Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-05-29 / 22. szám

2 •* 2011. május 29. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Istenünk! Taníts minket imádkozni, hogy kitartóan és hűsé­gesen forduljunk hozzád. Jézus Krisz­tus biztatására visszük eléd könyör­géseinket most is. [Lektor:] Istenünk, aki tükröt tar­tasz elénk Jézus Krisztusban, en­gedd, hogy belenézve meglássuk egyházunk bűneit. Te segíts, hogy igazul hirdessük igédet, és állhatato­san vegyünk részt a szentségben. Bölcsességeddel taníts minket Krisz­tust élni, hogy Szentlelked nyitott éle­teket találjon, hogy mindannyian élő hittel vágyakozzunk rád. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, aki tükröt tar­tasz elénk Jézus Krisztusban, en­gedd, hogy belenézve meglássuk a vi­lág bűneit. Te add békédet, hogy bé­kességet teremthessünk. Te vezess ki minket az emberiség válságából, hogy Szentlelked közösséget teremt­sen közöttünk. Jézus Krisztusért ké­rünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, aki tükröt tartasz elénk Jézus Krisztusban, engedd, hogy belenézve meglás­suk családunk és benne a magunk bűneit. Add, hogy a házastársak a te szereteteddel szeressék egymást. Segíts gyermekeinket jól nevelni, hogy megismerhessenek téged, és veled éljenek akkor is, ha felnövek­szenek. Add, hogy jelenlétedet meg­tapasztalva hozzád ragaszkodjunk életünk minden órájában, és a te utadon járjunk. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, aki tükröt tar­tasz elénk Jézus Krisztusban, en­gedd, hogy belenézve meglássuk, hogy bűneink visznek minket a be­tegségbe, a nyomorúságba és a féle­lembe. Te add, hogy bűnbocsánatod­ból éljünk, és ezzel elmúljon minden betegségünk. Te add bölcsességedet, hogy elkerüljünk minden nyomorú­ságot. Te adj nekünk hitet, hogy el­múljanak félelmeink. Jézus Krisztu­sért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, aki tükröt tar­tasz elénk Jézus Krisztusban, en­gedd, hogy belenézve meglássuk, bűneink miatt a halál ítélete vár ránk. Te add reménységedet, hogy megtapasztaljuk az örök élet ajándé­kát, amelyet Jézus megváltásában kinyilatkoztattál nekünk, és ezzel benned reménykedve készüljünk utolsó földi óránkra. Jézus Krisztu­sért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Istenünk, aki Jézus Krisztusban megmutatod bűnein­ket, add, hogy megtapasztalhassuk bűnbocsátó szeretetedet őbenne, aki veled és a Szentlélekkel egy Is­ten, él és uralkodik mindörökkön­­örökké. [Gyülekezet:] Ámen. www.myluther.hu HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 5. (ROGATE) VASÁRNAP - LK 18,1-8 Döbbenetes példázat Kirajzolódik előttünk a kép a bíróról, aki unja és utálja az egészet, elege van a munkájából, már legyint minden­re, s ha mégis elvégzi a feladatát, azért teszi, hogy ne zaklassa már ez a kel­lemetlen vénasszony. Ez lenne a nagy tiszteletnek örvendő bíró? Az­után a példázat második felében egyszer csak kiderül, hogy Isten a bí­ró. Döbbenetes. Már-már a blaszfé­­mia határát súrolja. Nem Isten-káromlás, ellenkezőleg: Isten-dicséret! Pedig sokan, akik iga­zán belegondoltak a példázat lénye­gébe, joggal kapták fel a fejüket. Jé­zus hamis bíróhoz hasonlítja az Is­tent? Az Isten igazságát, segítőkész­ségét bemutató példa éppen egy Is­tent nem félő, embereket nem becsü­lő