Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-03-06 / 10. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2011. március 6. !► 5 Fekete-fehér világ téglafalak között ► Nagy önálló kiállításaihoz szo­kott közönsége most csak egy szűk válogatást láthat Féner Ta­más fotóiból a békásmegyeri evangélikus templomban. Nem először. A Kossuth-díjas fotómű­vész ezúttal olyan fekete-fehér fotókat állított ki, amelyek első­sorban benyomásokként hat­nak a szemlélőre. Növények, fák, befagyott tó, őszi táj részlete, kopott házikó, sötétbe bur­kolózó móló. Az ember sehol ezeken a képeken. Legalábbis nem a fizikai valóságban; de ott van a háttérben. Ott a tájon a keze nyomát hagyó al­kotóban, netán rombolóban, és ott a művész személyében: Féner Tamásé­ban, aki 1957-es pályakezdése óta a fényképezés majd minden műfaját ki­próbálta. A különböző műfajokat azonban mindig igyekezett elválasz­tani egymástól, így fotói ezen a kiál­lításon is „egyneműek”. A kiállított képek egymásutánisá­gából ezúttal összefüggő történet sem bontakozik ki. Egy-egy fénykép önmagáért beszél. „A jeges ágak csipkeszerű rajzolata, a valahonnan talán valahová vezető utak képe egy­szerre személytelen és ugyanakkor szemérmesen személyes. Ez a meg­állapítás nem azt a szokásos közhe­lyet kívánja ismételni, miszerint a fényképezőgép objektívjét valaki va­lamire irányítja, a kép tehát szemé­lyes mondanivalót hordoz, hanem ar­ra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az alkotó hogyan is árulja el sze­mélyes érintettségét” - mondta dr. Verebélyi Kincső néprajzkutató a ki­állítás megnyitóján. Az érintettség ebben az esetben a pusztulással, a romlással, az elmúlás­sal párosul, de hol melankolikus, hol ironikus, máskor meg abszurd módon jelentkezik a fotókon. A ké­pek egymásutánisága akár egyfajta „Memento móri!” (Emlékezz a halál­ra!) felkiáltásként is hathat. A fotók cím nélküliek, mégis szö­veggel párosulnak. A művész a Bibli­át és az irodalmat hívta segítségül: hol egy bibliai idézet, hol egy versrészlet, hol mindkettő olvasható a képek alatt. Hogy a szövegre szükség volt-e, hogy erősítik-e a képek mondaniva­lóját, vagy sem, azt döntse el a látoga­tó, aki a békásmegyeri evangélikus templomban április 23-ig tekinthet be­le abba a képi és szövegi világba, amely a látvány mögött rejtőzik. A templom puszta téglafala is­mét remek háttérnek bizonyult a képekhez, s a szakrális hely talán ép­pen azt a fajta rombolás-, pusztulás-, elmúlásgondolatot értékelte át, amelyről fentebb szóltam. ■ Veres Emese-Gyöngyvér A HÓNAP KÖNYVE - 30% KEDVEZMÉNNYEL A LUTHER KIADÓTÓL Vitó Zoltán és a szavak ► Vító Zoltán (1940-2011) költő és édesapa, férj és barát, beszélgetőtárs és újpesti lokálpatrióta, katolikus hívő és ökumenikus gondolkodó ha­zatért Urához. Életének meghatározó útravalója volt Pető András nagy hírű intézetének lelkülete: „Semmilyen téren sincsen lehetetlen.” Köl­tői pályafutásában Hegedűs Géza volt a mestere, tőle tanulta a mester­ség fortélyait. Életének küzdelmeiben sok-sok barát állt mellette, segítve őt, hogy kerekes székhez kötött testében teljes életet élhessen. Amikor Isten a világot teremtette, szólt: Legyen! És a szavára csillagok szü­lettek, szirtek gyűrődtek, tengerek hullámzottak, füvek, fák növekedtek, ál­latok sokasodtak. Mert az isteni szó: ige, vagyis azonos a jelentésével, ben­ne forma és tartalom egy. Teremtő erővel bír. Amit Isten kimond, van. Akit a nevén szólít, az az övé. Bár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla: van ereje az emberi szónak is. Ezt kicsi