Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-04-17 / 16. szám
6 -m 2011. április 17. élő víz Evangélikus Élet NAGYCSÜTÖRTÖK - JEL 19,6-9 Vér nászajándék Oratio oecumenica Úr Jézus! Kereszthalálod által megjelentél az Atya színe előtt, hogy közbenjárj értünk; hallgass meg minket kegyelmesen, amikor gyülekezetünk közösségében, testvérgyülekezeteinkkel és egész anyaszentegyházaddal könyörgünk hozzád! Úr Jézus! Téged gonosztevők között feszítettek meg. Vállaltad, hogy bűnösök közé soroljanak, pedig ártatlan és tiszta vagy örökké. Add, hogy mi is tisztán megőrizzük magunkat a világtól, s közben egymásról alkotott véleményünk ne akadályozzon abban, hogy irgalmad jó hírét hirdessük és cselekedjük. Úr Jézus! Pilátus azt hirdette rólad, te a zsidók királya vagy. Szenvedéseiddel is légy a földi urak Ura! Cselekedd meg, hogy megszűnjék a szegények és a természet kizsákmányolása; hogy védelmet kapjanak az igazak a gonoszsággal szemben. Megfeszített Jézus Király, uralkodjál a földi urak felett! Úr Jézus! A katonák utolsó lepledet is elvették tőled. Könyörgünk a kiszolgáltatottakért. Azokért, akiknek lakását elárverezték, akik nem találnak munkahelyet, akik adósságcsapdába estek. Könyörgünk a betegekért, a gyászolókért, az elhagyottakért, a reményvesztettekért. Tégy minket gondviselő jóságod eszközeivé! Áldd meg egyházunk szeretetszolgálatát az intézményekben és a gyülekezetekben! Úr Jézus! A kereszten tudtad, hogy minden elvégeztetett. Szomjaztad Atyád közösségét halálodig. Urunk, erősítsd azokat, akik halni készülnek, és azokat, akik kísérik őket a végső úton. Láttasd meg velük országodat, hogy ne veszítsék el reménységüket, hanem a beléd vetett hit békességet adjon. Úr Jézus, aki közbenjársz értünk az Atyánál, mert élsz és uralkodói mindörökké, hallgass meg minket, és add meg nekünk azt, ami üdvösségünkre van, hogy téged dicsőítsünk életünkben és halálunkban. Ámen. Boldog, aki halált nem ízlel, mert a halál íze keserű. S hogy mennyire keserű, láthatni Krisztusról, aki Mt 26,38 szerint így imádkozott: „Szomorú az én lelkem mindhalálig...” Krisztus a kertben halt meg, mert a halál ízlelése: a halál. Úgy vélem, hogy az egész Szentírásban ezek a leghatalmasabb igék - tanítja Luther. Eszerint Jézus „haláltusája” akkor kezdődött, amikor a tanítványaival asztalhoz telepedett. (Mt 26,20) Ami nekünk „szövetség vére” „vére kelyhe” a hit édes tápláléka, neki keserű pohár, amelyet ki kell innia - maga a halál. Sajnos nem ritkák a lakodalmi balesetek, katasztrófák, amikor örülni szeretne a világ, de öröme szomorúságba fordul. Nászra készülnek, ámde gyász lesz osztályrészük. Nagycsütörtök ennek éppen az ellenkezője, amikor a halál napja válik örömünneppé, a halotti tor nászasztallá, a tanítványok szomorúsága örömmé. A halotti lepel, az a bizonyos gyolcs, amelybe arimátiai József Jézus testét beletakarta (Mt 27,59), amelyről János bizonyságtételéből tudjuk, hogy a sírban maradt (Jn 20,5), „fényes, tiszta gyolccsá” lett, a Bárány felkészült menyasszonyának menyegzői ruhájává! Soha nem volna szabad elfelejteni, hogy míg a felnőttek öltözködnek, a menyasszonyt öltöztetik. A „fényes, tiszta gyolcs” - ajándék. Ajándék, amelyet a Bárány vére mosott hófehérre. Nem azért van „lakodalom a mi utcánkban”, mert felkészült, pontosabban felkészíttetett, felöltöztetett a menyasszony, hanem azért, mert „eljött a Bárány menyegzője”. Eljött a Vőlegény halálnapja, aki vágyva vágyott arra, hogy megegye tanítványaival a húsvéti vacsorát (Lk 22,14). Kérdés: a menyasszony, a mindenkori lelki