Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-06-19 / 25. szám

2 • 2011. június 19. Születőben a Németországi Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége Ismét Hannoverben üléseztek a németországi magyar protestáns gyülekezetek, a magyarországi egyházak és a Németországi Protestáns Egyház (Evangeli­sche Kirche in Deutschland - EKD) képviselői, hogy a magyar gyülekezetek jövőjéről tanács­kozzanak. Az egyeztetés elsőd­leges célja a magyar közösségek által létrehozandó bejegyzett egyesület alapszabályának ki­dolgozása volt. Az EKD a jövőben az egyesület­nek nyújtott anyagi támogatással segíti a magyar közösségeket. A gyülekezetek, meghatározva stra­tégiájukat, akár idegen források­nak, többek között az anyaegyhá­zak támogatásának a felhasználá­sával biztosíthatják a magyar nyelvű lelkigondozás jövőjét. A június 6-i megbeszélésen a képviselők megfogalmazták az alapszabály-tervezetet; miután a magyar gyülekezetek vélemé­nyezték, a dokumentumot a no­vemberre tervezett, immár vala­mennyi magyar közösség és az érintett tartományi egyházak képviselőivel zajló tanácskozáson akár véglegesíthetik is a felek. Az egyesületnek - a javaslat szerint - minden gyülekezet ala­pító tagja lehet, azaz minden olyan magyar protestáns közös­ség, amely rendszeresen tart is­tentiszteletet, és van presbitériu­ma. Az egyesületet a tervek sze­rint a gyülekezetenként két dele­gált részvételével működő tag­gyűlés által választott háromfős vezető testület irányítja majd. Az ez év február 22-én tartott első egyeztetésen az EKD legfel­sőbb szinten is kifejezésre juttat­ta, hogy a magyar nyelvű lelki­gondozást a jövőben is biztosíta­ni kívánja. Thorsten Leisser, az ügyben felelős egyházi főtaná­csos, az EKD migrációs és em­berjogi referense úgy fogalma­zott, hogy „a szív és a hit nyelvé­nek” megtartását az EKD a jelen­tősen szűkölő forrásai ellenére is támogatni kívánja. A magyar közösségek gyakorta egy helyi német gyülekezet része­ként, a gyülekezet presbitériumá­nak egy bizottságaként működ­nek, de vannak önálló gyülekeze­tek, illetve gyülekezeti közpon­tok több prédikálóállomással, amelyek egy németországi egyház szervezetének részei. A jelenlegi helyzetet az érintett közösségek jogi státusának sokszínűsége, a lelkészek alkalmazásának külön­bözősége, illetve a lelkészi állások fokozatos megszűnése jellemzi. Az új modell lényege, hogy az egyes gyülekezetek megtartják ugyan jelenlegi beágyazódásukat a tartományi egyházakban vagy a helyi német gyülekezetekben, de egy bejegyzett egyesületet hoz­nak létre. Az egyesülettel az EKD hosszú távú támogatási szerző­dést köt, és a jelenlegi szinten tartja a támogatást. Az új helyzet előnye, hogy az egyesületbe tömörülő közösségek maguk intézhetik sorsukat, hatá­rozhatják meg céljaikat és straté­giájukat. Ehhez a rendelkezésre álló eszközökről is maguk dönt­hetnek. Kihívást jelent, hogy a gyülekezetek együttműködésre és összefogásra kényszerülnek, és a szűkös anyagi forrásokat közös akarattal kell elosztaniuk. Az EKD az átmeneti időszakra több­lettámogatást is kilátásba helye­zett. A Magyarországi Református, illetve a Magyarországi Evangéli­kus Egyház az érintett tartományi egyházakkal, partneregyházaival is egyeztet részállású lelkészek közös alkalmazása céljából. Szá­mos egyéb, önmagában elégtelen megoldás összehangolása is szóba