Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-01-23 / 4. szám

6 ■m 2011. január 23. KERESZTUTAK Evangélikus Élet „Az egyháznak szeretnénk a kultúrák közötti misszió lehetőségét felkínálni” Interjú Jó Andrással ► Jó András a Lónyai Utcai Refor­mátus Gimnázium és Kollégium angol- és hittantanára. Szabad idejében az Interserve kapcsolat­­tartójaként olyan hívőket ke­res, akik szívesen részt vennének e világméretű keresztény misszió munkájában. Feladatáról és a misszió távlatairól beszélget­tünk . András szervezete, az Interserve már évek óta próbálkozott Magyaror­szágon megvetni a lábát, de az itte­ni viszonyok között nem találtak olyan embert, aki önkéntes alapon ebben részt tudott volna venni. Eset­leg a nyári időszak volt olyan, amikor fellendülhetett a munka, de az is csak részleges eredményeket hozott. A holland központban ezért tavaly nyáron döntöttek: András lemond­ta délutáni magánóráit, és a szerve­zettől anyagi támogatást kap, hogy haladni tudjon a munkával.- Először is tisztázzuk: mi is ez az Interserve? - Nemzetközi, főleg történelmi protestáns hátterű, ám felekezetkö­­zi missziós társaság. A világban mintegy nyolcszáz Interserve-part­­ner dolgozik, akik szakmájuk, hiva­tásuk gyakorlása közben bemutatják Krisztus szeretetét, ráadásul olyan or­szágokban, ahol az Úr Jézus Krisztus egyháza gyenge, vagy még egyáltalán nincsen jelen. A nem titkolt cél az, hogy kialakítsanak egy közép-euró­pai centrumot, ahol egyrészt ebből a térségből is embereket tudunk tobo­rozni a misszió számára, másrészt a gyülekezetek missziói látását széle­sítsük, és a missziológia égető kérdé­seit közel hozzuk a gyülekezeti tagok­hoz. Ebben a folyamatban fontos állomás lesz a közeljövőben létrejö­vő Interserve Magyarország Egyesü­let, mely az egyre nagyobb számú ak­tív támogatót fogja össze.- Feleségeddel három évig Dél-In­diában tanítottatok egy iskolában. Már oda is az Interserve révén jutot­tatok ki?- Nem. Ez egy picit kacifántos és hosszú történet, így megpróbálom az elején kezdeni. Feleségemmel, Ange­likával mindketten a Károli Gáspár Református Egyetemre jártunk. Volt az egyetemen egy amerikai taná­runk, David Zomer, illetve kapcsolat­ban álltunk Anne-Marie Koollal is, akik betették a bogarat a fülünkbe: ta­nulhatnánk vagy akár dolgozhat­nánk az egyetem után valamilyen harmadik világbeli országban. Az ő segítségükkel kerültünk ki Dél-Indi­­ába, Kodaikanalba, ahol egy iskolá­ban tanítottunk hittant és zenét, há­rom évig, 2000 és 2003 között. Nem direkt misszionáriusok vol­tunk, hanem tanárok. Ezért is kaphat­tunk vízumot. Nagyon sokat tanul­tunk arról, mit is jelent a misszió. Megtanultuk, hogy nemcsak a legsze­gényebbeket kell megszólítani, hanem a középosztályt is. A misszió felada­ta az is, hogy az ottani egyházat is erő­sítse és lelkesítse. Bár India egyre in­kább misszióba küldő ország lesz, mégsem lehet megállni a misszióval. Láttuk, hogy még mindig vannak területek, ahol szakemberhiány mi­att szükség lenne külföldi segítségre - orvosokra, tanárokra, mérnökök­re -, és ez nem csak Indiára igaz. Egy ilyen komplex misszió meg­szervezéséhez azonban egy világ­méretű szervezet, amilyen az Inter­serve, segítség lehet. A rendszerváltáskor sokan szív­ügyüknek tekintették a missziót, skótok, amerikaiak szorgalmazták, hogy a magyarok is kapcsolódjanak be ebbe a szolgálatba. A Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszö­vetségből (MEKDSZ) sikerült többe­ket bevonniuk ebbe. Létrejött egy kis mag, akik imaközösséget alapítottak, és fim Parrat javaslatára felvették a kapcsolatot az akkor már százöt­ven éve működő Interserve-vel. Ami­kor hazajöttünk, mi is csatlakoz­tunk hozzájuk, és azóta segítem én is a munkájukat.