Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-05-08 / 19. szám

6 -m 2011. május 8. FÓKUSZ Evangélikus Élet «... megemlékezik róla, hogy por vagyunk” ► Sajátos találkozó zajlott április 29-én a baracskai börtönkápolnában: az elmúlt bő tíz évben a börtönlelkész mellett segítő feladatokat el­látó, azóta már szabadult fogvatartottak gyűltek össze közös hálaadó istentiszteletre. A börtönlelkész és az egymás után sorban megszó­laló volt „egyházi megbízottak” szavaiból lassan kirajzolódott a 103. zsoltár istenképe: „Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fi­zet nékünk a mi álnokságaink szerint. (...) Amilyen könyörülő az atya a fiákhoz, olyan könyörülő az Úr az őtfélők iránt. Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk” MÁJUS 1-8. Nemzetközi börtönmissziós imahét A Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének felhívása Amikor bő tíz éve felállt a börtönlel­­készi szolgálat, senki nem tudta iga­zán, hogy tulajdonképp mit is takar az elnevezés. Bár a börtönlelkésznek kinevezett lelkipásztorok, plébáno­sok, rabbi már korábban is bejártak a büntetés-végrehajtási intézetek­be, alapvetően más helyzetbe ke­rültek. Addig eseti jelleggel jöttek be látogatni vagy istentiszteletet tarta­ni, és jövetelüket előkészítették az in­tézet dolgozói. A szolgálat megindu­lásától azonban teljes időben bent tartózkodtak, és maguknak kellett megoldani saját „háttérmunkáikat” is. Ezentúl a többi bejáró koordinálása is az ő feladatuk lett. Szénási Jonathan Sándor reformá­tus lelkipásztor is így látott munká­hoz a baracskai büntetés-végrehajtá­si intézetben. Az egyik nevelő keres­te meg azzal, hogy nem kellene-e ta­karító a kápolnába. Mint kiderült, egy csenevész fiút szeretett volna „védett helyre” tenni a lelkipásztor mellé. Mi­vel az intézetparancsnok engedé­lyezte, fokozatosan rajzolódott ki, mennyi más feladattal is meg lehet bízni a kápolna takarítása mellett. Mire szabadult, már annyira hiány­zott a segítsége, hogy megmaradt a státusa. Utódai között voltak, akik ze­nélni is tudtak. Az ő idejükben a li­turgikus alkalmak még emelkedetteb­­bek voltak. Ma a tizenegyedik egyházi megbí­zott látja el feladatát. Mint zenész kü lönösen is hálás Istennek azért, hogy ha már meggondolatlansága miatt börtönbe került is, de ebben a kápol­nában töltheti le büntetésének idejét. Itt folyamatosan tud gyakorolni, rá­adásul orgonajátékával sokakat gyö­nyörködtet. Gábor - aggódó szülei minden fi­gyelmeztetése ellenére - a könnyű életet kereste a nehéz tanulás helyett, míg végül börtönbe került. Mivel szü­lei korábban zeneiskolába is járatták, tudott billentyűs hangszereken is játszani, ezért helyezte a befogadó bi­zottság (ez dönt arról, milyen mun­kára kerülnek a fogvatartottak) a kápolnába. Bár korábban soha nem járt templomba, most arról tett bi­zonyságot, hogy itteni élményei ko­molyan átformálták gondolkodását. István kint is kántor volt egy temp­lomban. Egy másik intézetbe kellett bevonulnia, hogy közlekedési balese­te miatt kapott büntetését letöltse. Amikor ott más fogvatartottaktól hallotta, hogy Baracskán milyen hit­élet van, átkérte magát ebbe az inté­zetbe. Saját felekezetének az alkalma­in kívül nem akart másokén is részt venni, ezért más munkát kért magá­nak. Egy incidens miatt azonban három hónap múlva „levették” a munkából, és egyetlen munkalehető­ségként maradt számára a kápolna. Most hálás Istennek, hogy le kellett gyűrnie előítéleteit, és annyi értéket láthatott meg más felekezetek hitéle­tében. László munkásőrtiszt volt valami­kor. Kedélyesen mondja: máig sem tudja, hogy a lelkipásztort vagy őt akarták bosszantani, amikor egyhá­zi megbízottnak osztották be. Ma sem tartja magát egyházi értelemben hívő embernek, de amit itt a kápol­nában hosszú hónapok alatt megta­pasztalt, az azt mondatja vele, hogy nemcsak lehetőségnek kellene lennie a vallásgyakorlásnak, hanem kötele­zővé kellene tenni a hitoktatást. Az intézeti lelkipásztor a 103. zsol­tár 7. versét emelte még ki: „Megis­mertette az ő útait Mózessel; Izraelfi­aival az ő cselekedeteit’.’ A sivatagi vándorlás során Izrael fiai féltek a Mindenhatótól. Még a hangját is féltek hallani, ezért azt mondták Mózesnek, hallgassa meg ő az Örök­kévalót, és tolmácsolja az üzenetét. Amelyet aztán egyre-másra nem vettek komolyan. Ezért az Örökkéva­ló kénytelen volt időről időre megszo­rítani őket, hogy jó irányba terelje. Bí­zik benne - mondta az intézeti lel­kész -, hogy ha nem lesz is minden­ki „Isten szavát halló Mózes” ebben a kápolnában, de Isten Lelke annyi vi­lágosságot gyújt a szívében, hogy meglássa az életében Isten kezének a nyomát, hogy semmi nem történt ok és cél nélkül, Istennek mindennel terve volt. ■ -1 -N -R A húsvét ünnepe utáni első vasárnap­pal (május 1.) - a világ több mint száz országához hasonlóan - hazánkban is kezdetét vette a börtönmissziós imahét, melynek felhívását a szerve­zők az idei esztendőben is 2800 ma­gyarországi egyházközséghez és gyü­lekezethez juttatták el. A Magyar Testvéri Börtöntársaság 1993 óta vesz részt a nemzetközi börtönmissziós imahét magyarorszá­gi szervezésében. Felhívásukkal, va­lamint az imahét programjával cél­juk az, hogy az egyházi és világi közvélemény figyelmét ráirányítsák a börtönmisszió, az igazságszolgálta­tás, a bűnmegelőzés kérdésére, ezzel összefüggésben a bűnelkövetőkre, azok családjaira, az áldozatokra és hozzátartozóikra. A szervezők kérik, hogy a testvérek imádságban hordoz­zák missziósaink, a börtönlelkészek Az első látogatásom egy afrikai bör­tönkörletben kitörölhetetlenül bele­égett az emlékezetembe. Fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok, zaklatott és nyugtalan voltam, és nem gondoltam, hogy bármi monda­nivalóm lenne annak a kilencven férfinak, akik ott rám várnak, és ha­lálra vannak ítélve. Amikor a börtönigazgató meghí­vott, hogy látogassam meg a börtön­nek ezt a legszigorúbban őrzött kör­letét, valószínűleg látta tanácstalan­ságomat, izgatottságomat és a lelke­sedés teljes hiányát. „Nem kell aggód­nod - mondta, és átölelt -, nem kell félned semmitől, mert itt több örömöt és boldogságot fogsz találni a fogva­tartottak között, mint bárhol máshol az egész országban!” Persze kételked­tem abban, amit mondott mindaddig, amíg valójában be nem léptem a si­ralomházba. Hirtelen boldog, mo­solygó, csillogó szemű férfiak között találtam magam. Olyan érzés volt ez, amilyet azelőtt és azóta sem tapasz­taltam soha: több mint egy órát éne­keltünk, dicsértük az Istent és hatal­mas kegyelmét, akiben ők valóban megtalálták a reményt, a megbocsá­tást és a szabadságot. Az örömük ak­kor örökre „megfertőzött". Mert minden alkalommal újra és újra átélem ezt az élményt, amikor Jé­zus szavait olvasom, ahogyan bejelen­ti küldetését és megváltó feladatát a világnak: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivelfelkent engem, hogy evangéliu­mot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdes­sem a foglyoknak és a vakoknak sze­mük megnyílását; hogy szabadon bo­csássam a megkínzottakat, és hirdes­sem az Úr kedves esztendejét’.’ A börtönben halálukat várva élő fogvatartottak öröme leírhatatlan volt - ez egyedül azért lehetséges, mert Jézus Krisztus tette őket telje­sen szabaddá. Szabaddá a múlt bű­neitől, szabaddá a jövőjük félelme­itől, valóban szabaddá olyan mó­don, hogy tudják: a börtönök rácsai nem fognak soha eltűnni, és egyet­lenegy ítélet sem fog soha megvál­tozni. Ez valóban a féktelen öröm ünnepe volt ott, ahol a halál veszi körül őket. és a börtönpasztoráció ügyét és szol­gálatát. Részlet a felhívásból: „Szeretettel kérjük most lelkész testvéreinket, hogy ezen a héten, a húsvét ünnepe utáni 1. vasárnapon kezdődő, szoká­sos alkalmaikon kapcsolódjanak be az imádságba, s ragadják meg az al­kalmakat, hogy az istentiszteleteken beszéljenek erről a mindenkit érintő és érdeklő ügyről s elsősorban arról, hogy Jézus Krisztus az Igazság és őná­la van a megbocsátás és az irgalom. Csodálatos üzenetet helyez szívünk­re Lukács evangélista: »Örvendjünk, mert Jézus az Úr kedves esztendejét hirdeti!