Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-26 / 26. szám
12 41 2011. június 26. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE 2011 Palackposta 99% Isten, 1% én Már vagy egy órája álltam a kagylókkal sűrűn borított parton, hűs víz mosta a sós homoktól cserzett lábam, fejem felett az alkonyuló égbolton sirályok veszekedtek sivítozva. Már-már giccses volt a naplemente, mégis gyönyörű, a távolban egy fehér vitorla... És akkor hirtelen valami megcsillant a vízben. Csak meredtem rá, és nem hagytam elveszni a szemem elől egy pillanatra sem. A parthoz ugyan egyre közeledett, de tőlem távolodott, ezért futni kezdtem a part mentén, míg végül néhány száz méterre attól a helytől, ahol eredetileg álltam, kisodorta a víz. Zöld, homályos üveg volt, hínárral kevert kagylótenyészet ragadt rá, parafa dugója beleszorult, de tudtam, rejt valamit. Majd fél órába telt, míg kiügyeskedtem a dugót, de megérte, mert persze üzenet volt benne! Palackposta! Ki küldhette? Kinek szánta? Azt hiszem, épp én vagyok a címzett. Isten küldte nekem. Üzenete megtalált, mondandója célba ért: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Jézus” Vajon mit akar közölni valaki valakivel a palackpostán keresztül? Segítséget kér egy süllyedő hajó számára? Megadja a lakatlan sziget GPS-koordinátáit, ahol partot ért? Vagy épp segítséget ajánl fel? Isten Fia lendületet adó, bátorító, rövid szöveges üzenetben biztosít bennünket arról, hogy ő velünk van a legmelegebb nyárban is. Legyünk akár épp sátortáborban, otthon a kertben, betegágyon, munka közben vagy bárhol. Okostelefonomon naponta olvashatom a bibliaolvasó Útmutató igéit (http://www.evangelikus.hu/aktualis/toeltsd-le-a-napi-iget-amobilodra/). Mint egy-egy rövid üzenetet, melyet palackpostával küld Isten nekem. Isten, akivel kapcsolatban lehetek. Mindennap. Mindenhol. Számíthatok rá akkor is, ha egyegy nehéz helyzetben nem tudok dönteni, ha megbántott valaki, és nehezemre esik a megbocsátás. Igaz, a telefonom is velem van mindenhol, de bármennyire segíthet is a problémás helyzetekben, egészen más az, ahogyan Isten mellettem van, és én vele lehetek. Tapasztald meg te is ezen a nyáron! Ne hagyd, hogy elússzon a palackposta! ■ Bogdányi Mária Névjegy: Bogdányi Mária Családban élek fizikus-informatikus férjemmel és négy gyermekünkkel (Veronika, Rózsa, Boróka és Márton) a Győrhöz közeli Sokorópátkán. 2011 februárjától a győri egyetemisták körében végzek egyetemi lelkészi szolgálatot. A Széchenyi István Egyetemen és a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán összesen mintegy kilencezer nappali tagozatos hallgató tanul. Ökumenikus nyitottsággal - összefogásban a katolikus és a református szolgatársakkal - szervezzük a közösséget, a fiataloknak szánt lelki programokat. Életmód-tanácsadóként, nordicwalking-oktatóként és egyre többet tapasztalt biokertészként - ezek hobbiként űzött tevékenységeim - is vallom a test és lélek egységét és egészségét, és próbálom ennek figyelembevételével élni mindennapjaimat, végezni szolgálatomat a rám bízottak, családom és gyülekezetem körében. OSZTOZÓ Fesztiválra fel! Tagadhatatlanul itt a nyár. Mire ezek a sorok kijönnek a nyomdából, már talán azt se tudod, hogy hova tetted az iskolatáskát, és milyen kérdéseket kaptál az év végi matekdolgozatban. Ha pedig év közben valamelyik főiskola vagy egyetem padjait koptatod, jó esetben minden vizsgát sikeresen abszolváltál, így mindössze a hálaadással, no és a nyári programok tervezésével kell törődnöd. Ehhez adunk néhány tippet. közéleti kérdésekkel vár az Európa-sátor, a szőlőből készült nedű mellé dzsessz- és bluesmuzsikát kínál a borsátor, környezetvédelmi témákat boncolgat a Széchenyi terv-sátor. Ami pedig az egyházakat illeti: ezúttal is Közös pont programot hirdetnek a katolikusok, a reformátusok és az evangélikusok. Az ökumenikus sátor ügyeletesei nemcsak nyitott füleket kínálnak egy jó beszélgetéshez, hanem témákat és színes cenélkülözni a keresztény fesztiválok hangulatát, válts jegyet a tatai Csillagpontra. A „református Szélrózsát" július 19-e és 23-a között rendezik, testvéregyházunk fiataljai idén a tatai tó partját népesítik be. A lelki programok közül ezúttal a „négy asztal” (tapasztal, vigasztal, marasztal, magasztal) programra hívjuk fel a figyelmedet. Számos érdekes témában tehetsz fel kérdéseket: egy szülész és egy dúla például a születés csodájáról diskurál, de találkozhatsz Erőss Zsolt (Hópárduc) expedíciós hegymászóval is. Evangélikus fesztiválunkhoz hasonlóan Csillagpont sincs KIE- kávéház nélkül. És hogy a sztárfellépőket se hagyjuk ki, említést érdemel a Pannónia Allstars Ska Orchestra (PASO) szerda, a Bolyki Brothers csütörtök és a Csík zenekar péntek esti koncertje. Ha nem riadsz meg egy kis tekeréstől, vonat helyett válaszd a kerékpárt! 