Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-06-05 / 23. szám
6 41 2011. június 5. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Emlékpont Projektzárás és emléktábla-avatás a líceumban ^ Diákszövetségi közgyűlés, uniós projektzárás, emléktábla-avatás és gála: ez volt a program május 28-án a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképző Iskolában. Az egész szombat délutánt betöltő rendezvénysorozatot az Audiovizuális emlékgyűjtés elnevezésű, az Európai Unió támogatásával létrejött projekt záróalkalma nyitotta. A pályázat keretében - melyben Sopronban egyedülálló módon hat iskola is részt vett - a diákok interjúkat készítettek, melyek témája egyegy életút és ezen keresztül az 1945 utáni történelem egészen sajátságos bemutatása volt, hozzájárulva ezzel a történelemoktatás élvezetesebbé, személyesebbé tételéhez, megújításához. A líceumban az interjúk elkészítését négy tanár felügyelte, koordinálta. Az ő irányításuk alatt működő csoportok (összesen mintegy harminc diák) ötven dokumentumfilmet forgattak körülbelül egy év alatt. A vágott felvételek legfeljebb negyvenpercesek lehettek. Történelemtanárként Kozák Viola, Kaposi László, dr. Németh László, rajz- és vizuáliskultúra-tanárként pedig Soltráné Sebestyén Anna vett részt a projektben. Az interjúk elkészítése előtt felkészítő alkalmakat szerveztek: ezek során a diákok megismerkedhettek azzal a történelmi háttérrel, amelyre a riportalany utal majd, amelyről beszél, illetve elsajátíthatták a képszerkesztéssel, a kamerakezeléssel, valamint a riporteri magatartással kapcsolatos alapvető tudnivalókat. Azokat, akik vállalták, hogy elmesélik élettörténetüket, a felvételt megelőzően beszélgetésre hívták: így sem a személy, sem az általa elbeszélt életút nem volt ismeretlen a felvétel napján. A projektzáró alkalmon szép számmal megjelentek az interjúalanyok, de természetesen jelen voltak a projektben részt vevő diákok és tanáraik is. A megszólalók között taláhattunk írókat, költőket, rendszerváltót, akadémikust, tanárt, kitelepítettet... Lolli Balázs igazgató köszöntőjében hangsúlyozta: reménység szerint nem ér véget ez a projekt, az emlékgyűjtő munkának folytatódnia kell, hiszen az átélt, megtapasztalt esemény elbeszélése rendkívül fontos, elsődleges történeti forrás. Az iskolának pedig éppen ez a feladata: legyen kész összegyűjteni és továbbadni a kultúra értékeit, s ezt úgy érheti el, hogy a korábbi nemzedékek tapasztalatait rögzíti, majd akár tanórákon, akár az interneten keresztül egyrészt saját diákjai, másrészt más iskolák tanulói részére rendelkezésre bocsátja. Az igazgató szavait követően a projektben munkálkodó tanárok foglalták össze néhány szóban a gondolataikat, majd átadták a - vágott- felvételeket tartalmazó lemezeket a résztvevőknek. „Néhány interjú során természetesen felszakadtak régi sebek is. Nehéz átadni az érzéseket, élményeket az ifjúságnak: igazi, nagy erőpróba volt ez a folyamat” - mondta Kaposi László. „A diákok és a megszólalók között kialakult kapcsolat, a generációk ilyen találkozása nagy élmény volt számunkra is. Talán lehetett volna több idő a beszélgetésre, szorított minket a pályázati határidő, sok interjút kellett elkészíteni, de ez a probléma megoldható a jövőben"- fogalmazott Soltráné Sebestyén Anna. Dr. Németh László kiemelte: „Fő célunk nem a nagy nevek megkeresése, a híres emberek felkérése, megtalálása volt - bár készítettünk interjút Duray Miklóssal, Várszegi Asztrikkal is -, inkább