Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-06 / 10. szám
L I J Evangélikus Élet PANORAMA 2011. március 6. *■ 9 KERÜLETI NAP PÁPÁN ’ emlékezete \olgárdi Sándor esperes-lelkésznek az előadásából) itt növekedett, jeles képességű fiatalember. Állását a mai nap foglalta el. Elfoglalva tényleg a püspöki irodában lesz, hol elég munka vár reá. A missziói lelkészi feladat végzését akkor lehet tenni, ha a missziói ügy egyház kebelünkben rendezve lesz. (...)” A rendkívül lelkiismeretes és érzékeny lelkű fiatal tudós tehát szülővárosában Gyurátz Ferenc püspök mellé került titkárnak. Gyurátz püspök nagy hatással volt reá, előbb valóságos lelki atyja, majd igazi megértő barátja lett nála jóval fiatalabb munkatársának, aki később nagyszabású életrajzzal rótta le a püspök iránti háláját. (...) Payr Sándort felkészültsége miatt már ekkor is többször hívogatták teológiai tanárnak - rövid ideig tanított is Sopronban -, ő mégis inkább a lelkészi hivatás mellett döntött, és a teológiai előadói lehetőséget visszautasította. (Bár az anekdota szerint azért hagyta ott a pulpitust, mert diákjai közül egyesek nem figyeltek rá, ő pedig a tudományos munkát ennyire nem becsülök számára nem óhajtott tanítani; ám a fő ok sokkal inkább az volt, hogy még nem érezte magát elég felkészültnek a tanári pályára.) A püspöki titkári tisztet három éven át töltötte be, és csak 1899-ben állt a teológia katedrájára, mint kedves területének, az egyháztörténetnek a tanára. 1930-ban történt nyugdíjba vonulásáig volt az egyetemi fakultás nyilvános rendes tanára. Ebben az időben már az sem tántorította el a teológiai oktatástól, hogy 1916-ban többen őt óhajtották Gyurátz Ferenc utódjaként látni á püspöki székben. Nem vállalta. Doktori disszertációt ugyan nem írt, de kiemelkedő munkásságát a debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem Református Hittudományi Kara 1929-ben a fakultás tiszteletbeli (honoris causa) teológiai doktori címével ismerte el. A debreceni református teológiai kar elismerése magától értetődő, hiszen Payr Sándor egyháztörténeti és himnológiai munkássága mindkét protestáns felekezetet gazdagította. Nyugdíjazása után is aktív történetíró és kutatómunkát végzett, művei az utókor számára felbecsülhetetlen értékű forrásanyagok. * * # Payr Sándor elsősorban a Dunántúl történetét, a gályarabság korát, illetve a 18. század egyháztörténetét kutatta, komoly figyelmet fordítva a politikai, társadalmi és kultúrtörténeti összefüggésekre is. Legnagyobb munkáihoz, az Egyháztörténeti emlékek (1910) és a 932 oldalas, az 1522-1647 közötti eseményeket leíró, A Dunántúli evangélikus egyházkerület története, I. kötet (1924) című könyveihez elsősorban régi egyházi magángyűjteményeknek és a Nemzeti Múzeum kézirattárának anyagát dolgozta fel. Több tudományos és irodalmi kör, így a Luther, valamint a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság is tiszteletbeli tagjának választotta. A lelkésznemzedékek tanítása mellett hangyaszorgalommal mélyedt el a magyar evangélikusság és a vallásos énekes költemények történetében, a levéltári anyagokat feldolgozva. A magyar evangélikus lelkészekről és lelkészi dinasztiákról, így a Nádasdyakról, a Zvonaricsokról, a Kollonicsokról és a Zinzendorfokról, az Ostffyakról és a Perlakyakról is írt monográfiát. Boldog családi életet élt. Első felesége, Bakó Emma azonban korán meghalt, s Payr újranősült. Második o házasságából egy leánya született. 