Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-19 / 25. szám
Evangélikus Élet élő víz 2011. június 19. » 7 Szerelem a legfelsőbb szinteken? HETI ÚTRA VALÓ ■ Lupták György A felvidéki csizmadialegény valamikor réges-rég, úgy az 1890-es évek közepén odahagyta a magas hegyeket, s az alföldi városba, Ceglédre sodorta a kalandvágy. Inaséveit szaporítandó a pozsonyi, pesti kitérő után itt gyarapította tovább szakmai ismereteit. S megtetszett neki a mester úr akkor még csak tizenhárom esztendős lánya. Egy szép, rigófüttyös tavaszi napon - ugyebár a tavasz a bimbódzó szerelem évszaka - nagy levegőt véve odaállt a mester elé azzal, hogy ő most innen még odébbáll más műhelyeket és szakmai titkokat megismerni, de négy év után biza visszatér, s addig a mester úr a Terkát oda ne szánja másnak, mert ő visszajőve feleségül veszi. Mit ad Isten, tartotta szavát, és négy év múlva egybekeltek. Ő volt az én nagyapám, aki aztán - bár magyarul sohasem tanult meg tökéletesen - ott ragadt Cegléden. Tőle örököltem a nevemet is. Hatéves voltam, amikor eltemettük. S amennyire emlékszem rájuk, édes nagyszüleimre, igaz szerelemmel, életre szóló hűséggel szerették egymást. Fölneveltek három leányt s egy fiút, az édesapámat, és el is temettek mellettük még hármat. Őket valóban az ásó, a kapa meg a nagyharang választotta el egymástól. Remélem, vagyunk még páran, akik láttunk-látunk a családunkban, magunk körül ehhez hasonlatos igaz szerelmeket, életre szóló párkapcsolatokat. Ezek a példák ugyanis igen fontosak. Nosza, segítsünk hát a botcsinálta tévésztárnak, hogy megállapodjék végre, s megtalálja élete párját. Mert rossz nézni szegényt, ahogy fiatal éveit, férfiasságát bizonytalan erkölcsű hölgyekre fecsérli, naponta-hetente cserélgetve őket. Széptevésben és testi örömökben ugyan nincs hiány - de ez még messze van a valódi szerelemtől, egy férfi és egy nő életre szóló egymásra hagyatkozásától. Azt mondják ugyan a sztárcsinálók, mindez játék, kedves néző, nem kell annyira komolyan venni. De olyan országban élünk, ahol nézők milliói csüngnek a képernyőn, az ott látottakon szocializálódnak. Nekik biza nemcsak játék, hanem a vágyva vágyott élet, a követendő példa a képernyőn történtek. Ők joggal vélik, hogy a pártalálás egyetlen üdvözítő módja minden utunkba kerülőt kipróbálni, gond nélkül mindent megígérni, majd ha nincs összeillés, rövid idő múltán szemrebbenés nélkül odébbállni. A másik ember megunt, eldobható tárgy... A tragikus sorsú költő, Radnóti Miklós és felesége, Gyarmati Fanni szerelméből valami mélyet és igazat sejthetünk meg, a hitvesnek írt verseket olvasva. A szerelmes férj egy munkaszolgálatos lágerben, valahol a Balkánon írja e sorokat: „Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok, / horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már / újra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren, / féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod / íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert / nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár!' (Hetedik ecloga) Ezt a két embert nem választotta el egymástól sem a háború pokla, sem a földrajzi távolság, sem önkény és szögesdrót. Az igaz szerelem pecsét a szíven, beleégetődött, feltörhetetlen. Eltávolítani csak károkozással lehet. Szerelem és szeretet kéz a kézben járnak, együtt erősebbek a halálnál is, mint a lobogó tűz, melynek sok vízzel sem lehet kioltani lángját. „Tégy engem mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szeretetek folyók sem tudják elsodorni” - írja az Énekek éneke. A másik próbálgatása-eldobása minden, csak nem szerelem. Főként nem a „legfelsőbb szinteken”. Az ösztönök kiélése, tömény önzés, élvhajhászás - ennyi, és nem több. Ne nevezzük hát szerelemnek azt, ami nem az. Mert az igaz szerelemben a másik a fontos! A szerelem összetartozás, két lélek egybefonódása. A szerelemben közös lesz a cél, egy lesz az út, összeadódik a két erő. Ha az egyik elesik, fölsegíti a másik. És ez a szerelem egy életen át tarthat. Igen, még negyven-ötven évnyi házasság után is. Kételkedés helyett tessék kipróbálni! A szerző evangélikus lelkész, a Bács- Kiskun Egyházmegye esperese „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész főidet!” (Ézs 6,3) Szentháromság hetében az Útmutató reggeli és heti igéi a teremtő, megváltó, megszentelő Isten imádására buzdítanak, mert: „Hárman vannak, kik a mennyben bizonyságot tesznek: Atya, Ige és Szentlélek, s e három egyetlenegy lényeg.” (GyLK 674) Hisszük-valljuk: „...