olyan alanyokat kerestünk, akik valamilyen módon kötődnek a líceumhoz.” Krutzler Helga a diákok nevében mondott köszönetét mindazoknak, akik vállalták, hogy elmesélik életüket kamera előtt is. Felejthetetlen élmény volt számukra, hogy az érzéseket, a valóban átélt eseményeket elbeszélték nekik. Remélik, hogy nincs vége az elkezdett munkának, és tovább folytatódik majd az interjúkészítés, a történelmi szemtanúk felkutatása. # * * A Soproni Líceumi Diákszövetség közgyűlése után emléktáblát avattak az iskola udvarán. Makoviczky Dusánnak, Lev Tolsztoj háziorvosának és titkárának emlékét őrzi a kétnyelvű, szlovák-magyar emléktábla. „Nem felejthetjük el a líceum szlovák hagyományát - hiszen a Felvidékről számos evangélikus diák érkezett az intézménybe a magyar és a német kultúra elsajátítására, hogy hazatérve ezzel a tudással is gazdagíthassa a szlovák értelmiséget” - mondta Tölli Balázs. Makoviczky Dusán — mint orvos és titkár - a testre és a lélekre is gondolt. Naplójába lejegyezte a Tolsztoj és közte zajló beszélgetéseket. A magyar nyelvre is lefordított naplóból Fehér Balázs licista diák olvasott fel részleteket. A Tolsztoj-titkár emléktáblája emlékeztet bennünket arra, hogy nemcsak önmagunkért, hanem másokért és értékeinkért is felelősséget viselünk - zárta gondolatait az igazgató. ■ Tóth Cseperke „A kottafejek mögött ott rejtőzik a Mindenható” Beszélgetés Kaposi Gergellyel ^ Kaposi Gergely karmester 1965-ben született Budapesten, tanulmányait karmesteri szakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte. 1990-ben a Magyar Állami Operaház tagja lett. 2008 szeptemberétől a Győri Nemzeti Színház zeneigazgatói posztját tölti be. Négy gyermek édesapja.- Karmester, könyvíró, énekkari tag és énekkarszervező, pedagógus, az operát népszerűsítő előadások beszélgetőpartnere. Polihisztori életpályája két város: Győr és Budapest között zajlik. Úgy tűnik, beosztja idejét.- Három éve vagyok Győrben zeneigazgató, s számomra e rövid időszak folyamatos tanulással telt el. Úgy bizony, az idő szűkösen áll rendelkezésemre, amellett, hogy vezetői feladatokat is ellátok, gyakorolnom is nagyon sokat kell, s ekkor még népes családomat nem is említettem. Pedig számomra ők a legfontosabbak. Nekem is meg kellett tanulni, hogyan különböztessem meg a lényegest a kevésbé fontostól, hogyan osszam be optimálisan a napomat. Minden este „leltárt” készítek, átgondolom, mit csináltam aznap jól, s mit kellett volna másképpen tenni. A fontos feladatok mellett a kétlaki élet is időigényes, családommal hét éve a fővárosból kiköltöztem Zsámbékra. A két város között száztíz kilométer a távolság, de a közlekedéssel elégedett lehetek, az első közlekedési lámpa Győrben van. Új helyemen a színészházban is van egy kis lakásom, de az életem inkább a színházban zajlik.- Egy vérbeli pesti srác egy csendesebb városba került. Szakmailag és emberileg is profitált a váltásból?- Minden bizonnyal jómagam is érettebb lettem, de személyiségem többet fejlődött e három év alatt, mint a korábbi húsz évben együttvéve. A zenei vezető munkája univerzális, rengeteget dirigálhatok, ez a lehetőség Budapesten lényegesen korlátozottabb volt. Akiket Pesten sokat foglalkoztatnak, azok is jóval kevesebbet vannak a pulpituson, mint én. Ráadásul egy jó hangulatú együttesbe kerültem, ahol, mint már említettem, magam is sokat tanulok. Egyben remélem, hogy nem csak számomra volt hasznos az időszak, mások is tanultak tőlem.