Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-06 / 10. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET ^011. március 6. Kétfókuszú egyházkerületi nap Kórházkápolna-szentelés Kapuváron ^ Folytatás az 1. oldalról A program a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola tanulóinak zenés szolgálatával folytatódott, majd a Payr Sándorra emlékező előadások következtek. A sort Kendek K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója kezdte, aki bemutatta az egyháztörténész születésének százötvenedik évfordulójára megjelentetett emlékkönyvet. Dr. Hubert Gabriella tudományos munkatárs a 2017-ben esedékes jubileumi évre való előkészületekről tartott előadást, valamint az egyre több kötetet tartalmazó digitális könyvtárról, melynek segítségével a világhálón is fellelhető egyházunk irodalma. A projekt első szakaszában mintegy tizenhétezer oldalt digitalizáltak, elsőként éppen Payr Sándor kisebb-nagyobb műveit. Pápa jeles szülöttének életrajzát az emlékkönyv szerkesztője, Polgárdi Sándor esperes vázolta, Payr Sándor bibliográfiájával pedig D. Keveházi László ismertette meg a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezetét. A nyugalmazott egyháztörténész kiemelte, hogy a szerény tudós lelkész szinte páratlan szolgálatot végzett, hiszen - például - szinte valamennyi dunántúli gyülekezet történetét feldolgozta. (írásaiban ötszázharminc anya- és leánygyülekezet története szerepel - ezt az egyháztörténeti munkát azóta sem tudta senki túlszárnyalni.) D. Keveházi László előadásában hangsúlyozta, hogy az egyházkerületnek és jelenlegi gyülekezeteinek a történetét feldolgozó, hamarosan megjelenő könyv alapjául is - természetesen - Payr Sándor munkája szolgál. A templomi megemlékezések végén a gyülekezet az „utcára vonult” hogy egy további ünnepi aktus részese legyen: a gyülekezeti terem homlokzatán dr. Áldozó Tamás alpolgármester és Polgárdi Sándor esperes, helyi lelkész leplezte le Payr Sándor emléktábláját. A Tarczy Lajos Általános Iskola aulájában az a fórumbeszélgetés volt az ebéd utáni egyetlen program, amelyen Bencze András és Szemerei János püspökjelöltek mutatkoztak be, és válaszoltak a feltett kérdésekre. A fórumot Szabó György moderálta. Az egyházkerületi felügyelő— felvezetés gyanánt - hosszan idézett az Evangélikus templomok című, 1944-ben megjelent kötet liturgiával foglalkozó fejezetéből, ugyanakkor - erre való hivatkozással - az előzetesen írásban benyújtani kért kérdések sorából kihagyta a püspökjelöltek új liturgiához való viszonyulását firtató kérdéseket... A korábban már több egyházmegyei fórumon bemutatkozott püspökjelöltek mindazonáltal - a kissé vitatható moderátori eljárás ellenére is - meggyőző bizonyságát adták alkalmasságuknak. Annak, hogy nem magukat prédikálják, hanem az Úr Jézus Krisztust (vö. íKor 4,8a). (A két püspökjelölt, a jelenleg Székesfehérváron szolgáló Bencze András püspökhelyettes, lelkész, illetőleg a Somogy-Zalai Egyházmegye esperesi tisztét is betöltő Szemerei János kaposvári lelkész isis perces előadásának szövegét lapunk 8-9. oldalán közöljük. - A szerk.) M EvÉlet-infó ► Nem volt véletlen, hogy épp február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján került sor Kapuváron a Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet kápolnájának ökumenikus megszentelésére, hiszen - mint köszöntő beszédében Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő is rámutatott - elődjét a kommunista rendszer szüntette meg... A dr. Ballagi Farkas korábbi igazgató által írt kórháztörténetből kiderül, hogy az intézmény 1887-ben közadakozásból épült fel. Az ápoló személyzet Sopronból érkezett a városba, az Isteni Megváltó Leányai Rend tagjainak személyében. Rájuk való tekintettel épült meg Jézus Szíve elnevezéssel a kápolna. Amikor az államhatalom 1950-ben feloszlatta a rendeket, Kapuvárról is elküldték a nővéreket, a kápolnát pedig