Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-01-16 / 3. szám

Evangélikus Élet ÖKUMENIKUS IMAHETI MELLÉKLET 2011. január 16. !► 7 ♦ ♦ KUMENIKUS 1" nrjT | ^ ^ I ^ ^ Krisztus-hívők I IVI / \ I I I I egységéért JL JL T JL jL Jl JL 1 á JL 2011. január 16-23. Részletek a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kiadásában megjelent imafüzet anyagából Bevezetés az imahét gondolatkörébe Kedves Testvérek! Minden fontos emberi közösségnek vannak alapelvei, és tudatában van a saját történetének. A Krisztus-hívők közösségének, Krisztus egye­temes egyházának az első nyilvános megjele­nése a pünkösdkor Jeruzsálemben létrejött ős­gyülekezet. Azok alkották e gyülekezet mag­ját, akik elfogadták Péter apostolnak a Szent­­lélektől sugallt tanúságtételét arról, „hogy Úr­rá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek” (ApCsel 2,36b). Akik ennek a beszédnek a hatására megtértek és megkeresztelkedtek, azok alkották az első né­pes gyülekezetét, az ősegyházat. Az ősegyház kifejezés nem csak a közösség korára, hanem arra a tekintélyére is utal, amely ma is érvényes a következők szerint. „Ezekpedig kitartóan részt vettek az apostoli ta­nításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban’.’ (ApCsel 2,42) Ez az egy­szerű leírás Krisztus híveinek, tanítványainak a minősített összetartozását hangsúlyozza egy minősített részvétel által. Ez a különleges rész­vétel azt jelenti, hogy akik Krisztushoz tartoz­nak, azok egymáshoz is tartoznak. Az össze­tartozásnak alapja, eszköze és célja a Krisztus ajándékaiban való részesedés. Részvétel a hiteles, apostolok által megőrzött és megosztott tanításban s ennek alapján rész­vétel egy anyagi és szellemi, valamint érték- és imaközösségben. Akik pedig így tartoznak egybe, azok Krisztushoz is tartoznak. Ez az egy­ház lényege, küldetése és nagy ajándéka ma is. Az emberi társadalom globalizálódása és ato­mizálódása a maga dialektikus egységében szinte teljes mértékben reménytelen jövőképet fest. Ezzel szemben nekünk a krisztusi hitben és szeretetben, a vele és egymással való egye­temes közösségben lehet bizonyosságunk a megmaradásról és a megváltásról. Ez az egye­temes, időben és örökkévalóságban egyaránt érvényes közösség pedig áldott gyümölcsöket hoz életünk minden területén. A széthulló csa­ládok, a bizalmatlan munkahelyi légkör, egy nemzet érdekek mentén történő elherdálása, földrészek és nemzetek közötti feszültségek di­adalmaskodása, a természet és a társadalom só­­hajtozása mind-mind gyógyulást meríthet ab­ból a közösségből, amelyet Krisztus kegyelme és szeretete határoz meg. Az ez évi imahét estéin az ősegyház közössé­ge elevenedhet meg, ha együtt figyelünk az apostolok tanítására, és együtt elmélkedjük át, hogyan is történt ez az első pünkösd után. Erő töltötte el a tanítványokat, a Szentlélek ereje. Ezt kell sugároznunk ma is mindenhol, ahol az összetartozók a bűnös gyarlóság miatt széthul­lanak. Hisszük, hogy Krisztusban való egységünk megélése jótékony hatással lesz magunkra, egy­házunkra és nemzetünkre egyaránt, s kihat az eu­rópai népek közösségére is, amelynek elnöksé­gét éppen imahetünk napjaiban veszik át orszá­gunk vezetői. Az ősegyház tagjaihoz hasonlóan mi se fáradjunk bele a tanításba, az áldozatos kö­zösség gyakorlásába és az imádságba. Ez hozzon áldást az új esztendőben mindannyiunknak. D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke A jeruzsálemi egyház tegnap, ma és holnap Kétezer évvel ezelőtt Krisztus első tanítványai Jeruzsálemben gyűltek össze, ahol pünkösdkor megtapasztalták a Szentlélek kiáradását, és mint Krisztus teste egy egységben élő közösséget al­kottak. A keresztények - bármely korban és he­lyen éltek is mint hívő közösség - ebben az ese­ményben látták eredetüket, akik arra hívattak, hogy hirdessék: Jézus Krisztus az Úr és a Megváltó. Bár a jeruzsálemi ősegyháznak sok nehézségben volt része - mind külső, mind bel­ső problémákkal küzdöttek -, tagjai kitartot­tak a hitben, a testvéri közösségben, a kenyér megtörésében és az imádságban. Könnyen felfedezhetjük, hogy a szent város­ban élő első keresztények helyzete hasonló