Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-01 / 18. szám
12 •« 2011. május l. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA Zarándokének „Valami véget ér, kezdődik más talán, / látod, megyünk az élet sivatagán, / gyere, mert lépni muszáj! / Szinte hallom, újra hallom, / szól a régóta vándorlók dala...” A kedves olvasó, aki éppen e sorokat böngészi, lehet, hogy túl van már egy-egy ballagási ünnepségen, végzős diákok búcsúáhítatán, családi ebéden. Amikor e sorokat papírra vetem, még két héttel a ballagások ideje előtt járunk. Mégis szinte már hallom, hogyan zeng majd a kőszegi templomban a ballagó diákok hangján az imént idézett Zarándokének. Nem mindig könnyű énekhangot kicsikarni e korosztályból, most mégis külön ők kérték, hogy hozzam az áhítatra. Talán másképpen szól majd, mint ahogyan egy átlagos tanítási napon szólna. Talán lesz az évek óta együtt vándorló diákok között olyan, akinek elcsuklik a hangja, vagy éppen kirobbanó erővel zeng majd. Való igaz, valami véget ér. Elbúcsúzunk a végzősöktől, a ballagó 12. évfolyamos diákoktól. Az útra indulók pedig elbúcsúznak tőlünk, az iskolától, tanáraiktól, a még itt maradó fiatalabb diáktársaktól. Búcsúzás. Egy rövidke szó, amely talán mindannyiunkban más és más élményeket idéz fel. Van, amikor várjuk e pillanatot, mert talán nem éppen kellemesek egy-egy találkozás percei. Van, amikor könnyedén elfogadjuk, mert már tudjuk, hogy az utunk másfelé, valami biztos felé visz tovább. Aztán bizony adódik olyan is, hogy nehéz a búcsú pillanata. Nehéz, mert éppen hogy valami biztosnak tűnőnek, valami behatárolhatónak, kézzelfoghatónak szakad vége. Elenged egy addig biztosan óvó kéz. Távolba tűnik egyegy bátorító tekintet. Elhalkul a biztonságot, utat mutató, ismerősen és tisztán csengő hang. Lehet, hogy az új, a kezdődő más pedig még ismeretlen, bizonytalan. Mégis, most lépni muszáj, mert ennek van itt az ideje. „Valami véget ér... ” - cseng az ifjúsági ének kezdősora a fülemben. Mellette a szívemben pedig felcsendül egy másik, egy gyülekezeti énekünk dallama is. „Csak egy nem érhet véget: / Az Úr kegyelme megmarad, / Bár tűnnek ezredévek / És századok, mint pillanat. / Népét nem hagyja cserben, / Egy árva hívét sem.” (EÉ 45.3) Lehet, hogy elenged, távolba tűnik vagy éppen elhalkul valami eddig emberileg biztosnak tűnő. Lehet, hogy a még ismeretlen és bizonytalan felé kell továbblépni. Azonban hiszem és tapasztalom, hogy van, aki kíséri ezeket a lépteket is! Jézus Krisztus, aki feltámadása után azt ígérte tanítványainak, hogy velük marad minden napon a világ végezetéig. Kívánom, hogy az élő Úr jelenlétét megtapasztalva minél többen erőt kapjanak a búcsúzás pillanataiban, az érettségi napjaiban és a továbbvezető lépések között. „Néha sötétség vár, arcunkba fúj a szél, / De bátran megyünk, lábunk egyszerre lép. / Istenünk eszközeként!” ■ Papp Judit Névjegy: Papp Judit A 2010/2011-es tanév kezdetétől a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium iskolalelkésze vagyok. Frissen végzettként, beosztott és egyben helyettes lelkészi minőségben kapcsolódhattam be az iskolai szolgálatba. A mindennapokban meghatározó szó számomra a jelenlét. Jelen lenni az iskola, a kollégium életében, Istenünk eszközeként lépni és másokat is ezekre a közös léptekre buzdítani. OSZTOZÓ Rajzolj, fuss, maszatolj! „Egy rakás szótáram van otthon” Beszélgetés az uniós fordítóverseny magyarországi győztesével ► Az Európai Bizottság üléstermében vehette át az első helyért járó díját CzentheAnna, a Juvenes Translators, azaz Fiatal Fordítók elnevezésű európai uniós verseny hazai nyertese. A Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákja április 6. és 8. között három napot töltött Brüsszelben. Az érettségire készülő fiatal lánnyal nemcsak az utazás során szerzett élményeiről, hanem jövőbeli terveiről is beszélgettünk. Húsvét után sem maradunk ünnepek nélkül. Rögtön május első hétvégéjén a munkát ünnepük a dolgozó emberek, az édesanyákat köszöntik a gyermekek, a ballagó diákokat ajándékozzák meg családtagjaik, mindezek mellett magyar elnökséggel üljük hazánk EU-csatlakozásának hetedik évfordulóját, nem mellékesen pedig sok gyülekezetben konfirmációt is tartanak ezekben a napokban. De persze további események is várnak. Különleges virágcsokor készül a budapesti Deák téren anyák napján. Reggel 