1938. január 30-án Pápán hunyt el, de teste Sopronban pihen. gyházkerület jövőképe és a püspöki szolgálat koncepciója Témánk a teológiai koordinátarendszeren A reformáció teológiai szókészlete alapján mind az egyházkerülettel, mind pedig a püspöki szolgálattal kapcsolatos részletek szabályozása az „emberi eredetű egyházi szokások” kategóriájába tartozik. Az egyházkerületekről például nincs egyáltalán sem bibliai, sem reformátori hitvallásos rendelkezés, a püspöki szolgálattal kapcsolatos bibliai gyakorlat pedig az évszázadok során olyan mértékben átalakult, hogy alig lehet ráismerni. Ez nem csökkenti témánk fontosságát, hanem inkább kihangsúlyozza. A mindenkori egyház tagjai - benne a mai teológusok és egyháztagok - kiemelt felelősséget hordoznak abban, hogy mit, miért és hogyan szabályozunk, hogy milyen kereteket alakítunk ki az egyházban Isten ügyének jobb előmenetele reményében. Egyházunk és a jövőkép Evangélikus örökségünk része, hogy reménységgel tekintünk a jövőbe. Az Ágostai hitvallás VII. cikkének elején ezt olvassuk: „...az egy anyaszentegyház minden időben megmarad.” A hitvallás szövege itt természetesen az egyház lényegéről és nem az emberek által alkotott keretről beszél. Az ember által alkotott keretek esetlegességéről és töredékességéről világosan beszél a történelem. A Magyarországi Evangélikus Egyház kerületi berendezkedésének keretét például nem pusztán az evangélikusok szándéka, nem teológiai érvek alakították ki, hanem konkrétan egy politikai döntés, III. Károly 1731- ben kiadott Carolina Resolutio nevű rendelete. A külső politika durva beleavatkozása néhány évtizede, 1952-ben ugyancsak felborította a hosszú idő során kialakult és megszokott egyházi kereteket. Kapi Béla, a Dunántúli Egyházkerület harminckét éven át hűséges püspöke szívszorító módon írta meg szeretett egyházkerületének megszüntetését. Víziójában koporsóba zárva látta szeretett kerületét, és fájdalmas módon írt a búcsúzásról, a gyászról. Ugyanakkor az is igaz, hogy az egyházkerület megszüntetése, sőt rosszakaratú politikai szándék, üldöztetés, sok egyházi ember elbukása, árulások és elfordulások, az egész egyháznak megásott sír mégsem vezetett az egyház teljes pusztulásához, halálához. Ebben az összefüggésben érdemes gondolni arra, hogy Isten akkor is munkálkodott, amikor nehéz körülmények között az elhagyott - ságunkon keseregtünk... Egyházkerületünk mai lelkészi karának több mint kilencven százaléka 1952 után született, és az összes lelkészünk az említett tragédia után kapta elhívását! Amint látjuk, az egyházkerület nem feltétele Isten munkájának, de Isten munkájának csatornájává lehet. Azon fogok munkálkodni, hogy egyházkerületünk a jövőben ilyen csatornává legyen! Isten népének szolgálata Több fórumon is elmondtam, hogy gyülekezetcentrikus egyházban gondolkodom. Tisztában vagyok azzal, hogy gyülekezeteink elesett állapotban vannak. Tudom, hogy olyan nagy az ínség, hogy van, ahol nem tudnak alkalmas tisztségviselőket választani, mert nincs kiből. Ismerem a kicsi gyülekezetek működési zavarait, az elkeseredettséget és az uralkodó pesszimizmust. Az egyháznak mégis a gyülekezeti szint a legfontosabb része, mert Isten népe, az emberek ott élnek. Azok az emberek, akikért Krisztus az életét adta. Luther azt írja a Schmalkaldeni cikkekben: „...a hétéves gyermek is tudja, mi az egyház, a báránykák, akik hallgatnak pásztoruk hangjára...” Az egyházkerület és a mindenkori püspök szolgálatának értelme is a rábízott gyülekezetek, egyházmegyék, intézmények, lelkészek és nem lelkészek segítésében, támogatásában és szolgálatában van. A püspöki szolgálat a lelkészi szolgálat elágazása A bibliai emoKonoq (felügyelő, őrködő) eredetileg egy-egy gyülekezet elöljárója, akit a közösség megbízott. Ott akkor ez értelemszerűen nem szakirányú elméleti tudáshoz, nem végzettséghez, hanem Krisztus és a tőle kapott örökség ismeretéhez és a hiteles életvitelhez kötött szerep volt. Érdemes erre odafigyelni ma is. Nem csak az a Krisztus ismerete, amit könyvekből lehet megszerezni, és amit teológiai diplomával ismernek el. Az életben megtapasztalható, a Krisztussal átélt tapasztalat is az. A kettő egymás ellen nem játszható ki! Számomra ezért különösen is kedves evangélikus gyakorlatunknak az az öröksége, amelyet a paritás elve fejez ki. Egyházunk minden szintjén kettős elnökség (lelkész és felügyelő) viszi a vezetés és a felelősség terhét. Ha úgy tetszik, együtt látják el, egymást segítve és kiegészítve, az enicTKOTTO<;-i