bezárták. A kórházban 1996-ban kezdődött az ágyszámok felülvizsgálata, illetve csökkentése. Ekkor alakítottak ki - két szabaddá vált szobából - egy ökumenikus imatermet, melyet 1996. szeptember 22-én szenteltek fel. A kórház történetének következő szomorú állomása 2007. április í-je volt, amikor a szocialista kormány megszüntette Kapuváron az aktív ellátást. Az intézményt rehabilitációs részlegből, illetve krónikus belgyógyászatból álló gyógyintézetté alakították át. Vezetősége azonban ragaszkodott a kápolna megmaradásához, hiszen sem az evangélikusoknak, sem a reformátusoknak nincs a városban templomuk, a protestáns felekezeteknek ez az istentiszteleti helyiségük. Az utóbbi időben - európai uniós segítséggel - rekonstrukció és átalakítás zajlik a Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézetben, a város és a kórház mostani vezetői pedig maximálisan támogatták azt az elképzelést is, hogy az új rendelőintézet „fölé” egy negyven főt befogadó új kápolna épüljön. A protestánsok már karácsonykor birtokba vették az új kápolnát, püspöki felszentelésére azonban az elmúlt hét péntekén került sor. Pápai Lajos római katolikus megyés püspök, valamint Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület és Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke előbb magát az intézményt áldotta meg a kórház „A” épületének erkélyéről, majd az új járóbeteg-központ tornyában lévő kápolnát. Az ökumenikus megszentelést követő ünnepi percekben Hámori György polgármester felszólalásában hangoztatta, hogy e kápolna - mint a megújuló és épülő kórház legkisebb, ám talán legfontosabb helyisége - azt is hirdeti, hogy ebben az egészségügyi intézményben - hittel gyógyítanak... ■ Menyes Gyula A zsúfolásig telt pápai templom - képünk előterében Bencze András és Szemerei János püspökjelöltek Évente visszatérő kedves ünnepünk Egyházkerületi nap Pápán Egyházkerületünk számára feledhetetlenül emlékezetes nap 1997- február 22. Már majdnem minden lezártnak - azaz a mi szempontunkból elveszettnek - tűnt, amikor Márkus Géza, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye zsinati küldötte szólásra emelkedett. És azután a zsinat, az időnként méltatlan küzdelmek után és ellenére, meghozta döntését az 1952-ben pártállami szándékok és belső kollaboráns erők együttes manipulációjával szétzilált egyházi struktúra részbeni rehabilitációjáról: 2000-ben újraindulhat Dunántúli (Nyugati) Evangélikus Egyházkerület néven a régi-új egyházkerület élete. Jó érzékkel javasolta aztán az újjászületett egyházkerület első felügyelője, dr. Weltler János, hogy minden esztendőben a február 22-ét követő szombat legyen az egyházkerület napja. így történt, és az évtizedes hagyomány mára megszilárdult. Azóta esztendőről esztendőre - változó helyszíneken - ünnepel egyházkerületünk. Az új hagyomány részévé vált, hogy ezen a napon szokott lenni az esztendőnként meghirdetett teológiai tudományos pályázat eredményhirdetése és a győztes pályamű szerzőjének előadása. Idén azonban másként alakult a program. Ennek két oka is volt. Egyrészt a pápai helyszín és egy aktuális évforduló inspirált bennünket: százötven éve, 1861. február 25-én Pápán született a hazai evangélikus egyháztörténet-írás legnagyobb alakja, Payr Sándor. Másrészt az egyházkerületünkben folyó püspökválasztási eljárás jelentős stációjává is lett ez a nap, hiszen a regionális, egyházmegyei alkalmak után és előtt most találkozhattak a jelöltek egyházkerületi szinten a sokfelől összesereglett közösséggel. Mivel ezen a fontos kerületi eseményen egyházi sajtónkat hetilapunk főszerkesztője és szerkesztőségvezetője is képviselte, a velük történt külön egyeztetés nélkül is úgy vélem, hogy külön tudósítás is olvasható lesz mostani lapszámunkban. Ezért a továbbiakban a napot kezdő igehirdetésem vázlatos felidézésével teszek eleget e heti feladatomnak. Alapigéül ApCsel 1,1-3-at választottam. Egyházkerületünknek