Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-29 / 22. szám
io 41 2011. május 29. FÓKUSZ Evangélikus Élet ROGATE - az imádság vasárnapja Imádságért Kevesebb kérés Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesedjen bennem és mindenkiben. Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s aminek egyedül a te békéd a lámpása, eledele és terítéke. Add meg előlegként azt a csendet, azt az asztalt, ahol minden civódás, félreértés és megkülönböztetés megszűnik végre, ahol mindenki helyet kap, a maga helyét, s a legkisebb féltékenység is leveti csúf álarcát, s színét vesztve elpárolog. Nevezz meg valódi nevünkön, mivel valamennyien szenvedünk attól, hogy álnéven élünk, telve álnoksággal, amit magunk fabrikáltunk, mivel jobbnak, különbnek, állhatatosabbnak és áldozatkészebbnek kívántunk látszani másoknál. Valódi neve csak keveseknek van itt a földön. Kivétel alig. Szentjeid között talán Bach, talán Mozart. Asztalodnál Bachnak továbbra is Bach lesz a neve és Mozartnak Mozart... Mint a vándornak megérkeznie a tengerpartra, szívem és értelmem elhallgat már a távoli közelségedtől is, meghallva a végtelen intelligencia hullámverését... Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak Téged. Fáradt vagyok, Istenem, kifárasztottak „kéréseim” és megtéptek a világ „kérései”. Apostolod mondta, hogy a szeretet irgalmas, türelmes, nem kér, és nem panaszkodik. Add, hogy sose kívánjak „színen lenni” A világnak amúgy is kötelező olvasmánya a „zűrzavar kézikönyve”. Ha lehet, ragaszd össze lapjait, megértek a csirizre. Ha mégis kérek Tőled imámban valamit: ne vedd el tőlem, ne vedd el tőlünk a kérés nélküli imádságot. A kérés nélküli imában nemcsak én, de az egész mindenség hallgat, s hallgatnak azok is, akik - egy szinttel még mélyebben - torzsalkodnak, harcolnak, lázonganak és ítélkeznek. A nem kérő imádságban azonban, imádkozza bárki is, az egész világ térden áll a „teremtés egyességében”. Valójában minden imádság, a kérő is, messze túlmutat önmagán. Jézus kérte, hogy kérjünk, de... „mindazonáltal legyen a Te akaratod szerint”. És: „...kezedbe ajánlom lelkemet”. A kérő ima természete nem azonos a földi kéréssel, mely legtöbbször - kivéve az éhség és szomjúság szavait - valamiféle mástól szennyes. A kérő imádság, amennyiben csakugyan eljut az imádságig, szinte automatikusan veti ki magából kérései homokzsákjait, hogy végül eljuthasson abba az egyetlen magasba, ahol - mindazonáltal ne a mi kérésünk és akaratunk teljesedjék, hanem az övé. Igen, nem hiszek többé tulajdon kéréseimben. Istenben, az egyetemes békében nincs többé mit kérnünk, az egyetemes szeretetben nincs többé kire vagy mire féltékenykednünk, az egyetemes igazságba érkezve elképzelhetetlen bármiféle ítélkezés bárkivel vagy bármivel szemben. Ezért imádkozni az imádságért: bűnösök és szentek közös kiáltása itt a földön, és a kérés nélküli ima jók és gonoszak számára talán nem egyéb, mint egy pillantást vetni az asztalra, mely öröktől fogva terítve áll az atyai ház udvarán. Ennél az asztalnál - Jézus isteni ígérete szerint - nem lesz többé se ellenség, se barát, se vér szerinti rokonság, se szülő, se feleség. Mindenki mindenkije lesz mindenkinek, áthatva az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyetemesen beteljesült ígéretétől. Ennél az asztalnál mindenkinek akad egy szék, s mindenki a maga eleve kijelölt, ezerszer áldott helyére kerül - annyi vita, helycsere és zűrzavar után. ■ Pilinszky János (Új Ember, 1979. október 7.) „Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogány ok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg!’ (Mt 6,7) Van, aki összetéveszti Istent egy bolti kiszolgálóval, akinek gátlás nélkül sorolhatjuk el kívánságainkat. Mások mintha feledékeny „öregúrnak” gondolnák, akit újra és újra figyelmeztetni kell. Ki ne hagyjon valamit, amire övéinek szüksége van. Mert rettenetesen bőbeszédűek tudunk lenni, amikor a magunk képviseletében fordulunk Istenhez. Az ilyen imádsággal az a baj, hogy amikor százszor Isten lelkére kötünk valamit, valójában egyszer sem bízunk kérésünk meghallgatásában. Jézus nem akarja a kedvünket szegni, mikor azt mondja: „Ne legyetek sokbeszédűek, mint a pogányok.” De arra mindenképpen inteni akar: rostáljuk meg a kéréseinket. Mert bizonyos, hogy azok felét sem mondanánk el, ha csak azt