ember vágyakozik-e még arra, hogy ezen az estén vele egyék? Tagadhatatlan, hogy lassan elfogynak a Jézus-ünnepek. Vízkereszt, áldozócsütörtök a legtöbb helyen már nincsen. Az elmúlt fél évszázadban az evangélikusok legnagyobb ünnepe, a nagypéntek is munkanappá tétetett. Még jó, ha valahol esti istentiszteletként megemlékeztek Jézus haláláról. Ismerek olyan gyülekezetét, nem is egyet, ahol már nagypénteki istentiszteletet sem tartanak! Csak az elvilágiasított karácsony és a húsvét maradt, de már nem a régi fényükkel, pompájukkal, pünkösd pislákoló tüzéről nem is szólva. A nagycsütörtök is ebbe a sorba tartozik. Mit akarunk e napon, amikor lassan Jézus halálát is alig lehet már megünnepelni, megünnepeltetni? Levettem a polcról az 1964-ben megjelent, Örömhír című igehirdetés-kötetet. Hiába keresi benne bárki is a nagycsütörtökit... Mi az oka, hogy miközben a Vőlegény örök szeretettel, halálosan szeret, a menyasszony kelletlenkedik, semmi hajlandóságot nem mutat, hogy felkészülten asztalához telepedjék? E nagyon fontos kérdésre Luther Róm 7,24 alapján ad magyarázatot. Az 1515-16-ban a Római levélről tartott egyetemi előadásában írja: „Ez az ige mutatja meg a legérthetőbben az eljövendőt a lelki embernek, aki vágyakozik, sóhajtozik és kívánkozik a megváltására. Egészen bizonyos, hogy senki sem tartja magát nyomorultnak, ilyet kizárólag a lelki ember mondhat. Mert a tökéletes önismeret - tökéletes alázat; a tökéletes alázat - tökéletes bölcsesség; a tökéletes bölcsesség - tökéletes lelkiség. Aki tehát a tökéletesség eme fokán lelki, csak ezt mondhatja: »Én nyomorult ember!« A test szerint élők azonban nem óhajtják azt a szabadságot és megváltást, és megborzadva riadnak vissza attól a »megoldástól«, amelyet a halál hoz magával, mert nem hajlandók belátni testi, lelki, szellemi nyomorultságukat. »Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?« - kérdezi Pál. Az apostol itt ugyanazt mondja, amit egy másik helyen: »vágyódom elköltözni és a Krisztussal lenni«. (Fii 1,23) Ha Pál képmutató volna, csak jót kellene gondolnia és mondania magáról. Vagyis: dicsekedni kellene magával és tagadni, hogy bűnös, amivel a kegyelmet nem dicsőítené, hanem sokkal inkább tagadná. Vigasztaló mindezt a »nagy« apostoltól hallani, akit még mindig ugyanaz az óhajtás vezet, ugyanaz a fájdalom gyötör, amely minket is meglátogat, ha Isten iránti engedelmességgel törekszünk a jóra, vágyakozva sóhajtozunk és kívánkozunk a megváltásra.” Annak ellenére, hogy az ember visszariad attól a megoldástól, amelyet Jézus halála jelent, nem hajlandó belátni nyomorúságát, s nem is vágyakozik a megváltásra, nagycsütörtök mai evangéliumában teljes a gyülekezet öröme. Mert nemcsak arról van szó, hogy „eljött a Bárány menyegzője”, hanem arról is, hogy „felkészült menyasszonya”. Sőt: már fel is öltöztették abba a bizonyos „fényes, tiszta gyolcsba”! Lelki szemünk előtt most megjelenik az utolsó vacsora, ahol a tanítványok talpig hófehérbe öltöztettek. Igen, talpig, mert nemcsak a szívük tiszta, hanem Jézus a lábukat is megmosta. íme, a Vőlegény nagycsütörtöki „nászajándéka" - a lelki emberre „átruházott” teljes tisztaság! „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg..!’ (Jn 13,10) így válik teljessé a kép: mielőtt a menyasszonyt öltöztetni kezdik, előtte meg is fürdetik! A nagycsütörtöki gyülekezet a Bárány menyegzőjének vacsoraasztalához kapott meghívást, a boldogok asztalközösségébe, ahol nincsen szentek tisztelete, imádása, nincsen cselekedeteink, szolgálatunk előtti leborulási Vigyázz, ne tedd: szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan a Jézus bizonyságtétele’.’ (Jel 19,10) Amikor ezen az estén az úrvacsorái asztal elé térdelünk, kizárólag egyetlen Közbenjárónk, az igaz Jézus Krisztus előtt hódolunk. Mert méltó AZ ÜNNEP IGÉJE a megöletett Bárány, hogy övé legyen az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom, mindörökkön-örökké. Van azonban még valami, amire itt és most figyelnünk kell: honnan van a menyegzői ruha! Ne feledjük, hogy a példázatbeli gazdag is „bíborba és patyolatba öltözött” (Lk 16,19), ami később, a halála után nem bizonyult „beszélő köntösnek”, „jó ruhának", mert tündöklése csak önző, szeretetlen életmódját tükrözte! És ne felejtsük el azt sem, hogy a Példabeszédek könyve „a derék asszony dicséretével” zárul, aki példamutatóan fáradozik, mégpedig a maga által készített gyolcsruhában, s mint ilyen, előképe az újszövetségi „felkészült menyasszonynak" aki azt ajándékul kapja. A „derék asszony dicsérete” a mai nagycsütörtöki hálaének alaphangja. Hozzákapcsolódik a tanítványok zsoltáréneke, akik, mielőtt kimentek volna az Olajfák hegyére, elénekelték a „kötelezőt” és a Bárány menyegzőjének mai „nászéneke” a harmadik szólam. A hagyomány szerint e napon a „násznép” énekének olyan hangosan kell szólnia, hogy azt még a hetedik határban is meghallják az emberek, akkor is, ha a násznép „még messze jár”: „Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongunk, és dicsőítsük őt..!’ Ámen. ■ Weltler Sándor Imádkozzunk! „Az Úr szent Bárányára / Teszem le bűnömet, / S ott a kereszt aljába’/Békességet lelek. / A szívem mindenestül /Az Úr elé viszem, /Megtisztul minden szennytül /A Jézus vériben,/A Jézus vériben. // Örök kőszálra állva / A lelkem megpihen, /Nyugszom Atyám házába’,/Jézus kegyelmiben, /Az ő nevét imádom /Most mindenekfelett, / Jézus az én királyom, /Imámra felelet, / Imámra felelet!’ (EÉ 427,1.3) Ámen. ► Nagyhét heti éneke kiemelkedő jelentőségű passiós korálunk, az Ó, drága Jézus, vajon mit vétettél (EÉ 198). A ének szerzője, Johann Heermann (1585-1647) Paul Gerhardt mellett - akire jelentős hatást gyakorolt - a 17. század legjelentősebb német evangélikus költője (további énekei: EÉ 197, 219,111, 436). 1611-től lelkész Köbenben. A harmincéves háború során gyülekezete sokat szenvedett a fosztogatások és a pestis miatt. Ő maga gyakran betegeskedett, feleségét is korán elveszítette. 1624-től prédikációit csak írásban tudta közreadni. Első énekszövegei a Devoti musica cordis, Hauß- und Hertz-Musica (1630) című kötetben jelentek meg. Itt található énekünk, a Herzlichster Jesu, was hast du verbrochen is. A költemény tizenöt versszakos, ebből a német énekeskönyv tizenegy strófát közöl (EG 81). A mi énekfordításunk - Túrmezei Erzsébet munkája - hét versre terjed (a teljes verzió 1-4., 7-8. és 15. szakasza). Formája a kedvelt és gyakori ritmikus szaffikus strófa, melyet adoniszi sor zár le (au, au, bii, bs). O, drága Jézus, vajon mit vétettél A vers eredeti formája világos tagolású. Az 1-7. versszak témája maga a passiótörténet és annak jelentősége; a 8-14. strófa megmutatja, mi az ember kötelessége ezt az áldozatot látva: hálaadás és megújult életre törekvés. A költeményt az eszkatologikus 15. vers zárja. A dallamszerző, Johann Crüger (1598-1662) sokat foglalkozott a genfi zsoltárokkal; 1658-ban, a kor ízlését követve, még basso continuóval és hangszeres szólamokkal is ellátta a gyűjteményt. (Crüger másik - ráadásul Gerhardttal közös - szaffikus kompozíciója: Dicsérjük Istent, EÉ 52.) Énekünk