ezen a hagyományos kerületi napján kétfókuszú ünneppel ajándékoz meg bennünket egyházunk Ura, Jézus Krisztus. Először is emlékezhetünk egyháztörténet-írásunk hatalmas alakjára, Payr Sándorra. A délutáni programrészben pedig készülhetünk a jövőre: ismerkedhetünk a gyülekezetek bizalmából püspökjelöltekké lett testvéreinkkel. Ez a kétfókuszú ünnepünk alkalmat ad arra, hogy az egyház és az apostoli szolgálat lényegéről hallgassuk Isten igéjének üzenetét. Az egyház Jézus Krisztus földön küzdő népe. Ebben a meghatározásban nemcsak a liturgikus fordulatotfedez-ÉGTÁJOLÓ hetjükfel, amikor az úrvacsorái liturgiában felcsendül az egyház Istent dicsérő himnusza, hanem felismerhetjük azt a valóságot is, amelynek mi magunk is napról napra tapasztalói, elhordozói és - Isten iránti hálával mondhatjuk - megajándékozottjai vagyunk. Az egyház története az első pünkösddel kezdődött. Jézus Krisztus Urunk akkor teljesítette ígéretét, és ajándékozta övéinek a vigasztaló, bátorító Lelket, és a bezárt ajtók mögé menekülő tanítványi csapat ekkor lett oszlopcsarnokká, amelyre Jézus Krisztus Lelke az egyházat építette. Nem túlzás a kifejezés: a remegő szívűeket kilökte az utcára... Menjetek széles e világra, és hirdessétek az evangéliumot! Tegyetek tanúságot minden népnek - nem arról, hogy én a ti Istenetek vagyok, hanem arról, hogy én az egész világ Ura vagyok. Ha saját tanítványságunkra nézve halljuk Jézus Krisztus Urunk egyházképének üzenetét, megszégyenülünk. Az elmúlt évtizedek sok keserű, lelkiismeretet nyugtalanító tapasztalata és emléke fölhorgad bennünk - hányszor voltam néma, amikor szólnom kellett volna; hányszor mondtam mást, mint amit mondanom kellett volna; hányszor járt a szám, amikor hallgatnom kellett volna; és hányszor voltam rossz tanúja az enyéim előtt Jézus Krisztusnak! Isten új lehetőséggel ajándékozott meg bennünket. Nem az a kérdés, hogy Jézus számon tartja-e ígéretét. A kérdés az, hogy te komolyan veszed-e az ígéretét megtartó Úr jelen való hatalmát és szeretetét, és megmaradsz-e hűséges tanítványként az egyházban. Reménység szerint néhány hónapon belül kézbe vehetjük az egyházkerületünk és gyülekezeteink történetét bemutató könyvet, s abban ismét tükörbe tekinthetünk. Nemcsak abban az értelemben, hogy Payr Sándor nélkül nem lehet egyháztörténetet írni, hanem abban az értelemben is, hogy az egykori üldözött, kifosztott közösségek, amikor az evangélium megragadta a szívüket, hogyan élték meg az első szerelem nagy lelkesedésével a templomépítés, az iskolaalapítás örömét! S ezerszer rosszabb körülmények között, mint amilyenekben mi a diktatúra alatt éltünk, hűségesek voltak, és megmaradtak. Mire büszke ma a dunántúli evangélikusság? A múltjára? Arra lehet is! Mire lesz büszke az unokák generációja? Ránk? Ef elől kétségeim vannak. De a reménységem mégsem hal el. Nem azért, mert magamra vagy testvéreimre nézek, hanem mert hiszem, vallom, és most az ünnepi gyülekezetnek hirdetem is: mi hűtlenkedhetünk, csapodárok lehetünk - Jézus Krisztus hűséges marad! A másik, amit ezen a napon szívünkre helyez Isten igéje, az egyház apostoliságának kérdése. Ebben az összefüggésben hangsúlyozom: a mi dolgunk az, hogy evangélikusokként, evangéliumból élő keresztényekként, Krisztus népeként az apostoli egyház örökségét őrizzük. Ne a successio apostolica kézrátétellel érvényesítettnek gondolt fizikai valóságába vessük reménységünket, hanem a successio fideliumra, az apostoli hit sziklaszilárdfundamentumára építsünk! Mert az apostoli hit ez: érvényes a törvény, és van bűnbocsánat a megtérő bűnösnek! Drága dunántúli evangélikus hittestvéreim, tanítványtársaim, vándortársaim! Tanuljatok a történelemből, és mindenekfelett becsüljétek az Isten igéjét! Akkor lesz jövőtök - személyes tanítványságban, gyülekezetben, egyházkerületünkben, evangélikus egyházunkban! Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
