Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-29 / 22. szám
Evangélikus Élet 2011. május 29. !► 11 elő víz MENNYBEMENETEL ÜNNEPE - 1THESSZ 1,2-10 Dom Helder Camara „Mi Urunk Jézus mennybe tért” - mégis közöttünk munkálkodik Mennybemenetel ünnepén, amikor tekintetünknek az égre kellene szegeződnie, Isten igéje egy e világi - a jelek szerint irigylésre méltón élő és növekvő - gyülekezet életébe enged bepillantani bennünket. Valóban egy olyan közösség képe bontakozik ki Pál örvendező soraiból, amelyért hálát lehet és hálát kell adni. Egy keresztény gyülekezet, amely a mennybemenetel titokzatos eseménye után néhány évtizeddel is a Feltámadott jelenlétéből él, táplálkozik, növekszik, és végzi missziói szolgálatát, eljuttatva az igét még a szomszédos tartományokba, Makedóniába és Akhájába is. Megvallom, hosszú ideig nem pontosan értettem, miért is kellett Jézusnak visszatérnie a mennybe. Hát a feltámadással nem azt bizonyította, hogy ő a győztes megváltó? Mióta szokta a győztes csak úgy elhagyni a csatateret és - ami még ennél is fontosabb - a benne bízókat? Csak akkor érthetjük meg a mennybemenetel szükségességét, ha a kereszt felől közelítünk a mennybemenetel olyannyira titokzatos és érthetetlen - racionális elmével feldolgozhatatlan - misztériumához. Hiszen Krisztus nem azért jött a világba, hogy tanítson, csodát tegyen, szeretetre neveljen, forradalmian új istenképet mutasson az emberiségnek, hanem hogy kereszthalálával megváltsa az embert, és feltámadásával utat nyisson övéinek az örök életre. Miután ez megtörtént, ebben a világban nincs már tennivalója. Az örvendező apostol szemével nézve a thesszalonikai gyülekezetei azt látjuk, hogy a mennybe emelkedett Jézus ígéretéhez híven nem hagyta magára övéit. Velünk marad minden napon a világ végezetéig. Velünk marad egyrészt úgy, hogy Szendéikét kiárasztva védelmezi, összegyűjti, erősíti, építi és növeli szent egyházát - és velünk marad úgy is, hogy a mennyben, az Atya jobbján ülve esedezik, könyörög, közbenjár ennek az egyháznak minden tagjáért, hogy a kereszt áldozata reménységet, vigasztalást, üdvösséget és örök életet jelentsen mindannyiunk számára. Krisztus jelenléte tetten érhető a szíveket meghódító, valóságos erőt képviselő igéjében, a kereszt szeretetét prédikáló evangéliumban. Isten igéje AZ ÜNNEP IGÉJE nemcsak szó. Lám, a thesszalonikaiakhoz is erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal jutott el, és vezette őket naponta megújuló, Krisztusra tekintő, erős és növekvő hitre. Megtérítette őket a bálványimádásból - kiszakítva az akkori kor divatos vallási áramlatainak sodrából - az igaz hitre, a Krisztusban megélt reménységre. Ma sem ismerhetünk mást, egyedül a Krisztus keresztjét hirdető evangéliumot. Azon kívül minden csak pótcselekvés. Egyházi életünk ezer sebből vérzik, mert az időnként persze szükségszerű megújulást emberi módon próbáljuk megtervezni és megvalósítani. Ám a feltámadott Krisztus nem pótcselekvéseken, hanem az igén, az evangéliumon keresztül újít meg és indít időszerű feladatainkra. Lehet a vele való közösséget látványosságokkal, olyannyira divatos élménykereszténységgel - „...érezzük jól magunkat..- helyettesíteni. Meg lehet próbálni az egyházat a „korszerű" tanítások - ökológia, szociológia, mentálhigiéné és a többi - bűvkörébe vonni. Kísérletezhetünk azzal, hogy a szárazzá vált kegyességet „feldobjuk” például a keleti meditációs „technikákkal”. Mindez azonban tévút, felszínesség, mert a hívő ember és az egyház növekedéséhez egyedül a kereszt mindent felülmúló igazságát hirdető evangélium mutat utat. Növekedésünk titka az, hogy nem ideig-óráig csillogó értékekhez, hanem a maradandó igéhez, a kereszt evangéliumához kötjük magunkat. Ezért fontos tudnunk, hogy Pál és munkatársai - a levél címzésében név szerint is megjelölt Szilvánusz és Timóteus - igét hirdettek az egykori thesszalonikai pogányoknak. Nem elbűvölni akarták őket, nem ilyen-olyan múló élményekhez juttatni, hanem feltárni előttük bűnös életük lehetetlenségét, rögtön