Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-20 / 12. szám
4 41 2011. március 20. KERESZTUTAK Evangélikus Élet A Föld rátok vár! Felhívás nemzetközi együttműködésre BÉKEHULLÁMOK A DUNÁN Velünk élő... Egymással egy másért - A Föld rátok vár! címmel egyedülálló kezdeményezést indít útjára a Lutheránus Világszövetség (LVSZ). A 2011 májusa és októbere közötti időszakra meghirdetett program több száz ifjúsági csoport számára nyújt lehetőséget hitük közös megélésére, imádkozásra és a közös cselekvésre a mindannyiunkat érintő ökológiai problémák megoldásának érdekében. Az ötlet az LVSZ tizenegyedik nagygyűlésén született, ahol az ifjúsági küldöttek a környezeti egyensúlyt és a fenntarthatóságot választották kiemelt témának. A program célja: segítséget nyújtani a felmerülő helyi problémák megválaszolásában. A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy három különböző ország vagy kontinens közösségei alkotnak egy munkacsoportot, melynek tagjai modern technikai eszközökkel tartják a kapcsolatot. A különböző országok ifjúsági csoportjai helyi szinten munkálkodnak a kitűzött feladaton, miközben megosztják tapasztalataikat, és ötletek adnak egymásnak. A résztvevők közös értékrendje a keresztény hit. A programban minden közösség ugyanazt a kijelölt igeszakaszt fogja tanulmányozni, és egyben megosztja ezzel kapcsolatos véleményét, meglátásait. A hat hónap alatt egy többnyelvű kézikönyv is segíti a résztvevők munkáját, akik tapasztalataikat és ötleteiket az LVSZ ifjúsági blogján (www.lwfyouth.org) és a Facebookon tehetik közzé. Az LVSZ-iroda igyekszik rendszeresen ápolni a kapcsolatot a csoportokkal, és reménység szerint eredményként egy világméretű, cselekvő közösség formálódik majd. A tagegyházakban szükség szerint az úgynevezett kapcsolattartó személyek nyújtanak anyanyelvi támogatást a résztvevőknek. A világszövetség olyan csoportok jelentkezését várja, amelyeknek a tagjai tizenöt és harminc év közöttiek, legalább egyikük beszél angolul, és van (legalább időszakos) internethozzáférésük. A jelentkezéseket április í-jéig az lvsz-egymassal@lutheran.hu e-mail címre kell küldeni, a tagok nevének és a csoportvezető elérhetőségének feltüntetésével. m -jcsCs -(Forrás: www.lwfyouth.org) Lutheránus Greenpeace?! Elképzelhető, hogy e sorok olvasói közül sokaknak nem csak Nagy Sándor jut eszükbe arról a legendás fenoménről, amelyet „gordiuszi csomó” néven ismerünk. Aki valaha is megfordult már valamilyen gyülekezeti családi alkalmon, annak nagy eséllyel egy csapatépítőjáték is beugrik róla. A lazításnak szánt móka úgy néz ki, hogy egy jó tucatnyi, vállalkozó szellemű játékos arccal egymás felé fordulva kört alkot, s becsukott szemmel mindkét kezét a kör közepe felé nyújtva látatlanban rászorít egy ismeretlen kézre. Az így kialakult gubancot aztán, mindvégig egymás kezét fogva, akrobatikus mozdulatok kíséretében próbálhatjuk körré alakítani, akárcsak egy lehetetlen módon összekuszálódott gomolyagot. A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) genfi központjában valami ehhez hasonló feladatot eszeltek ki a Youth Desk („ifjúsági osztály”) vezetői a földkerekség evangélikus fiataljai számára. Elgondolkodtak ugyanis annak lehetőségén, milyen lenne, ha, tegyük fel, egy madagaszkári, egy perui meg - mondjuk - egy norvég ifjúsági csoport gordiuszi csomót játszana, csak éppen öt-tízezer kilométeres távolságból. Természetesen nem arról van szó, hogy bárkinek is elment volna az esze, s ha pár pillanatra