Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-26 / 26. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2011. június 26. !► 13 „Örömöm sokszorozod] ék a te örömödben, hiányosságom váljék jósággá benned” Konferencia az önkéntes munkáról ► A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az önkéntesség európai évéhez kapcsolódóan konferenciasorozatot szervezett az önkéntes munkáról. A sorozat utolsó állomásaként az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) tartottak konferenciát június 15-én a fiatalok körében és a közoktatási intézményekben végzett önkéntességről. A konferencia háziasszonya a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Diakóniai Osztályának vezetője, Buda Annamária volt. A megjelentek üdvözlése után felolvasta Prőhle Gergely országos felügyelő köszöntését, aki külföldi elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni az eseményen. Életfordító tapasztalatok Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára egy Teréz anyától vett idézettel kezdte köszöntését: „Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk nagy szeretettel.” Igaz ez az önkéntes munkára is, hiszen kis dolognak látszik például az is, hogy rászorultakat gondoz, ápol valaki, de visszafelé tekintve megláthatjuk, milyen óriási dolgok ezek mégis - mondta az államtitkár. Hangsúlyozta: a legfontosabb ezen a területen a fiatalok önkéntessége, amellyel több célt is el lehet érni. Átélhetik a közösség élményét, méghozzá úgy, hogy megtapasztalhatják a generációk együttműködését is. A generációk összekötése talán még sohasem volt ilyen fontos, mint korunkban, amikor szinte áthidalhatatlan szakadék tátong például a fiatalok és az idősek között. Az önkéntességben a fiatalabb korosztály megtanulhatja az értékek tiszteletét is. A világban a nagy gazdasági, pénzügyi válságok leküzdhetők valamilyen módon, de az értékek megőrzése ennél sokkal nehezebb. Bátorság is kell ahhoz, hogy meg merjük őrizni azokat az értékeket, amelyeket a keresztény gyülekezetekben, közösségekben megkapunk. Nagy érték, hogy a készülő közoktatási törvénybe is bekerülhet az önkéntesség. Sokan támadják ezt a törekvést, de ott, ahol a gyakorlatban már működik ez a program, arról számolnak be, hogy még a problémás fiatalok is megnyerhetők ezáltal, mert olyan szemléletváltozáson mennek keresztül, ami az egész életüket megváltoztatja. A megszerzett tapasztalatok meghatározó fordulatot jelentettek a fiatalok számára, emellett az önkéntes munka lelkileg is megerősít. A diakónia színei Dr. Szabó Lajos, az EHE rektora áhítatában annak a meggyőződésének adott hangot, hogy amiként a Luther-rózsában sokféle szín van, és akkor az igazi, ha színesben ábrázoljuk, nem fekete-fehérben, úgy a diakónia is sokféle színt mutat. Egy ilyen szín a közösség, amelyet a Szentírás alapján élhet meg az, aki kapcsolatba kerül a diakóniával, az önkéntességgel: nem elvont értelemben, hanem a való életben. A következő szín a vigasztalás: eltérő élethelyzetben levő emberek találnak egymásra, és jól is érzik magukat egymás társaságában. Kölcsönös egyetértés valósulhat meg a különböző generációk között, ha egy közös célért munkálkodnak együtt. Meg kell tanulni adni, de elfogadni is - hiszen mindkettő gazdagít. Külön színt ad a diakóniának, ha a résztvevők a „jókedvűek közösségévé” tudnak válni, akik egy szívvel, egy szájjal dicsőítik Istent. A szeretetszolgálat „felvállalás” amely nem erőltetett, de „kitörő, feltörő, természetes”. Dr. Gottfried Adam szavait dr. Szentpétery Péter egyetemi docens tolmácsolja A diakóniai szociális tanulás modellje címmel tartott előadást dr. Gottfried Adam, a Bécsi Egyetem professzora. Ez a modell meglehetősen új, és a protestáns iskolákban jött létre, amikor a kilencvenes évek közepén az evangélikus fenntartású iskolák a saját intézményi profiljukat diakóniai hángsúllyal kezdték erősíteni. így alakult ki, hogy a diakóniai-szociális tanulás része lett az oktatás protestáns felfogásának. A modell lényegi része, hogy a személyiségfejlődéshez való hozzájárulásról van szó benne. Fontos elemei, hogy a fiatalok egy időre „idegen” világokban élő emberekkel találkoznak, megismerik például az idős, fogyatékos és beteg, azaz különleges helyzetekben élő emberek mindennapjait. Találkoznak hajléktalanokkal és más, a társadalom peremén élő emberekkel. Új és szokatían helyzetekbe kerülnek, így képet kapnak ismeretlen életkörülményekről