9-kor családi istentisztelettel kezdődik a program a templomban, majd Benczúr Emese Munkácsy-díjas képzőművész irányításával a gyerekek virágcsokrot ábrázoló krétarajzot készítenek a téren. A nagyobbak közben egy óriási fotókiálütás képeiben gyönyörködhetnek a gimnázium térre néző ablakaiban. Érdemes tehát rávenni a családot arra, hogy ezen az ünnepi napon az „evangélikus szigeten" kössetek ki. Május 7-én immár harmadik alkalommal rendeznek jór tékonysági futóversenyt Gyulán. A várfürdőről elnevezett sporteseményre amatőrök is nevezhetnek hét kilométeres vagy félmaratoni távra, ez utóbbi ráadásul háromfős váltóval is teljesíthető. Mindezek meUett várják a görkorival és kerekes székkel indulók nevezését is; sőt nordic walkinggal is megoldható a feladat. A kijelölt útvonal az alföldi fürdőváros legszebb pontjait érinti. A nap vendége a Magna Cum Laude zenekar lesz. Nevezési díjaddal egy sérült gyermekek számára létrehozott egyesület munkáját támogatod, a táv teljesítése után pedig ingyen megmártózhatsz a várfürdő medencéiben. Kedvcsináló képek a tavalyi futásról és bővebb információ az interneten: http://gyulafelmaraton.hu. Biztosan olvastál már verset Varró Dánieltől. Sőt talán személyesen is találkoztál a fiatal költővel a kőszegi Szélrózsán. Ő az, aki könnyedén játszik a szavakkal, és feje tetejére állítja ezt a komolykodó világot. A Túl a Maszat-hegyen című verses meséjét a Vígszínházban állították színpadra Presser Gábor zenéjével. A történet szerint a gonosz Paca cár tele akarja pacázni az egész világot, miközben a barbár takarítók szélsőséges csoportja tisztaságért kiált. A főhős, Muhi Andris feladata nem más, mint megmenteni a Maszat birodalom lakóit, ahol a legmaszatosabb Janka. Andris kalandjait olyan nagyszerű művészek elevenítik meg, mint Halász Judit és Hegyi Barbara. Legközelebb május 4-én, 21-én és 22-én láthatod a maszatos történetet. Hidd el, nem ciki érettségivel a zsebedben sem beülni erre a mesedarabra. Ha netán mégis így érzed, markold fel az unokaöcsédet, vagy ajánld fel gyermekmegőrző szolgáltatásaidat a szomszéd családnak! ■ Jenő- Először voltam Brüsszelben. A kötött program előtt bő fél napot tudtunk sétálgatni a városban édesanyámmal és Sólyom Anikóval, a némettanárnőmmel. Bejártuk a városközpontot, megnéztük a nagyobb tereket. Voltunk az Old England nevű, hangszermúzeumként működő épületben is, ahol magyar zeneszerszámokat - káváit (ötlyukú furulyát - a szerk.), ütőgardont, citerát - is felfedeztünk a tárlókban. Régebben kavaloztam, nagyon szeretem a népzenét, ezért ennek különösen megörültem. Ráadásul ha odaálltunk egy-egy vitrin elé, akkor a bejáratnál kapott fülhallgatón keresztül egy rövid dallamot, néhány taktust is meghallgathattunk az adott hangszeren megszólaltatva; a citeránál például magyar népdal csendült fel. Az utcákat járva egyébként is folyamatosan kerestük a magyar vonatkozású látnivalókat. A legjobban mégis az tetszett ebben a három napban, hogy találkozhattam a többi huszonhat nyertessel. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt mennyire összebarátkoztunk!- Nagyon hasonló vagy épp ellenkezőleg nagyon különböző érdeklődésűek vagytok?- Nyilván nem vagyunk egyformák, de a verseny, mint közös nevező, jó kiindulási pontot jelentett az ismerkedéshez, és az életkorunk is azonos. A legáltalánosabb téma az iskolarendszer volt. Megbeszéltük, ki mikor érettségizik, milyen vizsgái lesznek, és hogy hol szeretne továbbtanulni. Mindannyian meséltünk a hazánkról, a kultúránkról és természetesen az anyanyelvűnkről is. Most pedig a Facebookon tartjuk a kapcsolatot, mindennap írunk egymásnak, és gondolkozunk azon, hogy valamikor újra kellene találkozni.-Tea magyar nyelvvel kapcsolatban mit emeltél ki?- Azt, hogy mennyire más a mi nyelvünk helyzete, mint az övéké. Érdeklődéssel hallgattam, ahogyan a portugál és a spanyol, illetve a szlovák és a cseh nyertes különösebb gond nélkül beszélgetnek, megértik egymást úgy, hogy mindketten a saját anyanyelvűket használják, mivel ezek a nyelvek közeli rokonai egymásnak - a magyar esetében azonban nem lehetséges ilyen beszélgetés, mert a mi nyelvünknek a szókészlete is, a nyelvtana is nagymértékben eltér az Európában beszélt legtöbb nyelvétől. Meglepő volt egyébként, hogy az ausztriai fiatal cseh, az olaszországi román, a franciaországi pedig spanyol származású, ugyanakkor érthető is, hogy miért ők nyertek: a kétnyelvűek könnyebben fordítanak, és így nagyobb eséllyel indulnak egy ilyen versenyen.