Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-20 / 12. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. március 20. *• 5 Bach és Hamburg Mosolyszeletek Interjú Thomas Dahl orgonista-kántorral ► Mint lapunk múlt heti számában hírül adtuk, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének meghívására Budapesten vendégeskedett a hamburgi St. Petri-templom kántor-orgonistája és Bach kórusának vezetője, Thomas Dahl. ígéretünkhöz híven most a vele készített interjút adjuk közre.- Kedves Thomas, most, amikor beszélgetünk, már ötödik napja tartózkodik Magyarországon. Részt vett a Deák téri kantátazenés istentiszteleten, orgonáit és énekelt is. Este koncertet adott, hétfőn pedig egész nap tanított. Este előadás keretében mesélt a hamburgi egyházzenei életről. Akik részt vettek ezeken az alkalmakon, közelebbről megismerhették. Mindabból, amit elmondott, mit emelne ki?- Fontosnak tartom először is a személyes kapcsolatomat Budapesttel, hiszen itt él Herbert Wulf, aki egykor maga is a St. Petri kántora volt. De ideérve más kapcsolatot is találtam, hiszen Trajtler Gábor is járt Hamburgban, templomunkban is orgonáit, sőt Ernst-Ulrich von Kameke tanítványa volt. De hadd kérdezzek én is valamit: ezért hívtak meg, vagy volt más oka is?- Igen, természetesen fontos a személyes kapcsolat. Másrészt értékvesztett korunkban az egyházzenét tanuló fiatalok elé igazi „sztárt” szerettünk volna állítani. Olyat, aki tudásával vívta ki ezt a helyet... Mivel is foglalkozik tehát?- Hamburgnak öt fő temploma van a belvárosban, s mindegyik templomnak külön zenei élete. Ahhoz, hogy mindezt tartalommal tudjuk megtölteni, mindannyiunknak önálló profilt kellett kialakítanunk. Én kántor és orgonista vagyok, ami számomra azt jelenti, hogy mint orgonista és mint kórusvezető dirigens egyenlő arányban igyekszem folytatni e kettős művészi munkát.- Azaz?- Kollégáim nagy része negyvenéves kora körül már egyre kevesebbet gyakorol, és inkább a vezénylésre fordít több időt. Én a Bach kórus vezetése mellett orgonistaként folyamatosan koncertezem. Ez évi tíz-tizenöt önálló hangversenyt jelent. Koncertműsoraimat nagyon tudatosan állítom össze. A középpontban nálam - Bach és Buxtehude mellett- Reger művei szerepelnek, s kiemelten a 20. század orgonazenéje, valamint - szinte elhagyhatatlanul - saját improvizáció.- Miért tartja ezt fontosnak?- Az improvizáció olyan műfaj, amiben a zenész a zenéről megszerzett összes tudását egyben tudja megmutatni. A zenei memóriától a formatanon, stílusismereten keresztül egészen az önálló művészi kifejezésig. Összművészet, s egyben a legtöbbet árulja el az előadóról.- A koncerteken túl hol van még helye az improvizációnak?- Az istentiszteleten. Én az istentisztelet elején és végén általában komponált műveket játszom, de az énekek bevezetéseként, a sok versszakos énekek minden egyes versszakának külön kidolgozásaként, valamint prédikációra reflektálva sokat improvizálok.- Kérem, mutassa be olvasóinknak a hamburgi Bach kórust!- Természetesen mindig énekelünk Bachot. Az elmúlt években megszólaltattuk az összes nagy oratóriumot, a h-moll misét, előadtuk a motettákat és számos kantátát - ezért külön örültem vasárnap, látván, hogy a Lutheránia oly példásan ápolja a Bach-tradíciót. Bach művei mellett folyamatosan igyekszünk bemutatni az oratórium- és kórusirodalom évszázadainak legjelentősebb alkotásait. Énekelünk a cappella, és énekelünk zenekari kísérettel. Énekelünk gregorián tételeket, és természetesen rendszeresen szolgálunk az istentiszteleten. Kórusom hetvenfős, bekerülni előéneklés alapján lehet. A korhatár szabott: szopránok esetében ötvenöt év, míg a basszus és tenor esetében hatvan körül. Az altok tovább is énekelhetnek. Ha a tagok betöltötték a felső korhatárt, részint befejezik a munkát, részint újra előénekelnek. Számukra azonban itt még nincs okvetlenül vége, hiszen a St. Petriben önálló szeniorénekkar is működik, többen oda lépnek át.