örökkévaló Isten az Úr, aki teremtette a föld határait: kifürkészhetetlen az ő bölcsessége.” (Ézs 40,28; LK) Az Isten kijelentett titka: Jézus! Luther szerint a szent Isten kikutathatatlan, megfoghatatlan; ezért „tartsuk magunkat Istenhez ott, ahol engedi - az emberré lett Krisztusban, a Megfeszítettben, kiben van Pál apostol szerint »a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve«. Benne megmutatta Isten, hogy mit kell tudnunk róla, és mit nem.” Ám arról feltétlenül tudnunk kell, amit Jézus válaszolt Nikodémusnak: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába" Felülről, „újonnan kell születnetek” (Jn 3,5.7). Aki hisz az Emberfiában, annak már most örök élete van, mert: „Ő az igaz Isten és az örök élet’.’ (íjn 5,20) Pál az örökkévaló Isten bölcsességét s tetteinek nagyságát magasztalja; tegyük ezt mi is, mert: „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké’.’ (Róm 11,36) A próféta is őt imádja: „Nincs hozzád hasonló, Uram!” A bálványok emberek csinálmányái, „de az Úr az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király” {jer 10,6.10)! Mit jelent a Szentháromság ismerete s szolgálata? Mindenkor ezt: „Ti vagytok a tanúim - így szól az Úr - és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem..!’ S mindörökké „én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító” (Ézs 43,10.11). Őróla prédikált Pál is az Areopágoszon: „Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. (...) A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg’.’ (ApCsel 17,23.30) És akik már Krisztus követőivé lettek, azoktól azt kéri, hogy elhívatásukhoz méltóan éljenek a hit nagykorúságában és egységében, mert: „egy a Lélek”, „egy az Úr” és „egy az Istene és Atyja mindeneknek” (Ef 4,4-6)! Keresztelő János születésének ünnepén figyeljünk az Úr útkészítőjének bizonyságtételére: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem’.’ (Jn 3,30) Zakariás így énekelt újszülött fiáról és a fél év múlva megszülető Jézusról: „Te pedig kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által..!’ (Lk 1,76-77) A Fiú egylényegű az Atyával, s megismerni csak így lehet: „Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is..!’ S „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van..!’ (Jn 14,7.11) Légy állandóan „beszélő viszonyban” a Szentháromsággal: „Ó, vonj, Atyám, Fiadhoz engem, / Hogy szent Fiad viszont hozzád vigyen! / (...) Szállást énbennem Szentlelked vegyen. / Újjászült szívem így feléd dobban...” (EÉ 59,2) Halleluja! ■ Garai András Döntéseinkben - Krisztusra hagyatkozni Sokan ismerjük az 51. hallelujaének 1. és 3. versszakát: „Fogjad kezem, oly gyenge vagyok, érzem, / Hogy nálad nélkül járni sem tudok. / Fogjad kezem, és akkor, jó Megváltóm, / A félelemre többé nincsen ok. // (...) Fogjad kezem, az út sötét előttem, / Ha fényeddel meg nem világítod; / De így, Uram, e mennyből jövő fénynél, / Reád tekintve, bizton indulok.” Valóban így van? Magunkban egy lépést sem tehetünk? Tehetünk, de nem érdemes, mert sok aggodalom és szívfájdalom okozója lesz, ha Jézus nélkül cselekszünk. Vannak, akik házat építenek, házasságot kötnek Jézus nélkül, csupán emberi vélemények alapján. Aztán jönnek a bajok, jön az önvád: ó, bár ne így cselekedtem volna! Ha szeretnénk megelőzni a sok csalódást, akkor tervezgetéseinkben járjunk mindig Jézussal! Ő azt ígérte, megtanít bennünket, melyik úton járjunk, szemeivel tanácsol bennünket. Neki terve van az életünkkel, és tervét meg is valósítja. Milyen sokan hordozzák egész életükön át annak a következményét, hogy valamely döntő kérdésben nem kérték ki Jézus Krisztus tanácsát! Ez különösen vonatkozik fiataljaink házasságkötésére. Sajnos, sokan csupán csak azt nézik, hogy csinos, jó arcú legyen a leendő házastársuk. Érdeklődnek minden felől (mennyi a vagyona, milyen az állása, stb.), csak Krisztust nem kérdezik meg. Olyan is előfordul, hogy valaki így gondolkodik: „Uram, eljegyzést szeretnék; ha nem a te akaratod szerint való az általam kiválasztott, akkor akadályozd meg, hogy ebből házasság legyen.” Nem akadályozza meg. Erre azután biztosra veszik, hogy az Úr