Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-12 / 24. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 20X1. június 12. » 3 3. Veszprém megyei találkozó Ünneppé vált együttlét Folytatás az í. oldalról A nyitó istentiszteleten Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke Lk 24,46-49 alapján hirdette az igét. Azt mondta, a világnak és az egyháznak nem a szegénység a legnagyobb gondja. Nem is az, hogy időnként nem szeretnek bennünket, és fogy az egyházunk. A baj az, hogy nem ismerjük fel a bűn hatalmát, a hitetlenséget, az Isten iránti bizalom hiányát. Van gyógyulás, csak el kell ismernünk, hogy betegek vagyunk. Jézus feltárja országának a titkát. Mi vagyunk erre a tanúk, a mi feladatunk a tanúskodás. A köszöntések és a nyugállományba készülő Ittzés János búcsúztatása után egyházunk jelenéről, jövőjéről, értékéről, az evangélikus identitástudatról, a társadalomban való részvételünkről disputáltak, és hitükről is vallottak a fórumbeszélgetésen (képünkön) a meghívottak. Lengyel Anna, a Magyarországi Evangélikus Egyház országosfelügyelő-helyettese azt hangsúlyozta: örök érték van az egyházban. A szülők és a nagyszülők ne féltsék gyermekeiket, unokáikat, hanem hozzák magukkal az alkalmakra. Jeszenszky Géza egyetemi tanár, volt külügyminiszter szerint is fontos, hogy a hitetlenség, az útkeresés időszakában célt tudjunk adni a fiataloknak, és közösséggé formálódjunk. Boros Bánk Levente politológus arra hívta fel a figyelmet, hogy aktívan bele kell szólni a társadalom, a nemzet és az ország irányításába, az egyháznak pedig közérthető, hétköznapi nyelven kell megfogalmaznia a krisztusi tanítást. A szervezők a szomszédos Petőfigimnáziumban gyermekprogramról is gondoskodtak - noha a rendezvénnyel egy időben zajló pápai játékfesztivál is színes kínálattal várta a városba érkezőket. A színpadon Pápa környékéről, illetve a megyéből érkezett néptánccsoportok, népdalkörök, kórusok váltották egymást. Délután Ittzés János és Szemerei János, az egyházkerület megválasztott püspöke válaszolt a kérdésekre. Ittzés János kiemelte: az egyház földön küzdő népe csak akkor marad meg, ha elválaszthatatlan kapcsolatban áll Jézus Krisztussal. A minőségre jobban oda kell figyelnünk - nemcsak az igehirdetés, hanem az igehallgatás minőségére is. A jelenlegi helyzet nehéz, de csak egyfelé van menekülés: felfelé, Krisztus felé. Szemerei János szerint a bizalom a kulcskérdés: Isten bizalmat akar ébreszteni az emberben, bizalma átformálja a tanítványokat, követőit. Bűn a bizalmatlanság. A nap végén a Veszprém megyei evangélikusok úgy búcsúztak egymástól, hogy két év múlva újra találkoznak. ■ B. E. ► Rendhagyó gyülekezeti programot tartottak múlt vasárnap a budapest-zuglói evangélikus gyülekezetben. Az évzáró istentiszteletre érkezőkkel megtelt a templom. Szép hagyomány, hogy a lelkészek a hittanárokkal, a gyülekezettel és valamennyi hittanos gyerekkel együtt adnak hálát a mindenség Urának az elmúlt tanévért. Most is énekkel, rövid jelenettel, zsoltárolvasással szolgáltak a gyermekek, majd a gyülekezet lelkészei - Tamásy Tamás és Tamásy Tamásné, Zsóka - az oltár előtt egyesével megáldották a nyüzsgő, népes kis csapat tagjait, akik ezután a templomból kivonulva hangos csiviteléssel vették birtokba a templomkertet és a gyülekezeti helyiségeket. A padokban maradt felnőttek keresztelő részesei is lehettek. A két megkeresztelt csecsemő jelenléte egyszersmind szimbolikus értelmű is volt: aggodalomra semmi ok, hiszen itt van már a még újabb generáció... Úrvacsora után a gyülekezeti terembe szólt az invitáció, ahol ízletes falatokkal kínálták a jelenlevőket. Kellett is az energia, hiszen hátra volt még a gyülekezet zenei vezetői - Fekete Anikó és Kéménczy Antal - által létrehívott, idén második alkalommal megrendezett zenei bemutató. Erre a koncertre azokat a gyülekezetbe járó, gyülekezethez kötődő gyerekeket, fiatalokat hívják, akik „a zene egyházának” szép hagyományait követve zenei tanulmányokat