Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-01-16 / 3. szám

Evangélikus Élet ÖKUMENIKUS IMAHETI MELLÉKLET 2011. január 16. » 9 TEMATIKÁJA „...kitartottak az apostolok tanításában..!’ (ApCsel 2,42) 5- nap A kenyér reményteljes megtörése • 2Móz/Kiv i6,i3b-2ia: „...ez az a kenyér, amelyet az Úr adott nekik eledelül..” • Zsolt 116,12-14; 16-18: „Hálaáldozatot mu­tatok be neked..” • íKor 11,17-28; 23-26: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre..” • Jn 6,53-58: „Ez az a kenyér, ami a mennyből szállt alá.." Az első jeruzsálemi egyháztól kezdve mindmá­ig a „kenyér megtörése” központi jelentőség­gel bírt a keresztények számára. A mai jeruzsá­lemi keresztények életében a kenyér megtöré­se hagyományosan a barátságról, a megbocsá­tásról és a közös elhívatásról beszél. A kenyér ilyen megtörése azt a kihívást jelenti szá­munkra, hogy keressük az egységet, amely pró­fétai erővel tud szólni a megosztott világhoz. Ez az a világ, amely - különböző módokon - mindannyiunkat formál. A kenyér megtörésé­ben a keresztyének megújulnak, hogy az egész emberiség számára hirdessék a reménység prófétai üzenetét. Ma mi is megtörjük a kenyeret örömteljes és nyitott szívvel. Ugyanakkor az eucharisztia ün­neplésének minden alkalmával átéljük megosz­tottságunk fájdalmát is. A keresztyének egysé­géért tartott imahetünk ötödik napján a jeru­zsálemi keresztyének a felső szobában jönnek össze, azon a helyen, ahol az utolsó vacsora tör­tént. Itt - bár nem ünnepelhetik együtt az eu­­charisztiát, az úrvacsorát - reménységben tö­rik meg a kenyeret. Ezt a reménységet akkor éljük meg, amikor elé­gedetlenségünk pusztaságaiban Isten közeledik felénk. A zsidó nép vándorlásának leírása elbe­széli, hogy miképpen válaszol Isten az általa meg­szabadított, elégedetlenkedő népnek azzal, hogy megadja nekik mindazt, amire szükségük van - nem többet és nem kevesebbet. A pusztai man­na Isten ajándéka, amelyet mi magunktól nem szerezhetünk meg és nem is érthetünk igazán. Ez az a pillanat - miként zsoltárunk ujjongva hir­deti -, amely egyszerűen hálaadásra indít, mert Isten „meglazította kötelékeinket”. Szent Pál apostol felismeri, hogy a kenyér megtörése nem egyszerűen az eucharisztiá­­nak/úrvacsorának az ünneplése, hanem egy eu­charisztikus, úrvacsorái közösségnek a létre­jötte, ami azt jelenti, hogy Krisztus teste va­gyunk a világban. Ez a rövid olvasmány a ma­ga összefüggéseivel (íKor 10-11) arra emlékez­tet, hogy a keresztyén közösségnek hogyan kell élni, nevezetesen: közösségben Krisztussal, törekedve a helyes viselkedésre a nehéz világi környezetben, s a mindennapi életünk valósá­gát az ő irányítására bízni. A Krisztusra való fo­lyamatos emlékezésben élünk. Mint a kenyér megtörésének népe, az örök életnek, a teljes életnek a népe vagyunk, amint arra Szent János evangéliuma tanít ma bennün­ket. Az eucharisztia/úrvacsora ünneplése fel­szólít bennünket, hogy gondolkozzunk el ar­ról, miként tükröződik az élet bőséges ajándé­ka mindennapi életünkben, reményben és ku­darcok közt egyaránt. A napi megpróbáltatá­sok ellenére a jeruzsálemi keresztyének tanú­ságot tesznek arról, hogy miképpen lehetséges a reménységben való