melléhelyezve a gyógyírt is, a kereszten bűntörlő áldozatot bemutató Főpap-Bárány személyében. „Galileai férfiak, miért néztek az égre csodálkozva? Jézus úgy jön majd el, amint láttátok őt fölmenni a mennybe!” - mondjuk-énekeljük mennybemenetel ünnepén a bevezető zsoltár antifónáját ApCsel 1,11 alapján. Thesszalonika abban is példánk lehet, hogyan kell égre nézve a földön járnunk. A hétköznapokban az, aki az égre pislog, könnyen elesik. A lábunk elé kell néznünk. A hit és az üdvösség kérdésében azonban éppen fordítva van. Aki csak a lába előtt lévőket nézi, az nem látja a valóságot, és könnyedén elbukik. Pál - persze, tudjuk, a végső idők közeire várásának eufóriájában - említi, hogy a thesszalonikaiak várták Krisztus visszajövetelét ítéletre, illetve számukra, hívők számára üdvösségre. Mennybemenetel ünnepén szükségszerűen tesszük fel a - remélhetőleg - nyugtalanító kérdést: vajon számunkra is természetes az, hogy mindent, egész életünket, egyházunk, hitünk kérdéseit, jövőjét, problémáit Krisztus visszatérésének fényébe állítva vizsgáljuk és értékeljük? Vagy megelégszünk az e világi dimenzióval, így aztán hálaadás helyett csak panasz, örvendező reménység helyett csak keserves siránkozás, testvéri közösség helyett csak üres padok és kongó perselyek, a kereszt gyönyörű evangéliuma helyett pedig csak stratégiák, pályázati űrlapok, szervezeti kérdések és megoldandó feladatok jutnak nekünk? Mennybemenetel ünnepén nekünk is szabad örvendeznünk, hiszen nem a távol lévő, hanem a ma is közöttünk munkálkodó Krisztust köszönthetjük istentiszteleteinken - de az ünnep elmúltával a hétköznapokban is. Ő az egyház Ura, aki titokzatos módon végzi a szívek meghódításának művét, hogy azon a napon, amikor a menny és a föld véglegesen összeér majd, bizalommal állhassunk színe elé. ■ Tubán József Imádkozzunk! Mindenható Istenünk, szent örömmel ujjongunk és adunk hálát neked, mert amint a mennybe emelve dicsőítetted meg Fiadat, egyházad Fejét, úgy egész néped el nem múló örök országodba kapott meghívást az Úr lézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel egységben Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen. Hétvége a bőség jegyében ► Az Európai Unió által az önkéntesség európai évének nyilvánított 2011. esztendőben több egyházi rendezvényünkön is a viszonzást nem váró szeretetszolgálat kérdése kerül(t) terítékre. Nem volt ez másként a május 20-22. között Révfülöpön tartott női hétvégén sem. Az idén már tizenharmadik alkalommal megtartott találkozó mintegy negyven résztvevőjét a konferencia nyitónapján olvasott útmutatóbeli ige is ösztönözte: „...bőségben éljetek minden jó cselekedetre!’ (2l<or 9,8b) Pál apostol levelének biztatását az első estén Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hozta igazán közel a hallgatósághoz. Kiemelte, hogy az képes Isten ügyéért végzett önkéntes szolgálatra, akinek szívében hála ébred Isten végtelen szeretetének megtapasztalása nyomán. Másnap Túri Krisztina alberti lelkésznő szólt azokról a területekről, amelyeken a nőtestvérek munkatársakként segíthetik és gazdagíthatják a hívő közösségek, gyülekezetük életét. Előadásának furcsa címet adtak a konferencia szervezői - Hogyan segítsünk, hogy ne ártsunk? -, jelezve, hogy a legjobb szándékkal végzett szolgálat is lehet romboló, ha erőszakkal, átgondolás nélkül történik; és lehet gazdagon építő, ha sikerül felismerni az alkalmas időt és eszközöket. A lelkésznőnek teológiai végzettsége mellett mentálhigiénés diplomája is van, szaktudásával tehát igazán hasznos gyakorlati tanácsokat is tudott adni hálás hallgatóságának. Színesítette a konferenciát a szombat esti alkalom, amelyen a résztvevők az Evangélikus Élet főszerkesztőjével találkozhattak. T. Pintér Károly előadása címének („Élettel szolgálunk”) megfelelően ismertette, hogyan készül el egy-egy lapszám, miként válhat egyházi életünk tükre - főként a hitmélyítő írásokon keresztül - éltető, lelki táplálékká. Az est kedves pillanata volt, amikor a konferencia legidősebb résztvevője, a