folytatnak. Ki-ki elhozta legkedvesebb darabját, s tudását megmutathatta ennek a közösségnek is. Először a kicsik (Gajdán Réka, Allardyce Lilla, Radenhausen Richárd, Gyarmati Luca) szólaltatták meg instrumentumaikat, s bár az nem biztos, hogy mindig minden hang kifogástalan volt, de az igen, hogy valamennyien a legjobb tudásuk szerint, hatalmas lelkesedéssel, szeretettel, igyekezettel - na és nem kevés izgalommal - készültek, és adták elő darabjaikat. Luther Márton - aki köztudottan maga is kiváló muzsikus volt - egyebek közt azt tanította a zenéről, hogy az Isten egyik legnagyobb és legdicsőbb adománya, s nem véletlen, hogy haragszik rá a sátán, mert sok kísértést és gonosz gondolatot tud elűzni vele az ember. Ha jeles reformátorunk gondolatai nyomán haladunk tovább, akkor jó okunk van feltételezni, hogy az elmúlt hétvégén alighanem hatalmas sírás-rívás lehetett a pokol mélysötét bugyraiban... A kicsiket képzett zenészek követték. Lenthár Lilla és két konzervatóriumi növendék társa (Kárpáti Emese és Puskás Bernadett) vonóstriója lépett fel, utána Takács Dóra szólóáriája, majd Krizsán Kinga orgonajátéka töltötte be a templomot. Szárnyalt, áradt a zene, beköltözött a templom minden zegzugába, és megsimogatta a lelkeket. „Hétköznapi vasárnapra” érkeztek a jelenlévők, de - az égiek áldásának, az együttlét megtapasztalt örömének, a zenének és földiek szeretetteljes munkájának köszönhetően - valamennyien ünneppé nemesült alkalomról távozhattak. ■ Gyarmati Gábor A józanság Lelke Szolgatársak, munkatársak őszinte lelkesedéssel újságolták jó tíz hónappal ezelőtt, hogy az interneten elindul egy közéleti portál, mely nyíltan vállalja a keresztény értékek megjelenítését. Mint az örvény, úgy sodort magával a lelkesedés: végre egy kezdeményezés, mely minőségről és szakmai hozzáértésről tanúskodhat az on-line keresztény médiumok között! Kifejezetten tetszett a megfogalmazott szerkesztőségi filozófia, a felvállalt keresztény identitás, az újságírói semlegesség mítoszának rovására a beismert elfogultság. Díjaztam a politikai pártoskodástól, pénzügyi, hatalmi érdekköröktől való, a felekezeti befolyással szemben bátran megvallott és fenntartott függetlenséget. íme egy on-line felület, egy kommunikációs köztér, ahol szabadon, nyíltan, felekezeti határokat átlépve találkozhatnak a hívők egymással, hogy közösen értekezzenek, gondolkozzanak, alkossanak, létrehozzanak szellemi, lelki értékeket - a semper reformanda értelmében. Mi tagadás, nem olvashatjuk gyakran az alábbi, hitvallásszerű megfogalmazást: „Szerkesztőségünk tagjai különféle egyházakból valók, számunkra a közös teológiai keretet az egyetemes apostoli hitvallás jelenti. »A lényeges dolgokban egység a kevésbé lényegesekben szabadság de mindenekben szeretet« elvét valljuk’.’ A lelkesedés lecsengésével az őszinte kíváncsiság is megfogalmazódik az emberben: tartani tudja ezt a portál? Az első hónapokban úgy tűnt, hogy igen, de aztán egyre inkább erőt vett rajtam a kételkedés. Korunk technológiai fejlődésének a követése, a felzárkózás a legfrissebb újításokhoz komolyan igénybe veszi az „egyszerű” embert, aki nem e digitális korban szocializálódott. Az internet nyújtotta lehetőségekkel főképp a fiatal generáció él, és többségükben ők azok, akik - a technológiának köszönhetően - nemcsak fogyasztják a hálón keringő tartalmakat, hanem létre is hozzák azokat. Ma már íratlan szabály, hogy a portálok úgy állítják elő tartalmaikat, hogy hozzájuk lehessen szólni, „kommentelni” lehessen őket. így lett a kommentelés hobbi sok ember számára (hogy drága anyanyelvűnk felhígulását példázva soroljam az angol eredetű szavakat). Egy felvilágosító beszélgetés alkalmával tudtam meg én is, hogy a hozzászólók csoportjának kialakul egy sajátos kommunikációs és fogalmi kultúrája. Nagy reménységgel és elvárásokkal tekintettek sokan a kommentelés lehetőségére, azt várták tőle, hogy olyan internetes fórumok jöjjenek létre, ahol a résztvevők társadalmi és