Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-04-10 / 15. szám
2 •« 2011. április io. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Urunk, Jézus! Köszönjük, hogy közöttünk járva szavaiddal, életeddel, egész lényeddel világossá tetted, hogy az igazi istentisztelet nem üres szokásokból áll. Megvalljuk, hogy hívő életünk mégis tele van holt cselekedetekkel. Kérünk téged, tisztítsd meg egyházunk életét mindazoktól a bűnöktől, amelyek hiteltelenné teszik szolgálatunkat, és hamis képet festenek rólad az emberek elé. Engedd, hogy az ige tisztán szóljon közöttünk, életünk hozzád igazodjék, és szavad eljusson általunk sokakhoz. Teremtsd meg gyermekeid között a szeretet és tisztesség egységét a gyűlölettel és széthúzással szemben. Imádkozunk mindazért, ami ebben a földi életben fontos nekünk. Hadd igazodjék hétköznapi életünk, hazánk rendje és a közélet minden jelensége hozzád. Bennünk és általunk a te országodnak a rendje erősödjék. Könyörgünk vezetőinkért, azokért, akiknek a mindennapi eseményekre, a törvények alakítására hatásuk van. Segítsd őket, hogy a jó rend útján igazi elöljárók lehessenek. Add a szeretet leleményességét azoknak, akik válságos helyzetekben segítséget, vigasztalást, megoldást keresnek. Imádkozunk a szeretteiket, otthonukat, reménységüket vesztettekért szerte a világon és közvetlen környezetünkben. Mentsd meg gyülekezetünket is a fölösleges, semmitmondó tevékenységektől. Szentlelked gyűjtsön össze bennünket igazi testvéri közösségbe, ahol a bűnbánat és megbocsátás révén tisztává lehet lelkiismeretünk. Ilyen tiszta szívvel hadd szolgáljunk az arra rászorulók között. Te légy a mi szolgálatunk révén is a betegek gyógyítója, az elkeseredettek vigasztalója. Áldd és vezesd közösségünket, amikor családok, gyermekek, fiatalok között mutatja meg a te hűséges szeretetedet. Segíts, hogy otthonra találjanak közöttünk a lelkileg éhesek, a magányosak, a csalódottak. Legyen gyülekezetünk a veled való találkozás helye. Mindannyiunkat úgy vezess, hogy egész földi életünket az örök élet mérlegén lássuk, és egyszer hozzád érkezzünk meg. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Azután elmélkedj Krisztus szívén át egészen az Isten szívéig! Értsd meg, hogy Krisztus nem szerethetne téged, ha Isten nem akarná ezt örök szeretetével. Értsd meg, hogy Krisztus csupán Istennek engedelmeskedik, amikor téged így szeret. így találhatsz rá az Isten jóságos atyai szívére, és - miként Krisztus mondja - Krisztus által az Atya vonz magához téged. így érted meg végül Krisztus mondását (János 3,16): »Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte stb.« Ez nem mást jelent, mint hogy akkor jutunk el Isten helyes ismeretére, ha nem hatalma és bölcsessége felől közelítjük meg - hiszen ez rettenetes -, hanem jósága és szeretete felől. Ekkor szilárdulhat meg a hit és a bizalom, ekkor születünk újjá Istenben.” M Luther Márton: Hogyan szemléljük Krisztus szent szenvedését? (Véghelyi Antal fordítása) BÖJT 5. VASÁRNAPJA (JUDICA) - JN 2,13-22 »Még A templom megtisztításának története mindennél élesebben rávilágít Jézus személyének titkára és a mi emberi természetünk gonoszságára. Személyének titka hit által bomlik ki az őt keresők előtt, de ítéletté lesz akár a legmélyebb vallásos meggyőződés is, amely Jézust elutasítja. Formailag semmi kivetnivaló nem volt abban, ahogyan a Jeruzsálembe özönlő tömeg „gyakorolta a vallását” A hibátlan áldozati állatok mindenben megfeleltek a szigorú előírásoknak, és a pénzváltók is nélkülözhetetlen feladatukat teljesítették, amikor biztosították a zarándokok számára a régi pénzt, hiszen a templomadó pénzneme már nem volt forgalomban. Aki Isten elé akart járulni, nem kerülhette meg sem az állatok megvásárlását, sem annak módját. Látszólag tehát a mi emberi nézőpontunkból minden rendben van ezzel az istentisztelettel, mégis, az egész utálatos Isten szemében. Ráadásul úgy tűnik, ezt maguk a pénzváltók, a galambárusok és az egész szertartásban részt vevők is sejtették, tudták. Amikor ugyanis szembesülnek Jézus szent haragjával, sem a „rendzavarást” sem pedig a komoly anyagi kárt nem róják fel neki. Csak arra a jelre kíváncsiak, mely mindazt igazolja, amit tett. Istennel szembeni bizalmatlanságunk legmélyebb bugyrai tárul► „ítélj