bíró? Nem az egyetlen ilyen példázat ez. Jézus számos alkalommal megdöb­benti hallgatóit, amikor erkölcstelen, csaló, ma úgy mondanánk: polgári mérce szerint elítélendő embereket állít elénk, s az ő tevékenységük nyomán beszél Isten országáról vagy Istenről magáról. A legismertebb ezek közül a hamis sáfár példázata (Lk 16,1-13). De jól ismerjük a példát a tolvajról, aki éjszaka tör be (Lk 12.39). vagy a földben kincset találó emberről, aki meg akarja venni a föl­det (Mt 13,44). Jézus fel akar rázni, meg akar hökkenteni minket azért, hogy emlékeztessen: Isten gondola­tai nem a mi gondolataink, és a mi gondolataink nem Isten gondolatai. A példázatokban tehát nem az a példa, amit a hamis bíró, a hamis sá­fár, az éjszakai tolvaj vagy a kincses földet megvásárló ember tesz. Az az izgalmas, hogy ezek révén derül ki Isten szeretetének határokat, meg­szokásokat, emberi sémákat átlépő volta. Mai igénk hitünkre kérdez rá. De nem úgy, hogy feltételül szabja: ha hajlandó vagy hinni, majd Isten igaz­ságot szolgáltat neked; ha nem hiszel, akkor ne is reménykedj igazságos el­bírálásban. Az ilyen gondolatsor na­gyon is emberi. Igénk, amikor hi­tünkre kérdez rá, háromszoros evan­géliumról is beszél. Ez az örömhír éb­reszti, erősíti, tartja meg a hitet. Szól választottságunkról, amely Isten jóságának kiemelkedő jele, Isten igazságszolgáltatásáról, amely nem emberi igazságon alapuló ítélet, és ar­ról, hogy az Emberfia visszajön! Ez az evangélium ébreszti a hitet, amely az­után a kitartó imádságban jelenik meg. A kérő asszony ínségében fordul a hamis bíróhoz. Amikor azonban a példázat értelmet nyer, kiderül, hogy rólunk van szó. Ám a mi helyzetünk gyökeresen más. Mi Isten választot­­tai vagyunk és lehetünk. Megadta nekünk azt a nagyszerű ajándékot, hogy meghallhattuk szavát, meg­érezhettük szeretetét, belekóstol­hattunk kegyelmébe. Kiválasztot­tak vagyunk, s ez nem a mi teljesít­ményünk, hanem Isten jóságának következménye. Ha ezt megtapasz­taljuk, nem maradhat el a dialógus, hiszen szól hozzánk, s mi válaszol­hatunk neki. A példázat második evangéliumi mondanivalója, hogy Isten igazsá­got szolgáltat választottainak. Mi­előtt eluralkodna rajtunk a túlzott büszkeség, érdemes végiggondol­nunk: ez nem a világ bírósága, nem az emberek ítélőszéke. Itt Isten igazsága válik nyilvánvalóvá. Ez az igazság egyszerre lesújt és felemel. Nem arról szól, hogy mi a maga­­sabbrendűségünk, kiválasztottsá­gunk tudatában kihúzhatjuk ma-A VASÁRNAP IGÉJE / \ gunkat: lám, lám, nekünk van iga­zunk a csúf, hamis, igazságtalan és igazságot nem ismerő világgal szemben. Ellenkezőleg. Kiderül, hogy mi is híján vagyunk az igazság­nak, mi is jogosan kaphatnánk elíté­lő mondatokat a világ igazságosztó­itól, sőt mi is könnyűnek találtatunk az igaz Bíró mérlegén. Amikor Isten igazságot szolgáltat, akkor kiderül az, amit Pál apostol így fogalmaz a Rómaiakhoz írt levélben: „...nin­csen, aki jót tegyen, nincs egyetlen­egy sem!’ (3,12) És mégis, Isten a választottainak igazságot szolgáltat. Nem a mi igaz­ságunkat, mert abba belepusztul­nánk. Az ő igazságát. A Krisztus ke­resztjének az igazságát! Őmiatta és csakis őmiatta fogad el minket igaz­nak - azaz igazít meg. Mert az iste­ni igazságszolgáltatás nem az, ami­kor a „felhőkön trónoló szakállas öregúr” villámokat szór, hanem az, amikor Krisztus keresztjére tekint, és Krisztusért megkönyörül raj­tunk. Hát nem arra sarkall ez min­ket, hogy kitartóan imádkozzunk, könyörögjünk, hozzá kiáltsunk? Hi­szen megkaptuk a döntő informáci­ót: igazságot szolgáltat választotta­inak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá. Az imádságra buzdító harmadik evangéliumi bejelentés, hogy az Em­berfia visszatér. Akkor van értelme kiáltani, ha van távlat. Néhány évre választott tisztviselőknek, politiku­soknak lehet könyörögni, lehet tőlük kérni, azután jön a ciklus vége, jön a váltás, s amit kértünk, máris bi­zonytalanná válik. Akihez mi fordu­lunk napi kéréseinkkel, az kezdettől fogva volt, itt is járt közöttünk, jelen is van Lelke által, de visszajön az idők végeztével. Ez csak az idők vége lesz. Az Élet akkor kezdődik igazán. Ve­le, a visszatérő Emberfiával, Jézussal lehetünk napi kapcsolatban az imád­ság vonalán. A nagy kérdés példázatunk szerint, hogy az Emberfia, amikor visszatér, talál-e hitet. Talál-e olyan embereket, akik meghallották az evangéliumot, és nem fogták vissza a bizalom moz­dulatait, nem gátolták azt, hogy az Is­ten szeretete a nagy találkozás után hatékony legyen az életükben. Az örömhír azért árad, hogy el ne uta­sítsuk azt, aki érkezik. Igénk így kezdődött: „Arról is mondott nekik példázatot, hogy min­denkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk” Belefáradunk, kiégünk, könnyen padlóra kerülünk ebben a világban. De aki az Úrban bí­zik, aki az imádság vonalán fáradha­tatlanul tartja a kapcsolatot, annak ereje megújul. Ezt nem csak a prófé­ta (Ézs 40,30) tudja. Ez a mi tapasz­talatunk is, amelyet boldogan adunk tovább Rogate vasárnapján. ■ Hafenscher Károly Imádkozzunk! Add, Urunk, hogy az imádsággal ne csupán néhány percet szenteljünk neked életünk napjai­ból, hanem életformánkká lehessen a veled való beszélgetés. Köszönjünk, hogy az imádság alapjául szolgáló hi­tet te ébreszted bennünk jóságod örömhírével. Megfáradt keresztény népedet újítsd meg az imádság lehe­tőségével. Ámen. Ökumenikus esketési szertartások Hosszú tárgyalások, kiadós egyezte­tések és komoly teológiai munka eredményeként 2001-ben megjelent az Ökumenikus esketési szertartások rendje című füzet. Kiadója a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökume­nikus Tanácsa. Az anyagot hat fejezetre osztották a készítők: a katolikus-evangélikus, a katolikus-református és a reformá­tus-evangélikus esketési rendek két­­kétféle variációban, attól függően, hogy az adott szertartást melyik templomban tartják. Az ajánlást dr. Seregély István ér­sek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia akkori elnöke, dr. Bölcs­kei Gusztáv püspök, a Magyarorszá­gi Református Egyház Zsinatának lel­­készi elnöke és D. Szebik Imre, a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház ak­kori elnök-püspöke írta alá. Mindhá­rom egyház vezetői egyetértőén ki­nyilvánították, hogy a házasságkötés ökumenikus szertartása a közösen ki­dolgozott és jóváhagyott esketési li­turgiák szerint történjék. Külön ál­dást kértek mindazok életére, akik családjukban már megélik az ökume­nikus közösséget. Az elmúlt tíz év gyakorlata sok örömöt szerzett és számos problémát a felszínre hozott. Volt, ahol megva­lósult a közös rend