- Az Evangélikus Élet olvasói eddig leginkább egy-egy rajzpályázat nyerteseként találkozhattak a neveddel.- Anyának nagyon sokat köszönhetek, tőle örököltem a tehetségemet. Ő angoltanár, de csak azért, mert annak idején nem indítottak az egyetemen angol-rajz szakpárt. Amikor kicsik voltunk - két húgom és egy öcsém van -, mindig ő olvasott nekünk esti mesét, és míg a történeteket hallgattuk, rajzolgattunk. Látta, hogy szívesen csináljuk, és azt is, hogy érzékünk is van hozzá. Ha tudomást szerzett egy-egy rajzpályázatról, ösztönzött bennünket, hogy induljunk el rajta. Az eredményhirdetésekről sokszor tértünk haza egy-egy biciklivel vagy más nyereménnyel.- Gondolom, csak úgy, minden konkrét cél nélkül is szoktál „firkálgatni”. Ennek az iskolaifüzeteid lapszélei is áldozatul esnek?- Tele vannak - bólogat Anna nevetve. - Pont a napokban lapozgattam végig az énekfüzetemet, amit kilencedik osztály óta használok, és nagyon vicces volt visszanézni a három-négy éve készített skicceimet. A későbbiekben szívesen alkotnék illusztrációkat dalszövegekhez, mesékhez, lemezborítókhoz. A rajz és a német a két hobbim; mind a kettővel szívesen foglalkoznék főállásban is. Sőt a kettő nem is feltétlenül zárja ki egymást. Taníthatnék például rajzot egy magyar-német két tannyelvű iskolában, vagy fordíthatnék művészettörténettel kapcsolatos cikkeket is. A művészet azért egy picit közelebb áll a szívemhez. Ezért is jelöltem meg a felsőoktatási jelentkezési lapon első helyen a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafikusművész szakát. Nagyon nehéz bekerülni, mert óriási a túljelentkezés. Éppen ezért akkor sem esem majd kétségbe, ha nem sikerül.- Abban az esetben, ha jól sejtem, irány a német szak.- Vagy ha addig megváltoztatom a jelentkezési sorrendet, akkor a nemzetközi tanulmányok. Pont Brüsszelben, a központi fordítóirodában dolgozók mondták, hogy ha később esetleg az övékhez hasonló munkakörben helyezkednék el, akkor egy ilyen végzettség még hasznosabb is lehet, mint egy germanisztikai diploma.- A német nyelv tanulásában egyébként mit szeretsz a leg óbban?- A legpraktikusabb része nyilván az, hogy meg tudom értetni magam másokkal. Mindig rácsodálkozom azokra a kifejezésekre, amelyek nincsenek meg valamelyik nyelvben; érdekel, hogy fordításkor miként lehet mégis a lehető legjobban visszaadni az értelmüket. Beszélgetés közben is szokott időnként olyan érzésem lenni, hogy most egy másik nyelv szófordulatával pontosabban el tudnám mondani, mire is gondolok. Egy rakás szótáram van otthon, gyakran lapozgatom őket új kifejezések után kutatva. Brüsszelben egyébként elhatároztam, hogy a német és az angol után legközelebb spanyolul vagy portugálul igyekszem megtanulni...- Időzzünk azért még egy kicsit a németnél, hiszen a közelmúltban nemcsak a fordítóversenyt nyerted meg hanem az országos középiskolai tanulmányi versenyen is helytálltál, és a tizennyolcadik helyen végeztél. Ha jól tudom, a német nyelvet akkor szeretted meg igazán, amikor egy németországi ifjúsági szállóban dolgoztál.- így igaz. A tizedik és a tizenegyedik osztályt követő nyári szünetekben töltöttem munka és nyelvgyakorlás céljából egy-egy hónapot az Északi-tengernél egy kis szigeten, Borkumon. Nagyon jó társaságba kerültem. Az egyik fiúval annyira összebarátkoztunk, hogy szinte naponta írunk egymásnak, és még a szalagavatómra is eljött. Most én készülök hozzá Berlinbe.- A fordítóversenyen az egyetemisták külföldi tanulási lehetőségeiről szóló szöveget kellett németről magyarra átültetned. Téged vonzana egy ilyen lehetőség?- Persze! Példaként áll előttem, hogy annak idején a szüleim (Anna édesapja Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója - a szerk.) is voltak kint Németországban ösztöndíjjal. Ott is születtem; másfél éves voltam, amikor visszaköltöztünk Budapestre. Szívesen eltöltenék akár több félévet is külföldön, különösen Németországban. Bár most, hogy már minden európai uniós tagországban van legalább egy ismerősöm, tulajdonképpen máshová is bátrabban elmennék. De egy életre biztosan nem maradnék kint, néhány év után mindenképpen hazajönnék! ■ Vitális Judit Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit
