya volt, míg a költőnek meg kellett elégednie a karzattal vagy az állóhellyel - és a magyar színjátszással való elégedetlenség, valamint az Alföld szépségének felfedezése. írásaikkal kölcsönösen hatottak egymásra - fogalmazott Gergely András. Például Széchenyi a Stádiumban arról értekezik, hogy a nemesek - pontosan rangjuknál fogva - vétek esetén szigorúbb büntetést érdemelnek, és ezt a motívumot dolgozta fel Petőfi A nemes című versében. Széchenyi pedig a döblingi elmegyógyintézetben felemlegeti, hogy Petőfi Fejemben éj van... című költeményében pontosan azt a lelkiállapotot írja le, amelyet ő is érez. Széchenyi és Petőfi sorsa legmarkánsabban 1848-ban fonódik össze; egyetlen érdemi találkozásukra is a forradalom kapcsán kerül sor május 12-én a múzeum előtti népgyűlésen. Míg azonban néhány hónappal később Petőfi lelkesen hirdeti a szabadságharc szükségességét, addig Széchenyi nem lát reményt a sikerre, és fokozatosan halad az idegösszeroppanás felé. Az előadás részeként a legnagyobb magyar hivatkozott naplóbejegyzéseit Nagy Ágota tolmácsolta. ■ V.J.
