Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-06 / 10. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. március 6. *■ 7 Laudáció Rudolf Keller tiszteletére Rudolf Keller 1948-ban született, s 1982-ben szerzett teológiai doktorátust az erlangeni egyetemen Matthias Flacius hermeneutikájáról írott dolgozatával, majd 1992-ben habilitált Lipcsében David Chytraeusmonográfiájával. E két önálló kiadványként megjelent dolgozata s 2006-ban publikált tanulmánygyűjteménye (Luthertum in der Vielfalt seiner Geschichte) mellett számtalan kötet szerkesztőjeként és munkatársaként tűnt ki, csupán példaként Rudolf Keller említve két klasszikusnak számító művet, az Albrecht Peters-féle Luther-káté-kommentárt és az Andreas Osiander-összkiadást. Előbb Gerhard Müller és Berndt Hamm professzorok tanársegédeként működött az erlangeni egyetem egyháztörténeti intézetében, majd 1997-től a regensburgi egyetem teológiai intézetének magántanára, 2006-tól pedig rendkívüli professzora. Rudolf Keller munkássága összeforrt a Martin-Luther-Bund (MLB) szórványszolgálatával. Már 1975-1977-ben az MLB erlangeni teológusotthonának tanulmányi vezetője, 1991 és 1997 között pedig az MLB irodáján szervezett lelkészi állást töltötte be, feladatai közé tartozott az évi két teológiai konferencia szervezése és az évkönyv szerkesztése is (Lutherische Kirche in der Welt JMLB1991-1997)- A fenti állás megszűntével hasonló munkakört látott el a bajor egyház szórványszolgálatának neuendettelsaui irodájában. A Martin-Luther-Bund 2009-ben alelnökévé választotta. A Zeitschrift für Bayerische Kirchengeschichte című, nagy hagyományú, rangos folyóiratnak 1998 óta társszerkesztője, 2005-ben pedig megválasztották a kiadványt jegyző bajor egyháztörténeti egyesület elnökévé is. Erlangenben tanuló ösztöndíjasaink 1975 óta élvezték Rudolf Keller segítségét, tanácsait és támogatását, míg az itthon maradottak a protestáns posztgraduális tanfolyamok hallgatóiként az 1990-es években ismerhették meg előadásait, vagy olvashatták a Lelkipásztor című folyóirat számára küldött írásait. Rudolf Keller legutóbb 2005 októberében tartott Budapesten nagy sikerű (azóta nyomtatásban kétszer is megjelent) előadást Mária királyné és Luther kapcsolatáról. Ha Rudolf Keller munkamódszerét röviden jellemezni vagy tudományos eredményeit értékelni szeretném, úgy fogalmazhatok, hogy régóta ismert szövegek figyelmes újraolvasása mindig gyümölcsöző, különösen, ha ezeket a régóta ismert szövegeket már régóta senki sem vette a kezébe (ez a Flacius- és a Chytraeus-művekre egyaránt állt). ■ Csepregi Zoltán Gáncs Péter püspök Prőhle Károlyról megemlékező beszédének rövidített változatát lapunk 10. oldalán közöljük. Ugyanott olvasható Sárkányáé Horváth Erzsébet nyugalmazott lelkész emlékezése is a professzorról. Laudáció Szokolay Sándor tiszteletére Szokolay Sándor 1931. március 30-án született a Békés megyei Kunágota községben. Zenei tanulmányait a békés-tarhosi Kodály-iskolában kezdte. Zenei gimnáziumi érettségit 1950-ben tett. Ugyanebben az évben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1957-ben kapott zeneszerzői diplomát. 1959-től a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán tanított, 1966-tól 1994-ig, nyugállományba vonulásáig egyetemi tanár. Ezután Sopronba költözött, ahol a város atmoszférája, történelmi és szellemi gazdagsága és nyugalma erőt és megfelelő környezetet biztosít számára a komponáláshoz. Zeneszerzői munkásságát nehéz lenne pár mondatban bemutatni, pusztán a műcímekre szorítkozva is. Hét opera, hét oratórium, huszonnyolc kantáta, öt versenymű, három szimfónia, két vonósnégyes, száznyolcvan kórusmű, öt rézfúvós kamaramű és szólóhangszeres művek, dalok jelzik nagyívű munkásságát. Egyetlen adat is sokat elárul: első operáját, a Vérnászt több mint húsz operaház tűzte műsorára, és a mű több mint egy tucat nyelven csendült fel. Szokolay Sándor több évtizedes alkotóművészi munkássága inspirativ hatással van a magyarországi egyházak teológiai gondolkodására. Szakrális művészetének kibontakozásában több neves evangélikus egyéniséggel fenntartott barátsága és a velük való közös alkotás különösen is sok evangélikus értéket tett maradandóvá. Ahogyan önéletrajzi jellegű írásaiban is jelzi, nemcsak gyakorolja az evangélikus hitet, hanem közel áll hozzá az igehirdetői szolgálat is: „Álmodozó, túlzó, rajongó ifjúkoromban énekes is, pap-prédikátor is szerettem volna lenni, ha jól meggondolom, nem is lettem más, mint misszionárius.” Világszerte ismertté vált, nagy értékű művein keresztül a missziónak egy egészen tág, határokat átívelő formáját valósította meg. Ugyanakkor evangélikus identitása egészen konkrét kapcsolódásban és művekben is testet öltött. Hosszú évekig volt a Lutheránia ének- és zenekar - mint maga vallja - „házi Szokolay Sándor szerzője". A termékeny kapcsolatot olyan művek fémjelzik, mint a Karácsonyi pasztorál, a Pünkösdi ének, a Gályarab kantáta, a Confessio Augustana, a Luther kantáta, a Jobbítsd a nemzetöt! című kantáta és mint különleges kihívás, a Miatyánk kórusmű. Alkotásai ugyanúgy közel hozzák a Biblia istenképét, mint az egyetemes istenkeresés küzdelmében a mélyben megtalálható istenélményt, valamint a hit és a szeretet megvalósulását az egyes emberi életekben és a nagyobb közösségek drámáiban. Ma is példaképeket tár elénk művészete, amelyben egyértelműen kirajzolódnak a küzdelem, a hűség, az önfeláldozás vitathatatlan értékei. Evangélikus vonatkozásban sokat jelent vokális műveiben a lutheri és bachi korálok új megjelenése, modern korunkban is magával ragadó, lenyűgöző erővel. A teológiai gondolkodás egyedülálló inspirációja sugárzik át művein úgy, hogy sohasem marad partikuláris, beszűkült, hanem mindig tág, nyitott és messze ívelő. Azért is fontos ezt a gondolatot külön kiemelni művészetének méltatásakor, mert a hazaszeretet és a népek, kultúrák egymás iránti kölcsönös tisztelete, megismerése, lényegük megérzése és újrafogalmazása egyetemes hitvallássá formálódott műveiben. A gondolkodó, érző és újrafogalmazó evangélikus teológia fejlődéséhez egyedülálló hozzájárulás Szokolay Sándor művészete. Amikor most alkotói pályáját tiszteletbeli doktori címmel ismerjük el, akkor ezek az ünnepi percek ma is hirdetik a teológia és a művészet egymást kölcsönösen gazdagító kapcsolatát és annak éltető, hitébresztő és inspirativ erejét. ■ Dr. Szabó Lajos