jöhet. E tekintetben a németor­szági ösztöndíjasok „bevetésén” túl az egyik legfontosabb előrelé­pést az jelentette, hogy a nyugat­európai szórványközösségek se­gítésére január i-jétől a reformá­tus Generális Konvent elnöksége hivatalosan és Kárpát-medencei szinten koordinálja lelkészek al­kalmankénti kiküldését istentisz­telet tartására. Forrás: www.reformatus.hu Húsz esztendő - két gyülekezet - egy akarat Hálaadás Oltszakadáton Lapunkban korábban már foglal­koztunk a budapest-kőbányai és az erdélyi oltszakadáti evangéli­kusokat összefűző testvér-gyü­­lekezeti kapcsolattal. Május ele­jén jeles eseményhez érkezett a két lutheránus közösség: a part­neri viszony kezdetének husza­dik évfordulóját ünnepelték meg együtt. Ez alkalomból a Nagy­szeben melletti kis közösségbe látogatott a kőbányai gyülekezet küldöttsége Benkóczy Péter lel­kész és dr. Csepregi Gyula fel­ügyelő vezetésével. A küldöttség tagjai voltak a finn­országi Lohja gyülekezetének ve­zetői is. Az együttlét során ven­déglátók és vendégek felidézték az elmúlt két évtized programjait, továbbá fotókiállítást nyitottak meg a gyülekezeti teremben. A május elsején tartott ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök, a kőbányai gyülekezet egykori lelkésze hirdetett igét. A liturgiában mások mellett részt vett Zelenák József erdélyi püs­pökhelyettes, Hankó Szilamér, az oltszakadáti gyülekezet jelenlegi, valamint Kajcsa László, a közösség korábbi lelkésze. Az istentisztelet után az Oltszakadát magyar már­tírjaira is emlékeztető oszlop mel­lett faültetésre is sor került. Az alábbiakban teljes terjedel­mében közöljük Fabiny Tamás püs­pök itt elhangzott igehirdetését. * * * „így szól a Seregek Ura, Izráel Istene az egész fogoly néphez, amelyet fog­ságba vittek Jeruzsálemből Babiló­niába: Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyé­tek azok gyümölcsét! Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Há­zasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez leányaitokat! Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, és ne fogyjatok! Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozza­tok érte az Úrhoz, mert annak békes­ségétől függ a ti békességetek is!” (jer 29G-7) Keresztyén Gyülekezet, ked­ves Testvéreim! Többen talán azt gondolták, hogy ma a két évtizedes testvér­gyülekezeti kapcsolatról fogok szólni. Lenne miről beszélni: éj­szakai megérkezésünkről 1990 vízkeresztjén, az ifjúság színielő­adásáról, amelyen a főszereplő, Jani sapkában játszott, mert előző este beverték a fejét; vagy felidéz­hetném a ti Pestre érkezéseteket: a gyerekek és az ifjúság harsány énekét a kőbányai ifjúsági terem­ben: „Eljöttünk, szóljon hát az ének...” Szólhatnék a találkozás­ról a hídon vagy könnyes búcsúk­ról autóbusz és vonat mellett, be­szélhetnék közös táborozásokról és kirándulásokról, beleszőve a lohjai és a dombóvári testvéreket is. Ám nem a múltat szeretném felidézni. Ezt tegyétek meg ti, te­gyük meg együtt, istentisztelet után, gyülekezeti és családi talál­kozásaink keretében. Most a jö­vővel szeretnék foglalkozni, Jere­miás igéje alapján. Az élet és megmaradás levele - ezt a címet lehetne adni annak az ősi igeszakasznak, amely Jeremiás könyvének29. részében található, s ahonnan igehirdetésem alapigéjét választottam. Keserves történel­mi előzményei voltak ennek a fog­ságba irt