« Szeretettel kérjük a gyülekezeteket, hogy anyagilag is támogassák nehéz körülmények között végzett szolgála­tunkat, különösen is azért, hogy a fog­vatartóit szülők gyermekei között Jézus provokatív üzenete éppen az, hogy ő azért jött, hogy jó hírt, örömhírt hozzon a szegényeknek, a foglyoknak, a társadalom legalján lé­vő embertársainknak is. Mert sajnos olyan világban élünk, ahol emberek milliói élnek nyomorban. Az a jó hír, amelyet Jézus bejelent, amelyet ő közvetít, nem a gazdasági jólét kez­dete, hanem a radikális megvalósu­lása az igazi jó hírnek, amely minden földi gazdagságnál többet jelent. Hi­szen még a közöttünk élő leggazda­gabbak sem irányíthatják a saját éle­tüket, nem is beszélve a jövőjükről. A Jézus által kijelentett örömhír túlmutat mindazon, ami pénzért megvásárolható. Ez azt jelentette, hogy a pénz nem minden, és Isten sokkal többre tartja a szegényt, mint a pénzt. Pontosan ez az igazi öröm­hír mindazoknak, akik nélkülözés­ben élnek. Jézus az elesetteknek és elnyo­mottaknak is hirdeti a szabadulás örömhírét. Azok számára, akik olyan körülmények között élnek, ahon­nan nincs menekvés, nincs szabadu­lás. Olyan szabadságot hirdet, mely segít a fogvatartottnak a terhét visel­ni, segít, hogy a tudatára ébredjen: nincs egyedül a súlyos teher alatt, és az elnyomottság nem az utolsó szó. Ez az igazi remény ígérete mindazok számára, akik nem látnak kiutat ab­végzett Angyalfa programunkat, ka­rácsonyi megajándékozásukat és a nyári táboroztatást folytatni tud­juk. Szolgálatunk abból a hitből fa­kad, melyet a feltámadott Jézus Krisz­tus jelentett ki számunkra: »Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent en­gem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyok­nak!« Ez a parancs hív most minket is, valamint imahetünk és közelgő vi­lágkongresszusunk mottója: Remény, megbocsátás, újrakezdés és szabad­ság. Mindez igen áldott ésfontos feladat mindannyiunk számára!” ■ Roszík Gábor evangélikus lelkész, a Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének elnöke ból a nyomorúságból, amelyben most vannak. Ez az az ígéret, amely ugyanúgy szól szegénynek, vaknak és rabnak: Jézus reményt hoz, és segítséget nyújt a gyó­gyuláshoz mindenki számára. És gon­doljuk csak el: ha Jézus a világ legke­vésbé kedvelt embereivel tesz ilyet, ak­kor mindenki számára él a remény. Ha Jézus mindazokhoz szól, és mindazok­nak szabadságot ígér, akik bármilyen függőség, kín, szorongás vagy erőszak közepette élnek, akkor azoknak is szól a jó hír, akik a csordaszellemben bízva, gőgben, előítéletben és sérelem­ben élnek. Jézus a jó hírt kinyilvánítani jött kö­zénk: „.. .azért küldött, hogy hirdessem az Úr kedves esztendejét”-az ünnep­lést, a gyökeres változás ünnepét, Is­ten kegyelmét és könyörületességét mindazoknak, akik jól ismerik az em­beri nyomorúságot és nélkülözést. Ez Jézus Krisztus örömhíre, ez az, amit mi most ünnepiünk, ez Is­ten csodálatos erejének és kegyelmé­nek örömhíre. Nekünk mindannyi­unknak erről az Úrról kell bizonysá­got tenni és hirdetni minden börtön­ben és minden közösségben. Örvendj! Ünnepelj! ■ Ron Nikkel, a Nemzetközi Testvéri Börtön­társaság - Prison Fellowship International (PFI) elnöke A börtönmissziós imahét hátralévő imatémái Május 5., csütörtök: a büntetés-végrehajtás napja. A börtönparancs­nokokért és családjukért, hogy megbecsüljék őket. A börtönökben dol­gozókért, hogy irgalommal végezzék munkájukat. Hogy bátorítva és re­ményt adva cselekedjenek hivatásuk gyakorlása közben. Május 6., péntek: a börtönben lévők családjainak napja. Az elítéltek családjaiért, különösen a gyermekekért, hogy szebb jövőjük legyen. Az elítéltek családjaiért, hogy a távoliét ne gyengítse szeretetüket, és támo­gassák egymást. Az otthon maradt családokért, hogy irgalmat találjanak az Úrban, és türelemmel viseljék azt a megpróbáltatást, hogy hozzátar­tozójuk távol van. Május 7., szombat: a börtönlelkészek, missziósok napja. A börtön­lelkészekért és önkéntesekért, hogy az Úr adjon erőt, kitartást és türel­met a munkájukhoz. Hogy a fegyőrök és az elítéltek is segítséget kapja­nak a börtönlelkészektől és missziósoktól. Május 8., vasárnap: a megbékélés napja. Hogy a fogvatartottak a ke­reszthez jöjjenek, ahhoz a helyhez, ahol a szeretet és az igazság találko­zik. Hogy a fogvatartottak megbékéljenek az áldozataikkal, családjuk­kal és közösségeikkel. „Az Úr Lelke van énrajtam, mivelfelkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzot­takat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét’.’ (Lk 4,18-19) Örvendj! Ünnepelj!

Next

/
Thumbnails
Contents