Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-08 / 19. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. május 8. !► 5 Unokatestvérek Az oltszakadáti és a kőbányai evangélikusok testvér-gyülekezeti kapcsolatáról ► Emlékező és előretekintő ünnepségre voltak hivatalosak az elmúlt hétvégén a kőbányai evangélikusok az erdélyi Oltszakadátra. A két gyülekezet közötti testvérkapcsolat immár bő húsz évre tekint vissza, de a lelkészek és gyülekezeti tagok tele vannak tervekkel. A rendkívül gazdag programon a két gyülekezet egykori és mai lelkészei, a falu ortodox pópája és finnországi magyarbarátok is részt vettek. országban, pedig látjuk, hogy az itteni emberek milyen keményen dolgoznak.- Amikor először itt járt, meglepetést okozott, amit látott? Hanna Laasio jönnöm.- Mit tud Oltszakadátról, az itteni magyarok helyzetéről?- Egy lohjai jó barátom férje Erdélyből való, tőle sok mindent hallottam. Az interneten mindig olvasok a romániai szituációról, és kőbányai barátaim is sokat mesélnek. Sajnos nem tapasztalunk nagy fejlődést az A testvérem testvére ugyan nem unokatestvérem, mégis ezt a kifejezést használta köszöntőjében a finn Hanna Laasio az oltszakadáti templom évszázados falai között. A harmincezres lohjai gyülekezet egykori felügyelője magyarul üdvözölte az ünnepelni összegyűlteket.- Hány évig is volt felügyelő a hatalmas lohjai gyülekezetben?- Nagyjából húsz évvel ezelőtt történt, valóban nagy volt a szegénység. De meglepődnöm nem kellett: hiszen mondtam, Afrikában is jártam, meg hát Oroszország a szomA kőbányai gyülekezet facsemetéje az első világháborús emlékoszlop mellett. Dr. Csepregi Gyula, a kőbányai gyülekezet felügyelője; Sakari Iso Hertua lohjai kórházlelkész; loan Socaciu ortodox pópa; Kajcsa László, Orbán László, Zelenák József egykori és Hankó Szilamér jelenlegi oltszakadáti lelkész, dr. Fabiny Tamás püspök, egykori kőbányai és Benkóczy Péter jelenlegi kőbányai lelkész- Sokáig másodfelügyelő voltam, majd huszonnyolc és fél évig szolgáltam ebben a tisztségben.- Gondolom, a tíz lelkészt és vagy nyolcvan alkalmazottat foglalkoztató egyházközség bőven adott feladatot. S még a kőbányai testvér-gyülekezeti kapcsolatnak is fő motorja volt Hanna - és az ma is. Mi mindent csinált ezenkívül?- Négyszer jártam például Afrikában. Dolgoztam egy finn misszionáriussal Etiópiában, templomot és paplakot építettem Észak-Tanzániában.- De miért jön egy finn Oltszakadátra?- Kíváncsiságból. Mert a kőbányaiak annyit meséltek róla. Mert mindig is vonzódtam a kisebbségekhez, a kisebbségi lét kérdéséhez. Szeretem a kis közösségeket.- Például? Milyen más kis közösséghez van köze?- Hát, a kőbányai gyülekezethez...- És miért utazik harmadszor is a messzi Oltszakadátra? Miért szeret ott lenni?- Nagyon kedves emberek élnek ott, akik ráadásul régi evangélikusok, olyan, sok száz éves tradíciókkal, amelyeket Európa nagyobbik felén nem tapasztalhatunk. És mert minden alkalommal sok-sok szeretetet kaptunk és vihettünk haza. De minden alkalommal itt maradt egy darab a szívemből - ezért hát vissza kell szédunk. Számítottunk rá, hogy itt nem egyszerű és nem könnyű az élet. De soha nem ragaszkodtunk ötcsillagos hotelhez!- Miért jó a testvér-gyülekezeti közösség?- Mert megtapasztaljuk, hogy mindkét oldalon emberek vannak. Nem a gyülekezetek találkoznak, hanem emberek emberekkel. Boldog vagyok, hogy a kilencvenes évek elején végre megmutathattuk az észtek és a magyarok iránti szeretetünket. És ezek a barátságok azóta is tartanak. A magyarokkal vagy negyven csodálatos találkozás emlékét őrzöm. És segíteni is tudunk, például a kőbányaiak és a szakadátiak közös gyermektáborához adományt is gyűjthettem.