- Hogyan szervezik az istentiszteleti szolgálatot?- A hetvenfős énekkart két részre - A és B kórusra - osztottuk, és az istentiszteleten való részvételt fél évre előre beosztjuk. Ezt a tagok elfogadják, és ha váratlanul mégsem tudnak részt venni, saját maguk gondoskodnak helyettesítésükről. Ez persze nálunk sem megy abszolút zökkenőmentesen, de azért alapjában véve jól működik.- Említette, hogy sokat utaznak külföldre is.- Igen, valóban. Ez kiváló lehetőség a közösségépítésre. Minden nyáron elutazunk valahová. Legkedvesebb élményünk Angliához kötődik, ahol már többször vettük át egy-egy katedrális kórusának teljes heti szolgálatát, középpontban a napi Evensonggal. Ezek az utazások, továbbá a világtól elvonultan - például kolostorban - eltöltött évi egy-két kórushétvége nagyban fejlesztik a kiváló kórushangzást, segítik az igazi egymásra hangolódást.- Mit kell még tudnunk a St. Petri zenei életéről?- Az énekkarok szolgálatán túl alkalmanként kamarakórus szólal meg nálunk, és van a templomunknak önálló zenekara is, a Collegium Musicum. Nagyon fontos számunkra az alig pár éve működő gyermekkórus, amit a St. Katherinen-templommal közösen szerveztünk. Kiváló zenepedagógus kolléganőm már az óvodában foglalkozik a gyerekekkel, azután a munka - életkor szerint - több csoportban zajlik. Meg kell, hogy említsem asszisztensemet, Jonas Kannenberget is, aki kiváló muzsikus, s akivel az együtt munkálkodás igazi öröm. Nélküle most nem lehetnék itt... Istentiszteleteinken sokszor együtt szólaltatjuk meg templomunk orgonáit.- Önmagáról mit mondana még el?- Boldog vagyok, hogy lutheránusnak születtem! Hiszem és tudom, ökumenikus környezetben látom és tapasztalom, hogy a lutheránus egyház igazi ereje a teológia és a művészi zene egységében van! Ehhez kívánok Önöknek is sok erőt, és kitartást minden nehézségben! ■ Kinczler Zsuzsanna Hajléktalan Van egy hajléktalan ismerősöm. Régi kapcsolat már a miénk, ő mindig ugyanannál a közlekedési lámpánál sétálgat némi bevételre vadászva, én pedig gyakran járok arrafelé. Ruházatából, megjelenéséből, de legfőképpen beszédéből és modorából látszik, nem oda való. Vélhetően szebb napokat is látott, messziről kerülhetett ebbe a sorba. Ha várakoznom kell a piros lámpa miatt, előfordul, hogy nekiadom a bevásárlókocsiba szánt, zsebemben tartott pénzt. Hálásan megköszöni, s váltunk néhány szót. Legutoljára nevetve mutatott az autó lámpáira. Értetlenségemet látva hangosan mondta: „Ne felejtse el felkapcsolni a világítást!” „Még korai” - motyogtam már felhúzott ablaknál, és mert a lámpa zöldre váltott, beleléptem a gázba. Sokáig morfondíroztam a furcsa mondaton, míg végre leesett a tantusz. Nem, nem közlekedési szakemberrel találkoztam. Figyelmességével az adományt akarta megszolgálni. Párkereső A kifejezetten csinos kolléganővel beszélgetünk. Elmeséli, úgy alakult az élete, hogy így negyven körül még mindig foglalkoznia kell a párkereséssel, ami - az egyre több figyelembe veendő szempont miatt - már bizony nem is olyan egyszerű feladat. Közbevetésemre, hogy bizonyára a mindennapokban is nehéz lehet egyedül boldogulnia, hamiskásan elmosolyodik, és meglepődést színlelve, de határozottan kérdez vissza: „Egyedül?” - majd önérzetesen hozzáteszi:„Félreértettél valamit! Nekem valóban nincs párom, de szó nincs róla, hogy egyedül