levélnek! Mintegy két­­ezer-hatszáz évvel ezelőtt a hatal­mas babiloni birodalom meghódí­totta Izráelt, s a nép javát fogság­ba vitték. Deportálták őket. Ide­gen földön, idegen kultusz köze­pette, idegen körülmények között kellett élniük. Más volt a nyelv, amit itt beszéltek, mások voltak a hagyományok, amiket itt ápoltak, más volt a nép, amely mellett ki­sebbségi sorban éltek. A száműzöttek körében eltérő vélekedések jelentkeztek. Sokan vonakodtak attól, hogy tartósan berendezkedjenek idegen földön: a birodalom gyors bukásában bíz­tak, várták a közeli hazatérést, re­ménykedtek az anyaországgal va­ló boldog egyesülésben. Mások viszont azt vallották: hosszabb időre be kell rendezkedni, elfo­gadva a geopolitikai realitásokat. Fel kell készülniük arra, hogy ta­lán még gyermekeik és unokáik is ott fognak élni. Ez a szemlélet nem számitott megalkuvásnak: ezt az is bizonyítja, hogy a számos vakmerő tettéről ismert Jeremiás is ez utóbbi vélekedést osztotta. Valahogy úgy, ahogyan harmad­­félezer évvel később az erdélyi költő, Reményik Sándor vallotta: „Ahogy lehet”. A zsidóság babiloni helyzetét nemcsak a Szentírás, hanem a tör­ténettudomány segítségével is re­konstruálni tudjuk, s elmondhat­juk: nem börtönben éltek azért, hanem volt bizonyos mozgáste­rük. A többségi hatalomtól földe­ket, területeket kaptak, hogy azo­kat műveljék. Saját véneik irányí­tása alatt folytak hétköznapjaik és ünnepeik. Templomi kultuszra, áldozatbemutatásra nem volt mód, de éppen ebben az időben alakult ki a zsinagógái istentiszte­let, valamint kezdték tudatosan összegyűjteni szent irataikat. Igen, az „ahogy lehet” jegyében. Közösségeikben nemcsak az imádságnak, hanem a prófétálás­­nak is helye volt, hiszen éppen Je­remiásnál olvashatjuk ezt a mon­datot: „Támasztott nekünk az Úr prófétákat Babilonban!” Ha a testvérek most valami „át­hallást” érzékelnek, az nem a vé­letlen műve. Magam is vallom, hogy Isten igéje a legváratlanabb helyzetekben elevenedhet meg, lehet élővé és hatóvá. Ti, erdélyi magyarok, szakadáti evangéliku­sok a hajdani zsidókhoz hasonló­an átélhettétek azt, hogy egy vi­lágpolitikai döntés következté­ben megváltozott a sorsotok. Ez­úttal azonban nem ti léptétek át a határokat, hanem a határok léptek át rajtatok. Az évtizedek során so­kakban lángolt föl talán a vad re­mény, hogy hamarosan véget ér a száműzetés. Mások azonban az „ahogy lehet” programját hirdet­ték meg. Abban bizonyos vagyok, hogy ti is elmondhatjátok: „Tá­masztott nekünk az Úr prófétákat Erdélyben!” Vendégként - nagy örömömre: gyakori vendégként - azt érzéke­lem, hogy közöttetek talán íze­­sebb a szó, és szenvedélyesebb a hit, hitelesebb a hazaszeretet, tü­zesebb a hitvallás, és mélyebbről fakad az imádság. Hetven évig él­ték Babilonban? Úgy tűnik, to­vább! De Isten igéje arra utal, hogy az ő ereje több mint meg­annyi geopolitikai realitás... Élni lehet, élni kell. Élni és megmarad­ni. Ahogy lehet. Jeremiás levele - amely köny­vének 29. részében olvasható - nem egyszerűen vigasztalja a de­portáltakat, hanem csodálatos programot is ad nekik. A Jeremiás által felvázolt nagyívű programot talán négy pontban lehet össze­foglalni: mind a négy alkalmazha­tó az erdélyi magyar evangélikus­­ság helyzetére is. Először ezt mondja a próféta: „Építsetek házakat, és lakjatok ben­­nük!” Vagyis ne az átmeneti sátor­táborokban és