Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)
2011-03-06 / 10. szám
2 ■m 2011. március 6. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Eléd visszük kéréseinket, mert egyedül a te erődben és hatalmadban bízunk. Békétlen, forrongó világban élünk. Gyakran érezzük az igazság érvényesülésének hiányát. Kérünk, te viseld gondját az embereknek mindenütt, bárhol éljenek is a földön. Terjeszd ki oltalmazó kezed kicsik és nagyok, gyermekek és nők, idősek és fiatalok fölé. Könyörgünk minden népért, minden emberért, nemzetünkért, országunkért, magyar hazánkért. Urunk! Könyörgünk egyházadért, hogy világosságot terjesszen a világban, hogy megvilágítsa az élet útját az emberek előtt! Könyörgünk egyházad látható egységéért. A gyülekezetekért, a gyülekezetekben élő közösségekért, hogy a keresztények a lelki ajándékok különbözőségében is mindenhol egyetértésben éljenek. Add, hogy együtt végezhessük szolgálatunkat iskolákban, kórházakban, szociális intézményekben. Együtt tudjunk megszólalni társadalmi kérdésekben a feszültségekkel teli világban, közös erővel igyekezve az igazságosságra és a békére. Istenünk! Könyörgünk az igehirdetés megelevenítő erejéért, a misszió munkájáért azok között, akik az egyháztól távol élnek. Te óvd meg a megfáradástól, a kiüresedéstől és a közönytől munkatársainkat és gyülekezeteink tagjait. Könyörgünk hívőkért és nem hívőkért egyaránt. Kérünk, erősítsd meg a családokat, vezesd fiataljainkat, add, hogy a közösségből kiszakadt embertársaink felé is nyitottak maradjunk. Te adj fantáziát, leleményességet és felülről való bölcsességet vezetőinknek, lelkipásztorainknak. Urunk! Könyörgünk szeretteinkért. Áldd meg otthonainkat, gyógyítsd betegeinket. Adj tiszta vizet, tiszta levegőt, tiszta élelmet, tiszta beszédet. Könyörgünk minden gyermekért, akinek nincs ágya, ahol aludhat, akinek nincs elég ennivalója, sem segítője, sem gondozója. Könyörgünk minden gyermekért, akinek nincsen saját nyugodt, rejtett kis zuga, és nincsen semmiféle játéka sem. Minden gyermekért, aki távol szakadt otthonától, családjától. Oltalmazd meg őket! Küldj segítségükre embereket, és használj fel minket is. Istenünk! Hálát adunk neked azért az ígéretért, hogy néped szeméről letörlőd könnyeit, hogy gyermekeid egykor ott lesznek, ahol nincs gyász, és nincs szenvedés. Add, hogy amikor előrement szeretteinkre gondolunk, reménységgel tekintsünk örök országod felé. Tudjuk, hogy te nem vagy süket kimondott és kimondatlan szavainkra sem; Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen. mtv Evangélikus műsorok a magyar televízióban fyíárcius 6-án, vasárnap az mi-en n.io-kor, az m2-n 14.10-kor Evangélikus ifjúsági műsort láthatunk. Közreműködnek az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói Zsíros András egyetemi lelkész vezetésével. Ugyancsak március 6-án, vasárnap az mi-en 11.30-kor (az ma-n 14.30-kor) a Sztehlo Gábor: a gyermekmentő evangélikus lelkész című műsor. Szerkesztő: Nagy László. Rendező: Nemes Takách Ágnes. ÖTVENED VASÁRNAP (ESTO MIHI) - PÉLD 3,5-12 Aranyalma ezüsttányéron Ötvened vasárnapján, a böjt előtti időszak végén a Példabeszédek könyvének rövid részét kaptuk a szószékre. Ezeknek az igéknek szent forrásból fakadó gondolatai áldássá lehetnek hétköznapi hitéletünk számára, így készüljünk a böjti időszakra. Fogadjuk olyan örömmel a felkínált lelki táplálékot, amilyen esztétikai igényességgel fejezi ki maga a szent könyv saját lényegét, ahogy a címben is olvasható: aranyalma ezüsttányéron. Gazdag lelki ételt