Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-01-16 / 3. szám
Evangélikus Élet ÖKUMENIKUS IMAHETI MELLÉKLET 2011. január 16. !► 7 ♦ ♦ KUMENIKUS 1" nrjT | ^ ^ I ^ ^ Krisztus-hívők I IVI / \ I I I I egységéért JL JL T JL jL Jl JL 1 á JL 2011. január 16-23. Részletek a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kiadásában megjelent imafüzet anyagából Bevezetés az imahét gondolatkörébe Kedves Testvérek! Minden fontos emberi közösségnek vannak alapelvei, és tudatában van a saját történetének. A Krisztus-hívők közösségének, Krisztus egyetemes egyházának az első nyilvános megjelenése a pünkösdkor Jeruzsálemben létrejött ősgyülekezet. Azok alkották e gyülekezet magját, akik elfogadták Péter apostolnak a Szentlélektől sugallt tanúságtételét arról, „hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek” (ApCsel 2,36b). Akik ennek a beszédnek a hatására megtértek és megkeresztelkedtek, azok alkották az első népes gyülekezetét, az ősegyházat. Az ősegyház kifejezés nem csak a közösség korára, hanem arra a tekintélyére is utal, amely ma is érvényes a következők szerint. „Ezekpedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban’.’ (ApCsel 2,42) Ez az egyszerű leírás Krisztus híveinek, tanítványainak a minősített összetartozását hangsúlyozza egy minősített részvétel által. Ez a különleges részvétel azt jelenti, hogy akik Krisztushoz tartoznak, azok egymáshoz is tartoznak. Az összetartozásnak alapja, eszköze és célja a Krisztus ajándékaiban való részesedés. Részvétel a hiteles, apostolok által megőrzött és megosztott tanításban s ennek alapján részvétel egy anyagi és szellemi, valamint érték- és imaközösségben. Akik pedig így tartoznak egybe, azok Krisztushoz is tartoznak. Ez az egyház lényege, küldetése és nagy ajándéka ma is. Az emberi társadalom globalizálódása és atomizálódása a maga dialektikus egységében szinte teljes mértékben reménytelen jövőképet fest. Ezzel szemben nekünk a krisztusi hitben és szeretetben, a vele és egymással való egyetemes közösségben lehet bizonyosságunk a megmaradásról és a megváltásról. Ez az egyetemes, időben és örökkévalóságban egyaránt érvényes közösség pedig áldott gyümölcsöket hoz életünk minden területén. A széthulló családok, a bizalmatlan munkahelyi légkör, egy nemzet érdekek mentén történő elherdálása, földrészek és nemzetek közötti feszültségek diadalmaskodása, a természet és a társadalom sóhajtozása mind-mind gyógyulást meríthet abból a közösségből, amelyet Krisztus kegyelme és szeretete határoz meg. Az ez évi imahét estéin az ősegyház közössége elevenedhet meg, ha együtt figyelünk az apostolok tanítására, és együtt elmélkedjük át, hogyan is történt ez az első pünkösd után. Erő töltötte el a tanítványokat, a Szentlélek ereje. Ezt kell sugároznunk ma is mindenhol, ahol az összetartozók a bűnös gyarlóság miatt széthullanak. Hisszük, hogy Krisztusban való egységünk megélése jótékony hatással lesz magunkra, egyházunkra és nemzetünkre egyaránt, s kihat az európai népek közösségére is, amelynek elnökségét éppen imahetünk napjaiban veszik át országunk vezetői. Az ősegyház tagjaihoz hasonlóan mi se fáradjunk bele a tanításba, az áldozatos közösség gyakorlásába és az imádságba. Ez hozzon áldást az új esztendőben mindannyiunknak. D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke A jeruzsálemi egyház tegnap, ma és holnap Kétezer évvel ezelőtt Krisztus első tanítványai Jeruzsálemben gyűltek össze, ahol pünkösdkor megtapasztalták a Szentlélek kiáradását, és mint Krisztus teste egy egységben élő közösséget alkottak. A keresztények - bármely korban és helyen éltek is mint hívő közösség - ebben az eseményben látták eredetüket, akik arra hívattak, hogy hirdessék: Jézus Krisztus az Úr és a Megváltó. Bár a jeruzsálemi ősegyháznak sok nehézségben volt része - mind külső, mind belső problémákkal küzdöttek -, tagjai kitartottak a hitben, a testvéri közösségben, a kenyér megtörésében és az imádságban. Könnyen felfedezhetjük, hogy a szent városban élő első keresztények helyzete hasonló a mai