- Hogyan folyik a munka? Mi a munkamódszer? Ha például kerestek egy mezőgazdasági mérnököt, akkor milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy őt ki lehessen küldeni a harmadik világba misszionáriusnak?- Az Interserve egyfajta közvetí­tő szerepet vállal, lehetővé teszi a gyülekezeteknek, hogy kereszténye­ket küldjenek ki, főleg Dél- és Közép- Ázsiába, a Perzsa-öbölbe, a Közel- Keletre és Észak-Afrika országaiba, hogy ott saját szakmájukban dolgoz­zanak. A területeken lévő munka-, il­letve szolgálati lehetőségekről úgy ér­tesülünk, hogy a nemzeti egyházak, kormányok, helyi szervezetek, egyes kapcsolattartók hálózatán keresztül kapjuk az információkat. Vannak tehát álláslehetőségek, és vannak jelentkezők. Megpróbáljuk egyeztetni a kettőt. Sokan első kör­ben úgy jönnek hozzánk, hogy csak érdeklődnek, és aztán később érlelő­dik meg bennünk az Úr elhívása. Évek is eltelhetnek, míg valaki rászán­ja magát az indulásra. Ha Isten valakit elhív, sokat kell imádkoznia azért, hogy adja meg a feltételeket is a szolgálathoz, illetve mutassa meg, hogy milyen időtar­tamra és esetleg milyen keretek kö­zött tud kilépni az addig megszokott életéből. Ezzel egy időben fontos, hogy az érdeklődő, jelentkező testvér saját gyülekezetében is beszéljen terveiről, próbálja az ügy mellé állí­tani a gyülekezet vezetését. Már a kezdetektől nagyon fontos, hogy a je­lentkező tisztában legyen azzal, hogy nem egyedül készül szolgálatba men­ni, hanem gyülekezete mellette áll, imádságban és anyagiakban is. Sokszor magányos farkasok is je­lentkeznek, akik épp nem tudnak el­helyezkedni, de mi mindig hangsú­lyozzuk, hogy nem egyéneknek kíná­lunk boldogulási lehetőséget, ha­nem az egyháznak szeretnénk a kul­túrák közötti misszió lehetőségét felkínálni. Sokan azt gondolják, hogy hu­manitárius szervezet vagyunk, hogy katasztrófa sújtotta övezetekben te­vékenykedünk, de ez sem igaz. Bár van egy ilyen része is az itt folyó mun­kának, de a lényeg, hogy Krisztus kö­veteit küldjük olyan területekre, ahol kevésbé ismerik az evangéliumot. Sok helyen üldözik a keresztényeket, az egyház gyenge, mi speciálisan itt is szeretnénk missziót végezni.- A misszionáriusi tevékenységet mennyire hirdetitek? Gondolok arra, hogy ha valaki többségében nem ke­resztény országba kerül, tudnak-e arról, hogy amellett, hogy mondjuk orvosi munkát fog végezni, ő keresz­tény is, és misszionárius is?- Sok esetben rendkívül bizal­masan és érzékenyen kell kezelni az információkat. Ez egyfajta rejtett je­lenlétet is jelent. Az egyén elhivatott­ságára és lelkiismeretére kell bízni azt, hogy mit tud tenni. Ilyenkor természetesen nem működik a direkt misszió, inkább az élettel, a szemlé­lettel lehet Jézushoz hívogatni. Akik voltak már ilyen helyzet­ben, sokszor arról számoltak be, hogy a keleti kultúrában az emberek sokkal nyitottabbak a vallási kérdé­sek iránt, mint nálunk, Európában, így aztán bőven akad alkalom a bi­zonyságtételre. Veszélyt jelenthet azonban az, hogy ha ilyen kérdések­ről beszél valaki, könnyen csapdába eshet. Nem lehet tudni, ki fogja esetleg feljelenteni azért, mert val­lási tanokat hirdet. Az egyének azon­ban soha nincsenek teljesen egyedül a terepen. Vannak más munkatársak is, akikkel együtt kell működniük, és ha gond, baj adódik, akkor figyel­meztetik őket. Vannak azonban olyan országok is, ahol kifejezetten Interserve-mun­­katársakat kérnek, annak ellenére, hogy tudják, keresztények, mert tisztában vannak azzal, hogy jól képzett, megbízható szakembere­ket közvetítünk.