kínál a mi Urunk szent ízléssel terített asztalon, az Úr asztalán (vö. Péld 25,11 és 15.23)A Példabeszédek könyve szent és szellemes aforizmák laza szövete, mégis egységes szellemi üzenettel segítheti elő a hívő ember gondolkodását, lelki elmélyülését, életvitelét, magatartásának formálását. Elmondhatatlanul sok áldás fakad ebből a szent könyvből a lelki életre nézve. Mert örök értékű szabályok gyönyörű rendje látható benne. S ezek a szabályok egy fontos célra vonatkoznak: Istennel élni! A kijelölt igeszakasz kérdése is a lényegre tör, teljes összhangban az első parancsolat mindent meghatározó tartalmával és az Úr Jézus felejthetetlen szavaival. Alapvető kérdés lehetne egy szakrális közvéleménykutatás során: Mi vagy ki az életed alapja? Mire vagy kire építesz? Mi vagy ki az életed rendjének (vagy rendetlenségének?) éltető és meghatározó forrása? Mihez vagy kihez méred magad? Felbukkan tehát a Tízparancsolat legelső igéje, mely szerint „ne legyen más istened rajtam kívül” (2MÓZ 20,3), és a Názáreti új parancsolata, amelyben Jézus a „teljes szívedből, teljes telkedből, teljes elmédből” megfogalmazással az Istenre való beállítottságra tanítja övéit (lásd Mt 22,37). Jézus annak az egyszerű képnek a segítségével tesz különbséget okos és bolond ember között, hogy mire - homokra vagy kősziklára - építjük életünk épületét (Mt 7,24-27). Textusunkban Isten bölcs embere (Salamon) figyelmeztet bennünket: teljes szívünkkel Istenbe kapaszkodjunk, hogy meg ne vezessen bennünket a nyomorult eszünk. Nem az okosság a veszély, hanem a parttalanná váló, az elszabadult okoskodás. Ezért ne támaszkodjunk okoskodó eszünk látszólag bölcs tanácsaira, mert sajnálatos módon a korlátlanul okoskodó és végzetesen önző eszünk a szívünket is megzavarja. A bölcs és tanulságos igei kijelentés arra hívja fel figyelmünket, hogy ha minden vállalkozásunkat Isten nevével kezdjük, áldását kérve, akkor bárki megtapasztalhatja, hogy„ó' egyengetni fogja ösvényeidet” (3,6b). További ígéret bontakozik ki előttünk: ha okoskodó eszünk lapos bölcsessége helyett a titokzatos istenfélelem (mely megrendült tiszteletet jelent) a lényünk közepe, akkor annak az is következménye, hogy az életromboló rosszat kerüljük, és még az egészségünk, vagyis a teljességünk (egesz-ségünk!) is helyreállhat. Elgondolkodtató szójáték a magyar „egészség” szó. Még a csontjaink is „felüdülnek” Lehet, hogy nem tünetmentesek leszünk, de egészen egészek a Krisztusban! Tavasszal a simogató napfény hatására nyílni kezdenek kertekben, A VASÁRNAP IGÉJE mezőkön, dombokon, hegyeken a virágok, bontakoznak a fák levelei. A természet finom eleganciával és látványos szépséggel felel a napfény éltető melegére. Ilyen éltető melegséggel simogat bennünket Isten szava, de a mi esetünkben nem természeti automatizmus a válasz. Lelkünk mélyéről fakadóan kellene kimondanunk a bűnbánat és a megtérés igenlő válaszát. Áldást hozó igenlő válaszát. S ezt a választ kellene hitelessé tennünk Istennek tetsző hálaáldozattal is, ahogy az ige kifejezi: „tiszteld az Urat” a pénztárcádból is. Mennyire becsüljük meg mi anyagilag az Isten szeretetét? A tiszteletünket kellene így kifejeznünk a 3,9 szerint, és még az is lehetséges, hogy megtapasztalhatnánk a 10. vers bőségét. (Tessék elolvasni!) Az első gondolatkör (3,5-10) tehát a lelki, szellemi, érzelmi, akarati háztartásunkat akarja Istenre hangolni mint a létezés középpontjára. S a szent középpontra hangolódó lelkivilágunk könnyebben harcolja meg azt a nem könnyű tanítást, hogy mit is kezdjünk az „Úr intésével” illetve a „dorgálásával”. Nincs jogunk elvitatni Istennek azt a jogát, hogy neveljen bennünket, és a nevelés eszközei közül a büntetést sem zárhatjuk ki. Elifáz egészségesen talán könnyen mondja ki: „Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg! Mert ő megsebez, de be is kötöz..!’ (Jób 5,17) A Zsidókhoz írott levél ismeretlen szent szerzője is idézi a példabeszédek eme híres tételét, és egyes szám első személyűvé alakul a tétel a Jelenések könyvében a laodiceai gyülekezetnek címezve: „Akit én szeretek, megfeddem és megfenyítem..!’ Mert ennek lehet gyümölcse a megtérés. „...igyekezz tehát, és térj meg!’ (Jel 3,19) Ez már az alázat iskolája! Ennek az iskolának az első szent leckéje a könyörgő kérés. Innen és túl mindenféle elméleti okoskodáson kapjunk ilyen szent felismerést, belátást, hogy Isten mentő szeretete olyan is lehet, mint egy súlyos operáció. Fájdalmasan belénk hasít. De életmentő operáció. Örök életet mentő. Egészen biztosak lehetünk benne: Isten fájdalmas nevelőeszköze is mentő szeretet. Mert mennyei Atyánk ő, aki gyermekei javát akarja. Ezt a nehezen megfejthető egyenletet csak akkor vagyunk képesek megszívlelni, ha győzedelmeskedett bennünk a Szentlélek, és életünk középpontja Isten szeretete lett. S akkor szívlelhetjük ezt meg igazán, ha rádöbbenünk, hogy Isten Fia szenvedte el miattunk a legnagyobb büntetést! Legyen csendes meditációnk témája ez: „Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétekfel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől..!’ (íPt 4,1) Isten áldjon meg mindenkit, amikor ezeken ez Úr színe előtt imádkozva elgondolkodik. S egyszer látni fogja az aranyalmát az ezüsttányéron! ■ Ribár János Ó, Jézus, kincsem, vigaszom ^ Az ötvened vasárnappal kezdődő hét igéje Jézus szavaival készít a böjtre, a nagyhétre, a passióra: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak!’ Elkezdődik tehát Jézus útja a kereszt felé, s az Emberfián beteljesedett események érdemeként saját, emberi zarándokutunk végére is reménységgel tekinthetünk. Ezért az Ó, Jézus, kincsem, vigaszom (EÉ 503) a heti énekünk. Martin Behm (1557-1622), a költemény írója sziléziai lelkész volt. Több igehirdetés-gyűjteményt jelentetett meg, jelmondata ez volt: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” Több mint ötszáz énekszöveget, versbe szedett imádságot is írt, amelyek eredetileg prédikációit lezáró összefoglalásként, imádságként hangozhattak el. Háromkötetnyi ilyen verses imádsága jelent meg Centuria Precationum Rhythmicarum - Einhundert andächtige Gebetlein, reimweise címen. Az Ó, Jézus, kincsem, vigaszom eredetileg tizenöt versszakos volt, s két párhuzamos szálon futottak gondolatai: az egyiken a földi zarándokúton lévő lélek készül halálára, s hívja segítségül a Megváltót, a másikon éppen a Megváltó halálát szemléli, s a szenvedéstörténet képein elmélkedik. (A vers eredeti címe magyarul: Ima üdvösséges hazatérésért Krisztus szenvedésére tekintve; német szövegkezdete O Jesu Christ, meins Lebens Licht!) A 20. század igényei szerint lerövidített változatból éppen a Krisztus szenvedésén elmélkedő versszakok maradtak ki, csak utalásszerűén fedezhetjük fel a szenvedéstörténet attribútumait az egyén haláltusájára vonatkoztatva. így, kivonatolt formájában a vers talán túlzottan is énközpontú - an szól a halálról és az egyén üdvösségéről. Sulyok Imre meg is jegyzi: „Az egész (...) énekben csak egy sor szól arról, ami Luther számára oly fontos volt: Sok