szolgálatot. Vagyis a mi evangélikus egyházunkban a bibliai püspöki tisztségnek megfelelő szolgálat jelentős részét a helyi lelkész és a felügyelő látja el. (Ahogyan Isten rendjében a férfi és a nő együtt és nem külön-külön élik meg az emberlétet.) Luther jól ismert sekrestyeimádságának szóhasználata is jelzi, hogy a reformátor milyen tisztán látta a lelkészi szolgálat mélyebb értelmét, püspöki jellegét: „Te engem egyházadban püspökké tettél...” Luther 1539-ben A zsinatokról és az egyházról című iratában az egyház hét ismérvéről ír. A következőket sorolja fel: az Ige, a keresztség, az úrvacsora, a gyónás és feloldozás, az egyházi szolgák felavatása és szolgálatba állítása, az imádság és a keresztvállalás. A felsorolt hétből hat terület szolgálatát valamennyi lelkész gyülekezeti szinten gyakorolja. A hétből csupán egyet (a felsorolásban az ötödik), az egyházi szolgák felavatását és szolgálatba állítását végzik külön megbízott szolgák, az esperesek és a püspökök. A szolgálatba állítást (ordináció) a püspök, a hivatalba állítást (iktatás) az esperes. Fontos megjegyezni, hogy hazai evangélikus gyakorlatunk következetes abban, hogy nincs a lelkészek között hierarchia. Ezért nincs külön esperes- vagy püspökszentelés, csupán iktatás. Ezért nincsenek függetlenített esperesi és püspöki állások, hanem mindegyikük gyülekezeti lelkészi szolgálata mellett külön megbízás alapján látja el esperesi, illetve püspöki szolgálatát. Ezt az egészséges evangélikus szemléletmódot magaménak vallom, s ennek szellemében szeretnék ezután is munkálkodni. Püspöki koncepcióm íKor 3,6 értelmében elődeim munkáját folytatva, arra építve kívánom végezni szolgálatomat, tudva, hogy más az ültető, más az öntöző, de azt is, hogy a növekedést Isten adja. Megválasztásom esetén a püspöki szolgálat három területén lenne érezhető változás. a) Egység a sokszínűség megőrzésével. A püspöki'Szolgálat nevesített feladatai között szerepel az egyház egységének őrzése. Nem áll szándékomban a saját véleményem másokra erőltetése és az enyémtől eltérő vélemények elhallgattatása. Az egységet nem egyszínűsítéssel szeretném elérni. A különböző kegyességi színek és vélemények jelenléte egyházunkban nem hiba, hanem evangélikusságunk jellemzője és gazdagsága. Azon viszont munkálkodni fogok, hogy a különböző egyházi érdekcsoportok, klikkek béküljenek meg egymással, és éljenek testvérként, mert a veszekedés nem az evangélikusságunkból fakad! Reformátor eleink jó és megvalósítható receptet hagytak ránk. A lényegi kérdésekben kell egyességre jutnunk, a kevésbé fontosakban pedig megélhetjük a szabadságot. b) A bizalomban rejlő erőforrások mozgósítása. A bizalom erőt ad. Még egy kamasz is másként viselkedik, és máshogy fejlődik, ha a szülei bizalmát érzi, mint ha ott állnak a sarkában, folyamatosan figyelik, ellenőrzik, retorziókkal fenyegetik. A bizalom az egyházban is erőforrás. Erőt ad vezetőknek és vezetetteknek, gyülekezeteknek és lelkészeknek is. Az egyház bizalom nélkül nem életképes. c) Takarékosabb gazdálkodásra kell törekedni. Nincs igazuk azoknak, akik a financiális kérdések felvetését a teológiai gondolkodástól idegennek mondják. Jézus maga állította tanítványai elé a hadba vonuló király és a toronyépítő ember képét. A mindenkori tanítványoknak igenis mérlegelniük kell, hogy terveik emberileg, anyagilag és más szempontok alapján megvalósíthatók-e, illetve hogy a rendelkezésre álló javak mennyire szolgálják Isten ügyét. Elkötelezett vagyok az iránt, hogy az egyház a kapott lelki és anyagi javakkal jól sáfárkodjon. Meggyőződésem, hogy ez a legbeszédesebb teológia. A fenti terveket nemcsak megvalósíthatónak, de megvalósítandónak is tartom. Ha azt szeretnénk, hogy egyházunk a jövőben is Isten élő egyházaként éljen, akkor mindenképpen. Függetlenül attól, hogy ki lesz a püspök. Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Erős vár a mi Istenünk! e Szemerei János A leleplezett Payr-emléktábla előtt Polgárdi Sándor esperes
