Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-23 / 4. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2011. január 23. »> 9 nak legmegfelelőbb formákhoz, és azokat alakították át a megrendelő igényei szerint. Kezdetben talán ennek a fejlődési folyamatnak tudható be, hogy több szószékoltár esetében maga a szószékkosár rejtve maradt a retabló mögött, és csak a hangvető emelkedett az együttes fölé. A nagyobb, városi templomok példája, mint a győri karmelita templom (fő- és mellékoltárai a 18. század első feléből), a pápai Mária Mennybemenetele-templom (oltárai 1750 körül), a pécsi székesegyház, de Sopron és Veszprém nagy templomainak berendezései is példaként szolgáltak a kisebb vidéki templomok számára. A katolikus püspökök és a nagybirtokos földesurak is nagy szorgalommal építették újjá a területükön lévő templomokat, illetve emeltek újakat, és szerelték fel őket oltárokkal és egyéb berendezési tárgyakkal. így több vidéki templomba kerültek hasonló felfogásban készült oltárok. Tolna és Baranya megyében, ahol a legtöbb hasonló felépítést követő evangélikus szószékoltár épült, példaként említhetjük a lehetséges előképek között Iregszemcse 1766-ra felépült katolikus templomának főoltárát, melynek formája és kialakítása visszaköszön több Tolna megyei evangélikus szószékoltáron is a század legvégén. A dél-dunántúli Eszterházy-uradalom intézői központjába, Dombóvárra a 18. század ötvenes éveinek végén Kismartonból hozatott barokk oltárok is a lehetséges előképek közé sorolhatók, vagy a pécsi székesegyház oltárai (több közülük annak 1882-es átépítése után a szintén Tolna megyei Kurdra került) szolgálhattak például az evangélikus szószékoltárok megtervezésekor. Előképek Noha mind a négy típusnak léteznek előképei német területen, nem feltétlenül köthető egy-egy típus használata egy meghatározott népcsoporthoz sem, hiszen például a javarészt német származású tolnai gyülekezetekben ma megtalálható emlékek között is több változat egyidejű jelenléte mutatható ki. A fennmaradt emlékek sokszínűsége, a díszítések változatossága és gazdagsága azonban még ma is jól jellemzi a korszak művészetének összetettségét, a szerteágazó művészeti hatások átvételét és a hazai viszonyokhoz való adaptálását. A retabló két oldalán enyhén előrelépő, a főpárkányt hordozó, oszloppal vagy oszloppárral keretezett, fáNagygeresd Helyi hatások Az itthon, fából készült szószékoltárokat összeállító asztalosok és egyéb mesterek nagy többségükben mind helybéli vagy nemrég letelepedett iparosok lehettek, akik egészen a türelmi rendeletig a török alól felszabadult területeken - de a Dunántúl más részein is - egyházi megbízásként csak az újjáépülő katolikus templomok berendezéseire kaphattak megrendelést. Az első betelepítések után közel ötven évvel, 1781 után, az új oltárforma iránti kereslet megjelenésekor szinte természetes módon nyúltak a már ismert és a célA Dunántúlon megtalálható szószékoltárok hazai és nemzetközi analógiáinak kutatása még csak a kezdetén tart. A korszak bonyolult és igencsak összetett, ugyanakkor meglehetősen instabil társadalmi viszonyai számos kulturális hatás keveredését, illetve párhuzamos jelenlétét okozták, melyek tisztázására elengedhetetlen a terület fennmaradt egyházi emlékeinek és levéltári anyagainak még alaposabb vizsgálata. A szerző művészettörténész, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója árok Magyarországon Szirák ból készült együttes, középen legtöbbször az oltárképpel, mely felett a szószék-hangvető együttese állt, nem volt jellemző a németországi evangélikus szószékoltárokra, annak ellenére, hogy egyes elemei külön-külön azért megtalálhatóak voltak. Ezeknek a dunántúli emlékeknek legközvetlenebb kapcsolatuk a hazai katolikus templomok fő- és mellékoltáraival van. A hangsúlyos oszlopokkal és erőteljes, golyvázódó főpárkánnyal keretezett együttesek legtöbbször kitöltötték a katolikus templomok apszisának egészét. A méretükben - már csak a szószék elhelyezése miatt is - redukált és külső formájukban leegyszerűsített, illetve oromdíszeikben átalakított evangélikus szószékoltárok közvetlen példaképei leginkább a kisebb vidéki plébániatemplomok 18. században készült oltárai lehettek. Természetesen a 17. század végén és a 18. század elején készült katolikus fő- és mellékoltárok között több típus és forma is létezett, nem csak az oszlopokkal keretezett retabló oltár. Azonban