19-én indul a karaván Budapest határából, a csomagokat pedig kocsival viszik utánatok. A csillagbringaprogramról és a teljes fesztiválról több információt gyűjthetsz a http://csillag.reformatus.hu oldalon. Ha pedig nyáron olvasod az EvÉletet, megtudhatod, hogy tudósítónknak mely program nyerte el leginkább a tetszését. ■ Jenő csillagpont 2011 július lt-23. T010 Nyitnhp Hkwi Arr Mmm Utazás SMBfcotrScis I .•<•» » nvKffTM is trs* Csütnrtirtmi»! Kövess minket a Facebookoo! 1 «OTxUMf rtm*r«*Mn Mnii, »avfM* MM o«*a»ui*t***r, M luwn, «Wt*i íMf >5« í* in Mn** Hii hw Mm* %** a *> Ki * Sjärttj**!*,!* * :«áümrMni» s»«w*w * ..........á&fcSMaBSWB»« TvuctMt * ------ • fr«««. MJfcfmüíu» v*;«*t*v*t «Mw. *n*M iitüfant mm ii. Mr***. »5.3*-érnuHuniviu iipu Az egyik legkedveltebb könnyűzenei fesztivál a soproni Volt, amely ezúttal június 29-e és július 2-a között várja látogatóit a határ menti városban. Persze mára a Volt is sokkal több egyszerű könnyűzenei fesztiválnál. A koncertek mellett ugyanis ruzákat is egy jó rajzoláshoz. Ha előre ismerkednél a közös pontos aktivistákkal, kattints a http://www.oki-iroda.hu/kozospont címre! A fonyódi evangélikus ifjúsági találkozóra bizony még várnunk kell egy évet. Azonban ha addig sem szeretnéd Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit ► Akár érettségi után vagy az egyetemi, főiskolai tanulmányokat megszakítva mi sem kézenfekvőbb módja a nyelvtanulásnak és a világot látásnak, mint az, ha pár hónapot önkéntesként külföldön töltünk - persze lehetőleg a Lajtán túl. Az viszont már a kevésbé divatos megoldások közé sorolható, ha valaki a drogelvonóról kikerülve Kárpátalján kóstol bele az önkéntes szolgálatba. Burai Csaba ezt a szokványosnak korántsem nevezhető menetrendet követte. A még hatévesen árván maradt, rokonoknál nevelkedett fiatalembert nem az idegen nyelv elsajátításának vágya vagy a távoli országok misztériuma szólította az addiktológiáról egyenesen a magyar határtól tizenöt kilométerre lévő, ukrajnai Nagydobronyba...- Hogyan tekintesz vissza arra hívőként, hogy régebben keményen drogoztál?- Ez volt az én utam, ez kellett ahhoz, hogy idáig jussak, hogy most munkahelyem és tartalmas életem lehessen. Szerintem az is nagymértékben hozzájárult a deviáns viselkedésem kialakulásához, hogy korán elvesztettem szüléimét. A családfám elég torz és hiányos, s egy csonka család terhe nagyon nehéz, főleg egy gyerek számára. Annyifajta csalódás, szomorúság kellett ahhoz, hogy letérdepeljek, és azt mondjam: „Uram, itt állok előtted, ha létezel, akkor segíts!"- És kiderült, hogy létezik, és segített.- Igen... Megtértem „bent” Ráckeresztúron, és elfogadtam Jézust Megváltómnak. Kijöttem a nagyvilágba frissen, tisztán, Isten segítségével. Ezután két választásom volt: egzisztenciateremtés, munka - vagy mások segítése.- És te ez utóbbit választottad. Mesélnél az ukrajnai időkről?- Tudtam jól, hogy nem fogok meggazdagodni Ukrajnában. Szerettem volna Istent szolgálni, mert neki köszönhettem az életemet. Egy roma iskolában voltam önkéntes, tizenhárom-tizenhat éves, kizárólag roma gyerekek között. A vezetőség az első év végén felajánlotta, hogy maradjak még egy évet. Életem legcsodálatosabb két éve volt. Nagyon közel kerültem Istenhez. Észrevettem, hogy különösképpen munkálkodik. Olyan csodákat tapasztaltam meg, amelyekből a mai napig táplálkozom. Egyik napról a másikra éltünk. Nem voltak se munkatársak, se pénz, hogy a gyerekeknek reggelit meg ebédet adjunk. Tényleg Istenre bíztuk magunkat és azt, hogy lesz-e mit enni adni a gyerekeknek, vagy nem lesz. És mindig lett...- El is vették ezeket a gyerekeket a szüleiktől?