is. A személyes találkozáshoz közvetlen tapasztalatok kapcsolódnak, ami egészen más, mint a médiumok által közvetített tapasztalatok és a könyvből tanult dolgok, hiszen valódi, éles helyzetekben történik. Szétosztva is növekszik Nem negyvenöt perces tanórákon folyik a tanulás, hanem iskolán kívül és osztályozás nélkül. A tanulási formák is különböznek az iskolai tanórákon megszokottaktól: gyakorlati tanulás, részvétellel, megfigyeléssel és közösségben - a felelősség tanulása a felelősség vállalásával. Sokoldalú, intenzív tapasztalatokat jelent ez viszonylag rövid idő alatt, amelyek magukban foglalják a saját korlátok és a korlátozottság, a közösség és a szolidaritás, a hasznosság, az új helyzetekbe való kerülés, a különleges helyzetekben másokra való hagyatkozás megtapasztalását. Mindezek elősegítik a személyes észlelőképesség fejlesztését (önmagunkra és másokra való figyelés képessége, hangulatok és érzések észrevétele, saját magunk erősségeinek és gyengeségeinek kezelése), a szociális érzékenység javítását, a megértés és a tolerancia, valamint a felelősségtudat fejlesztését. A szociális tanulás hozzájárul a kommunikációs képességek fejlődéséhez, fejleszti az együttműködési készségeket, valamint segít a félelem és a bizonytalanság leküzdésének tanulásában is. A projektben való részvétel elősegíti ezenkívül az összefüggések felismerését, szembesít korunk aktuális kérdéseivel, ráébreszt a szociális kérdések fontosságára a modern társadalomban, megismertet a szociális intézményekkel. Fontos tapasztalat, hogy a fiatalok a segítést inkább humanitárius, mint keresztény indokokkal végzik, ezért nagyon fontos a keresztény értékek közvetítése és a keresztény emberkép iránti elkötelezettség mintaként való bemutatása. Ebben a dimenzióban a gyengékkel, rászorulókkal való törődés „együtt szenvedés” a szó legszélesebb értelmében. Olyan törődés, amely jogilag nem kényszeríthető ki, de lehet hirdetni, és amely akkor is növekszik, ha az ember szétosztja. Nem ülnek a SZÉK-en Az elmélet után a magyarországi gyakorlat példái következtek. Az előadók olyan működő modelleket ismertettek, amelyekben a fiatalok önkéntes munkát végeznek. Simon Attila, az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiumának iskolalelkésze azt mutatta be, miként valósul meg iskolájukban a tapasztalati tanulás az önkéntességen keresztül. Aszódon négy karitatív programban vehetnek részt a diákok. A karitatív hét az ő önálló kezdeményezésük volt, és immáron öt éve működik sikeresen. A tanulók céladományokat gyűjtenek, amelyekkel minden évben egy-egy kiválasztott csoportot támogatnak. Részt vesznek a „cipősdoboz-akcióban” is, évente három-négyszáz doboznyi ajándékot tudnak szétosztani. A SZÉK program az 5-10. évfolyamosokat célozza meg. Az elnevezés a „szociális és életviteli kompetencia” kifejezésből származó betűszó, a program pedig olyan alapvető szociális készségek fejlesztését tűzte ki célul, mint a környezetért való felelősség, az együttműködés, az empátia, a tolerancia vagy a konfliktusok kezelése. A hajléktalangondozás professzionális háttérrel valósul meg, és csak tizennyolc éven felüliek vehetnek benne részt. Velkey Balázs a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium A tevékeny hitre nevelés elnevezésű projektjét ismertette, amelynek célja a „másokért élő emberek” nevelése. A tantárgy neve: szolgálat, amelynek keretében Jézushoz vezetik a diákokat, hogy megismerjék, szeressék és kövessék őt. A 2010-2011-es tanévben az intézmény 84 diákja 1803 óra önkéntes munkát végzett. Egyházi kötődéssel a civil szférában Mesterházy Balázs, a soproni evangélikus líceum iskolalelkésze a Szélrózsa ifjúsági találkozókhoz kapcsolódó ifjúsági munkáról számolt be. Elmondta: a találkozók szervezése nem toborzás, hanem hitvallás. A tapasztalat azt mutatja, hogy a találkozókon részt vevő fiatalokra a későbbiekben is lehet építeni. Vad Lilla, a református egyház pnkéntes koordinátora a Szeretethíd rendezvényt mutatta be, amelyet immár harmadik alkalommal rendeztek meg. A program célja az önkéntes munka népszerűsítése, valamint a környezet és a benne élők életének szebbé tétele, az együtt munkálkodás örömének megtapasztalása. Református szeretethíd-beszámoló A szombathelyi gyülekezetépítő modell és az önkéntes munka kapcsolatáról Hasza Mónika evangélikus lelkész számolt be. Elmondta: gyülekezetükben számos színtér kínálkozik az önkéntes munkára. Két szeretetotthonukban lehetőség van az idősek látogatására. A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola diákjai és tanárai bekapcsolódtak a Te szedd! programba, a város egy területén dolgoztak. A gyermekmunkában is önkéntesek segítenek. A Soter Evangélikus Egyesület révén a gyülekezet „kilépett” a világba, hiszen - az egyházi kötődést megtartva - a civil szférában tevékenykedik. A konferencia második felében a résztvevők szekcióüléseken gondolták tovább és vitatták meg az elhangzottakat. ■ Sánta Anikó Gyülekezetépítés és önkéntesség Szombathelyen ► A szombathelyi evangélikus gyülekezetben évek óta tudatosan építik és szervezik az önkéntes munkát. Gregersen-Labossa György szombathelyi lelkészt, egyházunk diakóniai bizottságának elnökét kérdeztük az önkéntesmunka-program szombathelyi modelljéről.- Modellünk legfontosabb jellemzője, hogy a gyülekezeti élet minden területén bevonjuk az önkénteseket. Tizenöt éve dolgozom a gyülekezetben, és igen korán fel kellett ismernem, hogy a passzív gyülekezeti tagokat az önkéntesség minőségi fejlesztésével lehet a gyülekezetépítés szolgálatába állítani. Közösségeinkben sok lelkes ember van, akik azonban változó intenzitással végzik munkájukat. Sokszor egy gyülekezet aktivitása a lelkész személyén és elköteleződésén múlik, és a segítők köre is valamilyen szimpátia, kegyességi irányzathoz tartozás vagy baráti viszony gyümölcse. Ez szép, de nem elég. A „családiasság” első hallásra pozitív tartalmú szó, de az egyházunkról készített szociológiai tanulmány feltárta, hogy ez mára sajnos inkább a belterjességet jelenti. Az a tapasztalatunk, hogy sokan szívesen vesznek részt aktívan az istentiszteleti életben, a diakóniában és az oktatásban is, így mindhárom területen be tudunk vonni önkénteseket. Mivel azonban a Krisztussal való találkozás legvalószínűbb alkalma az istentisztelet, a liturgiát kell először megemlíteni, amikor gyülekezetépítésről és önkéntességről beszélünk. Az istentiszteleten találkozunk a legtöbb emberrel, vagyis ez az a hely, amely „transzparense” az egész gyülekezeti életnek. Az oltártól indul szolgálatunk, és oda is érkezik vissza. Legyen bármilyen csoport - diakóniai, zenei, ifjúsági, iskolai, óvodai közösség -, ha nincs szoros kapcsolatban az istentisztelettel, a Krisztussal való találkozással, akkor nem szolgálja a gyülekezet épülését. Az evangélikus istentisztelet kincsesbánya, amely lehetőséget ad arra, hogy minél többen aktívan vegyenek részt az ünneplésben és a szolgálatban. Szombathelyen kezdettől fogva gyakoroljuk az „újnak” mondott liturgiát, annak minden elemét és istentiszteleti formáját. Ez harmincnegyven önkéntes bevonását eredményezte, akik rendszeresen részt vesznek a lektori szolgálatban, az egyetemes könyörgések felolvasásában, a liturgikus éneklésben, az offertórium gyűjtésében. Az elmúlt hónapok püspökválasztási „kampányának” egyik szomorú tapasztalata, hogy bizony az istentisztelet szent ügyét a felszínes laikus düh keltette hullámok meglovagolásával rövid távú célok szolgálatába lehet állítani - azzal például, hogy „lekatolikusozzák” azt az új liturgiát, amely pedig évezredes keresztény és évszázados lutheránus hagyományokra épít, ugyanakkor pedig a 21. századi kihívásokra is választ keres. Reményeim szerint a harci láz elmúltával végre a bölcsesség kerekedik felül, és éppen a gyülekezetépítés és az istentiszteleti önkéntesség példája nyomán, egyre több gyülekezet ad magának esélyt arra, hogy feltáruljon előtte e kincsesbánya, amely a gyülekezet életét gazdagíthatja. Nem véletlen, hogy az istentiszteleti önkéntességet emeltem ki, hisz minden egyéb erre épül. Szombathelyen az elmúlt három évben közel száz önkéntest képeztünk ki a Kapu program keretében. A jövőben önkénteseinket az immáron egyházunk által kifejlesztett Háló programmal kívánjuk felkészíteni. Az elmúlt héten tartott ökumenikus konferenciának is az volt a célja, hogy az önkéntesség évében az egyház szerepét és nagy esélyét bemutassa. A Háló program reményeink szerint olyan új lehetőséget jelent egyházunkban, amelynek gyümölcseit mindannyian élvezhetjük már középtávon is. Lehet-e más célunk, mint hogy a meglévő közösségeinket az önkéntesség fejlesztésével megerősítsük, és közben e munkán át megnyerjük passzív egyházi tagjainkat és a kívülállókat? Mindezt nem öncélúan végezve, hanem szem előtt tartva a legfontosabbat: magunk és mások üdvösségét. ■ SA
