Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-05-01 / 18. szám
2 •« 2011. május í. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Istenünk, szerető mennyei Atyánk, hálás szívvel mondunk neked köszönetét, hogy szent Fiadat, akit bűneinkért halálra adtál, feltámasztottad megigazulásunkra, és általa örömöt, békességet és üdvösséget ajándékozol a benne hívőknek. Nagypéntek és húsvét csodájában kinyilatkoztattad szándékodat: nem taszítod el magadtól a bűnbánó bűnösöket, hanem megtérésre hívod, és új élettel ajándékozod meg őket. Add nekünk a benned bízó hit bátorságát, hogy félelem nélkül terjesszük eléd könyörgésünket. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet]: Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Hálát adunk neked, hogy a feltámadott Úr a Békesség Fejedelmeként lépett tanítványai közé, és az evangélium által békességet ajándékoz ma is népének. Békességben élhetünk veled, mennyei Atyánkkal, és békességben élhetünk embertársainkkal is, mert ő lerontja az emberek és a népek közötti válaszfalakat is. A Lélek erejével hatékonnyá teszi igédet, és így arra hív minket, hogy szent neved dicsőségét szolgáljuk. Add, hogy örömmel tegyük, amit ránk bízol. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet]: Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Eléd hozzuk minden gondunkat is. A családokban, a nagyobb közösségekben és egész nemzetünk életében még mindig sok bajt és szenvedést okoz a bűn hatalma. Káros szenvedélyek, hűtlenség, önzés és szeretetlenség rombolja életünket. Szánj meg minket, és szabadíts meg bűneink hatalmából. Óvd meg a gyermekeket és a fiatalokat a kísértésektől. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet]: Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk betegeinkért, magányos, megfáradt testvéreinkért. Adj a betegeknek gyógyulást, a szomorkodóknak vigasztalást. Áldd meg és tedd hasznossá azok szolgálatát, akik az elesettek, betegek, hajléktalanok, nyomorultak között az irgalmas szeretet cselekedeteivel tanúskodnak rólad. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet]: Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk hazánkért, nemzetünkért. Adj bölcsességet vezetőinknek. Ne engedd, hogy megfeledkezzenek arról, hogy neked adnak majd számot munkájukról. Fogd le a rosszat akarók kezét, és tedd eredményessé a békesség gyermekeinek fáradozását. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet]: Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk az egész világért. Adj békességet mindenütt a földön. Áldd meg jó eredménnyel egyházad missziói szolgálatát, hogy mindenhová eljuthasson szent igéd üzenete. Add, hogy a bűnbocsánat örömhíre és az üdvösség reménysége teremtsen békességet a szívekben és az emberek között. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet]: Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Urunk, és mutasd meg rajtunk hatalmadat. Tudjuk, nem kell félnünk, mert te a reménység Istene vagy, aki bűnbocsánatot, örömöt és üdvösséget ígértél népednek - szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által. . , [Gyülekezet]:, Ámen. . HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP (QUASI MODO GENITI) - EZ 11,19-21 A fehér ruhát nem vetjük le, hanem belül hordjuk Ennek a vasárnapnak több neve van. Van, aki számmal jelöli, van, aki szívesen megtanulja és őrzi az introitus latin kezdőszavát. A harmadik neve pedig lassan mintha kikopna a szóhasználatunkból, még az egyháziból is. Ki emleget ma fehérvasárnapot? Még az is megeshetik, hogy valaki az áruházak reklámszövegeiből ismert „fehér hetek” meghirdetésével hozza kapcsolatba. Pedig kár lenne felejteni! Meg kellene őriznünk nem csupán hagyománytiszteletből, hanem a jelentéséért is. Az első gyülekezetekben, az ősegyházban ezen a vasárnapon viselték utoljára, illetve tették le fehér ruhájukat a húsvét hajnalán megkereszteltek. Letették, de nem felejtették. Csak belülre került. Nem a szekrény belsejébe, nem az emlékek porosodó, szürkülő raktárába, hanem a szívbe. Hiszen azt élték meg, amit a próféta szájával Isten maga ígért, amit Jézus Krisztus halálával és feltámadásával valóságosan is adott a benne hívőknek: Krisztus áldozatával megtisztított új szívet, újfajta életre és annak a kiteljesedésére való lehetőséget. Pál apostol is erről az újról beszél, amikor keresztségünket Jézus Krisztus halálában és feltámadásában való részesedésünkként