jeruzsálemi egyházéhoz. A jelenlegi közösség sokszor átéli a korai egyház örömét, szomorúságát, igazságtalanságát, egyenlőtlenségét, megosztottságát, de hűséges kitartását is, és felismeri az őskeresztények közötti szélesebb egységet. A mai Jeruzsálem egyházai saját látásukat osztják meg velünk arról, mit jelent egységre törekedni különösen nagy megpróbáltatások között. Megmutatják, hogy az egységre szóló felhívás több a puszta szónál. Ez elvezet minket abba a várva várt jövőbe, amikor előmozdítjuk a mennyei Jeruzsálem építését. Valóságérzés is szükséges ahhoz, hogy ezt a látomást valóra váltsuk. Megosztottságunk felelőssége ránk nehezedik, hiszen ez saját cselekedeteink következménye. Imádságainkon is változtatni kell, arra kérve Istent, hogy úgy formáljon át minket, hogy aktívan dolgozhassunk az egységért. Arra már készen állunk, hogy az egységért imádkozzunk, de ez az egység megvalósítása helyett pótcselekvéssé is válhat! Vajon nem mi magunk gátoljuk a Szentleiket? Nem mi vagyunk az egység akadályai? Nem lehet, hogy a mi önhittségünk akadályozza az egység létrejöttét? Ebben az évben a világ minden egyházába Jeruzsálemből, az anyaegyházból érkezik az egységre szóló felhívás. A Jeruzsálemben élő egyházak - tudatában saját megosztottságuknak és annak, hogy többet kellene tenniük Krisztus testének egységéért - arra hívnak minden keresztényt, hogy újra fedezzék fel azokat az értékeket, amelyek közösséggé formálták az első keresztényeket Jeruzsálemben, ahol kitartóan részt vettek az apostolok tanításában, a testvéri közösségben, a kenyér megtörésében, és az imádságban. Ez előtt a kihívás előtt állunk. Jeruzsálem keresztényei arra hívják testvéreiket, hogy ezt az imahetet olyan alkalommá formálják, amelynek során a korai egyház tapasztalatán újul meg az igazi ökumenizmus/ökumené melletti elkötelezettségünk. Az egység négy eleme A 2011-es egyetemes imahét imádságait a jeruzsálemi keresztények készítették, akik az Apostolok cselekedeteiből választották a biblikus mottót: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyér törésében és az imádságban’.’ (ApCsel 2,42) Ez a híradás az első jeruzsálemi egyház eredetéhez vezet vissza. Ihletet ad, megújulásra hív, és a hit lényegéhez való visszatérést jelenti. Emlékeztet arra az időre, amikor az egyház még egy volt. Négy elemet látunk, amelyek az első keresztény közösség ismertetőjelei voltak, és amelyek minden keresztény közösség életében alapvetőek. Először is: az apostolok továbbadták az igét. Másodszor: a korai hívők fontos ismertetőjele volt a testvéri közösség megélése, amikor egybegyűltek. A korai egyház harmadik ismertetőjele az eucharisztia/úrvacsora ünneplése, a kenyér megtörése volt. Ekkor emlékeztek arra az új szövetségre, amelyet Jézus szerzett szenvedésével, halálával és feltámadásával. kitartottak az apostolok tanításában...” (ApCsel 2,42) A negyedik elem a kitartó imádság gyakorlata. Ez a négy elem jelenti az egyház életének és egységének pilléreit. A Szentföld keresztény közössége kiemelkedően fontosnak tartja ezeket az ismérveket, amikor az egyház egységéért, a világon mindenütt való életképességéért fohászkodik Istenhez. Jeruzsálem keresztényei arra hívják a világ bármely részén élő testvéreiket, hogy csatlakozzanak hozzájuk imádságban, amikor az igazságért, a békéért, a nemzetek boldogulásáért küzdenek. A nyolc nap témakörei A nyolc nap témáin keresztül egy hitbeli utazáson vehetünk részt. A felső teremben átélt első élményektől kezdve a korai keresztény közösség megtapasztalja a Szentlélek kiáradását, ami képessé teszi őket a hitben és egységben, az imádságban és a cselekedetekben való növekedésre, hogy valóban a feltámadás közösségévé válhassanak. Krisztussal egyesülve legyőznek mindent, ami elválaszt. A jeruzsálemi egyház így maga is a remény jelévé válhat, a mennyei Jeruzsálem előízévé, amely nemcsak egyházaink, hanem minden nép kiengesztelődésére hivatott. Ezt a hitbeli utazást a Szentlélek irányítja, aki az első keresztényeket eljuttatja az igazság Jézusban való