Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-05 / 23. szám
8 -m 2011. június 5. PANORÁMA Evangélikus Élet „Szabadságra vagytok elhív a” (G ál 5,13) Délen !► Folytatás az 1. oldalról Már második ízben élvezhették a déliek Ónodi Szabolcsnak, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium igazgatójának, kollégáinak és a bonyhádi evangélikus gyülekezetnek a vendégszeretetét. Aradi György kerületi missziói lelkész köszöntése után Friedrich Schuster dékán adta át a bajor evangélikus egyház üdvözletét, majd Gáncs Péter püspök lépett a mikrofonhoz. A Déli Egyháztott át oklevelet annak a Bors kutyának, aki Hack Jánost segíti hűséges társként a mindennapokban. (Az oklevél mellé természetesen egy jelentős méretű csont is járt...) * * * A kerületi missziói nap központi igei mottója - „Szabadságra vagytok elhíva" (Gál 5,13) - Bonyhádon (a gyermeknap apropóján) egy másik üzenettel is kiegészült: „A gyermekek szabadok.” Ez a Máté evangéliumából származó gondolat és a hozzá kötődő jézusi történet Bors kutya „átveszi” az oklevéllel járó jutalomcsontot kerület lelkészi vezetője utalt arra, hogy a nap perselypénze ezúttal az evangélikus vakmisszió támogatását szolgálja. Az elnök-püspök be is muszolgált Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes igei alapozásának kiindulópontjául. Mint a madár fenn az égen című összeállításukban cigány A Déli Egyházkerület kitüntetettjei tatta az e misszió képviseletében jelen lévő Hack Jánost, valamint Szluka Lídiát, aki a nap során gyönyörű énekhangjával többször is elkápráztatta a mintegy ezer résztveköltők szabadságról szóló gyermekverseivel, illetve énekükkel tettek bizonyságot a Sárszentlőrinci Evangélikus Egyházközség cigánymissziójának fiataljai. A Bakay Péter Kacagó koncert Levente Péterrel vöt. A vakmisszió támogatására százharmincötezer forint gyűlt össze a nap végére, ám egy különleges oklevél átadására már a reggeli kezdéskor sor került. Gáncs Péter „A vakmisszióban végzett lelkiismeretes munkájáért” nyújcigánymissziói referens által vezetett gyerekcsapat - igazi felszabadultsággal - egy saját maga által koreografált táncot is bemutatott. Vers, ének és tánc után a próza és az imádság „műfaja” által mélyülhetett el még kább a hallgatóságban a nap üzenete. Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő a Döbrentey Ildikó - Levente Péter művész házaspárt kérdezte életéről, hitéről, Istenhez fűződő kapcsolatáról. A beszélgetés alatt Ildikó - hitvallásként - több ízben is olvasott fel részleteket a Luther, a Szent Gellért és az Ekhó Kiadó közös gondozásában 2009-ben megjelent, Beszélgetek az Úrral című imádságoskönyvéből. A délelőtt utolsó eseménye a 2005 óta minden esztendőben kiosztott kerületi díjak átadása volt. (Az idei hűségérmeseket, Tessedik-díjasokat és emlékplakettel jutalmazottakat legutóbbi, május 29-ei lapszámának 8-9. oldalán mutatta be az Evangélikus Élet.) * * * Az ebéd utáni csoportos beszélgetések igen széles témaválasztékot kínáltak, így mindenki találhatott érdeklődésének vagy épp aktuális lelkiállapotának megfelelő szekciót. Ahogyan a csoportok elnevezései is kezdődtek, Szabadon... volt lehetőség például imádságos elcsendesedésre B. Pintér Márta lelkésznő vezetésével. (Ebben a szekcióban a különböző missziói munkaágak bemutatása is újabb és újabb imatémával szolgált.) Akik néhai Ordass Lajos püspökről és püspöktől szerettek volna tanulni, azok ezt most id. dr. Hafenscher Károly tanulmányának segítségével tehették meg. Mivel az Ordass-emlékplakettel kitüntetett nyugalmazott professzor - egészségi okok miatt - nem tudta vállalni a bonyhádi utazást, Ordass Lajos, az imádkozó püspök című dolgozatát Ribár János esperes olvasta fel, aki hetilapunknak elmondta, hogy a jelenlévők nemcsak a Közel hasonló élénk érdeklődés övezte a Szabadságra vagytok elhívva az anyagi felelősségvállalás tekintetében is című előadást, amelynek