meg, Istenem!” Böjt 5. vasárnapját a bevezető zsoltár keretverse alapján az ítélet vasárnapjának nevezzük. Ezen az ünnepen bizonyságot teszünk arról, hogy Isten ítélete nemcsak egy jövőbeli eseményt jelez, hanem törvénye által állandóan jelen van a világban, és hatása a saját népét sem kerüli el. Jól mutatja ezt vasárnapunk evangéliumi igéje, a templomtisztítás története (Jn 2,13-22), amely Isten saját népének szokásait, kultuszi életét érinti. A külső tapasztalatok feletti belső megszomorodás, az ember elveszettsége és kegyelemre szorultsága szólal meg heti énekünkben is (EÉ 379), amelynek „Győzheteden én kószálom” kezdetű szövege Rákóczi Ferenc bús éneke címmel maradt ránk. (A teljes szöveg megtalálható: Magyar költők 17. század. [Magyar Remekírók] Kiad. Komlovszki Tibor. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1990. II. köt., 406. oldal.) Az ének alapjául szolgáló vers eredetileg nyolc versszakos, és tartalma nem kizárólag böjti és nagypénteki utalásokat tartalmaz, hanem a kor siraloménekeihez és bujdosóverseihez hasonlóan megjeleníti a Rákócziszabadságharc utáni Habsburg-elnyomás okozta szenvedés, elesettség személyes érzését. A szöveg eredeti negyedik versszaka ezt az állapotot Krisztus szenvedéséhez hasonlítja: „Életemet ostromolják: / Feszítsd, a templomnál is nagyobb van itt” nak itt fel. Egyáltalán nem idegen tőlünk, hogy a legtisztátalanabb ügyleteinkbe is bevonjuk Istent. Sőt vallásos meggyőződéssel tesszük ezt. Azért lehet ez így, mert ebben a gyakorlatban Isten a maga istenségében teljességgel lényegtelen. Itt mi vagyunk a fontosak. Akik áldozatot hozunk. Pénzben, időben, zarándoklatban, áhítatban, fontoskodásban. Úgy van szó Istenről, hogy ahhoz ő egyáltalán nem szükséges. Ebben az eljárásban csak mi, emberek vagyunk nélkülözhetetlenek. Mi, akik építjük a magunk dicsőséges személyének templomát „negyvenhat” éve vagy még régebb óta. Amikor Jézus megtisztítja a templomot, azt jelenti ki: Ember, itt nagyobb van jelen, mint a te templomod. És bizony ez a legérzékenyebb pontunkon érinti az életünket. Jézus kötélből font korbácsa önérzetünkbe és büszkeségünkbe hasít. Istennel való kapcsolatunk leglényegesebb kérdése mindig ez: én mit adok, Isten mit ad? És amíg ez a kalmárszellem hatja át a gondolkodásunkat, addig vakok leszünk arra, amit Isten valóban adott Jézusban. Ameddig magunk körül és áldozatos tetteink körül forgunk, addig a „Szentlélek templomának” ajtaja zárva marad. Nem is nyithatja ki semmi, mert nagy az a hatalom, amely retesz alatt tartja. A bűn fogságában élő em-A VASÁRNAP IGÉJE bér mindig meg van győződve arról, hogy Isten bennünket akar lerombolni, hogy életünk eseményeinek tükrében más nem is gondolható róla. Őt csak annyiban engedjük szóhoz jutni, ha hatalmát jelek által képes bizonyítani, mint hajdan a próféták. Ma sincs ez másként. Mintha Jézus lenne az egyetlen zavaró tényező, aki nélkül egészen simán mennének az istentiszteleteink. Az az igény, mellyel itt Jézus fellép, bizony isteni igény. „Az én Atyám háza” egészen páratlan utalás arra, amilyen kapcsolatban van a Fiú az Atyával. A kövekből épült templom, hivatásából kifordulva, éppen nem a küldetését teljesíti, amikor Jézust, a nagyobb templomot, az igazit eltakarja. Persze nem a kövek tehetnek minderről, hanem azok, akik évtizedek óta építgetik. Jézus ma is kiűzi ezt a lelkületet az ő templomaiból éppen úgy, mint az ő gyermekeiből. Judica vasárnapján Isten igazságos ítéletére figyelünk. A fentiekből logikusan következne, hogy a templom nem rendeltetésszerű használatáért a működtetők és az odajárulók bűn-Győzhetetlen én kószálom hődjenek. Logikusan következne mindebből, hogy az életüket elrontok és eltékozlók vesszenek el. Isten igazságos ítélete azonban nem ebben áll. Hagyja, hogy emberi kéz, a mi kezünk lerombolja a templomot. A templomot. Jézust. Más ugyanis nem segít, nem segíthet rajtunk. Hagyja, hogy tisztátalan kezek, tisztátalan ajkak, tisztátalan szándékok odatapadjanak Jézus testének templomához. Ez az ő személyének igazi titka. A templom, amely a bűnt vonzza magába. És amely éppen így erőtleníti meg a bűnt, nyitja meg a szíveket és a szemeket, hogy egyedül őt lássuk, aki az egyetlen igazi és szent templom, hiszen romjaiból épült újjá három nap alatt. Mai