Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-06 / 10. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. március 6. !► 5 Fekete-fehér világ téglafalak között ► Nagy önálló kiállításaihoz szokott közönsége most csak egy szűk válogatást láthat Féner Tamás fotóiból a békásmegyeri evangélikus templomban. Nem először. A Kossuth-díjas fotóművész ezúttal olyan fekete-fehér fotókat állított ki, amelyek elsősorban benyomásokként hatnak a szemlélőre. Növények, fák, befagyott tó, őszi táj részlete, kopott házikó, sötétbe burkolózó móló. Az ember sehol ezeken a képeken. Legalábbis nem a fizikai valóságban; de ott van a háttérben. Ott a tájon a keze nyomát hagyó alkotóban, netán rombolóban, és ott a művész személyében: Féner Tamáséban, aki 1957-es pályakezdése óta a fényképezés majd minden műfaját kipróbálta. A különböző műfajokat azonban mindig igyekezett elválasztani egymástól, így fotói ezen a kiállításon is „egyneműek”. A kiállított képek egymásutániságából ezúttal összefüggő történet sem bontakozik ki. Egy-egy fénykép önmagáért beszél. „A jeges ágak csipkeszerű rajzolata, a valahonnan talán valahová vezető utak képe egyszerre személytelen és ugyanakkor szemérmesen személyes. Ez a megállapítás nem azt a szokásos közhelyet kívánja ismételni, miszerint a fényképezőgép objektívjét valaki valamire irányítja, a kép tehát személyes mondanivalót hordoz, hanem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az alkotó hogyan is árulja el személyes érintettségét” - mondta dr. Verebélyi Kincső néprajzkutató a kiállítás megnyitóján. Az érintettség ebben az esetben a pusztulással, a romlással, az elmúlással párosul, de hol melankolikus, hol ironikus, máskor meg abszurd módon jelentkezik a fotókon. A képek egymásutánisága akár egyfajta „Memento móri!” (Emlékezz a halálra!) felkiáltásként is hathat. A fotók cím nélküliek, mégis szöveggel párosulnak. A művész a Bibliát és az irodalmat hívta segítségül: hol egy bibliai idézet, hol egy versrészlet, hol mindkettő olvasható a képek alatt. Hogy a szövegre szükség volt-e, hogy erősítik-e a képek mondanivalóját, vagy sem, azt döntse el a látogató, aki a békásmegyeri evangélikus templomban április 23-ig tekinthet bele abba a képi és szövegi világba, amely a látvány mögött rejtőzik. A templom puszta téglafala ismét remek háttérnek bizonyult a képekhez, s a szakrális hely talán éppen azt a fajta rombolás-, pusztulás-, elmúlásgondolatot értékelte át, amelyről fentebb szóltam. ■ Veres Emese-Gyöngyvér A HÓNAP KÖNYVE - 30% KEDVEZMÉNNYEL A LUTHER KIADÓTÓL Vitó Zoltán és a szavak ► Vító Zoltán (1940-2011) költő és édesapa, férj és barát, beszélgetőtárs és újpesti lokálpatrióta, katolikus hívő és ökumenikus gondolkodó hazatért Urához. Életének meghatározó útravalója volt Pető András nagy hírű intézetének lelkülete: „Semmilyen téren sincsen lehetetlen.” Költői pályafutásában Hegedűs Géza volt a mestere, tőle tanulta a mesterség fortélyait. Életének küzdelmeiben sok-sok barát állt mellette, segítve őt, hogy kerekes székhez kötött testében teljes életet élhessen. Amikor Isten a világot teremtette, szólt: Legyen! És a szavára csillagok születtek, szirtek gyűrődtek, tengerek hullámzottak, füvek, fák növekedtek, állatok sokasodtak. Mert az isteni szó: ige, vagyis azonos a jelentésével, benne forma és tartalom egy. Teremtő erővel bír. Amit Isten kimond, van. Akit a nevén szólít, az az övé. Bár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla: van ereje az emberi szónak is. Ezt kicsi