Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-22 / 21. szám
2 -m 2011. május 22. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! A téged magasztaló hangok ünnepén szólítunk meg most. Bár hálánk emberi szó csupán, kérünk, fogadd el, jó Atyánk! Hála járja át szívünket, lelkünket Jézus Krisztus bűn és halál fölött aratott győzelméért. A feltámadás csodáját köszönjük meg vasárnaponként szent házadban, és ujjongó énekkel dicsérünk a gyülekezet közösségében. Húsvét diadala hint fényt hétköznapjainkra. Élő Urunk szenteli meg örömeinket, s erősít, hogy gondjainkat, fájdalmainkat reá tekintő reménységben hordozzuk. Magasztalunk, Teremtőnk, hogy a kietlen földnek szavad zendülése életet, mozgást adott. Hála néked, hogy hangokkal, színekkel, formákkal ajándékoztad meg teremtményeidet. Köszönjük a teremtett világ gazdagságát. Ébreszd felelősségünket, hogy a kapott kincsekkel jól sáfárkodjunk, ne sérüljön, pusztuljon sokszínű bolygónk, lakóhelyünk, a Föld saját önzésünk, pénzéhségünk miatt. Köszönjük, hogy igéd és az Úr Jézus rendelte szentségek által egészen közel jössz hozzánk. Kérünk, áraszd Szentlelkedet az igehirdetőkre és ránk, igehallgatókra is, akár törvényed figyelmeztető intése, akár jóban megerősítő, vigasztaló evangéliumod hangzik! Vezess, hogy irgalmadban bízva járjuk földi utunkat, míg egykor megérkezünk mennyei országodba. Hálát adunk egyházadért, hűséges szolgálatáért az élet számtalan területén. Könyörgünk azokért, akiknek hivatása az oktatás, nevelés, akik fogyatékosokat, időseket, betegeket gondoznak, családokért és nehéz helyzetbe kerültekért fáradoznak. Add, hogy meglássuk: minden áldozatkész helytállás a te jóságodról tanúskodik. Te szólsz hozzánk, Urunk, te lépsz mellénk keresztény testvéreinken keresztül, hogy szereteted elérje és megújítsa életünket, és minden rászoruló megérezze, hogy senkit sem hagysz magára. Könyörgünk családunkért, szeretteinkért. Életünk, szavunk, hangunk, hallásunk csak úgy lehet tiszta, ha tiszta forrásból merítünk, Jézusra hallgatunk figyelmesen, és engedelmesek vagyunk. Kérünk, töltsd be szívünket békességgel, szeretettel. Űzd ki belőlünk a haragos indulatot, a keserűséget. Köszönjük, hogy esedező panaszunkkal is hozzád fordulhatunk, amikor hazánk, gyülekezeteink, családjaink nehézségeivel szembesülünk. Könyörgünk, őrizz meg attól, hogy neved dicsérete, a hálaadás valaha is elnémuljon ajkunkon. Köszönjük igéd ismeretéből, kegyelmed megtapasztalásából született énekeinket, azt, hogy az előttünk járt nemzedékek közösséget teremtő énekkincset hagytak ránk. Kérünk, tanácsolj, hogy miközben új ének fakad ajkunkon, becsüljük meg és adjuk tovább ezt a drága örökséget. Köszönjük az orgonákat megszólaltató testvéreket, kántorainkat, mindazokat, akik élő hitből a gyülekezet épülésére muzsikálnak hangszereiken, vagy időt szánnak arra, hogy egy-egy kórus tagjaként dicsérjék az Urat. Jézus nevében kérünk, hallgasd meg fohászunkat. Ámen. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁNI 4. (CANTATE) VASÁRNAP - MT 21,14-17 Gyermekek és csecsemők szája által... A húsvéti ünnepkör negyven napig tart, Jézus mennybemenetelének ünnepéig. Az ebbe az időszakba eső öt vasárnapnak húsvéti jellege van, bár egyházunkban az utóbbi években - minként énekválasztási szokásaink is tanúsítják - ez sajnos háttérbe szorult. (Hasonló folyamat áldozata a nagyhetet megelőző negyvennapos böjti időszak is, hiszen valódi böjti énekeket szinte már csak a nagyhéten énekelünk.) A húsvét utáni vasárnapok - csakúgy, mint a böjtiek - az istentisztelet egykori bevonulási énekének, az introitus zsoltárnak latin nyelvű kezdőmondatáról kapták a nevüket. Mivel a húsvét utáni negyedik vasárnap introitusa, a 98. zsoltár ezekkel a szavakkal kezdődik: „Cantate Domino canticum novum..”