- Nem, csak iskolába jártak oda. Mivel a nagy iskolában olyan feltételeket szabtak, amelyeket nem tudtak teljesíteni, sokan nem oda adták be a gyerekeket, hanem hozzánk.- így hívtátok magatok között az állami sulit: „nagy iskola”?- Hát igen, nagy iskola, állami iskola. A mi iskolánknak volt egy sajátságos, bensőséges hangulata, ahol a tanulóknak nem kellett arra figyelniük, hogy milyen ruha van rajtuk, milyen táskával járnak, milyen cipő van a lábukon... Tudod, nagyon okosak a roma gyerekek, de nyilván mindenkinek kell tanulnia, és nagyon fontos a szülői háttér. Például kapnak egy házi feladatot, hazamennek, és a szülők nem tudnak segíteni, mert írni-olvasni sem tudnak...- Mennyire sikerült átélned a problémáikat?- Én nem ilyen helyzetből jövök. Mert ugyan nem voltunk gazdagok, de minden feltételt megteremtettek számomra ahhoz, hogy eljárjak iskolába, és sosem kellett szégyenkeznem, hogy nincs könyvem. Viszont a nagydobronyi gyerekek romaként jobban elfogadtak engem, mint másokat. Próbáltam közösséget építeni. Sokkal jobban be tudtam illeszkedni a kis társadalmukba, a kis közegükbe, jobban elfogadtak a szülők, hiszen szükség van arra, hogy nekik is segítsünk. Számomra ott előny volt, hogy roma vagyok.- A szociális érzékenység az ukrajnai önkéntesség során alakult ki benned?- Korábban. Még Ráckeresztúron, a drogterápia ideje alatt elvégeztem egy szociális ápolói képzést. Azóta dolgoztam már idősekkel, hajléktalanokkal, drogosokkal, autistákkal, halmozottan hátrányos helyzetű emberekkel, mozgássérültekkel, fiatalokkal, roma gyerekekkel, szóval azt lehet mondani, hogy a szociális szférán belül kimerítettem mindent. Most is mozgássérültekkel foglalkozom.- Két év Kárpátalja után másfél év Németország jött. Végleteket éltél meg.- Hát, utaztam az időben vagy kétszáz évet... Nyilván egy konzervatív ukrajnai kis falunak megvannak a sajátosságai mind kultúra, mind istenhit és gondolkodás szempontjából. A német társadalom pedig, hát, hogy is mondjam, elég rugalmas, más értékrend szerint kezel dolgokat, ezért a német emberek gondolkodása nagyon nagy kihívás volt számomra. Pár hónapba beletelt, mire úgy éreztem, hogy megérkeztem, itt vagyok, nem lepődöm meg semmin, hogy „micsoda, miről beszélnek?” Fölnövünk valahol egy kis faluban, nézzük a tévét, vannak körülöttünk emberek, és akkor kialakul egy képünk Istenről, a világról. De amikor elmegyünk egy másik országba, kultúrába, és találkozunk más emberekkel, akkor átértékeljük ezt a világképet. Németország multikulturális, ezt mindenki tudja. Nagyon sok nemzettel találkoztam önkéntességem alatt, a spanyoltól az indiain keresztül a kínaiig és az olaszig. Berlin, ahol amúgy hajléktalanokkal foglalkoztam, kiugrópont volt az életemben. Az elfogadást éltem meg.- Tavaly novemberben érkeztél haza. Mi várt itthon?- Összesen több mint három évig nem voltam itthon. Nehéz volt megérkezni, de nagyon sok barát és jó élethelyzet várt.- Szerelem, feleség?- Az nem, egyik sem, de ez egy másik történet... A tizennyolc órás vonatút alatt viszont tényleg sokat gondolkodtam, hogy mi vár majd Magyarországon.- És? Milyennek látod saját hazádat ennyi távoliét után, némiképp külső szemlélőként?- Amikor visszajöttem, teljesen máshogy láttam az embereket, dolgokat Magyarországon, melyet a hazámnak tekintek. Szerintem itthon mi nagyon görcsösek vagyunk. Nehezen tesszük túl magunkat dolgokon, így toljuk magunk előtt a sérelmeinket. Ami még feltűnt, az a „fölfele nyalunk, lefele taposunk” mentalitás. Az emberek nem igazán felszabadultak és kiegyensúlyozottak. Ezt éreztem, amikor megjöttem, s egy pillanatra el is gondolkodtam, hogy biztosan jól döntöttem-e. El is voltam kicsit szomorodva.- Azért sikerült valamelyest megbékélni a körülményekkel?- Nem panaszkodhatom. Ahogy hallom, hogy sokan főiskolai meg egyetemi végzettséggel több hónapig munkanélküliek, én meg egy hónap alatt találtam munkát, úgy, hogy három közül is választhattam... Fölvettem az itteni ritmust. Nyilván amit magammal hoztam, azt nem tudja elvenni tőlem senki. Úgy érzem, hogy most bármit el tudnék veszíteni, legyen az barát, feleség, családtag, de Istent nem. Az életembe kilencvenkilenc százalékot Isten tett bele, egyet én. ■ Horváth-Hegyi Dénes Burai Csaba és kárpátaljai gondozottjai