képesek vagyunk elhagyni a fizikai valóság dimenzióját, ezt magunk is hamar beláthatjuk. Az LVSZ Egymással egy másért - A Föld rátok vár (LWF Together) program mind ez idáig példátlan, globális játékra invitálja a tagegyházak tizenöt és harminc év közötti fiataljait. Olyan ifjúsági csoportok, baráti körök jelentkezését várják a világ minden pontjáról, melyek teljesen ismeretlenül is hajlandóak felvenni a kapcsolatot egymással, és szívesen belemennének egy virtuális „kigubancolósdiba”. A részt venni szándékozó ifiket úgy rendezik hármas csoportokba, hogy lehetőleg egyikük se ugyanazon földrész lakóival kerüljön kalákába. A fenti példában már szerepelt peruinorvég-madagaszkári triónak nem lenne más dolga, mint gyümölcsöző testvérkapcsolatot kiépíteni, amelyre 2011. május í-jétől október31-igadna lehetőséget a program. Hogy hol itt a feladvány, a gordiuszi csomó, amelyet közösen meg kell oldani? A világszövetség tavalyi, stuttgarti nagygyűlésén száznegyvenöt LVSZ- tagegyház képviselőinek közös kiáltásaként hetvenmillió evangélikus nevében hangzott a könyörgés: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Ez a naponta százmilliók által rutinszerűen elhadart vagy épp mélységes átélésselfelszakadó fohász tavaly július 20. és 27. között heves eszmecserék témája volt. Alkalmat adott megemlékezni többek között az élelmiszerhiányban és az élelmiszerbőségben szenvedőkről, a fenntarthatatlan fejlődésről, a teremtett javak szégyenletesen igazságtalan elosztásáról és egyéb szociológiai, ökológiai rémségekről. Ahhoz azonban, hogy az olyan divatos szlogenek, hangzatos szófordulatok, mint például a „fenntartható fejlődés” és „természeti igazságosság”, élő és ható, cselekvő valósággá válhassanak, nem elég csak egy héten át bölcselkednünk felőlük. Erre eszméltek rá Genfiben is, és ezért hívnak most minden, világközösségre vágyó fiatalt folytatásra, egy féléves online konzultáció keretén belül: keleteurópaiak, közép-amerikaiak, dél-afrikaiak és óceániaiak véleményére egyaránt számítva. A magyarfiatalok hozzászólását is várja most nemcsak az LVSZ, hanem az egész Föld, egy fizikai valóságon túli, kézzel foghatatlan térben, ahol mégis egy valóságos tetteket életre hívó, izgalmas csapatépítő játék részesei lehetünk. Az egyetlen szabály - ahogyan a gordiuszi csomó esetében is -, hogy nem szabad elengednünk egymás kezét. Merjük odanyújtani kezünket, és bátran szorítsunk rá egy ismeretlenére, mert ahol Jézus nevében jönnek össze, akár két- vagy háromszázan is gordiuszi csomózni, nincs az a gubanc, amelyből valamilyen körforma ki ne rajzolódna! ■ Horváth-Hegyi Dénes LVSZ-összekötő ► Szlovák testvéreink ezen a vasárnapon Révkomáromban adják át a jelképes evezőt ünnepi istentisztelet keretében Gáncs Péternek, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökének... A Németországból indított, Békehullámok a Dunán elnevezésű rendezvénysorozat - Ausztria és Szlovákia után - tíz nap múlva ér majd el hozzánk. Áprilisban lehetőségünk nyílik arra, hogy gyülekezeti programok keretében beszéljünk az erőszak egyre leplezetlenebb terjedéséről, ugyanakkor bizonyságot tegyünk a béke fejedelméről, arról a Jézus Krisztusról, akinek erejével győzhetünk minden agresszív indulat és tett felett. „Az agresszivitás velünk él” - mondta valaki szkeptikusan, amikor először említettem neki az Egyházak Világtanácsa által meghirdetett, az erőszak leküzdésének évtizede elnevezésű kampányt, amelyhez „békehullámos” rendezvénysorozatukkal csatlakoztak