tanítványokként higgyünk az írásnak, amely ezt kijelentette számunkra. ■ Verasztó János Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Köszönjük személyed feltáruló titkát. Színed előtt belátjuk, hogy szüntelenül magunk körül forgunk. Olykor azt is meglátjuk, hogy ez mennyi bajt okoz magunknak és a környezetünknek. Köszönjük, hogy halálod és feltámadásod által kiszabadítasz énünk rabságából, és megépíted a magad templomát bennünk. Ezért a nagy csodádért áldunk téged életünk minden napján! Ámen. CANTATE feszítsd! - azt kiáltják, / Mint gyilkosom, azt kívánják, / És véremet szomjúhozzák.” Ugyancsak a kor elnyomott népének hontalanságára és bizonytalan jövőképére utal a haza kényszerű elhagyásának víziója az eredeti utolsó versszakban: „ím, elmégyek országomból, / Drága, kedves, jó hazámból, / Eddigvaló hajlékomból, / Költöznöm kell jószágomból.” Énekeskönyvünkben a vallásoshazafias fohász a három versszak kihagyása által egyrészt a Jézusban való töretlen bizalomról szóló bizonyságtétellé lesz, másrészt utal Krisztus szenvedésére és - heti levélbeli igénkhez (Zsid 9,11-15) hasonlóan - tökéletes váltságáldozatára és ennek hatására az emberi életre: „Sebeidnek nagy voltáért, / Engedj kedves áldozatért...” Krisztus áldozata árán lehetővé válik az élet teljességének megélése, amely egyrészt a biztonságos, csöndes földi életben valósul meg, másrészt az üdvösség reménységében teljesedik ki (5. vsz.). Az éneket egy ugyancsak a 18. századból való magyar dallammal énekeljük, amely a szöveggel együtt először a Gyallay-Pap-féle énekeskönyvben, 1808-ban Kolozsváron jelent meg, de a 19. század első felének több gyűjteménye is őrzi. Hol a biztonság? Kevesen tudják elképzelni, hogy mit jelent az a bizonytalanság, amikor az ember kénytelen mindent feladni, ami addig fontos volt számára. Mit érez valaki, amikor veszélyben van nemcsak a jó híre, az egzisztenciája vagy az egészsége, hanem még a hazájában való megmaradása is? Mit érez, amikor úgy látja, hogy e világ minden hatalmassága összefog ellene, s nincs egy biztos pont sem, amelybe kapaszkodhatna? Ez lehet az a helyzet, amikor az e megpróbáltatással járó szenvedés csak Krisztusnak a kereszten elhordozott szenvedéséhez hasonlítható? S hol a vége? Van-e vége? Hol a menedék, ahová akkor is fordulhatunk, ha a gonosz minden hatalma és minden külső körülmény összefogni látszik ellenünk? . A Rákóczi Ferenc bús énekével éneklő már a megszólításban azt a meggyőződését osztja meg mindenkivel, hogy a Szentháromság Istennél van az egyetlen biztos menedék, aki Jézus Krisztusban győzhetetlen kőszálként megjelent ebben a világban, hogy a kereszten meghozza drága áldozatát bűneinkért - az egész világért. Isten ítéletének súlya s az ember elveszettségének mértéke mutatkozik meg abban, ahogyan a szerző erről az áldozatról beszél. A Megváltó, aki felszabadít bennünket Isten ítélete alól, nagy árat fizetett ezért: nagy sebeket szerzett, és „szép piros vérét” adta a világért a kereszten. így lett a menny és föld ura, s így mutatja meg önmagát ma is nekünk. De éppen azért, mert ekkora volt az ár, nem jelentékteleníthetjük áldozatát mint a múlt egy sötét fejezetét, hanem állandóan szem előtt kell tartanunk. Keresztény életünkben mindvégig a reménység jelére, a keresztre kell tekintenünk, mert ott látjuk meg, hogy milyen Isten ítéletének súlya alatt lenni, s milyen ezen az áron megszabadulni a minden embernek jogosan kijáró kárhoztató ítélettől. Hol a biztonság? Ott, ahol az ember ennek az áldozatnak a nagyságát felismerve, az új életet ajándékozó Isten gondviselésének biztonságában tudja élni az életét. Sokan megénekelték már ezt az érzést korábban is. Anna hálaéneke is erről tesz tanúságot Sámuel könyvében: „Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.” (íSám 2,2) A ma embere sokféle biztonságot keres, s a sorban az első helyen sokszor az anyagi biztonság vágya szerepel. Böjt ötödik vasárnapján énekünk azt tanítja nekünk, hogy még akkor is létezik biztonság, ha ennél sokkal több forog kockán. Ez pedig a keresztre tekintve, a Megváltó Krisztusnál található meg. így igazak és tapasztalhatóak a mindennapokban is az ő szavai: „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát’.’ (Mt 7,24) ■ Wagner Szilárd ^ diqitalstand.hu/evanqelikuselet