kilencvenhárom éves Szu- la Istvánné, „Emmike néni” sajnálkozását fejezte ki, amiért - épp révfülöpi tartózkodása miatt - nem fogja tudni a szokott módon, a pesterzsébeti istentiszteletről kifelé menet megvásárolni kedves újságját... Szerencsére T. Pintér Károly hetilapunk legfrissebb számának egyik példányával illusztrálta mondandóját, így volt mivel boldogan honorálnia az előadása legvégén elhangzott spontán, őszinte „reklámot”. ■ BPM Ha próbára teszel Ha próbára teszed hitemet, és utamat sűrű ködbe futtatod, mely kioltja a tájékozódást, add meg, ha lábam reszket is, hogy tekintetem nyugodt és tiszta legyen, élő tanúsága annak, hogy Te velem vagy, és békében élek. Ha próbára teszed hűségemet, és megengeded, hogy levegőm is kevesebb legyen, és az az érzésem, mintha a föld kicsúszna lábam alól, akkor is add meg, hogy tekintetem azt hirdesse: senkinek sincs oly hatalma, mely elszakíthatna tőled, akiben élünk, mozgunk és vagyunk. Ha eltűröd, hogy a gyűlölet bekerítsen, és tőrbe csaljanak ellenségeim, és szándékomat meghamisítsák és megcsúfolják, akkor is engedd, hogy Fiad tekintete derűt és szeretetet sugározzon szemeimen át. (Fordította Tóth Sándor) 4 ;-4*vv'J /«.V« HETI ÚTRAVALÓ „Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem’.’ (Zsolt 66,20) Húsvét ünnepe után az ötödik héten az Útmutató reggeli és heti igéi erre kérik az élő Krisztus élő gyülekezetének minden tagját: „Szüntelenül imádkozzatok!” (Thessz 5,17); s közben az Úrra nézzetek, mert Isten meghallgat Krisztusért, aki közbenjár egyházáért! Ezért: „Magasztallak téged, Istenem, Királyom, áldom nevedet örökkön-örökké.” (GyLK 775,1) Mert „minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről, a világosság Atyjától száll alá” (Jak 1,17; LK). Jézus az imádság meghallgatását ígéri: „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek’.’ (Jn 16,23b) Pál kér „mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért”. Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (íTim 2,1.4). Mi már tud(hat)juk, hogy Jézus a mi utunk, igazságunk és örök életünk (lásd Jn 14,6) - de ismerjük is őt?! Luther tanácsa: „Tanuld meg azt is, hogy Istent imádságodban soha ne kísértsd! Ne szabj elé se időt, se mértéket, se célt, se módot, se személyt, kikötvén, hogy mikor, hogyan és mivel segítsen! Majd eltalálja Isten, megfoghatatlan bölcsességével.” Salamon bölcsességet kért az Úrtól: „Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet..!’ A válasz: „...teljesítem kérésedet: (...) bölcs és értelmes szívet adok neked. . ’.’ (íKir 3,9.12) Mózes üres, tiszta s felemelt kézzel imádkozott (lásd íTim 2,8) az Úr Istenhez: „És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb (...). így győzte le Józsué Amálékot...” (2MÓZ 17,11.13) Tanítványai kérésére Jézus imádkozni tanított; e „mintaimádság” (lásd Lk 11,2-4) öt kulcsigéje: szenteltessék meg, jöjjön el, add meg, bocsásd meg, ne vígy! Feltámadása után negyven nappal mennybe ment, de megígérte: „Én pedig ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket’.’ (Jn 12,32) „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki a reá váró öröm helyett keresztet szenvedett, és Isten jobbjára ült.” (Zsid 12,2; LK) S „miközben áldotta őket (tanítványait), eltávolodott tőlük, ésfelvitetett a mennybe. Ekkor leborulva (nem pedig hanyatt esve!) imádták őt” (Lk 24,5i-52a). Lukács második könyvében így folytatja: „...szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. (...) kétférfi állt meg mellettükfehér ruhában”, és ezt (ApCsel 1,9-10) adták hírül: „Galileabeli férfiak, mit néztek az ég felé? Ez Jézus, ki felvitetett tőletek a mennybe, ekképpen jő el ítéletre, alleluja.” (GyLK 708) Ő Pilátusnak már megmondta: „Az én országom nem e világból való”, és „Te mondod, hogy király vagyok” (Jn 18,36.37). Pál kéri: „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által’.’ S kívánja: „A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi úrunkat...” (Ef 6,18.24) Ti is „imádkozzatok, és buzgón kérjetek” (EÉ 88)! ■ Garai András