a Duna mentén élő egyházak. Akciójuk célja szólni arról, hogy az erőszak, bár velejárója életünknek, mégsem természetes, s így nem fogadható el. Az agresszivitás minden élőlény jellemzője. Erőszakos lehet, meglepő módon, akár egy növény is. Mérget termel, tüskét növeszt, hogy önmagát védje, árnyékot vet a másikra, hogy saját életterét biztosítsa. Az élősködőkről pedig köztudott, milyen agresszív módon szívják el az anyanövény táplálékát. Az állatok között megnyilvánuló erőszakot még kevésbé kell ecsetelni. Nem nehéz belátnunk, hogy az élővilág „erőszakossága” kőkemény szükségszerűségből fakad. De vajon áll-e ez a szükségszerűség a teremtés koronájára, az emberre is? Bizony e determináltság jellemző az emberre is, hiszen nekünk is vannak alapigényeink, létfeltételeink, s ezeket akár erőszakkal is igyekszünk kielégíteni, biztosítani. Ám az ember civilizált lényként a társadalomban él, szocializált, jogok, szokásjogok, törvények szabják meg mindennapjait. Leírt és le nem írt rend határozza meg, hogy mit szabad, mit nem szabad tennie, milyen lehetőségei és milyen kötelességei vannak a családban, a munkahelyen, a közéletben, a kisebb-nagyobb emberi közösségekben. Az ember tehát mégsem csupán ösztönlény. Ha indulatain tud uralkodni, akkor mégis miért kíséri végig életét az erőszak? Miért kényszerül védekezni a humánagresszió ellen a társadalom? A válasz éppen ebben van: az ember nem tud uralkodni az indulatain. A bűnbeesés történetét követően is érzékelhető, hogyan változott meg az első emberpár kapcsolata. Az Úrral szembeni engedetlenségük tönkretette a köztük lévő harmóniát, a teremtésbeli természetes rendet. Ádám és Éva Isten haragjától való félelmében egymásra mutogat, a másikat okolja. A Szentírás ugyan nem számol be erről, de sejthetjük, mit vághattak egymás fejéhez kint, az éden kertjén kívül... A verbális agresszió, a másik ember bűnbakká tétele ekkor kezdődhetett. Nem sokkal később pedig Kain fordul testvére, Ábel ellen. Szüleik esetében a félelem, itt az irigység, a dominanciavágy hajtotta az idősebb fiút az erőszakos tett elkövetésére. Milyen kegyelmes az Isten, figyelmeztette Káint: a bűn az ajtód előtt leselkedik, de te uralkodhatsz rajta. Melléállt az az Úr, akinek a segítségével, erejével győzhetett volna az indulatain, ám ő ezt nem akarta. Az Istentől elfordult világ, a bűn által megromlott természetű ember nyomorúsága azóta is az, hogy önerőből nem tud uralkodni agresszív érzésein. A böjti időszak bennünket, keresztényeket különösképpen is önvizsgálatra késztet. Bűnbánattal kell megvallanunk, hogy az erőszaktól a hívő emberek sem mentesek. A böjti időszakban azonban éppen annak a Krisztusnak a személyére összpontosítunk, aki szelídségével példát állított elénk, és akinek az igaz követésében átéljük a csodát, hogy ugyanaz az indulat lehet bennünk, amely őbenne volt meg. Ugyanis nem csupán az „erőszak él velünk” hanem velünk van, sőt - ahogyan egyik énekünk sora vallja - velünk vándorol utunkon az a Jézus Krisztus, akinek erejével leküzdhető az agresszív indulat, megfékezhető az erőszak. ■ B. Pintér Márta Soli Deo Gloria 6. magyar ökumenikus találkozó 2011-ben Balatonszárszón Az idei (6.) magyar ökumenikus találkozó az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, a Magyar Pax Romana és az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia közös rendezvénye lesz. Legutóbb 1995-ben volt ilyen együttlét Gyulán. Korábban úgy öthat évente: vagyis legkevesebb kettő kimaradt. És ami még