Evangélikus Élet, 2011. január-június (76. évfolyam, 1-26. szám)

2011-02-20 / 8. szám

12 ■n 2011. február 20. Evangélikus Élet HIRDETÉS Confessio fehéren-feketén címmel nyílik templomtárlata Féner Tamás­nak a békásmegyeri evangélikus templomban február 20-án, az össze­­gyülekezés napján. Féner Tamás e tárlata újabb kísérlet, mellyel a mű­vész nemcsak önmagának, de a képeit szeretőknek is nyilvánvalóvá akar­ja tenni: szó és kép összetartozik. De valóban összetartozik? Ezt dönt­se el ki-ki maga; ez már a néző szabadsága. A február 20-án délelőtt 10 órakor kezdődő istentiszteleten Márton­­ffy Marcell prédikál. 12 órától közös ebédre várjuk vendégeinket. A ki­állítást 14 órakor Verebélyi Kincső etnográfus nyitja meg. Rendezte Jer­­ger Krisztina művészettörténész. Közreműködik Pétery Dóra zongorán és Varga Ferenc hegedűn. A tárlat április 20-áig hétköznaponként dél­előtt 9 óra és délután 4 óra között, valamint vasárnap délelőtt látogat­ható. Cím: 1038 Budapest, Mező utca 12. HALÁLOZÁS A feltámadás élő reménységében adjuk hírül, hogy Taschner Ilona Fé­­bé-diakonissza, az Újpesti Evangélikus Egyházközség presbitere és gyülekezeti munkatársa, a Déli Evangélikus Egyházkerület hűségérme­se hazatért Urához, Teremtőjéhez. Temetése február 24-én 9 órakor lesz az Újpest-Megyeri úti temetőben. „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Is­tene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre’.’ (íPt 1,3) HIRDETÉSEK Szeretettel hívjuk az érdeklődőket Fe­ge Kornélia (hegedű) zeneakadémi­ai hallgató diplomakoncertjének fő­próbájára a békásmegyeri evangéli­kus templomba (1038 Budapest, Me­ző utca 12.) február 26-án, szomba­ton délután 18 órára. Zongorán köz­reműködik: Csipkai Éva. A műsor: /. S. Bach: Chaccone a d-mollpartitú­rából (BWV1004); Brahms: D-dúr hegedűverseny. APRÓHIRDETÉS Tatabánya belvárosában (a főiskolától öt percre) másfél szobás, felújított, el­ső emeleti lakás megbízható albérlők­nek kiadó. Érdeklődni a 20/824-2018 egyházi flottás telefonszámon lehet. EVANGÉLIKUS ÉLET. ÉLED. ÉLED? VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból február 20-ától február 27-éig VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA 6.00 / Tenkes Rádió (Siklós) 10.00 / Torony Rádió (Békés) 11.40 / TV2 13.30 / Kossuth rádió Lélekhangoló. Az Evangélikus Lélekhangoló. Az Evangélikus Befejezetlen élet (amerikai­„Tebenned bíztunk eleitől Rádiómisszió műsora (on-line Rádiómisszió műsora (on-line német filmdráma, 2005) (97’) fogva., r adás: www.tenkesradio.hu) adás: www.toronyradio.hu) 13.00 / PAX A református egyház félórája 9.50 / mi 10.00 / Viasat History Én vagyok az Ajtó 14.00 / Bartók rádió Kérdések a Bibliában Poncius Pilátus: az ember, A Zákeus Médiacentrum A hét zeneszerzője: Felix 10.00 / Duna Tv aki megölte Jézust (angol do­evangélizációs műsora Mendelssohn Bartholdy Református istentisztelet kumentumfilm, 2003) 1445 / Kossuth rádió Benne: közvetítése felvételről 14.00 / Európa Rádió Tér-idő. Körösi Csorna Sán-115. zsoltár Gödöllőről (Miskolc) dór, az utazó 14.00 / Kossuth rádió 10.04 / Kossuth rádió Határtalan. Benne: az Evan-14-55 / Duna Tv Arcvonások Református istentisztelet gélikus Rádiómisszió összeál-Virágzó Magyarország Mauer