a mai jeruzsálemi egyházéhoz. A jelenlegi kö­zösség sokszor átéli a korai egyház örömét, szomorúságát, igazságtalanságát, egyenlőtlen­ségét, megosztottságát, de hűséges kitartását is, és felismeri az őskeresztények közötti szé­lesebb egységet. A mai Jeruzsálem egyházai saját látásukat osztják meg velünk arról, mit jelent egységre törekedni különösen nagy megpróbáltatások között. Megmutatják, hogy az egységre szóló felhívás több a puszta szó­nál. Ez elvezet minket abba a várva várt jövő­be, amikor előmozdítjuk a mennyei Jeruzsá­lem építését. Valóságérzés is szükséges ahhoz, hogy ezt a látomást valóra váltsuk. Megosztottságunk felelőssége ránk nehezedik, hiszen ez saját cse­lekedeteink következménye. Imádságainkon is változtatni kell, arra kérve Istent, hogy úgy for­máljon át minket, hogy aktívan dolgozhassunk az egységért. Arra már készen állunk, hogy az egységért imádkozzunk, de ez az egység meg­valósítása helyett pótcselekvéssé is válhat! Va­jon nem mi magunk gátoljuk a Szentleiket? Nem mi vagyunk az egység akadályai? Nem le­het, hogy a mi önhittségünk akadályozza az egység létrejöttét? Ebben az évben a világ minden egyházába Jeruzsálemből, az anyaegyházból érkezik az egységre szóló felhívás. A Jeruzsálemben élő egyházak - tudatában saját megosztottságuk­nak és annak, hogy többet kellene tenniük Krisztus testének egységéért - arra hívnak min­den keresztényt, hogy újra fedezzék fel azokat az értékeket, amelyek közösséggé formálták az első keresztényeket Jeruzsálemben, ahol kitar­tóan részt vettek az apostolok tanításában, a testvéri közösségben, a kenyér megtörésében, és az imádságban. Ez előtt a kihívás előtt állunk. Jeruzsálem keresztényei arra hívják testvérei­ket, hogy ezt az imahetet olyan alkalommá for­málják, amelynek során a korai egyház tapasz­talatán újul meg az igazi ökumenizmus/öku­­mené melletti elkötelezettségünk. Az egység négy eleme A 2011-es egyetemes imahét imádságait a je­ruzsálemi keresztények készítették, akik az Apostolok cselekedeteiből választották a bibli­kus mottót: „Állhatatosan kitartottak az apos­tolok tanításában, a közösségben, a kenyér tö­résében és az imádságban’.’ (ApCsel 2,42) Ez a híradás az első jeruzsálemi egyház eredetéhez vezet vissza. Ihletet ad, megújulásra hív, és a hit lényegéhez való visszatérést jelenti. Emlékez­tet arra az időre, amikor az egyház még egy volt. Négy elemet látunk, amelyek az első keresztény közösség ismertetőjelei voltak, és amelyek minden keresztény közösség életében alapve­­tőek. Először is: az apostolok továbbadták az igét. Másodszor: a korai hívők fontos ismerte­tőjele volt a testvéri közösség megélése, ami­kor egybegyűltek. A korai egyház harmadik is­mertetőjele az eucharisztia/úrvacsora ünnep­lése, a kenyér megtörése volt. Ekkor emlékez­tek arra az új szövetségre, amelyet Jézus szer­zett szenvedésével, halálával és feltámadásával. kitartottak az apostolok tanításában...” (ApCsel 2,42) A negyedik elem a kitartó imádság gyakorla­ta. Ez a négy elem jelenti az egyház életének és egységének pilléreit. A Szentföld keresztény közössége kiemelke­dően fontosnak tartja ezeket az ismérveket, amikor az egyház egységéért, a világon minde­nütt való életképességéért fohászkodik Isten­hez. Jeruzsálem keresztényei arra hívják a vi­lág bármely részén élő testvéreiket, hogy csat­lakozzanak hozzájuk imádságban, amikor az igazságért, a békéért, a nemzetek boldogulá­sáért küzdenek. A nyolc nap témakörei A nyolc nap témáin keresztül egy hitbeli uta­záson vehetünk részt. A felső teremben átélt el­ső élményektől kezdve a korai keresztény kö­zösség megtapasztalja a Szentlélek kiáradását, ami képessé teszi őket a hitben és egységben, az imádságban és a cselekedetekben való nö­vekedésre, hogy valóban a feltámadás közös­ségévé válhassanak. Krisztussal egyesülve le­győznek mindent, ami elválaszt. A jeruzsále­mi egyház így maga is a remény jelévé válhat, a mennyei Jeruzsálem előízévé, amely nemcsak egyházaink, hanem minden nép kiengesztelő­­désére hivatott. Ezt a hitbeli utazást a Szentlélek irányítja, aki az első keresztényeket eljuttatja az igazság Jé­zusban való