szánalmas mene­külttáborokban él­jenek, hanem tele­pedjenek le, rendez­kedjenek be. Mert szükség van hajlé­kokra, otthonokra, házakra. Emberek házára és Isten há­zára. Istennek hála, a ti templomotok közel nyolcszáz éve áll már ezen a he­lyen, és ezt kell, ezt lehet folyamatosan felújítanotok. Öröm, hogy házaitok is állnak, és azokban otthonosan és mind ké­nyelmesebben élhettek. Csak re­méljük, hogy a külső biztonság belső, lelki békét is jelent. Másodszor ezt mondja Jeremi­ás: „Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét!” Vagyis gondos­kodjanak a környezetükről. A ke­rítéseket, ha vannak, takarják el zöld növényekkel. Ma úgy mon­danám, hogy ne szögesdrótok, ha­nem gyümölcsfák között éljenek. Műveljék kertjeiket, műveljék önmagukat. Virágozzanak a fák, virágozzék a remény. így, május­ban különösen is. A szürkeség rút színét váltsa föl a remény zöldje. Jeremiás harmadik intelme így szól: „Fáradozzatok annak a város­nak békességén...” Majd józanul hozzáteszi: mert attól függ a ti bé­kességetek is. A falu, a város, az or­szág javának keresése nem megal­kuvás, hanem a szeretet és az egy­másrautaltság jele. A testvérszere­­teté. Az apostol ezt így mondja: Amennyiben lehet, amennyiben rajtatok áll, igyekezzetek békes­ségben élni minden emberrel. Jeremiás negyedik mondatát ér­zem azonban a mai ünnepi órában leginkább érvényesnek: „Házasít­sátok meg fiaitokat, adjátok férjhez leányaitokat. Szüljenek azok fiúkat és lányokat! Szaporodjatok, ne fogy­jatok!” Az első tehát a megmara­dás. Hogy nem olvadunk be, nem szűnünk meg, nem szívódunk fel, ha csak lehet, nem vándorlunk ki. A második a gyarapodás: nemcsak megmaradunk azon a szinten, amelyen korábban éltünk, hanem ahhoz hozzá is tudunk tenni. A harmadik a jövő. Nemcsak vissza­emlékezünk, és a múlton meren­günk, hanem tudván tudjuk: van holnapunk is. Egyéni és közösségi értelemben egyaránt. A negyedik összefügg ezzel: a gyermek Isten áldása! Az ige megtanít arra, hogy ajándékként fogadjuk a gyerme­keket. Az isteni szeretet jelének tekintsük őket. Ezért is nagyon fontos a gyermekmunka a gyüle­kezetben. így emlékszem vissza azokra a gyermekekre és fiatalok­ra, akik húsz évvel ezelőtti szaka­dáti és budapesti találkozásaink során a kapcsolatok motorjai vol­tak. Istennek hála, sokan, immár felnőttként, itt lehetnek még, és saját gyermekeiket hozzák ide - mint ahogyan mi is elhoztuk gyer­mekeinket, a következő nemze­déket. Hiszem és vallom: Istennek ter­ve van a gyermekekkel. A min­denkori Ábelekkel. Ők kevesebb sérüléssel és több bizalommal él­hetnek a világban és itt ebben a közösségben. Általuk is valósággá válhat Jeremiás számos további ígérete: „Békességet és nem romlást tervezek, reményteljes jövőt adtam számotokra!” A levélnek ebben a részében há­rom egymással összefüggő mon­dat áll egymás mellett. A sorrend döntően fontos, a lépéseket fel­cserélni nem lehet. Az első: Meg­találtok engem, ha kerestek. A máso­dik: Jóra fordítom sorsotokat. A harmadik: Összegyűjtelek titeket ar­ról a helyről, ahová szétszórtalak. Sorsunk jobbra fordulása és a szétszórtságból való hazatalálá­sunk akkor valósulhat csak meg, ha mindenekelőtt keressük az Urat. Ezt pedig már nemcsak Jeremiás, hanem Jézus is mondta: „Keressétek először Isten országát és igazságát, és minden egyéb megadatik nektek!” Ámen.

Next

/
Thumbnails
Contents