az evangélikus szószékoltár koncepciójának több okból is ez a felépítés felelt meg a legjobban. Egyrészt a katolikus oltárok közül egyedül ez a szerkezet volt képes arra, hogy - megfelelő hátsó megerősítéssel - elviselje a szószék és a rajta helyet foglaló lelkész súlyát, valamint esztétikailag is aránylag könnyen összhangba volt hozható a szószék-hangvető tömegével. jelenő szószékkosár jelenti a következő típust a szószékoltárok között. Ezeken a darabokon a változatlanul hagyott retabló felett erőteljesen, teljes nagyságában, hangsúlyosan jelenik meg a szószékkosár. Gazdag díszítése igazodik az oltáregyütteshez, és kiemeli az igehirdető lelkész helyét. A szószék-hangvető együttesének a szószékoltáron belüli aránya ebben az esetben megközelíti vagy el is éri a retabló magasságát, azaz az ötven százalékot. A Dunántúlon fellelhető emlékek közül ide tartozik például Bonyhád, Bük, Felsőnána, Majos, Meszlen, Sárszentlőrinc és Tófű szószékoltára. A harmadik típust a retablóba komponált szószékek képezik, ahol az oltárkép szerepe nagyban csökken, mérete erősen redukálódik. Ezeken a szószékoltárokon az oltárfal elveszti önállóságát és monumentális jellegét, megnyílik, és magába foglalja a szószékkosarat. A Dunántúlon máig fennmaradt emlékei közé tartozik Bököd, Nagysimonyi, Tés és Tét szószékoltára. A megjelenésében és arányaiban zömökebb együttesen az igehirdető helye, a szószék válik a leghangsúlyosabb elemmé, mely elfoglalja az oltárkép eredeti helyét, és ezáltal központi jelentőséget nyer. Az oltárfal légiessé válik, eredeti funkcióját elvesztve (az oltárkép és felette a szószék hordozása) csupán dekoratív funkciót tölt be. Az oltárkép pedig (annak ellenére, hogy változatlanul jelen van) méretében és arányaiban erősen lecsökkenve, a szószék tömegéhez viszonyítva egyfajta predellaként jelenik meg. A negyedik típus A negyedik típus némileg kiválik a fent említett sorból, és azokat a szószékoltárokat foglalja magába, melyek az előbbiektől eltérően egyfajta építészeti keretbe illeszkednek. Olyan, fából készült vagy téglából falazott építményekbe ágyazódnak, melyek vagy az apszist zárják le, vagy pedig - ennek hiányában - az egyenes záródású templom végében egy ívesen elkerített teret zárnak körül. Legtöbbször a szószékre vezető lépcsőt magába rejtő, ajtókkal elHidas látott, a díszes falba szervesen beépülő szószékoltárok képezik ezt a csoportot. Az így keletkező, kulisszaszerű fallal elkerített térnek sem történetileg, sem pedig tartalmilag semmi köze nincs a katolikus templomok szentélyrekesztőihez, mivel funkciójuk teljesen eltér azokétól. A tulajdonképpen sekrestyeként és raktárként működő teret elkerítő fal diszkréten takarja el a szószékre vezető lépcsőt, és építészetileg is hatásosan fejezi ki az oltáron megjelenő, az igehirdető személyétől ily módon fizikailag is függetlenített, hirdetett ige és a szentségek összetartozását. A hosszház lezárásának ez a módja pedig építészetileg is optimális módon emeli ki a kultuszcentrumot, és az egyébként kevéssé díszített térben így az elérhető legmonumentálisabb hatást kelti. Ennél a típusnál található a legtöbb és a legközvetlenebb párhuzam a német szószékoltárokkal, azok között is elsősorban a nyugattüringiai evangélikus emlékekkel. A Dunántúlon Hidas, Kapolcs és Nagygeresd szószékoltárai szép példái a teljes egészében fából készült, barokk stílusú térlezárásnak. Alsóság, Felpéc, Gérce, Magyarbóly, valamint Sárvár szószékoltárai a már a klasszicizmus, illetve a historizmus szellemében épült vagy akkor átépült, falazott lezárások legszebb evangélikus példái a Dunántúlon. Legtöbbször a retabló párkánymagasságában húzódó, az apszist erőteljes vertikális vonallal lezáró fal felett emelkedik ki a szószék-hangvető együttese. Az íves ajtónyílásokkal vagy ajtókkal áttört fal felett nem jelenik meg hangsúlyosan a szószékkosár, csupán a hangvető és az azt tartó építészeti keret emelkedik ki. A fenti négy kategória érdekessége művészettörténeti szempontból az, hogy az említett emlékek nem egy hosszabb, évszázados történeti, stilisztikai és liturgiái fejlődés nyomán egymásra épülve, egymást követve alakultak ki, hanem szinte egyszerre, egymással párhuzamosan születtek. Ez számunkra annak az egyértelmű bizonyítéka, hogy a Dunántúlra különböző helyekről érkező és a már itt élő evangélikusok más és más példát követtek, vettek át, illetve alkalmaztak szinte egy időben.