témáját két főelőadóval, kétféle megközelítésből vehették górcső alá az érdeklődők. A Budapest-Deák téri gyülekezetét felügyelő dr. Sólyom Jenő professzor és Gáncs Péter szekciójában inkább gyakorlati oldalról közelítették meg a kérdést. Számba vették, hogy az anyagi forrásokat tekintve milyen lehetőségei vannak a gyülekezeteknek, s hogy - például - az egyházfenntartói járulékot milyen módon gyűjtik be a teremben lévők egyházközségeiben. Dr.. Frenyó V. László professzor (pestújhelyi presbiter) előadásában inkább elméleti síkon, azon belül is az igei alapokat vizsgálva járta körül a témával összefüggő kérdéseket. Továbbgondolásra késztetett hittudományi egyetemünk rektorának vetített képes előadása, amely az egyházon belüli közösségépítésre fókuszált. Mely személyekkel a legnehezebb közösséget építeni? Min múlik a közösségépítés? És egyáltalán mi a célja? - többek között ezekre a kérdésekre keresték együtt a választ a dr. Szabó Lajos köré telepedők. # • * A bonyhádi gyülekezeti ifjúság - Aradi András lelkész vezetésével - énekkel és zenével dicsőítette az Istent, miként a missziói nap kezdetén a Kecskeméti Pál dirigálta Kiskőrösi Evangélikus Fúvószenekar. A bibliai üzenetek képi megjelenítésének érvényességéről Szita István, Ordass-emlékplakettel kitüntetett evangélikus lelkész, képzőművész győzhette meg a jelenlévőket: az Atlétikai Centrum oldalsó falán kiállított képei, majd pedig A sárszentlőrinci cigánymisszió gyermekeinek szolgálata tanulmány alanya, de szerzője iránt is élénk érdeklődést tanúsítottak. Az imádkozás maradt a fókuszában Döbrentey Ildikó és Lengyel Anna kiscsoportos beszélgetésének is. (A délelőtti pódiumbeszélgetés folytatásaként meghirdetett szekció olyan nagy érdeklődést váltott ki, hogy a hallgatóság egy része már csak a folyosóról kísérhette figyelemmel a teremben elhangzottakat.)- a pódiumon - Aradi György mikrofonja előtt vállalkozott „tárlatvezetésre”. (Negyvenkét részből álló festménysorozata Máté evangéliumának egyes részeit kelti életre a vásznakon.) Levente Péter gyerekeknek (és szüleiknek) meghirdetett kacagókoncertje bizony komoly konkurenciát jelentett, főként a délután kilencedik szekciójának. így történhetett, hogy a Szabadon istengyermekségre és gyermekáldásra című csoportos beszélgetés nagyon „családiasra” sikeredett, jóllehet Balogh Márta, a január végén Piliscsabán megtartott várandóshétvége egyik szervezője sok-sok praktikus tanáccsal várta nemcsak a jelenlegi, de a volt vagy leendő kismamákat és párjukat is. Gáncs Péter püspök záróáldását követte a bevezetőben említett „lufieregetés”. Ám a missziói nap résztvevői számára e játékos-látványos záróakkord valójában az együvé tartozás felemelő érzésének ismételt megtapasztalása volt. ■ BODAZS !► Folytatás az 1. oldalról Ugyanakkor van egy másik veszély is: az elkényelmesedés, a szabadsággal való visszaélés - fogalmazott a püspök. Ezért a Krisztusban kapott szabadság sajátos, fegyelmet kívánó helyzetbe hoz: vigyázNyu ri ember szabadságvágya az elnyomás és a fenyegetettség érzéséből fakadt, amelyet a római katolikus egyház hatalma testesített meg. A kor alapvető kérdése az volt: miként szabadulhat meg az ember bűne következményétől, Isten haragjától? Luther azonni kell rá, óvni kell. A jelenlévőket Ittzés János olyan „szabad csapatnak” nevezte, amelyet Isten kegyelme őriz. Véghelyi Antal lelkész Szabadság de mire, kötöttség de kihez? című előadásában Luther szabadságértelmezését ismertette a hallgatósággal. Az előadó a 16. század történelmének felvázolásával kezdte. Elmondta, hogy a középkoban visszament az alapokhoz, és azt kérdezte: miként szabadulhat meg az ember a bűntől? Tévedés a reformáció által hozott változást a lelkiismeret felszabadításaként értelmezni - hangsúlyozta Véghelyi Antal. Luther számára a szabadság valójában a lélek bűntől való szabadulását jelentette, amely Isten ajándéka. FOTÓ: MÁTÉ RÉKA