(„Énekeljetek Istennek új éneket”) - a vasárnap a Cantate nevet viseli. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a vasárnap témája az egyházi ének vagy általában az éneklés lenne. Sokkal inkább arra utal, hogy a föltámadt Krisztus gyülekezete húsvét után egy hónappal sem tud mást tenni, mint hogy örvendező énekkel dicsőíti Istent a megfeszített Krisztus bűn, halál és pokol fölött aratott diadaláért. És ezt az öröméneket semmi sem némíthatja el. Legalábbis a véres üldözéseknek kitett első keresztények ajkán a húsvét utáni negyven nap egyikén sem halkult el a húsvéti örömének. És ha a mi ajkunkon elnémult, akkor bizony nekünk szól a vasárnap evangéliumában Jézus figyelmeztetése: „Sohasem olvastátok: Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet?” (Lásd Zsolt 8,3) Eltekintve a zsoltárvers eredeti értelmének vizsgálatától, érjük be azzal, hogy Jézus a helyzetben rejlő lehetőséget aknázta ki a zsoltár idézésével. Hiszen a templomban az éppen ott tartózkodó gyermekek ünnepelték őt a gyógyulási csodák láttán „Hozsánna a Dávid Fiának!” kiáltással. Szó szerint ugyanúgy, ahogy a Jeruzsálembe való bevonuláskor a tömeg üdvözölte a szamárháton érkező Jézust. Lukács emlékezete szerint Jézus akkor így válaszolt a megbotránkozó farizeusoknak: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövekfognak kiáltani” (Lk 19,40) A zsoltárvers elhangzásának körülményeit ismerve nem érdemes azzal a kérdéssel vesződnünk, hogy a még tudatos hittel nem rendelkező csecsemők miként dicsőíthetik Istent. Inkább gondoljunk a húsvét utáni első vasárnapnak, Quasi modo geniti vasárnapjának introitusára, amelynek antifónája: „Mint a ma született csecsemők („quasi modo geniti”), az igének tiszta tejét kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.” (íPt 2,1; LK) így csatlakozik Cantate vasárnapjának témája Quasi modo geniti vasárnapjának, a húsvétkor fehér ruhába öltöztetett frissen kereszteltek vasárnapjának, fehérvasárnapnak témájához: csak a húsvéti hit teszi az embert Isten számára olyanná, mint az újszülött csecsemő. Csak azok dicsőítik Jézust neki tetsző módon, akik gyermeki hittel éneklik a húsvét öröménekét, nemcsak húsvétkor és nem is csak a húsvéti időben, hanem életük minden napján. De ez azt is jelenti, hogy az egyház, a keresztény gyülekezet nem más, mint a feltámadt Krisztust gyermeki hittel, sőt quasi modo geniti, azaz A VASÁRNAP IGÉJE újszülött csecsemőként dicsőítő hívek gyülekezete. A föltámadt Krisztusban való hit nem egy eleme, nem egy kelléke, egy akár el is hagyható tartozéka a keresztény hitnek! Húsvéti hit nélkül nincs kereszténység! Hiába csodáljuk Jézus cselekedeteit és tanítását, hiába tanúsítunk együttérzést szenvedésének és halálának történetét hallva, hiába próbáljuk követni igéjének útmutatását a mindennapi életünkben: ha nincs húsvéti hitünk, ha nem tudjuk naponta gyermeki hittel, ujjongva dicsőíteni a föltámadt Krisztust, akkor a világ szemében talán keresztények lehetünk, de Istent nem téveszthetjük meg. Az evangéliumi történetben szereplő gyermekek persze még nem tudhattak húsvétról. Ők csak a gyógyítási csodák láttán dicsőítették Jézust mint Dávid fiát, mint Isten eljövendő országának királyát. Mi már kétezer esztendővel húsvét