ismeretére. A Lélek sokak ámula­tára jelekkel és csodákkal tölti meg az ősegy­házat. Amint Jeruzsálem keresztényei ezen az úton járnak, áhítattal gyűlnek össze, hogy Is­ten igéjét hallgassák az apostolok tanításában, és hitüket testvéri közösségben ünnepeljék a szentségekben és az imádságban. A feltámadás erejével és reményével eltelve a közösség a bűn és a halál feletti győzelmet is megünnepli. Ez adhat bátorságot és új látást ahhoz, hogy ma­ga is a megbékélés eszköze lehessen. Ezzel ösz­tönöznek és hívnak minden embert arra, hogy legyőzzék a megosztottságot és az elnyomó igazságtalanságot. Az első nap a jeruzsálemi anyaegyház hát­terét mutatja be. Vüágossá teszi a máig tartó fo­lyamatosságot. Emlékeztet az ősegyház bátor­ságára, az igazságról való merész tanúságtéte­lére. Ma is ugyanígy kell tennünk az igazságért Jeruzsálemben és a világ többi részén. A második nap emlékeztet arra, hogy a pünkösdkor létrejött közösség sokféle em­berből állt, csakúgy, ahogy a mai Jeruzsálem­ben is mindenféle keresztény hagyomány kép­viselteti magát. Ma az a feladatunk, hogy egy nagyobb, látható egységet hozzunk létre a különbségeink és hagyományaink tisztelet­ben tartásával. A harmadik nap az egység első lényeges ele­mére, az apostolok tanításában megszólaló Is­ten igéjére tekint. A jeruzsálemi egyház emlé­keztet arra, hogy bármilyen is megosztottsá­gunk, ezek a tanítások arra biztatnak, hogy sze­retettel forduljunk egymás felé, és hűségesek legyünk az egy testhez, amely az egyház. A negyedik nap az egység második kifejező­dését, a javakban való közös osztozást hangsú­lyozza. Ahogy az első keresztényeknek minde­nük közös volt, a jeruzsálemi keresztények ar­ra hívnak minden keresztény testvért, hogy örömmel és nagylelkűen osszák meg javaikat és terheiket egymással, hogy senki ne szenved­jen hiányt semmiben. Az ötödik nap az egység harmadik eleméről beszél, a kenyér megtöréséről, ami reménység­ben egyesít minket. Egységünk túlmutat a li­turgikus úrvacsorái közösségen. Etikai üzene­te is van, mégpedig az életmódunkra és az em­berek egymáshoz való viszonyulására nézve. A jeruzsálemi egyház arra ösztönzi a kereszténye­ket, hogy ma is legyenek egyek a kenyér meg­törésében, mert a megosztott egyház nem tud hitelesen szólni az igazságosság és a béke kérdéséről. A hatodik nap az egység negyedik ismérvét mutatja be, amely szerint Jeruzsálem egyházá­val együtt az imádsággal töltött időből nyerhe­tünk erőt. Az Úrtól tanult imádság kimondot­tan arra hív mindannyiunkat itt, Jeruzsálem­ben és szerte a világon - gyengéket és hatalma­sokat -, hogy együtt dolgozzunk az igazságos­ságért, a békéért és az egységért, hogy minél előbb eljöjjön Isten országa. A hetedik nap az egység lényegére mutat, amint a jeruzsálemi egyház örömmel hirdeti a feltámadást, miközben még a kereszt fájdalmát hordozza. Jézus feltámadása a mai jeruzsále­mi keresztények számára is reményt és erőt ad, amely képessé teszi őket arra, hogy tanúsko­dásukban kitartóak legyenek, és a szabadságért és a békéért dolgozzanak a Béke Városában. A nyolcadik nap zárja a hitbeli utazást, amikor a jeruzsálemi keresztények a békélte­tés tágabb szolgálatára hívnak. Még ha a keresz­tények maguk között elérik is az egységet, mun­kájuk nem ér véget, mert mindenkivel ki kell békülniük. Jeruzsálem összefüggésében ez Iz­raelt és Palesztinát jelenti. Más közösségekben a keresztényeknek az a dolguk, hogy saját környezetükben keressék az igazságosságot és a megbékélést. Témaköreink nemcsak az első keresztények történetére emlékeztetnek, hanem a mai Jeru­zsálem keresztényeinek tapasztalatát is hordoz­zák. Mindannyiunkat az elé a kérdés elé állíta­nak, hogy vajon mi hogyan élhetjük meg eze­ket a tapasztalatokat a saját, helyi keresztény közösségeinkben. A nyolc nap során Jeruzsá­lem keresztényei hívnak, hogy hirdessük és ta­núsítsuk, hogy az egység - az apostolok taní­tásához és testvéri közösségéhez való teljes hű­ségben, a kenyér megtörésében és az imádsá­gokban - képessé tesz bennünket arra, hogy együttesen legyőzzük a gonoszt, nemcsak Je­ruzsálemben, de az egész világon.

Next

/
Thumbnails
Contents