gyermekeink, akik sírnak, ha csúfolják őket, pontosan tudják. Ezért is neveznek el mindent, ezért próbálják nevén nevezni, kimondani árnyalakjaikat, sárkányaikat, a szó mágiáját gyakorolva veszik birtokba a világot. Ezt a mágiát űzi a költő is. Talán mert már eszmélése idején átélhette a csodát, a szó megtestesülését az orosz katonával való találkozáskor: Néhány másodpercig csak nézett, mint ki nem ért egészen valamit, nézett, és talán gondolatai messzi Ukrajna nedves partjaira, vagy a gerinces Uraiig röpültek, ahol talán egy hasonló korú éhező kisfiú várta őt, a hazatérő apát, -csönd volt, ő nézett, s én megismételtem a szokatlan mondatnak két szavát:- „Kérek klebát!” Most már láthatólag megértett: Benyúlt tarisznyájának mélyére, s a következő pillanatban megtörtént a már semmiképpen nem felejthető hétköznapi, de mégis szent csoda: Gyermekeket mentő szeretet Háborúban békességben Láthattam a kimondott SZÓT - előzményként egy nagyobb, szent csodának - ekkor, itt láthattam a kimondott SZÓT a kezében - KENYÉRRÉ válani! (Szó és kenyér) Második kiadásban jelent meg 2010 őszén a Luther Kiadó gondozásában Bartosné Stiasny Éva Háborúban békességben - A Bogár utcai gyermekotthon lakóinak csodás megmenekülése című kötete. Azon túl, hogy a könyv 2005-ös első kiadása már elfogyott, az ismételt megjelentetést egy szomorú esemény, Éva néni földi pályafutásának befejezése indokolta. A Bogár utcai gyermekotthon, melyről e kis kötet megemlékezik, szorosan összekapcsolódik Sztehlo Gábor evangélikus lelkész nevével. Sztehlo - mint Horváth Ádám rendező előszavában is olvashatjuk - több ezer gyermeket mentett meg a biztos haláltól a II. világháború alatt Budapesten. E munkájában számtalan kiváló munkatárs segítette, többek között Éva néni is. Ő kezdetben hitoktatóként dolgozott a Damjanich utcai evangélikus lelkészi hivatalban, onnan ment Sztehlo kérésére a Bérc utcai otthonba. Innen néhány nap múltán a már említett Bogár utca 29.-be került, ahol képzett pedagógusként a gyerekekkel való tanulást és a szabadidős foglalkozásokat vette át. Éva néni sorait olvasva szinte elámulunk azon a mérhetetlen kegyelmen, amely lehetővé tette a gyermekotthonok létrehozását. Sztehlót tolmácsnak kérte fel a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) akkori elnöke egy tárgyaláshoz. A másik fél Friedrich von Born, a Nemzetközi Vöröskereszt svájci megbízottja volt, aki a KIE-t bízta volna meg a gyermekmentéssel. Ők ezt nem vállalták, Sztehlo viszont örömmel tett eleget a kérésnek. így lett a Bérc utcai villa a gyermekek első otthona. Bartosné Stiasny Éva a Bogár utcai gyermekotthon mindennapi életét mutatja be olvasmányos stílusban megírt kötetében. A feszes napirendben az oktatás mellett komoly szerepet kapott a testmozgás, valamint a versek, színdarabok tanulása is. Vacsora után soha nem maradt el az ima és az ének sem. A kötet részletesen megemlékezik a karácsonyi ünnepkör eseményeiről. Döbbenten olvashatjuk, hogy Éva néniék szenteste átmentek a gyermekotthonnal szemben működő német parancsnokságra, és ajándékkal köszöntötték az ott dolgozó tiszteket! A parancsnok pedig szaloncukrot küldetett a gyerekeknek... A kötetet nemcsak Sztehlo visszaemlékezései, hanem a gyermekek naplójegyzetei is gazdagítják. E háborús gyermeknaplók csak napjaink-és a Baár-Madas Református Gimnáziumban tudták elhelyezni. Ismét a németek segítettek! A szemben lévő villát kinyittatta egy őrnagy, onnan tudtak ágybetéteket, olvasnivalót hozni. Ő maga többször is elvonult