ismeretére. A Lélek sokak ámulatára jelekkel és csodákkal tölti meg az ősegyházat. Amint Jeruzsálem keresztényei ezen az úton járnak, áhítattal gyűlnek össze, hogy Isten igéjét hallgassák az apostolok tanításában, és hitüket testvéri közösségben ünnepeljék a szentségekben és az imádságban. A feltámadás erejével és reményével eltelve a közösség a bűn és a halál feletti győzelmet is megünnepli. Ez adhat bátorságot és új látást ahhoz, hogy maga is a megbékélés eszköze lehessen. Ezzel ösztönöznek és hívnak minden embert arra, hogy legyőzzék a megosztottságot és az elnyomó igazságtalanságot. Az első nap a jeruzsálemi anyaegyház hátterét mutatja be. Vüágossá teszi a máig tartó folyamatosságot. Emlékeztet az ősegyház bátorságára, az igazságról való merész tanúságtételére. Ma is ugyanígy kell tennünk az igazságért Jeruzsálemben és a világ többi részén. A második nap emlékeztet arra, hogy a pünkösdkor létrejött közösség sokféle emberből állt, csakúgy, ahogy a mai Jeruzsálemben is mindenféle keresztény hagyomány képviselteti magát. Ma az a feladatunk, hogy egy nagyobb, látható egységet hozzunk létre a különbségeink és hagyományaink tiszteletben tartásával. A harmadik nap az egység első lényeges elemére, az apostolok tanításában megszólaló Isten igéjére tekint. A jeruzsálemi egyház emlékeztet arra, hogy bármilyen is megosztottságunk, ezek a tanítások arra biztatnak, hogy szeretettel forduljunk egymás felé, és hűségesek legyünk az egy testhez, amely az egyház. A negyedik nap az egység második kifejeződését, a javakban való közös osztozást hangsúlyozza. Ahogy az első keresztényeknek mindenük közös volt, a jeruzsálemi keresztények arra hívnak minden keresztény testvért, hogy örömmel és nagylelkűen osszák meg javaikat és terheiket egymással, hogy senki ne szenvedjen hiányt semmiben. Az ötödik nap az egység harmadik eleméről beszél, a kenyér megtöréséről, ami reménységben egyesít minket. Egységünk túlmutat a liturgikus úrvacsorái közösségen. Etikai üzenete is van, mégpedig az életmódunkra és az emberek egymáshoz való viszonyulására nézve. A jeruzsálemi egyház arra ösztönzi a keresztényeket, hogy ma is legyenek egyek a kenyér megtörésében, mert a megosztott egyház nem tud hitelesen szólni az igazságosság és a béke kérdéséről. A hatodik nap az egység negyedik ismérvét mutatja be, amely szerint Jeruzsálem egyházával együtt az imádsággal töltött időből nyerhetünk erőt. Az Úrtól tanult imádság kimondottan arra hív mindannyiunkat itt, Jeruzsálemben és szerte a világon - gyengéket és hatalmasokat -, hogy együtt dolgozzunk az igazságosságért, a békéért és az egységért, hogy minél előbb eljöjjön Isten országa. A hetedik nap az egység lényegére mutat, amint a jeruzsálemi egyház örömmel hirdeti a feltámadást, miközben még a kereszt fájdalmát hordozza. Jézus feltámadása a mai jeruzsálemi keresztények számára is reményt és erőt ad, amely képessé teszi őket arra, hogy tanúskodásukban kitartóak legyenek, és a szabadságért és a békéért dolgozzanak a Béke Városában. A nyolcadik nap zárja a hitbeli utazást, amikor a jeruzsálemi keresztények a békéltetés tágabb szolgálatára hívnak. Még ha a keresztények maguk között elérik is az egységet, munkájuk nem ér véget, mert mindenkivel ki kell békülniük. Jeruzsálem összefüggésében ez Izraelt és Palesztinát jelenti. Más közösségekben a keresztényeknek az a dolguk, hogy saját környezetükben keressék az igazságosságot és a megbékélést. Témaköreink nemcsak az első keresztények történetére emlékeztetnek, hanem a mai Jeruzsálem keresztényeinek tapasztalatát is hordozzák. Mindannyiunkat az elé a kérdés elé állítanak, hogy vajon mi hogyan élhetjük meg ezeket a tapasztalatokat a saját, helyi keresztény közösségeinkben. A nyolc nap során Jeruzsálem keresztényei hívnak, hogy hirdessük és tanúsítsuk, hogy az egység - az apostolok tanításához és testvéri közösségéhez való teljes hűségben, a kenyér megtörésében és az imádságokban - képessé tesz bennünket arra, hogy együttesen legyőzzük a gonoszt, nemcsak Jeruzsálemben, de az egész világon.