érti és hirdeti. A próféciát is csak innen, a Fiát halálba adó Isten felől, a Feltámadott keresztje felől érthetjük igazán. A prófécia „majd”-ja egyszer s mindenkorra érvényes jelenné vált, amikor a Fiú engedelmesen halálra adta magát, de halálával megtiporta a régit, a bűnt, a halált, és a holtaknak életet ajándékozott. Benne Isten ajándékozó keze testesült meg. Ajándékát nem feltétellista teljesítése nyomán osztja, hanem azért, mert „gazdag irgalmasságában”. Ez az ígéretes „majd” válik üdvösséges jelenné, amikor a Feltámadott a megszokott keleti köszöntést új tartalommal tölti meg, amikor szétszéledt és a saját sorsuk félelmétől összebújt tanítványainak békességet ad. Ezzel együtt a bűnbocsánat hirdetésére kötelezve az új szív ajándékának hirdetésére is szenteli őket. Minden gyónásunkkor mielőttünk is kitárja a „szekrényajtót" hogy újra és újra rácsodálkozzunk: a „fehér ruha” az új szív ajándéka a mienk is! Vénségemben is átmelegszik a szívem, amikor egy régi keresztelést megörökítő fényképen látom, hogyan válik csupa szemmé egy kisgyermek, ahogyan a kistestvére fejére csorduló vizet nézi. Reménység szerint valakitől talán felnőve is hallotta: vele is ez történt. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy nem unok rácsodálkozni arra az újra, amelyben A VASÁRNAP IGÉJE Isten részesített, amelyet Jézus Krisztus halálában és feltámadásában nekünk ajándékozott keresztségünkben. Meg rácsodálkozni arra is, hogy ebből az ajándékból új életre, új magatartásra, megújuló reménységre is telik. A Feltámadott biztatta, bátorította Tamás apostolt, hogy érintse csak meg a sebei helyét. Nem gondolom, hogy Tamás meg merte volna tenni. Elég volt neki Jézus szava, hogy emlékeztesse: az oldalseb az apostol új szívéért is dobogó szívet rejt. A prófécia ígérete nem „privatizálható”. Az „új szív” ajándéka egyesít. Nem csupán az enyém, hanem Isten kezéből a mienk. Ez volt a titka az első gyülekezet születésének és életének is, akár a templomban voltak együtt, akár házanként törték meg az új szívet éltető Kenyeret. A gyülekezet egy szívvel részesedett az új szívet éltető Kenyér ajándékából. Ebből a részesedésből arra is tellett, hogy azokkal is Isten háza népe közösségében legyenek, akikkel ebben az életben soha nem találkoztak. Jó, amikor a keresztények között egyetértés születik, de Isten népét soha nem valami közmegegyezés tartotta össze, hanem az új szívet ajándékozó Krisztusban való hit. Mi lenne, ha a magunk azonosságát nem a másik kereszténytől való elhatárolódásunkban keresnénk, hanem a közös „fehér ruha” az egy és új szív ajándékának az egységében, közösségében fedeznénk fel? Más utat is lehet járni. A Feltámadott újat teremtő ajándékára fitymáló elutasítás vagy a „nekem ez kijár” gőgje is lehet a válasz. A prófécia nem hagy kétséget afelől, hogy az ilyen magatartásnak nem Isten Krisztusa a kárvallottja. Ne vessük meg az „új szív” ajándékát, se a fehér ruhát, még ha belül hordjuk is. Se belül, se kívül nem hagyja Krisztus kimenni a divatból! Ámen. ■ Fehér Károly Imádkozzunk! Áldott légy, Krisztusunk, hogy haláloddal és feltámadásoddal, bűneink bocsánatának jó hírével, keresztségünkkel, szent tested és véred ajándékával fehérbe öltözteted népedet. Ha bepiszkítottuk, ne unj rá kimosdatni minket, míg országodban a színét soha nem vesztőfehérbe öltöztetsz bennünket. Ámen. Régi-új Liturgikus sarok Rovatunk: mint maga a liturgia. Egyszerre régi, ősi, Isten régóta tartó ajándéka, amelyet az előttünk járók, a bizonyságtevők fellege, az egyház népe továbbadott - és egyszerre vadonatúj, hiszen a Szentlélek megeleveníti a betűt, az igét, az örökölt kincset úgy, hogy ott, akkor, abban a pillanatban születik, válik eseménnyé, amikor felcsendül, láthatóvá és érezhetővé lesz. Egy olyan rovat újul meg most, amelyben közel öt éven át több mint kétszáz írás segített eligazodni a liturgia világában. Néhány évnyi Csipkerózsika-álom után mostantól ismét úgy vehetik kézbe az Evangélikus Életet az olvasók, hogy hétről hétre kapnak valamilyen információt az egyház alapvető életmegnyilvánulásának, az istentiszteletnek a témaköréből. A sorozat azonban - hűen az előéletéhez és az ügy lényegéhez - nem csupán ismeretanyagot akar átadni, hanem tanúskodni akar Isten ajándékairól, azokról a kincsekről, amelyek Urunk szeretetének a jelei a világban és az egyházban, egyéni és közösségi életünkben. Az elmúlt években sem járt távol lapunk