-A mostani, jubileumi ünnepségből mit értett meg?- Főképpen a szeretetet. Nagy öröm, hogy régi barátokkal találkoztunk, és újakat is találtunk. Jólesett, hogy sokat próbálhattam a magyar nyelvet...- Oltszakadát olyan, mint egy sziget, az itt élők nyelve archaikus, néha mi sem értjük meg könnyen. Hogy boldogult vele?- Ha lassan mondják, sokat megértek, de valóban sok a furcsaság. Ezeket a leveleikben is észreveszem.- Volt-e különleges élménye ezen a hétvégén?- A legnagyobb élmény a találkozás. De a fotókiállítás is nagyon értékes. Nagyon fontos, hogy ezek a fiatal művészek olyan dolgokat örökítettek meg, amelyek hamarosan valószínűleg el fognak tűnni. Boldogok vagyunk, hogy egy ilyen pici egyházközség meg tudja mutatni nekünk, hogy Isten nélkül nincs élet. Mi vagyunk sokan, mégis ők adnak nekünk hitet az élethez...- Ezt viszi haza a szívében?- Nagyon friss még az élmény, csak otthon tudom majd feldolgozni. Mindig készítek útinaplót - így könnyebb lesz emlékezni is. Sakari Iso Hertua lelkész úrékkal, akiket először hívtunk magunkkal Erdélybe, tudjuk, hogy visszajövünk még. Nekem a magyarok nagyon drágák. Ez az én szerelmem. ■ ZÁSZKALICZKY ZSUZSANNA Az ünnepségről részletesebben az Útitárs június 19-i számában fogunk beszámolni. Jegyzetlapok (Napló, 2011) Békehullámok a Dunán. Az erőszak elleni fellépésre hívott a nagyszerdai konferencia. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökpüspöke köszöntőjében kiemelte, hogy a rohanásban, a gyűlölködés közepette kis lutheránus sziget itt Budapesten a Deák tér. Pihenni lehet, a templom hűs csendjében pedig hallgatni J. S. Bach mester fenséges orgonamuzsikáját. Gondolkodni a bennünk tovább zengő üzeneteken, európai vezetők sorain: „A megszülető béke abból származik, amit csak Jézus Krisztus adhat nekünk a Szentlélek ereje által. Ilyen szeretetben akarunk élni, dönteni és cselekedni.” Este a kétszáz éves gyülekezet templomában - a testvéregyházak képviselőinek szolgálata közben - belém villantak Ady Endre ma is érvényes szavai: „A Duna-táj bús villámhárító, / Fél-emberek, fél-nemzetecskék / Számára készült szégyenkaloda. / Ahol a szárnyakat lenyesték...” így volt, de ilyen lélekemelő találkozókon szárny nélkül is repülni tudott az ember! Pillantásokból is értettük egymást. Talán József Attilát is meghallotta, aki ott volt: „.. .s rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk; és nem is kevés.” * * * Tavaszi ablak. Már megint a titkos csoda. Kinézek, és látom, csupa virág a kert. A barack- és cseresznyefaágak roskadoznak; apró, tömör viráglabdák sűrű sorokban. Megszámlálhatatlan remekmű. De mikor történt? Tegnap? Éjszaka a hold beszórta ezüsttel? Nem tudni. Ismét észrevétlenül újult meg a természet. A halottnak hitt, kiszáradt diófa is új hajtásokat növesztett, nem adja föl. Némán mondják: „Élni! Élni tovább!” * * * Hubay Miklós: Naplójegyzetek. Túl a kilencvenedik évén még mindig ír, töpreng és dolgozik jeles drámaírónk. Régi nagyokat idéz ámulattal, fiatalokat őszinte dicsérettel. Persze kortársait is a végén. Milyen szeretettel hódol Kálnoky nagy költőtársa, Weöres Sándor előtt. „Érdemes-e nekem írnom, kérdezem magamtól, ha ilyen csodás költemények vannak a világon?” Az utóbbi évtizedek kultúrpolitikájában elhallgatott költő földig hajol az örökre tisztelt barát előtt. Olyan egyszerű és szép gesztussal, mint egykor Ady, Babits, Kosztolányi előtt a dunántúli kis faluból, Csöngéről érkezett Weöres Sándor. „Bár a homokban lábnyomuk lehetnék” - fejezi be versét, példát mutatva az utána következőknek, akik bizony klasszikusaink legtöbbjét igencsak elmarasztalják. * * # Április. Gyönyörű, bolondos és szeszélyes hónap. Az ég fénnyel és homállyal változó, tele viharos széllel, napsütéssel és nyugtalan hullámokkal. Mondják, akik ebben a hónapban születtek, mint József Attila, nyugtalanok és szerencsétlenek. Az áprilisi változékony ég földereng, egyre lángolóbb a zöld. A piros retek, a zsenge hagyma, a friss saláta évada ez, ropogós kenyérrel gyerekkorom finom csemegéje volt. Csupa titok a természet, a megújulás csodája, Krisztus föltámadása! Valami készülődik, egyre több csillag gyűl ki, és egyre fényesebbek. * * * Pető Intézet. Régi barátomat várom az áprilisi tavaszban. És újból szívszorító képeket látok. Sovány, szakállas férfi nagybeteg, béna gyermekét cipeli haza. Két karjában a tíz-tizenkét éves csontsovány fiúcska, vállán nehéz táska, így botorkál le a buszmegállóhoz. Az apa küszködve, zihálva, nagy türelemmel öleli pálcakezű fiát, néha leteszi egy pillanatra, új erőt gyűjt, és megy tovább. Milyen kevés szó esik róluk, sehol nem említik ezeket a keresztet hordozó családokat. Pedig ha van igazi emberi nagyság, akkor ez az: a világ megvetése és közönye között a szeretet fényébe emelik tragikus életüket. # * * Budapesti könyvfesztivál. Az idén is gazdag program várta a Millenárison az irodalom barátait. Számos hazai, határon túli és külföldi kiadó képviseltette magát. Pavilonnal szerepelt Kína, Japán, Szaúd-Arábia, és itt volt valamennyi európai uniós tagállam is. A legfiatalabb olvasókat színes könyvek, gazdag programok várták. Ismét megrendezték az elsőkönyvesek fesztiválját. Szóval, aki bírta pénztárcával és lábbal, egy percig sem unatkozott. Ebben az évben az egyik díszvendég és a Budapest Nagydíj kitüntetettje Per Olov Enquist, a Nobel-díj-esélyes svéd író lett. Végre egy mindenkinek tetsző választás: egy nagy, gazdag nyelvezetű író kapta az elismerést. Volt egy másik is. Nem a fényben, nem a hangos reklámok középpontjában, csak oldalt, egy pavilon szélén: Böjté atya ajánlotta új, Iránytű a végtelenhez című kötetét. A legtöbb író aranyhegyű csodatollal dedikálta könyvét - az erdélyi árva gyerekek megmentője egyszerű kölcsöntollal írta szívmeleg szavait a türelmesen váró százaknak. * * * Tavaszi pakolás. Nemcsak takarítani kell, de olykor rendezkedni is. Szelektálni és töprengeni. Lassan elrongyolódnak a régi holmik: kedves cipőim, még anyámtól kapott ingem, esküvői ruhám. Elkopnak az erős székek, az asztal. Minden. Lassan elkopik az ember is: itt fáj, ott hasogat, a térde ropog, a háta szaggat hajnal felé. Kívülről észrevétlenül romos házak leszünk, de ha tudunk tisztán élni, megőrizhetjük a lélek fiatalságát. * * * Hirtelen nyár. Néhány napja váratlan forróság, éles fénnyel szikrázó nyár. Pedig alig hogy elhagytuk április közepét. Hallgatva az előrejelzéseket, a jövő hét végén újra hideg vonul át az öreg Európán. Éjjelre lesz olyan országrész, ahol tizenöt foknyit zuhan a hőmérséklet. A budai hegyek közelében járok mindennap, a lombokon átderengő lángokkal szikrázó erdőben. Ezek az évszázad új, különös, komor színei, amelyeket majd meg kell tanulnunk, és valahogy kibírnunk zörgő szívvel is, a villámló gyűlölettel együtt. ■ Fenyvesi Félix Lajos