lennék! Hiszen tudod, hogy keresztény vagyok.” Házi humor A szemetes autó a szokott időpontban elvitte az otthoni hulladékot. Betolom az üres kukát, s szomorúan állapítom meg, hogy az oldalára tapadva benne maradt valami. Nincs más lehetőség, az erre a célra rendszeresített bottal bele kell nyúlni és egy-egy mozdulattal lelökdösni a maszatos papírfecniket. Majd a következő alkalommal elviszik azokat is. Feleségem távolról szemléli, hogy behozván az üres kukát, egy botot fogok, s belenyúlva - mint valami kondérba egy méretes fakanállal -, fölé hajolva munkálkodom. Mire is halkan megkérdezi: „Miért kell az üres kukát megkeverni?” Misszió Esti mesélésről, mesekönyvekről esik szó a kollégák között. A kollektív okosodás, tapasztalatcsere jegyében mindenki beszámol róla, hogy náluk mi a rendtartás. Nagyjából azonosak a hagyományok: vacsora, fürdés, ágyba bújás, mese - ha marad még rá idő. Ahol ügyesen szervezik, és telik erre is, ott sem hibátlan minden, hiszen ott meg az a baj, hogy hamar elfogy a mesekészlet. Évi 365 mesét - éveken keresztül - nehéz produkálni. Adódik hát az ötlet: mindenki hozza be a már kiolvasott könyveit, s így csere útján gyarapodik a választék. Másnap az egyik kolléganő egy szép kiállítású, színes fedelű, vastag könyvet nyújt át tisztességes, jó szándékú, gyermekszerető, ateista kollégájának a következő szavak kíséretében: „Tudod, mi egyházi iskolába járunk, ezt szoktuk olvasni este, nyugodtan próbáljátok meg, nem olyan rábeszélés.” A kolléga átveszi a könyvet, elolvassa a címét, felnéz, megköszöni, és elmosolyodik. Akkor látom meg a címet: Kéz a kézben Jézussal. S egészen biztos vagyok benne, hogy végig fogják olvasni. ■ Gyarmati Gábor Lélegzetelállító színpadtechnikát alkalmazva mutattták be március 5-én a budapesti Új Színházban Michel de Ghelderode belga szerző Virágos kert című drámáját, amely a ferences rendet megalapító Assisi Szent Ferencnek (1182-1226) állít emléket. A szent halálának hétszázadik évfordulójára írt - rendkívül látványos - darab a végletekig fokozza a ma közöttünk élő konzumidióta félistenek és a lélek mindenféle birtokvágyától mentes, Krisztus útját választó szerzetes szellemiségének kontrasztját. Nézőként tanúi lehetünk a megtisztult lélek felszabadult örömének, amelynek táplálója a szerzetesi lét és a teremtett világ, a gyönyörű termé-K^rmÁniái:] (\/i\ A 7 1 If nprlírr " Színházban a szerethető szent Képek Assisi Szent Ferenc életéből Lélek, és ahol az Úr lelke, ott a szabadság” - 2Kor 3,17.) Az idősíkok váltakozása, a modern és a középkori helyszínek egymásba „csúsztatása” révén a szerző (illetve a dramaturg és a rendező) sikeresen érzékelteti a „szegények trubadúrjának” örök érvényű példáját, a teremtett világ - az ember és a természet - alázatos tisztelőjének aktualitását. Assisi Szent Ferenc kétségtelenül az egyik legszeretetreméltóbb szentje a katolikus egyháznak. Ahogyan az előadás ajánlója is jellemzi: „...ihletett költő, magával ragadó prédikátor, misztikus rendalanító. ak; bebizonyít''“ sok szolgálata és szeretete vezet minket a tökéletesedés útján az üdvösség felé...” Az előadás ragyogó alakítást nyújtó főszereplője - Száraz Dénes felvidéki származású színművész - egyéni módon adja vissza a konvencionális társadalomból kilépő, Isten csodálatos eszközévé váló szent alakját. A nézőtér felé is megnagyobbított színpad elegendő teret ad a látványos jeleneteknek, és testközelbe engedi a magával ragadó prédikátort. A Szikora János rendezte darabban bájos, humorral átszőtt jelenetek oldják a Krisztus evangéliumáért folytatott harc és a gonosz erők közötti magasfeszültséget. ■ Nagypálné Szőke Katalin