- A veszély tehát óhatatlanul is benne van az ilyen misszionáriusi munkában...- Aki azt gondolja, hogy Jézus ké­nyelmes életre hívott el bennünket, téved. Aki azért marad otthon, hogy semmiféle kár ne érje, félreérti a Biblia tanítását. Maga Jézus mond­ja, hogy fel kell venni az ő keresztjét. Ahogyan ő is nevetségessé és utála­tossá vált kora emberei között, így a ma embere is hozzá hasonlóan gúny­nak lesz kitéve, ha vállalja keresztény hitét. Nem mindenkit hív persze Is­ten ilyen távoli szolgálatba, de ha jön az elhívás, annak nem szabad ellen­állni. Sokan panaszkodnak, hogy fogy az egyház idehaza is. Nem lehet, hogy éppen azért van ez, mert a hí­vők nem vállalják Jézusért a kényel­metlenséget idehaza sem?-A kiküldetések milyen időtarta­múak? Jellemző az, hogy egyének je­lentkeznek a programra, vagy vannak családosok is?- A kiküldetés kétféle lehet. Rövid távú programunk három és tizen­nyolc hónap közötti időtartamra szól. Erre inkább fiatalok szoktak jelentkezni. A hosszú távú, azaz több mint hároméves munkákra viszont inkább családosok jönnek. Sok magyar tapasztalatunk még nincsen, főleg rövid távra küldtünk ki önkénteseket. Család kiküldése esetén rengeteg megelőző szervezés­re van szükség, hiszen a házastársak munkáján túl biztosítani kell a gyer­mekek megfelelő oktatási intézmény­ben való tanulását is.- A pénzről még nem beszéltünk... Milyen forrásokból fedezik a kint­létet?- Az Interserve nonprofit közös­ség, anyagi forrásaink csak a minden­napi működésre, a szolgálat nép­szerűsítésére vannak. Gyakorlatilag a misszionáriusok gyülekezeti ado­mányokból tartják fenn magukat a kinttartózkodáskor. költségekkel kell számolni egy harma­dik világbeli országban?- Sok mellékes költséggel kell számolni. Az utazásra, a lakhatásra sokat kell félretenni. Sokkal nem kerül kevesebbe az ottani élet, mint az itteni. Minden esetben azonban részletes költségvetést készítünk, az ottani árakat figyelembe véve, és csak akkor mehet ki az illető, ha ezek a költségfedezetek megvannak. Ha a fogadó országban tudnak valamennyi fizetést biztosítani, az könnyebbséget jelent, de még akkor is kell vala­mennyi hozzájárulás. Az anyagi tá­mogatás fenti formáját azért is szor­galmazzuk, hogy a küldő gyülekezet ilyen módon is részt vegyen a segít­ségnyújtásban. Nem hiszem, hogy tömegeket fo­gunk külmisszióba küldeni, de a ma­gyarokra jellemző, hogy ha látják egy dologról, hogy fontos, akkor megnyitják szívüket, lelkűket és a pénztárcájukat is. Katasztrófák alkal­mával - haiti földrengés, vörösiszap­­katasztrófa - maguk az iskolások is sok pénzt összedobtak, saját zseb­pénzükből. Tehát az odaszánás meg­van az emberekben. Elsősorban azt kellene jobban el­magyarázni a misszióval kapcsolat­ban, hogy ha az egyház küld ki vala­hová misszionáriust, akkor az vissza­hat a gyülekezetre is, mert ugyanaz a lelkesedés mozgatja őket is. Saját gyülekezetemben látom, hogy bár ki­csi, mégis erőt tud meríteni abból, ha a misszióba energiát fektet.- Van képzési forma, ahol a misszi­óról beszéltek?