hatására a feleke­­zetközi találkozás, és családok az egy­ség szellemében indulhattak közös útjukra. Magam is végeztem jó né­hány ilyen ökumenikus szertartást. Sajnos volt, ahol az egyik vagy má­sik fél mindent megtett azért, hogy ne jöjjön létre az iratban megengedett és kidolgozott közös szertartás. Az ökumené személyfüggő. Helyi lelkészek hozzáállásától éppen úgy függ, mint egyházi vezetők támogatá­sától vagy fékezésétől. Az ökumené azonban visszafordíthatatlan folya­mat. S akkor is, ha nehézségek mutat­koznak, tudjuk, hogy Urunk parancsá­nak engedelmeskedve - „mindnyájan egyek legyenek” - végezzük az ökume­nikus esketés liturgiáját. A füzet - tudomásom szerint - nem jelent meg újra, de a rendet kö­zölte a római katolikus házasságkötési szertartáskönyv. Tapasztalatom, hogy többen keresik: lelkészek és házasulan­dók egyaránt. Ideje hát, hogy evangé­likus egyházunk is közreadja saját rendtartásaiban ezt a lehetőséget. A Liturgikus könyv második köte­te vállalkozott erre. A házasság meg­­áldásának evangélikus liturgiáját kö­vető fejezetben megtaláljuk a testvér­egyházakkal közösen végezhető szer­tartások mindkét rendjét: az evangé­likus-katolikus esküvőét a katolikus templomban, illetve az evangélikus templomban tartandó forma sze­rint, továbbá az evangélikus - refor­mátus esküvő anyagát mid az evan­gélikus, mind pedig a református templomban tartandó alakban. A második kötet anyagában a szö­veg - mivel az sok egyeztetés és en­gedélyezés eredménye - változatla­nul, szóról szóra az eredeti füzettel megegyező módon jelent meg. (A re­formátus-katolikus esketési szer­tartások anyagát természetesen nem közöljük, hiszen az a mi szolgálatun­kat közvetlenül nem érinti.) Az ökumenikus szertartástan alap­tételei közé tartozik, hogy mindig a házigazda határozza meg a liturgiát. Ezért van eltérés a különböző temp­lomokban végzett szolgálatokban. Ha tehát evangélikus-református esketést tartunk evangélikus temp­lomban, akkor az evangélikus litur­gia a meghatározó, de egyenrangú fél­ként és a maga legfontosabb feleke­zeti sajátosságait hozzáadva van jelen a református lelkipásztor. Ha az eske­­tésre a református templomban kerül sor, akkor a rendje a református szer­tartás megszokott formája szerint zajlik, de egyenrangú fél az evangé­likus lelkész is, aki saját szertartásá­nak elhagyhatatlan elemeit hozza és elvégzi a szolgálat keretében. Ugyan­ez a szabály vonatkozik az evangéli­kus-katolikus esketésre is. A rend adott, mégis elkerülhetet­lenül fontos az, hogy a két felekezet lelkipásztora együtt végezze a je­gyesoktatást, és az esküvő előtt ala­posan végigbeszéljék a szertartás menetét. Ez sok félreértést, kellemet­lenséget és későbbi gondot meg­előzhet. Korábban igen sok családi feszült­ség forrása volt a felekezeti különbö­zőség. Ma adva van egy olyan lehe­tőség, amely megkönnyíti a sok szempontból nem könnyű első lépé­seket, és meghatározhatja a közös út későbbi szakaszait. Sokak számára azonban tíz év után is ismeretlen ez a rend. Adjuk tovább, ismertessük meg gyülekezetünk tagjaival ezt a le­hetőséget! ■ HK RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK 'Evangélikus ÉktS ff- HHH * Az Evangélikus Élet 2005-2010. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről.

Next

/
Thumbnails
Contents