Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-29 / 22. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET 2011. május 29. » 3 Evangélikus Élet Ketten a kenuban Lelkésziktatás Debrecenben Hálaadó istentisztelet, püspöki szolgálattal I» Balázs Viktóriát iktatta lelkészi szolgálatba Sztankó Gyöngyi, a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye esperese május 21-én a debreceni evangélikus gyülekezetben. A közösség történelmében kétszeresen is különleges alkalom volt ez: Viktória az első nő a debreceni parókus lelkészek sorában, és két parókus lelkésze sem volt még a gyülekezetnek. Réz-Nagy Zoltán helyi lelkipásztor és a debreceniek már hosszú évek óta tervezték e lépés megtételét - most az időt és az embert is alkalmasnak találták. Az ünnepi istentisztelet liturgiái szolgálatát Réz-Nagy Zoltán és Sándor Frigyes, a Borsod-Hevesi Egyházmegye esperese végezte; Viktória teológushallgatóként az ő mentorsága alatt töltötte hatodévét. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke az úrvacsorái liturgia szolgálatába kapcsolódott be. Sztankó Gyöngyi Zsolt 27,4 alapján - „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben..mondott iktatóbeszédében kiemelte: ahogyan kapukon, ajtókon át lépünk Isten házába, Viktória útja is kapukon, fancsali, miskolci kapukon át vezetett idáig. A debreceni templom kapuján Viktória három évvel ezelőtt lépett be, és mindenki tapasztalja azóta, hogy szolgálatának két fő területén, a gyülekezetben és az egyetemi közösségben hogyan tolmácsolja kép. Hálaadó istentisztelettel zárultak május 21-én, szombaton a Harkai Evangélikus Egyházközségben az újjáépítési, illetve fejlesztési munkálatok. Az ünnepi alkalmon Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét, az oltári szolgálatban Gabnai Sándor, a Soproni Egyházmegye esperese és dr. Wagner Szilárd, az egyházközség lelkésze segédkezett. Az istentiszteleten közreműködött a gyülekezet kamarakórusa is. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészi vezetője iThessz 5,16-18 alapján a valódi, keresztény örömről, annak távlatairól beszélt az egybegyűlteknek. Ahogy mondta: a kamaszos vihogáshoz vagy ahhoz, hogy rövid időre jól érezzük magunkat, nincs szükségünk Istenre, de a Pál apostol által leírt, egész bensőnket átjáró örömre Isten nélkül nem vagyunk képesek. Ez csak akkor születhet meg a szívekben, ha Isten és ember összemosolyog. Ha az ember együtt örül az Istennel. Az úrvacsorás istentiszteletet rövid közgyűlés követte, melyen Gosztola Szabolcs egyházközségi felügyelő beszámolója hangzott el az elmúlt egy évben a templomon és környezetében elvégzett munkákról. Először a toronytető újult meg: megerősítették a toronysüveg ácsszerkezetét, kicserélték a lécezést, és a korábszenlétén, segítőkészségén, igehirdetésén keresztül az Úristen mentő szeretetét. Istennek és embernek egyaránt tetszeni és megfelelni akaró, alkalmazkodó, nyitott, a kollégákkal jó kapcsolatra törekvő, a debreceni közösség épülését és Isten dicsőségét munkáló életre és szolgálatra bátorította végül esperese a fiatal lelkésznőt. Szószéki szolgálatában Bapedig Fabiny Tamás mondta el köszöntését. Utóbbi sikeres sportágunkra, a kenura utalva hangsúlyozta: ha Viktória és Zoltán egymásra figyelő, jobbról-balról harmonikus ütemben, térdelve lapátoló párost alkot, akkor a gyülekezet kenuja ezután is egyensúlyban marad, és jó irányba, gyorsabban halad. Kérte továbbá: fogadják egymást örömmel, küzdőtár -lázs Viktória életünk változó és állandó oldalairól, az Úr jóságáról és ajándékairól beszélt, személyes hangon fejezve ki Istennek és embereknek háláját és köszönetét. A gyülekezet honlapján olvasható prédikációjának alapigéje Jak 1,17 volt: „... minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása” Az istentiszteletet ünnepi közgyűlés követte. Sztankó