Sztehlóval csendes beszélgetésekre, ahol mindig kifejezte elismerését a gyermekotthonban végzett munkával kapcsolatban. Az orosz front közeledtével sűrűsödtek az események, az őrnagyot is áthelyezték, de még küldetett élelmet a villába. Éva néni talpraesettségét dicséri, hogy az oroszokkal is megtalálta az együttműködés emberi hangját. A kötet végén Sztehlo Gábor memoárjából idézve olvasható, miként sikerült az elöljáróságon kézi hónap könyve - márciusban a Luther Kiadótól 30% kedvezménnyel Bartosné Stiasny Éva: Háborúban békességben A Bogár utcai gyermekotthon lakóinak csodás megmenekülése Ha a szó kenyérré válik, több lesz mint a fájdalmak kimondásának lehetősége, több mint palackposta. Táplálék lesz, amelynek nemcsak ereje van, de erőt is ad. Aki nem hisz a szóban, jobb, ha nem is szól, annak dolga nem az. De a költő higgye: ha olykor alant suhanó is a szó, oly erő az, mely, ha a költők ajkairól szakad egy-leheletként; védőn, s útmutatón száll, - és a világon a béke terjed majd, mint terjed a szív mélyén a reménység szállva, ha oszlik a foszló bú elenyészve. (Első ecloga) A szó lehet fohász is, imádság, zsoltár, Istenhez fordulásunk, belekapaszkodásunk, könyörgésünk vagy hálánk eszköze: Jó lenne, Uram, zerge-lábakon bejárni hazám drága tájait, eljutni aztán határain túlra, ledobva a bénaság láncait, - de létezik egy dolog a Világon, amit még a gyógyulásnál is jobban, az Egészségnél is jobban kívánok, és ez nem más, Uram: a Szeretet! (Az inaszakadt könyve) „11. Már ismerem hatalmadat, hát kérem: áldd meg az én leendő nemzetségem, hogy legyen, aki Téged áld örökkön, kinek szemében arcod tündököljön! Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Eredeti ára: 980 forint. http://bolt.lutheran.hu/ ♦ E-mail: kiado@lutheran.hu Fax: 1/486-1229 ♦ 1085 Budapest, Üllői út 24. Háborúban békességben ban kerültek a történelmi kutatások homlokterébe. Fontos kordokumentumok, hiszen ebből a szemszögből egészen új megvilágításban látszanak a háború mindennapjai. A német parancsnokság - Winkler parancsnokkal az élen - együttérzése nem merült ki a szavakban. A közelgő orosz front elől ők segítették biztos helyre juttatni a Bogár utcaiakat. Az új helyszín az akkori Légrády-villa volt, néhány utcával lejjebb. Sztehlo Gábor is itt volt feleségével együtt. A gyermekeket itt resztül új helyet szerezni az otthonnak. Ez lett később a Pax Gyermekotthon, melyet 1950-ben államosítottak. A „csodás megmenekülés” melyet a kötet alcímében olvashatunk, nem írói túlzás tehát. A sorok között minden oldalon megtapasztalhatjuk, mekkora az isteni szeretet. A „háborúban békességben” is lehetett élni, magyarokkal, németekkel és oroszokkal együtt, ahogyan Éva néni megmutatta nekünk. ■ Széchenyi Magdolna 12. Zengő árján az elszálló időnek irgalmadért dicsérlek, Uram, Téged! (Az inaszakadt fohásza) A költő szava akkor is szakrális, ha nem Istent szólítja meg, hiszen teremtő erejével istenképűségünket mutatja fel, újat hoz létre, világot épít. Mint az ima, benső békém hozója, hasonlatos a versnek alkotója Kezet érinthetek a Teremtővel, s a tőle kapott teremtő erővel a verset, amit papírra vetettem, nem-létezőből létezővé tettem’.’ (Az is imádság) A szó elszáll? Ne higgyétek! Őrzi a papír, a betű, őrzi az agy, a szív, hullámveréseit továbbítja a világ. S ha a költő szavait évtizedek, évszázadok múlva szétfújja is a felejtés, biztosan nem száll el Isten szava. Isten szava, amellyel nevén szólítja Zoltánt, aki most már az övé örökre. ■ Kertész Eszter