gyermekeink, akik sírnak, ha csúfolják őket, pontosan tudják. Ezért is neveznek el mindent, ezért próbálják nevén nevezni, kimondani árnyalak­jaikat, sárkányaikat, a szó mágiáját gyakorolva veszik birtokba a világot. Ezt a mágiát űzi a költő is. Talán mert már eszmélése idején átélhette a csodát, a szó megtestesülését az orosz katonával való találkozáskor: Néhány másodpercig csak nézett, mint ki nem ért egészen valamit, nézett, és talán gondolatai messzi Ukrajna nedves partjaira, vagy a gerinces Uraiig röpültek, ahol talán egy hasonló korú éhező kisfiú várta őt, a hazatérő apát, -csönd volt, ő nézett, s én megismételtem a szokatlan mondatnak két szavát:- „Kérek klebát!” Most már láthatólag megértett: Benyúlt tarisznyájának mélyére, s a következő pillanatban megtörtént a már semmiképpen nem felejthető hétköznapi, de mégis szent csoda: Gyermekeket mentő szeretet Háborúban békességben Láthattam a kimondott SZÓT - előzményként egy nagyobb, szent csodának - ekkor, itt láthattam a kimondott SZÓT a kezében - KENYÉRRÉ válani! (Szó és kenyér) Második kiadásban jelent meg 2010 őszén a Luther Kiadó gondozásában Bartosné Stiasny Éva Háborúban bé­kességben - A Bogár utcai gyer­mekotthon lakóinak csodás meg­menekülése című kötete. Azon túl, hogy a könyv 2005-ös első kiadása már elfogyott, az ismételt megjelen­tetést egy szomorú esemény, Éva né­ni földi pályafutásának befejezése in­dokolta. A Bogár utcai gyermekotthon, melyről e kis kötet megemlékezik, szorosan összekapcsolódik Sztehlo Gábor evangélikus lelkész nevével. Sztehlo - mint Horváth Ádám ren­dező előszavában is olvashatjuk - több ezer gyermeket mentett meg a biztos haláltól a II. világháború alatt Budapesten. E munkájában számta­lan kiváló munkatárs segítette, töb­bek között Éva néni is. Ő kezdetben hitoktatóként dolgozott a Damjanich utcai evangélikus lelkészi hivatal­ban, onnan ment Sztehlo kérésére a Bérc utcai otthonba. Innen néhány nap múltán a már említett Bogár ut­ca 29.-be került, ahol képzett peda­gógusként a gyerekekkel való tanu­lást és a szabadidős foglalkozásokat vette át. Éva néni sorait olvasva szinte el­­ámulunk azon a mérhetetlen ke­gyelmen, amely lehetővé tette a gyer­mekotthonok létrehozását. Szteh­­lót tolmácsnak kérte fel a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) akkori elnö­ke egy tárgyaláshoz. A másik fél Friedrich von Born, a Nemzetközi Vöröskereszt svájci megbízottja volt, aki a KIE-t bízta volna meg a gyer­mekmentéssel. Ők ezt nem vállalták, Sztehlo viszont örömmel tett eleget a kérésnek. így lett a Bérc utcai vil­la a gyermekek első otthona. Bartosné Stiasny Éva a Bogár ut­cai gyermekotthon mindennapi éle­tét mutatja be olvasmányos stílusban megírt kötetében. A feszes napi­rendben az oktatás mellett komoly szerepet kapott a testmozgás, vala­mint a versek, színdarabok tanulása is. Vacsora után soha nem maradt el az ima és az ének sem. A kötet részletesen megemlékezik a karácsonyi ünnepkör eseményeiről. Döbbenten olvashatjuk, hogy Éva né­niék szenteste átmentek a gyermek­­otthonnal szemben működő német parancsnokságra, és ajándékkal kö­szöntötték az ott dolgozó tiszteket! A parancsnok pedig szaloncukrot küldetett a gyerekeknek... A kötetet nemcsak Sztehlo vissza­emlékezései, hanem a gyermekek naplójegyzetei is gazdagítják. E há­borús gyermeknaplók csak napjaink-és a Baár-Madas Református Gim­náziumban tudták elhelyezni. Is­mét a németek segítettek! A szem­ben lévő villát kinyittatta egy őrnagy, onnan tudtak ágybetéteket, olvasni­valót hozni. Ő maga többször is el­vonult