akarata a tervezett eljegyzés. Lehet, hogy nagyon későn derül ki, hogy a házasság nem az Úrtól volt. Sokan követik el ezt a hibát. Maguk kezdik az ismerkedést, az udvarlást, aztán meg Istentől várják, hogy akadályozza meg a házasságkötést. Hol van itt a nagy tévedés? Ott, hogy az első lépés megtételét nem az Úrra bízták, nem azt kérték, hogy ő kösse meg házasságukat! Többen meg úgy gondolkodnak: ha én nem teszek semmit sem a társam megtalálásáért, akkor mi lesz? Amit mi teszünk érte, azzal csak elronthatjuk a dolgot. Modersohn azt tanácsoljá mindenkinek: ne tegyünk érte semmit, bízzuk ezt egészen az Úrra. Ha Isten két embert egymásnak teremtett, van rá módja, hogy egymáshoz vezesse őket. Nincs szükség arra, hogy segítsünk Istennek a társ kiválasztásában. Neki éppen elég eszköze van arra, hogy szándékait és terveit véghezvigye. A Szentírás szerint Istennek terve van az életünkkel. Ez érvényes az élettárs választására is. Hiszen életünkhöz természetesen hozzátartozik az élettárs. Sokan mégis így érvelnek: hogyha ezt Isten így rendelte, akkor nekünk is közre kell benne működnünk. Micsoda bizalmatlanság ez Istennel szemben! Bízzuk őreá: Uram, ha nekem élettársat rendeltél, mutasd meg akaratodat, tedd világossá előttem, ki az. Én csak azzal akarok házasságra lépni, akit nekem szántál. Inkább egyedül maradok, mintsem a saját akaratom és emberi vélemény szerint kössek házasságot. Az a házasság a boldog, amelyről bizonyosan megállapítható, hogy az égben köttetett, hogy a párt Isten vezette egymáshoz. Milyen áldott az ilyen kapcsolat, amely Isten akarata iránti engedelmességből jött létre! A mennynek egy földre szállt darabja. Ezért őrizkedjünk téves elhatározásoktól! Ne járjuk a magunk útját, bízzuk ügyünket az Úrra, hogy ő cselekedjék! Isten iránti kimondhatatlan hálával teszek bizonyságot arról, hogy ezen az úton járva vezetett egymáshoz bennünket hitvesemmel, és vele járjuk házaséletünket immár több mint ötvenhat éve. Bebizonyosodott, hogy az Úr vezetése mellett áldások sokasága kíséri közös életünket. Ezt a boldogságot és Isten gazdag áldásait kívánom házastársukat kereső fiataljaink számára. Ugyanez érvényes minden döntésünkre is. Lehet fontos következményekkel járó vagy látszólag lényegtelen döntés. Valójában az életben nincsenek apróságok. Komolyan nem vett döntések jóvátehetetlen következményekkel járhatnak. Egy meggondolatlan cselekedet, egy hamar kimondott szó, egy elsietett levél egész jövendőnket mellékvágányra viheti. Sokszor előfordult az én életemben is, hogy elhamarkodottan, nyugtalan állapotban, Krisztus nélkül döntöttem egy levél megírásáról. Ennek mindig fájdalmas belső békétlenség lett a következménye. Gyakran bántam meg elhamarkodott írásomat, és bűnbánó szívvel kellett kiigazítanom egy újabb levéllel meggondolatlanságomat. Hálát adtam az én kegyelmes Atyámnak, hogy ő utólag mindent helyreigazított, megbocsátott, és helyreállította lelki életemet. Megtanultam, hogy őt kérdezzem meg minden levélváltásról. Hogy mikor merre menjünk, mit cselekedjünk, hol kell életünket élni - ne emberekkel beszéljük meg, hanem mindig az Úrral! Mások nem láthatják életutunkat, nem ismerhetik azt a tervet, amelyet Isten felőlünk és életünk felől készített. Mindent beszéljünk meg Krisztussal, és szóljunk így: Uram, te azt mondtad, hogy megmutatod az utat; mutasd meg most is! És ő világosan, félreérthetetlenül megmutatja. Ha saját akaratunkat halálba adjuk, és készek vagyunk az ő akaratát cselekedni minden körülmények között, akkor ő azt világossá teszi előttünk, és mindig megmutatja nekünk az utat is. Ha mindent mindig az Úrral cselekszünk, életünk egyszerű és világos lesz. A sok kérdéssel és emberi befolyással szemben, amelyek utunkat keresztezik, csak Krisztussal együtt haladhatunk egyenesen. Milyen áldott dolog egész életünket átadni néki, az ő vezetésére bízni! A tévutak megszűnnek, ha megszűnnek az egyéni utak; megszűnnek az elhamarkodások is ott, ahol az ő igéje igazít el bennünket: „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik..!’ (Zsolt 37,5) Azért, hogy életünk áldott élet lehessen, semmiféle elhatározást ne tegyünk többé egyedül. Hagyjuk a mi Urunkra, majd ő munkálkodik. A döntések óráiban mindig gondoljunk arra, hogy csak egy lehetőség van az egyenes út választására: együtt Krisztussal! ■ SzencziLászló