- Vannak kiadványaink, tananya­gaink. Kiadtunk egy DVD-t A föld végső határáig - Krisztus követése és a világmisszió címmel, amely egy hat alkalomból álló anyag, kreatív biblia­tanulmányozással; kapcsolódik hoz­zá munkafüzet is. Szeretnénk így az egyházakban egyfajta elméleti hátte­ret is biztosítani. tünk, egyszer egy nepáli férfi felke­resett bennünket, aki az ottani magar törzs tagja. Énekelt nekünk, és ma­gyarázta, hogy mi rokonai vagyunk. De Közép-Ázsiában is sokan meg vannak róla győződve, hogy mi elve­szett rokonaik vagyunk. Ehhez hozzájön még az életszín­vonalbeli hasonlóság. Egy nyugat-eu­rópainak nagyobbat kell ugrania az ottani élethez, több mindent kell le­adnia az életszínvonalából. Nekünk nem akkora sokk, ha panellakás­ban, lakótelepen kell laknunk egy ka­zalt nagyvárosban, hiszen Magyaror­szágon is vannak ilyenek, ráadásul ott is hasonló problémákkal küzdenek: munkanélküliség, alkoholizmus és így tovább. Bár egyre inkább nyugat­ra hasonlítunk, az alap, a gyökerek megvannak, még a középosztály szintjén is. Izgalmas lenne tehát azt látni, ha a magyarok sokkal jobban kiven­nék részüket a világméretű misszió feladatából. ■ Horváth-Bolla Zsuzsanna Forrás: evangelikus.hu Ha valaki biztos a dolgában, az el­hívásában, és megkapja a kinti mun­kát, akkor a kiutazás előtt támogatás­gyűjtést kell szerveznie, és a feltéte­leket meg kell teremtenie ahhoz, hogy kint lehessen. Nem úgy műkö­dik tehát, hogy ha te ki akarsz men­ni misszióba, akkor megnyomsz egy gombot, és máris minden feltétel adott lesz ehhez, hanem magad mel­lé kell állítanod az embereket, az egy­házat, a közösségedet. Nyilván ez kicsit ellentmondásos, hiszen a gyülekezetek anyagi forrásai szűkösek. De itt sokkal inkább az egyes emberek hozzájárulásáról van szó. Bizony ez a missziói modell ide­haza még nem honosodott meg, de én hiszem, hogy Isten kezében ez a felkészülési időszak nagyon fontos eszköz a jelentkező személyes hitének és elszántságának megpróbálására és megerősítésére, hiszen a biztos, al­kalmazotti létből a bizonytalanba lé­pés mély és határozott hitet és meg­győződést kíván. Gondoljuk csak el, milyen misszionárius lesz az, aki sa­ját környezetében sem képes külde­téséről számot adni, annak fontossá­gáról más testvéreket meggyőzni!- Hogyan hasonlíthatjuk össze a kinti életet az ittenivel? Mekkora- Ha valaki elhívást érez, most ho­vá tudna esetleg kimenni?- Több helyre keresnek például an­goltanárt, de sok egészségügyi állás­­lehetőség is van - orvos, ápolónő -, sokféle szociális projektünk van, ahol például gyógypedagógusok kellené­nek. Gazdasági vezetőket is keresnek. Orvostanhallgatóknak van lehetőség szakmai gyakorlatra, például Indiában, Pakisztánban és Bangladesben. Van egy új projektünk: a vállalko­zás mint misszió. Olyan területeken, ahol kevés a munkalehetőség, létre­hozunk olyan mikrovállalkoz ásókat, amelyek több helybélinek is munkát adnak. A vállalkozás pedig nem va­lakinek a meggazdagodását szolgál­ja, hanem a környező térség felvirá­goztatását. Nemcsak a lelket gyógyít­juk, hanem lehetőséget biztosítunk a megélhetésre. Kirgizisztánban pél­dául munkatársaink így indítottak be egy gyertyaöntő üzemet, egy olyan faluban, ahol nagyon szegények az emberek, és alig van munkalehető­ség. Eközben a vállalkozás sikerén fel­buzdulva vásároltak egy vendéghá­zat is, és nyugati turistákat próbálnak odacsábítani.- Véleményed szerint mi, magya­rok mit tudunk adni pluszként, külön­legességként a harmadik világban élő emberek számára egy ilyen misszi­óban?- Mi keleti kultúrájúak vagyunk, és saját tapasztalatból mondhatom, hogy például Ázsiában kedvelnek bennünket. Amikor Indiában él­

Next

/
Thumbnails
Contents