terhet, vétket hordok én.” Temetési énekeink között feltűnően táncos az ének dallama. Ez a fajta ritmika és a dallamhoz kötődő harmóniák a reneszánsz kori canzonetták, ballettók világát idézik. Valószínűsíthető, hogy az 1452-es Lochei- mer Liederbuch egyik éneke lehet a dallam őse, egy változata az úgynevezett Seklucián énekeskönyvben szerepel (1559). A német kutatók szerint/. Eccard 1597-es gyűjteményéből való, mai alakjában pedig Lipcsében jelent meg először 1625-ben. Éppen a könnyed ritmusú, áradó dallam teszi ezt az éneket oly kedvessé: zarándoklétünk ösvényén fiatalosan fütyörészgetve készíti fel gondolatainkat a halálra, arra az egy pillanatra vagy hosszú szenvedéssorra, amikor egyetlen kapaszkodónk a Megváltó keresztje lesz majd. ■ Bence Gábor Zarándokének Ötvened vasárnapja olyan, mint egy nagy sóhajtás a böjti idő, a böjti zarándokút előtt. Az elkövetkező hetek-CANTATE Eged Iílcn diczeríinc. ben Jézus passiójára figyelünk, ami persze nem korlátozódik csupán az utolsó napok drámájára. Egész földi zarándokútján Isten szeretetének tragikuma bontakozott ki közöttünk, kezdve a megszületése utáni otthontalanságtól testi szenvedésén át a kereszthalál kitaszítottságáig. Azonban a szenvedés Jézus életének csupán egyik, többé-kevésbé mindenki számára látható dimenziója. A másik csak a hit szemével látható, úgy, mint az Istenre hagyatkozás, az Atya iránti bizalom diadala. Kicsit furcsálljuk talán, hogyan is került ez a sokunk számára elsősorban „temetési” ének ide, böjt nyitányához. Ha megértjük a böjt igazi tartalmát, akkor azt is elfogadjuk majd, hogy a halál életünk legvégső böjtje. De nagy szükségünk van arra, hogy még út közben felismerjük testi létezésünk korlátáit, megkísérthetőségünk és bukásaink mélységeit. Túl a lázadáson ajándékba kapjuk az Úr felé fordulás, a teljes odaadás, a kezébe hanyatíás, a „függés" kegyelmét. Az igazi böjt tehát a hit böjtje. Amikor meg vagyunk fosztva a „Vőlegény” látásától, mégis keressük. Eljövetelére várunk, hogy fölemeljen magához. Az ének Jézus passiója által szembesít minket létünk zarándok voltával. Most a saját „erőtelenségünkről” félelmünkről, halálunkról énekelünk. Azonban úgy tehetjük ezt, hogy közben Jézusba kapaszkodunk. Ő már végigjárta az utat. Nem csupán a sírig, hanem azon is túl, egészen az örök hazáig. Hiszen feltámadott, és bűnbocsátó szeretete nekünk is kész ajtót nyitni. Az a legszebb ebben az énekben, hogy miközben kendőzetlenül beszél a halálba hanyatlás nyilvánvaló testi jeleiről, a hozzákapcsolódó félelmünkről, mégis a Jézusba kapaszkodás bizodalma csendül ki belőle. Kaptam egyszer egy imádságot, amely abban segíti a halál felé közeledőt, hogy saját testi lététől távolodóban ne csak a kiszolgáltatottságot érezhesse, hanem a jézusban kapott menedéket is megtapasztalhassa. Ez a könyörgés egészen összecseng az ének tartalmával. „...megmerevült s mozdulatlan lábaim arra figyelmeztetnek, hogy földi pályafutásom végéhez értem. .. .remegő, megbénult kezeim már nem bírják a feszületet tartani... ...elhomályosult, megtört szemeim reád vetik bágyadt, haldokló tekintetüket... ...hűlő ajkaim utoljára ejtik ki imádandó szent nevedet... ...füleim már-már örökre bezárulnak az emberi szavak előtt... .. .egymás után veszítem el minden érzékem használatát, az egész világ megszűnik lenni számomra... ...haldokló szívemmel kibontakozni vágyom testem kötelékeiből... .. .a halál szorongásai között nehezen lélegzem... Akkor, ó, irgalmas Jézus, könyörülj rajtam!” ■ Cserhátiné Szabó Izabella