gazdasági nyomástól mentesen, egyenlő felekként, érvelve vitatják meg környezetük, társadalmuk ügyes-bajos dolgait. Csakhogy ez utópisztikus elképzelésnek bizonyult, ugyanis más történt a valóságban. Létrejöttek fórumok, de az emberek névtelenül szóltak hozzá a felmerülő témákhoz, és ezzel elindult az elszemélytelenedés folyamata. Hiszen ha nem a saját személyemmel, nevemmel játszom, akkor bármit megengedhetek magamnak, túlléphetem az erkölcs, etika, etikett és a józan értelem határait. Az esetek többségében felerő-ÉGTÁJOLÓ t * södtek a szélsőséges hangok, minden portálon, fórumon megjelentek az ilyen hangadók, és minden történt, csak józan és építő diszkurzív vélemény- és akaratképzés (J. Haermas) nem. Az utóbbi hónapok megfigyelései alapján szomorúan azt kellett megállapítanom, hogy a kommentkultúra előbb említett jellegzetes jegyei - keresztényi csomagolásba bújva — erősen dominálnak az említett portálon. Természetesen nem kell a legrosszabbra gondolni, a moderátorok nem tűrnek alpári hangvételű bejegyzéseket, de azért az a mód, ahogyan vitába szállnak egyes kommentelők, az a hangulat, mely erőt vesz a bejegyzések olvasóin, erősen elgondolkodtató. Félteni kezdtem a mindenekben szeretet meghirdetett elvét. Nyilvánvaló, hogy a vita útja nem rózsaszín párnákkal és virágokkal van kirakva, hogy meg ne üsse magát az, aki nem tud talpon maradni. Érdekes csemege viszont, hogyan képes a keresztény ember dialektikusán a nézőpontja mellett érvelni úgy, hogy hiteltelenné ne váljon a mindenekben szeretet szellemisége. Az irónia, a cinizmus, néha még a gúnyolódás is - mondjuk így - „vezető pozíciót tölt be” érvelési stílusunkban, hogy királyi többest használjak. És kritikusan be kell ismernünk, hogy ez nem működhet együtt maradéktalanul a mindenekben szeretet elvével. Legyen bár ironikus és cinikus egy-egy bejegyzés, igazán akkor sajog az ember lelke, amikor egymással ellentétes érveket, a csak azért is erőszakos igazságát a Szentírás igéivel támasztják alá. Ki nyer? Aki több igét sorol fel érvelése, gondolatmenete igazolásául? Nem visszatetsző saját meggyőződésem mellett bibliai igéket felvonultatni, azzal az elfogult szent bizonyossággal, hogy enyém az igazság? Mi az igazság? Hol az igazság? Nem így kellene, keresztény testvérek, nem így kellene bizonyságot tennünk a szeretetről. A szó és a tett egységéért ne így hirdessük az evangéliumot, ne ez a józan érvelést elutasító, kizárólagosságra törekvő állapot legyen mindennapi kenyerünk. Portálunk egyik cikke azzal a fohásszal végződik, hogy ereszkedjen le a Szenüélek, a józanság lelke a kormány tagjaira, „legkésőbb pünkösdkor, ha lehet”. Követendő fohász lenne, ha a véleményként megfogalmazott cikk nem cinikusan kérné a Lélek megelevenítő erejét. Hiteltelen és Krisztus nevéhez méltatlan keresztény vagyok, ha úgy kérem másra a józanság lelkét, mint annak birtokosa. „Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű” - mondja Jézus. A szelíd és alázatos szív nem telhet el a józanság büszkeségével,'mert tudja, ki váltotta meg, és kinek az érdeméért kapta a Lelket. Szükségünk van a józanság Lelkére, talán éppen azért, hogy buzgó, öntelt keresztényi magabiztosságunkkal ki ne sajátítsuk az Igazságot, és hiteltelenné ne tegyük Krisztus egyházát. Mert „Kimérve minden pálya / Megtöltve minden lélek-lámpa, / Ahol csak úr a lét.../ De jaj, sötét van, / Mélységes iszonyú sötét!” Különösen most, pünkösd ünnepén zúgjon a hangunk, mint a tenger, hogy a pünkösdi várakozás beteljesedjen életünkben. „A zordon tömeg-árnyék Némán zokogva kering utjain, S csak egyet tud és egyet érez... ...Most váratlanul vágyon megvonaglik és felzug Istenéhez: Betelt az idő! Sugarat, fényt, szint adj nekünk, Mert epedünk! Fényesség nélkül oly sivár az élet! Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet Legyen világosság!... (...) És nagy szavát az Ur - kimondja! (Dsida Jenő: Pünkösdi várakozás) Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület '
