Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-19 / 25. szám
Pünkösdi inverz? Ha itt a vég... Válságok - a vég jelei? Európai Magyar Evangéliumi Ifiúsági Konferencia, Holzhausen, 2011 Különös gondolatom támadt a napokban pünkösd ünnepével kapcsolatban: az ötvennégy éves Útitárs története a pünkösdi csodával párhuzamba állítható, jóllehet épp az ellentettje annak. Természetesen ötvennégy év nem vethető össze két évezreddel, azzal a kétezer évvel, amióta él az egyház, de ha egy folyóirat ötvennégy esztendőt megér, az igenis szép kornak számít. Ha ezen túlmenően azt is figyelembe vesszük, hogy 1947-től napjainkig milyen idők jártak, továbbá hogy a lapot egészen 2008-ig nem Magyarországon szerkesztették, és azt, hogy ugyaneddig az újságot kizárólag adományokból tartották fenn, akkor talán nem ok nélkül mondjuk: az Útitárs létezése kisebbfajta csodának számít. És hogy miért a cím? Pünkösd fordítottjának biblikus alapon a bábeli nyelvzavart szokás tekinteni. Az, ami az emberek bűnéből Bábelben széttöredezett, a Szentlélek erejéből pünkösdkor egybeforrt. Mondhatjuk úgy is, ahogy Willy Brandt egykori német kancellár fogalmazott híressé vált mondatában a berlini fal leomlásakor: „Most összenő, ami összetartozik.” Én azonban egész más vonatkozásban szeretnék most pünkösd inverzéről beszélni. Mi is történt pünkösdkor? Együtt voltak az apostolok, és „hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, (...)■ Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni: úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. ” (ApCsel 2,1-4) Mindenki más nyelven beszélt, és mégis értették egymást? Hogy lehet ez? Eszünkbe juthatnak most az úgynevezett „villámangol”, „villámnémet” nyelvkurzusok, az azonban aligha feltételezhető, hogy a tanítványok ott és akkor ezzel a nyelvtanulási módszerrel éltek volna. Ennyire talán még a közismert metódus kitalálója sem gondolta villámgyorsnak a nyelvtanulás folyamatát. Akkor mi történhetett? Az, hogy a tanítványok, a nyelvek különbözősége ellenére, az idegen nyelvi kódok ismerete nélkül mégis értették egymást. Csoda volt ez kétségtelenül. Mi is a helyzet velünk? Mi, az anyaországban és a határon túl élők, lakjunk bár a Kárpát-medencében vagy Európa más részén vagy akár a tengeren túl, ugyanazt a nyelvet beszéljük, sokszor mégsem értjük egymást. A lap felelős szerkesztőjeként háromévnyi tapasztalat alapján elmondhatom: nem könnyű minden igénynek megfelelni. Ezt persze nyilvánvalóan minden újság szerkesztője elmondhatja, hiszen egyetlen periodikának - legyen az napilap, hetilap vagy valamely szakterület, avagy hobbi orgánuma - sincs homogén olvasóközönsége. Esetünkben két összekötő elem van, mindkettő olvasható a lap alcímében: magyar és evangéliumi. A két fogalom azonban annyira tág, hogyha a konkrétumokat nézzük, nagyon nehéz megtalálni, hogy ki miről olvas szívesen. Különféle kritikákat hallottam az elmúlt három évben: „Túl kevés benne a lelki tartalom, túl sok a tudósítás.” Vagy: „Túlságosan evangélikus.” (Határon túl sok a református olvasónk, nekik ugyanis nincsen ilyen típusú, kimondottan őket megcélzó magyar nyelvű lapjuk.) Megint mások nem találják elég relevánsnak a témákat, úgy érzik, az írások nem mai viszonyokra reflektálnak. Olyanok is akadnak, akik eleve szkeptikusan fogadták, hogy lehet olyan lapot készíteni, amely egyszerre szólítja meg a barcasági faluban élő idős asszonyt, a pesti polgárt és az amerikai professzort. Többen a formátum miatt elégedetlenkednek, és van, aki a nyomdaminőség miatt. (Talán kevesen tudják az Evangélikus Élet olvasói közül, hogy akik lapunkat nem a hetilap mellékleteként kapják kézhez, hanem önálló újságként, azok lényegesen gyengébb minőségben, fekete-fehér lenyomatban olvashatják az Útitársat.j Sok tehát a kritika, nagyok az elvárások, ellenben - látszólag - kevés a kézzelfogható eredmény. Negatív csoda lenne hát az előbb felvázolt pünkösdi inverz? Ellenkezőleg! Ugyanúgy a Lélek csodája az újság ötvennégy éves története, hiszen széttöredezettségünk, emberi gyarlóságunk és minden nehézség ellenére mégis él az Útitárs, Európában húsz, a tengerentúlon hat országba jut el, mintegy nyolcezer példányban olvassák, sőt támogatják anyagilag, és biztosan olyanok is akadnak, akik imádságban hordozzák. Talán még egy vonatkozást megemlíthetünk pünkösddel kapcsolatban - és itt bizonyosan nem inverzről, hanem egyértelmű párhuzamról van szó. Az egyház pünkösdi születése után a kereszténység terjedni kezdett. Ha képekben gondolkozunk: úgy, ahogyan egy követ a tóba dobunk, majd a hullámok egyre több, egyre szélesebb kört rajzolnak a vízre. Az Útitárs ötvennégy esztendős történetében is megfigyelhető ez a fajta terjedés. Először csak az ’56-os forradalom után nyugatra emigrált evangélikus lelkészek és lelkigondozók lapja volt, később a református testvérek is - és ekkor már nem csak lelkigondozók - olvasták, majd kézbe vették az erdélyi, felvidéki magyar protestánsok is, három éve pedig minden anyaországi, az Evangélikus Életet rendszeresen olvasó hívő is az Útitársat olvasók nagy családjának tagja. Adja Isten, hogy az újság még hosszú időn keresztül lehessen az, ami eddig: magyar evangéliumi lap. Szűcs Petra Az i960 óta minden évben megrendezett Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia 52. összejövetelének április 16. és 22. között ismét a festó'i környezetben fekvő' Holzhausen melletti Kékkeresztes Üdülő és Konferencia-központ adott helyett. A konferencia nyitórendezvényeit, a megérkezést követő ismerkedési estet és a virágvasárnapi istentiszteletet az ugyanezen a helyen ülésező Nyugat-európai Protestáns Presbiteri Konferencia résztvevőivel közösen tartották, így ezeken az alkalmakon közel száz fő volt jelen. A virágvasárnapi istentiszteleten a hollandiai református lelkész, Van Bolhuis-Szabó Emőke Jn 12,12-19 alapján hirdette az igét. Az ünnepi együttlét során különleges zenei élményben részesítette a gyülekezetei a Fike Band néven ismert, teológusokból és zeneművészeti hallgatókból álló, keresztyén együttes Kolozsvárról. Természetes frissességük, hitvalló beállítottságuk folytán könnyű volt megszeretni őket. További zenei fejlődésükhöz a legjobbakat kívánhatjuk. A konferencia témáját még a 2010-es esztendőben határozták meg a szervezők, de a 2011. év eseményei, természeti és társadalmi katasztrófái, háborúskodásai, ha lehet, még aktuálisabbá tették: Ha itt a vég... Válságok - a vég jelei? Vagy ahogy ezt a meghívó röviden megfogalmazta: „Mit mond az utolsó időkről a Biblia, és milyen útmutatást ad nekünk kritikus helyzetekben?” A témát négy bibliatanulmány és négy előadás dolgozta fel, s tette szinte „kézzelfoghatóvá” a hallgatóság számára. A bibliatanulmányokat Ittzés István Százhalombattán élő nyugdíjas evangélikus lelkész tartotta, Máté evangéliumának 24. fejezetéből Jézus tanítványokhoz intézett szavai alapján. Már előadása egyes részeinek címe is felszólító és eligazító jellegű volt:,, Tartsatok ki!” (a 24. fejezet 1-14. versei alapján), „Meneküljetek!” (15-22.), „ Vigyázzatok!” (23-27.), majd végül: „Legyetek készen!” (28-44.). Számtalan történelmi és mai példát felsorakoztató, lebilincselő és sokoldalú, figyelmeztető tanítását röviden a 11-12. verssel lehet summázni: „Es sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. Es mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. ” A konferencia másik előadója, Virágh Sándor, a sárospataki református gyülekezet lelkipásztora a témát általánosabban, a világban -beleértve az egyházat is - megfigyelhető válságjelek oldaláról közelítette meg. Szemléletes előadásában - a gyakorló lelkipásztor szemszögéből, gazdag hétköznapi példatárából válogatva - mindig biblikusán mutatta be a válságok jellemzőit, a helytállás és a védekezés lehetséges stratégiáit, a válságkezelés konkrét eseteit. Önkritikus megjegyzései tanulságul szolgálhatnak arra, hogy a válságok okainak vizsgálatakor ne essünk abba a hibába, hogy leegyszerűsítő magyarázatokat keresünk és vélünk megtalálni. A két előadó témamegközelítése erősítette és kiegészítette egymást. Mindketten óvakodtak mindenféle - hasonló témakörök tárgyalásakor bizony sokszor eluralkodó - túlzástól, ami azonban sohasem csökkentette megszívlelendő mondanivalójuk súlyát és komolyságát. A program további fontos alkotóeleme volt az előadások által felvetett általános és személyes kérdések csoportokban történő megbeszélése. A szokásos egyéb alkalmak, a reggeli imaórák és az esti áhítatok témái váltakozva vagy a húsvéti ünnepkörhöz, vagy az előadások által felvetett gondolatokhoz kapcsolódtak. Ez évben - mindenki nagy örömére - a megszokottnál is több kisgyermek volt jelen, akik számára külön foglalkozásról gondoskodtak a rendezők. Külön is meg kell emlékeznünk a konferencia ad hoc kórusának teljesítményéről: a hét kántori teendőit is ellátó Koós Anita kórusvezető irányítása mellett, rövid felkészülési idő után, Gárdonyi Zoltán három négyszólamú kórusművét adták elő. A színvonalas bemutatóval igazi húsvéti örömöt szereztek a ház minden lakójának és dolgozójának. A nagycsütörtök esti vigília méltó befejezése volt a konferenciának. Dr. Bereznai Tamás