második oldalának ez a része az istentiszteleti élettől, hiszen A vasárnap igéje rovat és az általános könyörgő imádság (Oratio oecumenica) szövege alatt-mellett énekeinkkel foglalkoztunk. Az énekekkel, amelyek sohasem töltelékanyagok a gyülekezet összejövetelein. Ellenkezőleg, mindig az istentiszteletre is jellemző kettős funkciójuk van: egyrészt igehordozók, azaz a zene és a költemények szárnyukra veszik az igét, és a maguk módján hirdetik, beleénekeltetik az ember szívébe, másrészt válaszok az Isten közeledésére - örömünk és bánatunk, gazdagságunk és üres voltunk kifejezői. Nem egyszerűen a hangulatunkat tükrözve, hanem mindig az Istennel való kapcsolatban megszólaltatva. Miben látjuk a régi-új Liturgikus sarok feladatát és célját? Elsősorban abban, hogy segítsük olvasóinkat: minél jobban meg tudják ragadni az istentisztelet gazdagságát. Sokszor tapasztalom, hogy a liturgikus igénytelenség mögött tájékozatlanság áll. Mivel nem ismerik meg a nagyszerű kincstárat, nem látják át a gazdag lehetőségeket, nem tudják, hogy mi miért van, és mire segít hitünk gyakorlásában és fejlődésében, ezért nem is igénylik. Pedig gondoljunk csak bele: Isten az ószövetségi korok óta folyamatosan ajándékozza kiválasztott népét. S ezeket a kincseket az istentiszteletben a hívők korszakról korszakra összegyűjtötték, elraktározták, és élő hagyományként továbbadták; és gondoljunk bele abba is, hogy kétezer év óta mi mindent élt meg, tanult meg, kísérletezett ki az egyház népe! E gyűjteményt az egyház folyamatosan kontrollálta. Amit nem tartott időtállónak, elhagyta belőle, amit még nem tartott véglegesnek, azt érlelte vagy csiszolta, amit beváltnak tudott, azt megtartotta, s a következő generációnak átadta. így vesszük át istentiszteletünket Isten LITURGIKUS SAROK ajándékozó kezéből és a bizonyságtevők fellegének örökségeként. Rovatunk a kincs bemutatását, megismertetését tűzi ki elsőrendű feladatául, mindig kiegészítve azzal, mit tudunk mi ma hozzátenni a magunk értékeiből. Ugyanakkor célunk az, hogy a liturgika szakmai szemszögéből reagáljunk bizonyos eseményekre, jelenségekre, folyamatokra. Elsősorban azért, hogy megismertessük olvasótáborunkkal az új és jó kezdeményezéseket, másodsorban azért, hogy felhívjuk a figyelmet az esetleges veszélyekre (amelyek talán éppen egy pozitívnak látszó szokásban vagy újításban rejtőzködnek). Figyelemfelkeltő, segítő kritika kíván ez lenni, sohasem ítélet. Nem titkolt vágyunk az is, hogy az olvasókkal együtt kitekintsünk falainkon, sőt határainkon túlra. A gyülekezetközpontú gondolkodásmód akkor működik, ha az adott közösség a nagy egész részeként értelmezi magát. S ez igaz az istentiszteleti élet viszonylatában is. Szükségünk van arra, hogy identitásunkat ne csak negatív módon határozzuk meg - hogy tudniillik kik nem vagyunk -, hanem úgy is, hogy felismerjük, miben hasonlítunk testvéreinkre, és miben térünk el tőlük. A közös kincset másként és másként használják a világ evangélikusságának nagy családjában. Éppen úgy tudatosítani kell azt, mi a mi specialitásunk, mint azt, hogy miben tanulhatunk a másiktól, aki talán jobban csinálja. S igaz ez a más felekezetben élő tanítványtestvéreinkre is. A közeljövő konkrét témája az élet eseményeihez kapcsolódó liturgikus szolgálatok rendje (esketés, temetés), az egyházi szolgálatok liturgikus kerete (ordináció, szentelések, iktatások), valamint az épületek és eszközök (templom, gyülekezeti ház, parókia, intézmények, templomi felszerelések stb.) megáldásának formája. Elkészült ugyanis a Liturgikus könyv második kötetének tesztverziója (elektronikus formában), amelyet reménységünk szerint a lelkészi munkaközösségek véleményezni fognak, mielőtt nyomtatásban megjelenik. A rovat cikkei nemcsak arra adnak majd alkalmat, hogy egyegy liturgikus folyamatot bemutassunk, hanem arra is, hogy a dolgok lényegéről beszéljünk: mi az egyházi szolgálat titka és lényege, milyen szerepük van hitünkben az épületeknek, tárgyaknak, mit jelent az, hogy Isten számára felajánlunk, elkülönítünk valakit vagy valamit. S mindezekben megszólalhat az életről, halálról, Isten akaratáról, szeretetéről és kegyelméről szóló tanítás és tanúságtétel. Legyen áldás a régi-új Liturgikus sarok szolgálatán! ■ Dr. Hafenscher Károly (ifj.) C-. ‘Evangélikus Éledt hvangt --------s....—,-------«. * ^ '' '^Van^'*<US Az Evangélikus Élet 2005-2010. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről.