után élünk, de egy dologban mégis hasonlít a helyzetünk a történetbeli gyermekekéhez: Isten országa még mindig csak rejtetten van jelen a földön, mert a föltámadt Jézus még nem tért vissza, hogy nyilvánosan is átvegye a hatalmat. Ezért - akárcsak a számtalan üldözésen átment első keresztények — mi is csak gyermeki hittel hagyatkozhatunk a föltámadt Krisztus mennybemenetele előtt tett kinyilatkoztatására: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mt 28,18) Igen, már most is a feltámadt Krisztusé minden hatalom! Ma persze inkább pejoratív értelemben mondják gyermeknek azokat, akik ezt vallják. A római császárok azonban úgy ítélték, hogy az első keresztények komolyan is gondolják, amikor Krisztust vallják mennyen és földön az egyetlen Úrnak, és éppen ezért felségárulással vádolták őket. A mai keresztényeknek - a világ néhány országát leszámítva - valószínűleg nem azért nem kell szembenézniük a hatalmon levők részéről az árulás vádjával, mert a mai világ hatalmasai nagyobb biztonságban érzik magukat, mint a római császárok. Sokkal inkább arról van szó, hogy a mai keresztények bizonytalanodtak el: valóban Jézusé minden hatalom? És nem is csak a mennyben, hanem itt a földön is? A mai keresztények inkább ezt kérdezik: van hatalma Jézusnak bármire is itt a földön, ha mi nem „segítünk” neki, és nem mi teszünk szert az „ő nevében” minél több hatalomra? A középkori egyház nyíltan a maga hatalmát azonosította Jézus földön gyakorolt hatalmával. Pedig a tanítványaitól búcsúzó Jézus nem azt mondta, hogy „az én nevemben ti fogtok gyakorolni minden hatalmat a földön” hanem hogy „nekem adatott minden hatalom mennyen ésföldön”. Csak földi hatalmát még rejtetten gyakorolja. Ezért ma még csak a lelki értelemben vett csecsemőknek a feltámadt Krisztusra kételkedés nélküli bizalommal tekintő hite láthatja meg, hogy valójában most is ő az egyetlen Úr, és neki most is hatalma van minden és mindenki felett. Ad absurdum: még az egyházban is... ■ Véghelyi Antal Az evangélikus esküvő rendje A Liturgikus könyv tervezett második kötetének anyagában megtaláljuk a házasság megáldásának szertartását. Az esketés szó a fejezet címében zárójelben szerepel. Nem azért, mintha nem esküvőről lenne szó, hanem azért, mert az esketés evangélikus értelmezésünkben nem a házasságkötés alkalma, hanem a házasság megáldásáé. Isten áldása a meghatározó, az alkalom fő eseménye. Ehhez kapcsolódik a sajátosan magyar szokás, az eskütétel. (Sehol máshol a világon nem ismerik az eskü gyakorlatát a házasságkötés kapcsán!) A liturgiái bizottság azért döntött úgy, hogy a címben a kettőt egymás mellett szerepelteti. Tudom, régi kérdés sokak számára, hogy az eskü nem ellenkezik-e az Újszövetség és azon belül az evangélium mondanivalójával és gyakorlatával. Álljon itt a Prőhle-agenda nagyszerű bevezető szövegével összecsengő, a lelkésznek szóló magyarázat és útmutatás: „Ismételten felmerül az eskü és ezen belül a házassági eskü teológiai igazolhatóságának kérdése. Az evangélikus egyház hitvallásos álláspontja az, hogy a keresztény ember hivatalos esküt tehet (Ágostai hitvallás XVI). Jézus nem az eskü, hanem az esküdözés ellen szól, ellenben Istent tiszteljük, ha nevét jó és igaz ügy erősítésére használjuk (Nagy káté, 2. parancsolat). Az esküt tehát nem lehet elvileg helyteleníteni. A házassági eskünek két lényeges pontja van. Az egyik ténymegállapítás: a házastársi szeretet megléte. Erre lehet esküt tenni, ha megvan. A másik ígéret: a halálig tartó házassági hűség. Mivel ez az emberi lehetőség (justitia civilis) határain belül van, erre is lehet esküt tenni, eltérően a hitben való megállás esküszerű ígéretétől, amelynek teológiai helyessége joggal megkérdőjelezhető. Maga az eskü szó rokon az esedezéssel: komoly fogadalom, de Istenre nézve, Istent segítségül hívva, aki az akaratával egyező, életre szóló elhatározást mindig támogatja, és ezért segítségére is számítani lehet annak megtartásához. A házassági eskü kérdésében tehát nem lehet felhozni olyan teológiai érvet, amelynek alapján be kellene vezetni, ha még nem volna meg, viszont nem lehet olyan teológiai érvet sem felhozni, amelynek alapján el kellene hagyni, ha már szokásban van. Két nyomós ok van arra, hogy megtartsuk esketési rendünkben, és az egyházi cselekményt is esketésnek nevezzük: 1. Megszüntetése azt a benyomást keltené - nem minden ok nélkül hogy alkalmazkodunk a kor szelleméhez, és nem vesszük komolyan, hogy a házasság szent dolog. 2. A házassági eskü majdnem kizárólagosan magyar szokás, első nyomai a reformáció korában éppen evangélikus területen mutathatók ki, és ezt ma minden magyarországi egyház gyakorolja. Ebből a történeti és élő közösségből nem lépünk ki.” Rendünk bevezetése különösen is nagy hangsúlyt fektet a lelkipásztor előkészítő feladatára. A jegyesoktatás nélkülözhetetlen előzménye a házasság megáldásának. Az áldó istentisztelet előtt lehetőleg többször találkozzon a lelkész a házasulandókkal. Ne csupán azért, hogy az adminisztratív dolgokat elintézzék, és a praktikus kérdéseket megbeszéljék. Elsősorban azért, hogy mély testvéri beszélgetéssel előkészítsék az igehirdetést, és a jelentkezők felkészülhessenek az áldás befogadására. A másik nagy hangsúly az esemény gyülekezeti jellegén van. A jelenlévők nem csupán „násznép” rokonok, érdeklődők, nézelődők sokasága, hanem gyülekezet. Lelkipásztori leleményességgel kell fáradozni azon, hogy ezt a légkört megteremtsük, és megéreztessük még a templomba idegenként érkezővel is. Megújult és gazdagodott a szertartás kezdő zsoltárának anyaga. Több vers, a mai ember számára könnyebben befogadható szövegezés (fordítás). Újdonság a zsoltárt követő bűnbánati rész. Ha az esküvőt lelkileg-tartalmilag előkészítik, akkor érthetővé, sőt fontossá válik az, amit a bűnbánatra hívás mondataként olvasunk: „Testvéreim az Úrban! Mielőtt Isten áldását kérjük házasságot kötő testvéreink számára, vizsgáljuk meg magunkat Isten színe előtt!” A bűnbánat után pedig Isten kegyelmének közös útra indító szava hangzik. A Kyrie és a Glória istentiszteleten megszokott szövegei itt is megjelennek, ezzel is erősítve az istentiszteleti jelleget és a gyülekezeti alkalom karakterét. A három megszokott esketési olvasmány - a teremtéstörténetből, Jézus szavával és az apostol intésével - változatlanul szerepel a megújult rendben. Ugyanígy az eskü előtti kérdések. Az eskü szövegében a régies, többféle módon is érthető „Isten engem úgy segéljen!” formula helyett - a bevezetőben már említett teológiai okból - ez szerepel: „Isten segítsen erre! Ámen.” A legnagyobb „újdonság” (nem kötelező) lehetőséget kínál azok számára, akik életük e kiemelten fontos eseményét úrvacsorái körben kívánják megélni. Erre az utóbbi időben számos alkalommal igény jelentkezett. A házasságot megáldó istentisztelet így válhat - kérés esetén - kétfókuszúvá: az útnak indulók az ige mellett az örök élet kenyerével és italával is megerősítést kaphatnak. ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) diqitalstand.hu/evanqelikuselet