a 23. genfi zsoltár dallamával rokon (Az Úr énnékem őriző pásztorom - GyLK 684). A ritmus azonosságán túl a legnagyobb hasonlóságot a 3. sorban találjuk: az egyetlen különbség, az utolsó előtti hang eltérése abból adódik, hogy a zsoltárdallam dór modusú, a korái viszont moll hangnemű. Ez a különbség kicsiben megmutatja azt a változást, amely a 16. század közepétől a 17. század közepéig a zenetörténetben bekövetkezett: a modalitást a dúr-moll rendszer, a dallamformálásra koncentrálást a harmóniákban gondolkodás váltotta fel. CANTATE Eged Itten diczeriinc, Az ének 5. versszaka kulcsszerepet játszik /. S. Bach János-passiójában. A 7. számú korái megvilágítja az egész passió értelmét: „Ó, mérhetetlen szeretet csodája! / Az vitt a kínok, fájdalmak útjára! / Én múló földi örömökben éltem, / S véred hullt értem.” ■ Ecsedi Zsuzsa Én, én okoztam minden szenvedésed Ott áll előttünk, akik bírái vagyunk. Megostorozzuk, szent arcába vágunk, gúnyból megkoronázzuk. ítéletünk kőkemény: meg kell halnia. Nem bírjuk ki a jelenlétét. Ott állunk mögötte, amikor bírái előtt áll. Tele vagyunk együttérzéssel, mert érezzük, meg kell halnia. Ott állunk vádlónk előtt, aki életünk összes bűnét fejünkre olvassa, sátáni kajánsággal tudja jogos pusztulásunkat. Ott áll mögöttünk együttérzéssel, mert tudja, hogy a vádak igazak, meg kell halnunk. Ott áll mögöttünk együttérzéssel, és helyettünk való szenvedése megment minket. Mark Twain Koldus és királyfi című regényében van egy pálcásfiú, akit, amikor a trónörökös rossz fát tesz a tűzre, megbüntetnek. A királyfi érinthetetlen, őt verik helyette. A neve Humphrey Marlow. Ezt a mély igazságtalanságot a koldusból időlegesen királyfivá lett Tom Canty azonnal meg akarja szüntetni, de a fiú könyörög, hiszen neki ez az élete. Erre az igazságos koldus-királyfi kinevezi őt Anglia örökös pálcásfiújává. Jézusnak nem kenyere a szenvedés. Olykor rajtakapjuk, hogy nagyon is fél. A per, amelyet ellene folytatnak, a világ legismertebb bűnügyi eljárása. Per az Isten fia ellen, amelyben végül mégis az ember lesz vádlottá, hiszen tragikus módon mutatja meg mindazt, ami rá jellemző: önimádatát, erőszakos voltát, kicsinyességét, kegyetlenségét. Ez az ének nem engedi, hogy másra gondoljak: én voltam ennek okozója. Az életem miatt szenvedők minden fájdalma összegződik ebben a nagy traumában. Vádlója voltam, bírája voltam, kínzója voltam, de egyben Isten nagy léptékű megmentő munkájának megajándékozottja is. Valami egészen furcsa kettősség áldozata vagyok. Krisztus úgy válik alárendeltté, megalázottá, hogy nem tehetek ellene semmit. Szégyenkezem, hogy abban a történetben ott kegyetlen bíró, embertelen katona, handabandázó csőcselék voltam, de ebben a másikban is el kell viselnem, hogy Isten alázata maga fölé emel engem. Hálás szívvel élem át megmentettségemet, amely kényszerű fölérendelődésem révén jön létre. A passióolvasásban ennek az éneknek az eléneklése után olvassuk Péter hármas tagadását. Valahogy ez a feszültség uralja ezt a történetet. Szégyenkezve tudom, hogy mit tettem, hálásan tudom, hogy értem van, mégis gyáván tagadom meg akkor, amikor pedig életemmel, hitemmel mellé kellene állnom. Az örökkévalóságig hordom ennek terhét. Hála és szégyen. Akkor oldódik majd fel, amikor „rám ragyog égi, örök békessége” Az örökkévalóság hite nélkül az akkori híres per közönséges dramaturgiává alacsonyodik. Egy régi, szép történet, de nem segít rajtam. Az örökkévalóság hitében viszont reménység, vigasz, bűnbocsánat és minden napom számára békesség. ■ Koczor Tamás