fájdalmasabb: ma már alig találni valakit, akinek személyes élménye volna Gyula. Jóformán újra kell kezdenünk. Ráadásul manapság talán nincs is dagálya az efféle szervezkedésnek: az ökumenének. Pedig olyan világban élünk, ahol nincs alternatívája ennek. Abban a kelet-közép-európai térségben, amelynek Magyarország is része, az értékvesztés, avagy némiképp pozitívabban fogalmazva: a társadalom átmeneti jellege (a liminalitás) a legjellemzőbb; amikor kétségessé válik a tisztesség vagy éppen a pontosság erénye; amikor rajtunk, keresztényeken kívül senki nem tudja - és jószerével problématudata sincs például arra vonatkozóan -, hogy mi különbség van egy református és egy katolikus között vagy egy evangélikus és egy református között: nem is csak konfesszionális, de kulturális értelemben. A magunk számára ezek fontos, sőt őrzendő különbségek - vagyis értékek de a magyar társadalom legtöbb tagjának nem azok; pontosabban nem tud velük mit kezdeni. Sokszor mi magunk sem. És természetesen nem a verbalitás szintjén: mert beszélni az ökumenéről jóformán mindannyian tudunk. Egyetérteni is könnyen tudunk abban, hogy szükség van rá. De tenni érte: az bizony zavarba ejtő helyzeteket tud előidézni. Talán azért, mert akkor már kevés a jó szándékú, megengedő attitűd, amely az elvtelen toleranciáig is elérhet; ha viszont tettekről van szó, akkor ez már biztosan kevés: nem lehet katolikus módon tenni úgy, hogy református is legyek, és fordítva sem megy. Ha egyszerre akarok katolikusként és reformátusként tenni, akkor bizony új helyet kell keresnem magamnak. Mondhatom ezt ökumenikusnak: ami lényeges benne, hogy ez nem csak konfesszionálisan igaz, de kulturálisan még inkább az. Például másként kell/lehet döntenünk, ha reformátusok vagyunk, mintha katolikusok volnánk és fordítva. Nemcsak meg kell találnunk alkalomról alkalomra az ökumené pozícióját, de tanulnunk is kell keresését, keresésének módját és megvalósítását egyaránt. Ez a 2011-es konferencia ennek jegyében szerveződik. Nekünk nem arra van szükségünk, hogy meggyőzzük magunkat és egymást az ökumené szükségességéről, hanem arra, hogy tanuljuk felismerni az ökumené alkalmait, és tanuljuk megvalósításának módjait. Hátha közben egy kevéssel előbbre jutunk a megtanulásban is. Ezért az előadások (délelőttönként) nem az ökumenéről szólnak, hanem a mi mai magyar világunkról. Kiindulópontokat adnak ahhoz a reménybeli tanuláshoz, amelynek során (főként délutánonként) keresnénk a magunk keresztény ökumenikus pozícióját a délelőtt felvetett kérdésekkel kapcsolatban. Délelőtt intellektuális nyitottságra lesz szükségünk, hogy megértsük, mi is az a helyzet, amelyben Magyarországon közéletileg benne vagyunk. Délután pedig a szív nyitottságára is szükségünk lesz, hogy egymás értésében és megértésében növekedjünk. Önmagunkról lesz szó és egymásról. Ehhez fogunk kérni mediátori közreműködést. Olyan szakemberekét, akik abban lehetnek segítségünkre, hogy jobban értsük egymást konfesszionálisan és kulturálisan egyaránt, netán meg is értsük egymást. Mindehhez tehát rászánt idő, nem kevés türelem szükséges. És megingathatatlan remény. A találkozó intézőbizottsága nevében: ■ HorányiÖzséb A 6. magyar ökumenikus találkozó témája: Kihívások és felelősségek. Helyszíne: Balatonszárszó, Soli Deo Gloria Konferenciatelep. Ideje: 2011. április 26. - május 1. Jelentkezés: Demeter Gellért, H-1037 Budapest, Toboz u. 22. Telefon: (+36) 20/520-1243. Fax: (+36) 1/302-4147. E-mail: demeter.gellert@epmsz .eu.