örvendezés. Imádság Reménység Istene! Dicsőítünk téged az úrvacso­ra, az eucharisztia ajándékáért, ahol a Szent­lélek által újra és újra találkozunk Fiaddal, Jé­zus Krisztussal, a mennyből alászálló élő kenyér­rel. Bocsásd meg érdemtelenségünket, törede­zett életünket, egyenlőtlenségeinket és a megosz­tottságba való beletörődöttségünket. Urunk, azért imádkozunk, hogy hozd el azt a napot, amikor egész egyházad közösen töri meg a ke­nyeret. S amíg ezt a napot várjuk, hadd tanul­juk meg újra és újra - az eucharisztia által for­mált népként - szolgálni a világot. Ezt kérjük Jézus nevében. Ámen. 6. nap A cselekvésre indító imádság ♦ Jón 2,1-11: „Az Úrtól jön a szabadulás..!’ ♦ Zsolt 67,1-7: „Magasztaljanak a népek, ó, Is­ten...” ♦ íTim 2,1-8: „...tartsatok könyörgéseket ... minden feljebbvalóért” ♦ Mt 6,5-15: „...jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod!” Az apostoli tanításban, a közösségben és a ke­nyér megtörésében való elkötelezettség után a jeruzsálemi egyház negyedik tulajdonsága az imaélet. Ma is mindennapos felismerés a jeru­zsálemi keresztyének számára - ugyanúgy, mint bárhol máshol -, hogy a hatalom és erő forrá­sára van szükségük. A jeruzsálemi keresztyé­nek mai bizonyságtétele azon helyzetek mé­lyebb megértésére hív bennünket, amelyekkel szembesülünk az egyenlőtlenség és igazságta­lanság állapotában. A keresztyéneket mindezek­ben az imádság erősíti meg a közös misszióra. Jónás számára az intenzív imádkozás a cet gyomrából való drámai szabadulást eredmé­nyezte. Imádsága szívből és bűnbánatból fakadt, amiért el akarta kerülni Isten akaratát. Elhagy­ta az Úr prófétai meghívását, és ez reményte­len helyzetbe sodorta. S ebben a helyzetben Is­ten meghallgatta imádságát, és felszabadította a küldetés betöltésére. A zsoltár szerint azért kell imádkoznunk, hogy Isten ragyogtassa ránk orcáját - nemcsak a mi javunkra, hanem az ő uralmának elterjedése érdekében - „min­den nép között”. Az apostoli egyház emlékeztet bennünket, hogy az imádság része a világ javát szolgáló missziónak és prófétaságnak. Pál apostolnak Ti­­móteushoz írt levele szerint különösen is imád­koznunk kell azokért, akiknek hatalmuk van a világban, hogy békében és méltóságban éljünk. Különböző társadalmaink, országaink egysé­géért imádkozunk, sőt az egész emberiség Is­tenben való egységéért. A Krisztusban való egy­ségünkért mondott imádság az egész világot el­éri. x Az imádságnak ez a dinamizmusa az Úr ta­nítványainak adott tanításában gyökerezik. Máté evangéliumából ma azt halljuk, hogy az imádság titkos hatalom. E hatalom lényege nem a külsőségekben, hanem abban áll, hogy aláza­tosan az Úr elé járulunk. Jézus tanítását a Mi­atyánk foglalja össze. Amikor ezt együtt imád­­kozzuk, akkor mint az Atya akaratát kereső nép az ő országát munkáljuk itt a földön.. Ez az imádság a megbocsátás és a megbékélés gya­korlására hív mindannyiunkat. Imádság Atyánk és Istenünk! Örömmel köszönjük meg neked, hogy mindig mindenhol és minden kultúrában vannak és voltak olyanok, akik imádsággal fordulnak hozzád. Mindenekfölött köszönjük Fiadnak, Jézus Krisztusnak a példá­ját és tanítását, aki arra hívott minket, hogy imádságban várjuk az ő országának eljövete­lét. Taníts bennünket jobban imádkozni. Taníts bennünket együtt imádkozni, hogy mindig fel­ismerjük vezetésedet és bátorításodat örö­münkben és bánatunkban a Szentlélek ereje ál­tal. Ámen. 7. nap Élet feltámadáshitben ♦ Ézs/Iz 60,1-3; 18-22: „Isten szabadítását ne­vezed kőfalaidnak, és dicséretét kapuid­nak..!’ ♦ Zsolt 118,1: 5-17: „Nem halok meg hanem élek..!’ ♦ Róm 6,1-11: „...eltemetkeztünk vele a halál­ba, hogy... új életben járjunk’.’ ♦ Mt 28,1-10: „Jézus így szólt hozzájuk: Ne fél­jetek!” Az első keresztyének elkötelezettsége az apos­toli tanítás, a közösség, a kenyér megtörése és az imádság iránt a feltámadott Jézus élő hatal­ma miatt volt lehetséges. Ez a hatalom most is él, és a mai jeruzsálemi keresztyének erről tesz­nek tanúságot. Bármilyen nehézségben talál­ják is magukat, hitük által tudják, hogy minden megújul Jézus valós feltámadása által. A feltámadás fénye és reménysége min­dent átalakít. Amint Ézsaiás/Izaiás próféta hirdeti: ez a sötétségnek a világosságba való át­alakulása, minden nép megvilágosodása. A fel­támadás ereje Jeruzsálemből, az Úr szenvedé­sének helyéről árad ki, s ez minden népet át­hat. Ebben az új életben megszűnik az erőszak, s mindenki biztonságra talál a megváltásban és a dicséretmondásban. A zsoltár szavaival a kereszténység központi élményét, a halálból az életbe fordulást ünne­pelhetjük. Ez az Isten állhatatos szeretetének megtartó jele. A halál rémületétől az új élet fe­lé fordulás minden keresztyént meghatározó valóság. Mert - amint Szent Pál apostol tanít­ja - a keresztségben eltemetkeztünk Krisztus­sal, és vele együtt fel is támadtunk. Meghaltunk Krisztussal, és élünk vele, hogy osztozzunk az ő feltámadott életében. Ezért másként látjuk a világot: együttérzéssel, türelemmel, szeretet­tel és reménységgel. Hiszen Krisztusban a je­len szenvedéseivel nem fejeződik be történe­tünk. Még megosztottságban élő kereszté­nyekként is tudjuk, hogy a bennünket össze­kapcsoló keresztség - a feltámadás fényében megvalósuló kereszthordozás. A keresztény evangélium szerint ez a feltá­madás nem egy eszme vagy elgondolás. Ez egy térben és időben történő eseményben gyöke­rezik. Erről a mélyen megrendítő eseményről hallottunk az evangéliumban. A feltámadott Úr Jeruzsálemből küldi köszöntését tanítványai­nak évszázadokon keresztül. S minket arra hív, hogy félelem nélkül kövessük. Ő előttünk jár. Imádság Istenünk, özvegyek, árvák és idegenek védelme­zője! Abban a világban, amelyben sokan remény nélkül élnek, feltámasztottad Fiadat, hogy re­ménységet adj az emberiségnek és megújulást a földnek. Erősítsd és egyesítsd továbbra is egy­házadat abban a küzdelmében, amelyet a ha­lál erőivel szemben folytat abban a világban, ahol a teremtés és az emberiség elleni erőszak homályosítja el az általad felajánlott új élet re­ménységét. Ezt kérjük a feltámadott Úr nevé­ben, az ő Lelke erejével. Ámen. 8. nap Meghívás a kiengesztelődés szolgálatára ♦ íMóz/Ter 33,1-4: „Ézsau eléjeJutott, megölel­te. .. és sírtak’.’ ♦ Zsolt 96,1-13: „Mondjátok el a népeknek, hogy király az Úr!” ♦ 2Kor 5,17-21: „...és reánk bízta a békéltetés igéjét’.’ ♦ Mt 5,21-26: „... békülj ki előbb atyádfiával, s csak azután térj vissza!’ Az elmúlt hét imádságai különleges utazásra vittek bennünket. A Szentírás vezetésével visszatértünk keresztyén gyökereinkhez, a je­ruzsálemi apostoli egyházhoz. Megvizsgáltuk elkötelezettségünket az apostolok tanításá­hoz, a közösséghez, a kenyér megtöréséhez és az imádsághoz. Az Apostolok cselekedeteiben leírt ideális keresztyén közösség tanulmányo­zása után visszatérünk saját világunkba, a megosztottság, elégedetlenség, kiábrándulás és igazságtalanság valóságába. Ennél a pontnál a jeruzsálemi egyház egy kérdést intéz hoz­zánk. Mire kaptunk meghívást itt és most, az egyetemes imahét végén? A jeruzsálemi keresztyének a következő választ ajánlják számunkra. Arra kaptunk meghívást mindenekelőtt, hogy szolgáljuk a megbékélést, a kiengesztelődést. Ez a felhívás a megbékélés különböző szintjeit mutatja az összetett/bonyolult megosztottsággal szemben. A keresztyén egységért imádkozunk, vagyis azért, hogy az egyház a gyógyulás jele és esz­köze lehessen a politikai, strukturális szétsza­­kadozottság/megosztottság és igazságtalan­ság miatti fájdalmakban. A békés és igazságos együttélés jele és eszköze legyen a zsidók, ke­resztyének és muszlimok között. Egymás nö­vekvő megértésének jele és eszköze legyen a hí­vők és nem hívők között A kiengesztelődésre szóló felhívásnak meg kell jelennie a személyes és családi életünkben is. Jákob és Ézsau testvérek, de elidegenedtek egymástól. Ugyanakkor megbékélésük akkor történik, amikor a konfliktus további mélyülé­se lett volna várható. Találkozásukkor az együtt síró fivérek félreteszik az erőszakot és a haragot. Keresztyén és emberi egységünk felismeré­se Isten színe előtt a zsoltár szavához vezet ben­nünket, ami a világot szerető igazságossággal kormányzó Urat dicséri. Krisztusban Isten megbékéltet minden népet önmagával. Ennek leírásakor Szent Pál apostol a kiengesztelődés megélését mint új teremtést ünnepli. A meg­békélésre szóló felhívás azt jelenti, hogy enged­jük, hogy Isten hatalma mindent újjáteremtsen bennünk. Tudjuk, hogy ez a jó hír arra hív, hogy megváltoztassuk életünket. Amint Jézus - Máté evangéliuma szerint - megpróbál ben­nünket, nem mehetünk az oltárhoz felajánlá­sainkkal mindaddig, amíg tudjuk, hogy felelő­sek vagyunk a megosztottságért és igazságta­lanságért. A keresztyének egységére szóló fel­hívás egyúttal felhívás a kiengesztelődésre. És a felhívás a kiengesztelődésre felhívás a cse­lekvésre - olykor olyan cselekvésre, amely ki­zökkent bennünket a megszokott egyházi te­vékenységünkből. Imádság Békesség Ura! Köszönjük, hogy elküldted Fia­dat, Jézust, hogy kiengesztelj önmagaddal. Add nekünk kegyelmedet, hogy a megbékélés hathatós szolgái legyünk egyházainkban. Ily módon segíts nekünk, hogy szolgálhassuk a né­pek közötti megbékélést, különös tekintettel a Szentföldön - azon a helyen, ahol lerombolod a népeket elválasztó falakat, és mindenkit eggyé teszel Jézus testében, aki a szenvedés he­gyén áldozta önmagát. Tölts el bennünket egymás iránti szeretettel. Egységünk szolgálja azt a kiengesztelődést, amely kedves előtted az egész teremtés számára. Ezt kérjük a Lélek ere­jében. Ámen.

Next

/
Thumbnails
Contents