Sztehlóval csendes beszélge­tésekre, ahol mindig kifejezte elisme­rését a gyermekotthonban végzett munkával kapcsolatban. Az orosz front közeledtével sűrű­södtek az események, az őrnagyot is áthelyezték, de még küldetett élel­met a villába. Éva néni talpraesett­ségét dicséri, hogy az oroszokkal is megtalálta az együttműködés embe­ri hangját. A kötet végén Sztehlo Gá­bor memoárjából idézve olvasható, miként sikerült az elöljáróságon ké­zi hónap könyve - márciusban a Luther Kiadótól 30% kedvezménnyel Bartosné Stiasny Éva: Háborúban békességben A Bogár utcai gyermekotthon lakóinak csodás megmenekülése Ha a szó kenyérré válik, több lesz mint a fájdalmak kimondásának lehetősége, több mint palackposta. Táplálék lesz, amelynek nemcsak ereje van, de erőt is ad. Aki nem hisz a szóban, jobb, ha nem is szól, annak dolga nem az. De a költő higgye: ha olykor alant suhanó is a szó, oly erő az, mely, ha a költők ajkairól szakad egy-leheletként; védőn, s útmutatón száll, - és a világon a béke terjed majd, mint terjed a szív mélyén a reménység szállva, ha oszlik a foszló bú elenyészve. (Első ecloga) A szó lehet fohász is, imádság, zsoltár, Istenhez fordulásunk, belekapaszko­­dásunk, könyörgésünk vagy hálánk eszköze: Jó lenne, Uram, zerge-lábakon bejárni hazám drága tájait, eljutni aztán határain túlra, ledobva a bénaság láncait, - de létezik egy dolog a Világon, amit még a gyógyulásnál is jobban, az Egészségnél is jobban kívánok, és ez nem más, Uram: a Szeretet! (Az inaszakadt könyve) „11. Már ismerem hatalmadat, hát kérem: áldd meg az én leendő nemzetségem, hogy legyen, aki Téged áld örökkön, kinek szemében arcod tündököljön! Vásárolja meg a hónap könyvét kedvezményesen! Eredeti ára: 980 forint. http://bolt.lutheran.hu/ ♦ E-mail: kiado@lutheran.hu Fax: 1/486-1229 ♦ 1085 Budapest, Üllői út 24. Háborúban békességben ban kerültek a történelmi kutatások homlokterébe. Fontos kordokumen­tumok, hiszen ebből a szemszögből egészen új megvilágításban látszanak a háború mindennapjai. A német parancsnokság - Wink­ler parancsnokkal az élen - együtt­érzése nem merült ki a szavakban. A közelgő orosz front elől ők segítet­ték biztos helyre juttatni a Bogár ut­caiakat. Az új helyszín az akkori Légrády-villa volt, néhány utcával lejjebb. Sztehlo Gábor is itt volt fe­leségével együtt. A gyermekeket itt resztül új helyet szerezni az otthon­nak. Ez lett később a Pax Gyer­mekotthon, melyet 1950-ben álla­mosítottak. A „csodás megmenekülés” melyet a kötet alcímében olvashatunk, nem írói túlzás tehát. A sorok között minden oldalon megtapasztalhat­juk, mekkora az isteni szeretet. A „há­borúban békességben” is lehetett él­ni, magyarokkal, németekkel és oro­szokkal együtt, ahogyan Éva néni megmutatta nekünk. ■ Széchenyi Magdolna 12. Zengő árján az elszálló időnek irgalmadért dicsérlek, Uram, Téged! (Az inaszakadt fohásza) A költő szava akkor is szakrális, ha nem Istent szólítja meg, hiszen terem­tő erejével istenképűségünket mutatja fel, újat hoz létre, világot épít. Mint az ima, benső békém hozója, hasonlatos a versnek alkotója Kezet érinthetek a Teremtővel, s a tőle kapott teremtő erővel a verset, amit papírra vetettem, nem-létezőből létezővé tettem’.’ (Az is imádság) A szó elszáll? Ne higgyétek! Őrzi a papír, a betű, őrzi az agy, a szív, hullám­veréseit továbbítja a világ. S ha a költő szavait évtizedek, évszázadok múl­va szétfújja is a felejtés, biztosan nem száll el Isten szava. Isten szava, amellyel nevén szólítja Zoltánt, aki most már az övé örökre. ■ Kertész Eszter

Next

/
Thumbnails
Contents