Gyöngyi esperes, Pazár István gyülekezeti felügyelő, Réz- Nagy Zoltán lelkész, dr. Joób Árpád presbiter, Köbli Tamás domonkos rendi szerzetes, Sándor Frigyes esperes - akit sokan elkísértek a miskolci gyülekezet tagjai közül -, végül sakként, közös szolgálatukat egy ritmusban, egy lélegzettel és szívdobbanással végezzék. Végül röviden Viktória életéről: Miskolcon született 1978- ban. Fancsalon nőtt fel, ahol Péter Jenő lelkészsége idején az ifjúsági és gyülekezeti élet lelkes résztvevője volt. A fancsali évek és a balatonszárszói ifjúsági konferenciák hatására jelentkezett az Evangélikus Hittudományi Egyetemre, ahol 2008-ban szerzett diplomát. Gyakorlati évét a miskolci gyülekezetben töltötte, majd 2008 augusztusában - püspöki kihelyezéssel - került Debrecenbe. Itt beosztott és egyetemi lelkészként végezte szolgálatát. Sikeres parókusi vizsgája után hívta meg őt a gyülekezet presbitériuma parókus lelkésznek. ■ Tóth Katalin bi palaborítás helyett rézlemez fedést kapott az épületrész. A projekthez négymillió forintot pályázati úton nyert az egyházközség, a Magyarországi lomi oltárképet, Wagner Szilárd lelkész pedig Gosztola Szabolcs munkáját méltatta, aki - szintén adományként - áthuzalozta, megtisztította és A harkai oltár előtt Ittzés János és Wagner Szilárd Evangélikus Egyház pedig további ötmillió forint támogatást nyújtott. Ezután a harkaiak - széles körű társadalmi munkában - újjáépítették a templomkerítésnek a falu főutcájára néző szakaszát. Elkészült továbbá a templomudvaron egy térkövezett, faszerkezetes, fedett pavilon, amely kitűnő helyszínül szolgálhat a szabadtéri összejövetelekhez. A felügyelő a gyülekezet nevében köszönetét mondott Forrás Valériának, aki adományként restaurálta a tempújrafestette a keresztelőkút feletti csillárt. A közgyűlés végén a gyülekezet jelképes ajándékkal, valamint a harkai püspöki szolgálatok fényképeiből készített montázzsal köszönte meg a püspöki székből hamarosan felálló Ittzés Jánosnak a egyházközségben végzett, emlékezetes szolgálatait. Az ünnepi istentiszteletet udvari szeretetvendégség követte, az evangélikus nőegylet aktív közreműködésével. ■ Gosztola Eszter Ha csak ezen múlna, hogy jó pap vagyok-e, most még örülhetnék is! Mert megint tanultam valamit. Köztudomású ugyanis, hogy ezt a rovatot itt, az EvÉlet 3. oldalának alján püspöki publicisztikának szokás nevezni. És én éppen ezért gyakran voltam nyugtalan itt megjelenő írásaim miatt. Talán alkati sajátosság, vagy egyszerűen tehetség dolga, vagy annak hiánya okozza: nekem sokszor nem sikerült valamilyen éppen aktuális, esetleg a széles közvéleményt foglalkoztató eseményhez kapcsolnom mondanivalómat. Pedig én ezt eddig a publicisztika műfajához nélkülözhetetlen feltételnek gondoltam. S ha alkalomadtán ilyesmivel próbálkoztam, időnként még erőltetettnek is éreztem a dolgot. Ezért mondom: előbb is fellapozhattam volna az Idegen szavak szótárát (Osiris Kiadó, 2007)! Ott ugyanis a publicisztika szó első jelentéseként ezt olvasom: széles körű, napi hatást célzó gondolati próza az újságírásban. És ez azt jelenti, hogy az aktualitásnak nem feltétlenül az írás okaként, esetleg indokaként kell jelen lennie, hanem az írás által elérendő célnak kell időszerűnek, fontosnak lennie. Nem tagadom, kissé felszabadított ez a szócikk. Hiszen megint valami ilyesmi kívánkozik ki belőlem. Hát, tessék! Gyakran átéltem már, hogy a Szentírásnak egy-egy - jól ismert, de hónapokig eszembe sem jutó - igéje egyszer csak megelevenedik, befészkeli magát gondolataimba, s nem tudok tőle szabadulni. Hiszem, hogy az így hangsúlyossá vált mondatok Istentől valók. Természetesen mindenekelőtt úgy, hogy a Szentírás Isten igéje, de úgy is, hogy azok a megelevenedő mondatok nem maguktól fényesednek ki, hanem az Úristen teszi fontossá, élővé s nem ritkán nyugtalanítóvá is őket. így vagyok most már hosszabb ideje - nagyjából az egyházkerületi közgyűlés elé készített püspöki és a zsinat elé terjesztett elnök-püspöki jelentésem írásának heteitől - Jézus Krisztus Urunk egyik nehéz, figyelmeztető szavával: „...ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztekéi” (Lk 13,3.5) Akkor mondta ezt, amikor egy alkalommal hírt vittek neki Pilátusnak, a római helytartónak a jeruzsálemi templom udvarán elkövetett vérengzéséről és egy - ma így mondanánk - tömeges üzemi balesetről, amelyben a siloámi toronyépítésnél tizennyolcán pusztultak el. Az evangéliumi tudósításból arra lehet következtetni, hogy a hírvivők és a közvélemény hamar levonta a következtetést: megérdemelték a sorsukat. Ahogy az már lenni szokott, különféle feltételezések kaptak lábra. Úgy gondolom, másnapra már voltak olyanok is, akik a piacon vagy az Hacsak... ÉGTÁJOLÓ utcasarkokon tárgyalva az esetet teljes bizonyossággal megállapították, mi volt a tragédia oka, és mi volt a bűnük a nyomorultul elpusztított galileaiaknak és a szerencsétlenül járt jeruzsálemieknek, amiért Isten büntetése így sújtotta őket. Jézus Urunk egy mondatával lehetetlenné teszi ezt az okoskodást. Nem magyarázza, nem indokolja meg a tragédiákat; ezt a kérdést nyitva hagyja, amikor megállapítja, hogy az áldozatok sem voltak bűnösebbek a többieknél. De akik eddig „megúszták”, akiket eddig elkerültek az ilyen tragédiák, ne gondolják, hogy érdemük, bűntelenségük, kiválóságuk miatt nem érte még őket ilyen baj. S ekkor koppan a mondat: „...ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el” Kedves olvasó! Érezzük-e, értjük-e, hogy Jézus szava egészen más dimenzióba helyezi a tragédiák, katasztrófák, kudarcok és sikertelenségek híreit? Mindegyik Isten előtti önvizsgálatra és bűnbánatra indít. Az élő Isten mindenhatóságának és végtelen irgalmasságának felismerése arra sarkall bennünket, hogy minden helyzetben hozzá való viszonyunkban értelmezzük és értsük meg sorsunkat. Rossz híreket bőven hallhatunk mi is. És mintha egyre több lenne belőlük. Szinte apokaliptikus képek villannak fel képernyőinken, amikor rettenetes erejű földrengésről, cunamiról, árvizekről, hurrikánokról tudósítanak. Romba döntött városok, halálos sugárzással fenyegető sérült atomreaktorok, elmosott falvak, otthonukból menekülni kényszerült százezrek, a mocskos áradat habjain utazó holttestek... Van-e szív, amely meg ne indulna ennyi tragédia láttán? S miközben a bajban is öröm látni, hogy a felebarátok nyomorúsága milliókat indít szolidaritásra, segítésre, adakozásra, nemritkán szívszorító tapasztalataink is vannak. Mert bizony nemcsak fanatikus muszlimok szájából, de magukat keresztényeknek mondó kortársainktól is lehet olyan mondatokat hallani, amilyenekkel az egykori hírvivők értelmezték a Jézus korabeli tragédiákat: Most tesz igazságot a mi Istenünk! Szörnyű! Hogy jövünk mi ahhoz, hogy ilyen, Istentől elrugaszkodott szentenciákat mondjunk? S közben nem vagyunk hajlandók megérteni, hogy a mi helyzetünk ugyanaz. A túlélők, a megkíméltek számára jel is, intő, figyelmeztető, megtérésre hívó jel lesz minden rossz hír, amely eljut hozzánk. De tudjuk-e ezeket a jeleket olvasni? Felismerjük-e, hogy akár egyértelműen felelőtlen, környezetpusztító magatartásunk, akár értelmünk számára fel nem deríthető összefüggések is az okozói ezeknek a tragédiáknak, mind ugyanazt üzeni: Térj észhez! Ne ítélj! Ne feledd: felelősséged köreit Isten rendje, törvénye méri ki! Ezt büntetlenül senki emberfia át nem hághatja! A Jézus által feltárt összefüggésekben olvasd és értsd meg a jeleket, nehogy túl késő legyen! Mert ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el. És lehet, hogy ettől kezdve az idő ellenünk dolgozik. Hacsak meg nem térünk... Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