- Az életművét tekintve mindenütt az emberi hang kerül előtérbe, ez viszont elég széles skálán található: opera, operett, musical, gregorián, oratorikus művek szerepelnek repertoárján.- Az élet hozta így. Amikor elvégeztem a karmesterképzőt, az Operába kerültem korrepetitornak. Közel kerültem az énekes műfajhoz, amit egyre jobban megszerettem. A felsoroltak közül kiemelem a kóruséneklést, amely mindig jelen volt életemben, még az általános iskolában ifjabb Sapszon Ferenc ültette el bennem az együtt alkotás szeretetét. Később templomi kórusokban énekeltem, majd tanulmányaim befejezése után magam is vezettem egyházi énekkart. Talán furcsán hangzik, de egy amatőr együttessel és a híres énekesekkel való foglalkozásban számos hasonló vonás van; ha a szintek különböznek is, meg kell találni a közös nevezőt, s a megoldás kulcsa is nemegyszer azonos.- Széles körű pedagógiai munkát végez: korrepetitorként nagyon szerették, kórusvezetőként is sokat tett a Budapesti kórus feltámasztásában, s Kórusépítés címmel szakkönyvet is kiadott. Hogyan fogalmazná meg ars poeticáját?- Mint említettem, két évtizede csinálom e mesterséget, de a súlypontok mindig máshol voltak. Amikor amatőr énekkarral kezdtem el dolgozni, diplomás létemre gyakorlatilag e területen mégis kezdőnek számítottam. Az énekkar tagjai nem tanultak zeneelméletet, de éltek-haltak a muzsikáért. Bensőséges kapcsolat alakult ki a Wekerle-telepi Munkás Szent József kórussal, s én lettem gazdagabb. Rájöttem a pedagógia fortélyaira, amiket később máshol is tudtam hasznosítani. Tízévi munka után egy koncertre készítettem fel a kórust, s a megmérettetéskor rossz napot fogtam ki, elment a kedvem az egésztől. A kórus ennek ellenére kiválóan szólalt meg, rájöttem, hogy korábbi munkámat a borús hangulatom sem tudta feledtetni. Megértettem, hogy a felkészítő iparosokon több múlik, mint egy „sztárkarmesteren” akinek már csak csiszolgatnia kell a kész alkotást. 2006-ban a Budapesti kórus vezetését pályáztam meg sikerrel. Nagy múltú együttes volt, gazdag repertoárral. De a fények mellett észre kellett venni az árnyakat is, a tagság elöregedett, s nagy szervezési és emberi munkát igényelt az új fiatalok integrálása. A két kórussal gyakorlatilag egy időben foglalkoztam, és saját bőrömön tapasztaltam, hogy míg egy zenész nagyjából készen kapja a hangszerét, addig a karnagynak saját magának kell felépítenie az instrumentumot. Főleg a hangképzéstől függ, hogyan szólal meg a nagy mű. - A Wekerle-telep, Kós Károly alkotása a közösségépítés szép példája. A kórusban is élt ez a közösségi szellem?- Mindenképpen, a közösségi lét minden amatőr kórus éltető eleme. Ez meghatározza a velük folytatott munka hangulatát is. Amíg egy professzionális együttes minden művet legjobb tudása szerint ad elő, az egyéni ízlés fel sem vetődik, egy amatőr énekkarnál az érzelmi faktor nagyon erős motiváló elem, és csak óvatosan választható olyan mű, amelyik elüt az érdeklődésüktől. Fontos, hogy érezzék a vezető szeretetét, s hogy odafigyelnek hétköznapi problémáikra. Nagy türelemre van szükség, és ha az instrukciónak nem volt foganatja, többször kell elismételni, emeltebb hang nélkül.- Egyszer azt nyilatkozta, hogy első zenei élményeit édesapja lemezgyűjteményéből merítette, valamintfelesége is zenész. A muzsika szeretete négy gyermekét is megérintette?- Mindenképpen. Fiam jelenleg a franciaországi taizé-i közösségben tölt fél évet. Nagyon szépen csellózott, de a tudás nem járt kiemelkedő szorgalommal. Most egyremásra kér tőlem kottákat, úgy tűnik, beért a korábbi nevelés. Két lányom a világ egyik legkitűnőbb zenei intézményébe, a Kodály Zoltán Kórusiskolába jár. A legkisebb lányom rendkívül ügyes zongorista, szeret lemezeket hallgatni, s együtt játssza a dallamot a hangszerén. Mind a négyük jövője talány még, de úgy érzem, mindenképpen zeneszerető emberek válnak belőlük.- Úgy tűnik, Győrben is megtapasztalhatták pedagógusi vénáját, egy opera bemutatását több előadás is megelőzi.- Nem biztos, hogy a „pedagógusi” jelző hűen tükrözi szándékaimat. Inkább a „hivatás” szót használnám. Érdekes társadalom a művészeké. Sokan úgy tartják, hogy mindenkit járjon át a zene szelleme, s a pillanat varázsa adja az igazi katarzist. Én viszont másképpen látom, véleményem szerint Shakespeare-t is jobban megértjük, ha tudunk angolul, és ismerjük a kort, amelyben alkotott. A művészetnek van egy olyan metafizikai része, amit nem lehet a racionalitás talaján megragadni. Viszont ezt olyan eszközök fejezik ki, amelyek igenis logikusak, racionálisak, s amelyekre ha ráirányítjuk a figyelmet, közelebb kerülünk az „irracionálisnak” mondott mű lényegéhez. Talán egy kicsit bonyolultan fogalmaztam, de ezekkel az előadásokkal egyetlenegy szimpla célom van: hogy a közönséget értővé formáljam, és beavassam a zene kulisszatitkaiba. Közhelyként halljuk nap mint nap, hogy az átlagműveltség drasztikusan csökken. Kötelességünk, hogy e tendenciát megfordítsuk, minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy az embereket bevezethessük a színházba. A kultúra nem lehet egy szűk réteg luxusa, a kultúra az ember kiteljesedésének majdnem nélkülözhetetlen eszköze.- Nemrég mutatták be az „operák operáját” nagy sikerrel Győrben. Ugyancsak hosszú előkészület előzte meg a premiert. - A Don Giovanni az operairodalom egyik monumentális alkotása. Szerettük volna, ha a közönség „ráhangolódik” a műre, nyitányként kiagyaltuk az „egy év Mozart” sorozatot, ahol megismerhették a zeneköltő életét, egy szimfonikus koncert keretein belül pedig bepillanthattak műhelyének fortélyaiba. Földes Imrét, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárát is megnyertük az ügynek, értékes előadásával színesítette a győri közönség Mozartról kialakított képét. Báli János karmester és matematikus a mozarti zene matematikájába avatta be a hallgatókat, s természetesen az Amadeus című film is szóba került.- Ön az egyházzene elkötelezett híve. Hogyan tudja befolyásolni a közönséget, hogy ne csak zeneművet, hanem lélekemelő alkotást is lásson?- Kérdése egy emléket idéz fel bennem. Bach János-passióját hallgattam még diákkoromban a Zeneakadémián, Peter Schreier dirigálta. Nem tudom, hogy a német művész hisz-e Istenben, de művészete katartikus élményt nyújtott. Amikor a szünetben lenéztem a kakasülőről, úgy tűnt, hogy a széksorok az átjárókkal egy keresztet rajzolnak ki. Talán beleképzeltem, de felismerésembe közrejátszhatott a hangverseny páratlan hangulata... Az egyházzenei művek átgondolt előadása mindig hatással van a hallgatóságra is, s ebben az előadó felelőssége is megmutatkozik. Ha a művész keresztény szellemiségben és hitben él, a meggyőződése átsugárzik a hallgatóságra, s akinek szeme-füle van rá, az észre is veszi. Hívő emberként és zenészként fontosnak tartom, hogy minden tevékenységünkben meglelhetjük a Teremtő jelenlétét. Az egyházzenei művek előadása számomra mindig csoda, hisz tudom, hogy a száraz kottafejek mögött ott rejtőzik a Mindenható. ■ Csermák Zoltán