kérnénk, amire igazán szükségünk van. Meg az is biztos, hogy sokkal kevesebb kérésünk lenne, ha mernénk hinni Isten szeretetében, irántunk való jóságában. Aki jobban bízik saját hangjában, mint Atyánk irgalmában, annak maga az imádság elmondása lesz a fontos. Nem pedig az a reménység: Isten irgalma őriz engem enyéimmel, világommal együtt! A tanítvány imádsága ezért fontoskodó szószátyárkodás helyett legyen csak ennyi: „Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek.” Jó lenne még, ha azért sem felejtenénk el könyörögni: „Uram, taníts meg engem imádkozni.” „Semmiért ne aggódjatok, hanem mindenkor hálaadással vigyétek kéréseiteket az Isten elé” (Fii 4,6) ■ CSIZMAZIA SÁNDOR Forrás: Csizmazia Sándor: Lehulló álarcok - A Hegyi beszéd. Második, átdolgozott kiadás. Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, 2000. Ára 400 forint. Reggeli hálaadás Istenem, áldott légy, hogy úgy ébredhettem, és úgy állhatok meg előtted, mint aki kipihente magát. Nem természetes ez, hisz mennyien virrasztottak, mert álmatlanság gyötörte őket, vagy munkahelyük, utazásuk miatt kellett ébren lenniük. Másoknak megzavarta az álmát betörő, víz- vagy gázcsőtörés, az országokban lévő fegyverropogás. Mennyien reménytelenségre ébredtek, mert betegek, gyengék, reményt vesztett emberekké lettek, de nekem, mennyei Atyám, megadtad ezen a reggelen mindazt, ami civilizált világunkban megszokott. A meleg szobát, a tisztálkodáshoz szükséges forró vizet, a reggeli ropogós pékárut és a friss tejet. Mindezért dicsőítelek Téged. Szeretném ezt a napot minden pillanatában Neked szentelni. A sok testi jó mellett, mellyel érdemtelenül elhalmozol, áldalak a lelki biztatásért is: „Sok jót teszek veled...” (íMóz 32,13) Nem tudhatom, hogy mi vár rám ezen a napon, de biztos vagyok benne, hogy nem érhet semmi hátrány, sem veszedelem, sem baj, ami nem a javamat szolgálná. Istenem, ha nekem adod ezt az ígéretet, kérlek, cselekedd meg, hogy jóságodat továbbadó legyen az életem: szeretteim, munkatársaim, szomszédaim, betegségben szenvedő embertestvéreim iránt, akik szomjúhozzák jóságodat és várják szeretetedet. Cselekedd meg, hogy közvetítője lehessek minden Tőled származó jónak! Óvj meg ma is az önzéstől, ne engedd, hogy a Tőled kapott javakkal fukarkodjam, segíts, hogy mindabból, amit mások számára nálam helyezel el, semmit se akarjak önző módon magamnak megtartani, meg ne akasszam jóságod folyamát, hanem osszam és sugározzam tovább erődnek erejét! Az Úr Jézus nevében kérlek, maradj velem Szentlelkeddel! Ámen. ■ Sándor Endre Forrás: Sándor Endre: Örömben és bánatban - Imakönyv. Kálvin Kiadó, Budapest, 1999. Kényszerűen lelassult időben Uram! Míg egészséges voltam, bevallom, alig gondoltam a veled való beszélgetésre. Annyi megoldásra váró feladat, sürgős tennivaló akadt naponta, hogy szinte minden időm percre beosztott volt. Most egy csapásra minden megváltozott körülöttem és bennem is. A betegágyon, ebben a kényszerűen lelassult időben ráébredtem, hogy a legfontosabb, a veled való bensőséges kapcsolat hiányzik az életemből. Útmutatásod nélkül céltalanul bolyongtam eddig, s a megállás nélküli sürgés-forgással próbáltam betölteni a szívem mélyén lévő ürességet. Szavadat olyan ritkán hallgattam, hogy végül alig értettem. A zsoltáríró vallomását arról, hogy a szenvedésben is áldás rejtőzik, az apostolét, aki bizalommal hirdeti: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van“ - mindezt valóságtól elrugaszkodott rajongásnak tartottam. Most is sok bennem 4 kérdés, a miért. Te ismered a fájdalmat, kérlek, állj mellém, hogy békével hordozzam a nyomorúság, a szenvedések keresztjét! Segíts meglátni, hányán lettek számomra szereteted követeivé! Orvosok és ápolónők türelmén, az értem, velem imádkozok hűségén, a családtagokon, ismerősökön keresztül, akik a bajban mellém léptek, te jöttél közel. Megkerestél, hogy új rendje legyen életemnek. Nem tudom, mikor és hogyan épülök fel, de azt tudom, szeretnék igédre figyelni, imádságban hálát adni, bocsánatot kérni tőled vétkeimre. Szeretném a kapott szeretetet továbbadni azoknak, akik ugyanezen a göröngyös keresésútón botladoznak. Kérlek, bármi ér, maradj velem, hogy veled maradhassak most és mindenkor. Ámen. Forrás: Visszhang - Imádságok, olvasmányok. Szerkesztette Szabó Lajos. Evangélikus Sajtóosztály, Budapest, 2001.