Oszkár borász közvetítése Budapestről, lítása (on-line adás: 21.00 / Duna Tv 14.30 / mi a mátyásföldi templomból www.euradio.hu) Kopaszkutya Kémek a porfészekben (ma-Igét hirdet: Bíró Ferenc 20.00 / PAX (magyar játékfilm, 1981) (96') gyár dokumentumfilm, 2008) lelkész Kerékpártúra egyháztörténeti 22.10 / Bartók rádió 16.34 / M. Katolikus Rádió 10.05 / mi utakon. Iskolatemplomok Hangfogó. Benne: Testvéregyházaink életéből Református magazin 2040 / Duna Tv Bach-Liszt: a-moll prelúdi-Jelentések a protestáns világból 10.30 / mi Hol zsarnokság van... um és fúga BWV. 543. 21.45 / mi Evangélikus ifjúsági műsor (magyar dokumentumfilm) 1.25 / TV2 Elveszett múlt (olasz tévéfilm, 16.00 / Bartók rádió 21.40 / mi Perlasca: Egy igaz ember 2009) (102’) 1. rész Összkiadás. Liszt Ferenc or-Fekete és kék (amerikai története (magyar-olasz-22.15 / m2 gonaművei, 1. rész filmdráma, 1999) (86’) francia film, 2002) (124’) Záróra CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 5.20 / mi 8.00 / Duna Tv 5-45 / mi 6.03 / M. Katolikus Rádió Hajnali gondolatok „Harangok zúgnak bennem ” Hajnali gondolatok Orgonamuzsika 11.15 / Kossuth rádió Egy óra Csoóri Sándorral 6.50 / Duna Tv 7.15 / Mária Rádió A Hely 13.36 / Bartók rádió Élő egyház Ökumenikus lapszemle (riportműsor) XXIV. debreceni Bartók Béla (vallási híradó) 9.00 / Lánchíd Rádió 12.45 / M. Katolikus Rádió nemzetközi kórusverseny 2010 12.05 / Duna Tv (Budapest) Gospelkrónika A római Coro Musicanova Isten kezében Hitvilág. A történelmi 14.30 / Duna Tv énekel 14.50 / m2 egyházak magazinja Szelíd szálakon 14.00 / Bartók rádió 10. győri ütősfesztivál 9.30 / Rádió 17 (Budapest) A nemezelésről A hét zeneszerzője: Felix (zenés film) Lélekhangoló. 1715 / PAX Mendelssohn Bartholdy 15-45 / Duna Tv Az Evangélikus Rádiómisszió Invocatio Musicalis Benne: Éliás - részletek Balatoni utazás műsora Korái- és zsoltárfeldolgo-21.10 / Bartók rádió 20/18.: Ó, mely sok hal... 10.25 / mi zások Hang-fogó. Benne: 16.30 / mi Evangélikus ifjúsági műsor 21.00 / Bartók rádió Charpentier: Te Deum Magyarország története 12.05 / Duna Tv A bihari remete 21.15 / Duna Tv Az Árpád-kor utolsó évtizede Élő egyház 200 éve halt meg Bessenyei Magánélet (francia-olasz 20.00 / Duna Tv (vallási híradó) György játékfilm, 1961) 80 nap alatt a Föld körül 16.00 / Bartók rádió 21.10 / Duna Tv 21.40 / mi (amerikai-angol játékfilm, Összkiadás. Liszt Ferenc Viva, Kuba! Feldobott kő 2004) (115’) összes orgonaműve (kubai játékfilm, 2006) (80’) (magyarfilm, 1968) (83’) 21.00 / mi V/2. rész 23.25 / mi 22.20 / m2 Az igazi tündérmese 21.10 / Bartók rádió Szélesvászon A művészetek hídja (amerikai-angol családi film, Az emberi hang dicsérete (filmes magazin) (francia film, 2004) (121’) 1997} (94’) Scarlatti: Négyszólamú mise Új nap - új kegyelem Vasárnap Jézus mondja: „Az én Atyám mindent átadott nekem’.’ Mt 11,27 (Zsolt 103,19; Mt 20,1-16; lKor 9,24-27; Zsolt 60) Afelett érzett szorongás és bűntudat van bennem, hogy becsapom őt. Azt hiszem, hogy vallásos álarcom mögé elrejt­hetek mindent, és hazudhatom a vele való kölcsönös jó kapcsolatomat. Jé­zus megkap mindent; az isteni tudáson és bölcsességen, természetfeletti ha­talmon túl a döntés jogkörét, a szeretet és a kegyelem hatalmát - és a ke­resztet. Belegondolok: már önmagában az is teher és iga, hogy a hozzá leg­közelebb állók megcsalják, elárulják őt. Mi okból? Bizalmatlanságból, sze­mélyes ambíciók miatt? Jézus arra biztat, adjam neki az önféltésemet, a bi­zalmamat, a terhemet, a megfáradásom poklát is. Arra kér, hogy én is ad­jak neki mindent. Nem kell félnem, mert nála megnyugvást találok. Hétfő Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk? Róm 8,34 (íMóz 8,21; Lk 19,1-10; Róm 9,6- 13) Jézus szava szólal meg bennem, amely nem csak a megkövezésre váró bű­nös asszonyhoz szólt. „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantólfogva töb­bé ne vétkezz!” A vádlók kezéből kifordul a kő. Mert egyetlen ember sincs, aki a saját bűntelensége révén jogot szerez az ítélkezésre. A Mester célja nem a büntetés kiszabása vagy végrehajtása, hanem azt magára vállalva esélyt te­remt a bűntől való megszabadulásomra, hogy visszavezethessen az Istennel való közösségbe, ahol többé nem fenyeget semmilyen ítélet. Ezért szüksé­ges, hogy benne higgyek, és teljes bizalommal mindennap őt kövessem. Esélyt kaptam őbenne. És nekem most életre szóló döntést kell hoznom. Mert tu­dom, hogyha őt követem, nem járok sötétségben. Kedd Hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára. Ézs 53,12 (Kol 1,13-14; Zsid 12,12-17; Róm 9,14-29) Jézus nem kardoskodott az igazáért. Kijelentést tett magáról, tetteivel Istenről adott jelet. Közben hagy­ta, hogy azok közé sorolják, akiket megmenteni akar. Megrendít engem, hogy az Isten sorsközösséget vállal velem. Hiszen ő nem érdemli a büntetést olyan bűnért, amelyet én követtem el. Ha megértem azt a szeretetet, amely őt még­is erre késztette, az Úr akarata célhoz jut bennem. Szerda Az asszony odaérve leborult Jézus előtt, és ezt mondta: „Uram, segíts rajtam!” Mt 15,25 (Zsolt 118,21; Mt 10,40-42; Róm 9,30-10,4) Nehezen hajlik a tér­dem... Inkább szemtől szembe vagy a másik fölé helyezkedve akarok szól­ni. így érzem jól magam. Ez ad tartást és önbizalmat. Egyszer csak az éle­tem úgy alakul, hogy megtörik valami abból, ami biztonságot ad. Ezért a por­ban mászva, leborulva könyörgök az életemért vagy a szerettemért. A hit és a hűség próbája ez. Mustármagnyi kitartásomnak meglehet a következmé­nye. Amikor Isten válaszol: „Legyen úgy, amint kívánod!” - bizonyosságot kapok! Csütörtök Ugye öt verebet adnak kétfillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Lk 12,6 (Zsolt 36,7; íKor 3,/i—3/4—8; Róm 10,5-13) Fejemben kialakult egy kép a világról. Ennek alapján elveszettnek érzem magam. Gondolataim szo­rongássá álltak össze. Lehet, hogy el vagyok felejtve? Közönnyel veszik a létem rezdüléseit, ugyanúgy az örömeimet és a szomorúságomat? Belesüllyedek az érzésbe, nem érdekel senkit, hogy vagyok. Mindenki saját magával van elfog­lalva. Jézus azonban tudatosítja bennem, hogy nem vagyok elfelejtve. O az, aki számon tart, és értékesnek lát. Nem vagyok puszta tereptárgy, hanem élő esz­köz az ő kezében. Ez mindennél többet jelent számomra. E tudattól érdekes­sé válik minden reám bízott, értékessé minden találkozás. Péntek Figyelj beszédemre, Uram, vedd észre sóhajtozásomat! Figyelj hangos kiál­tozásomra, mert hozzád imádkozom! Zsolt 5,2-3 (Jak 5,16b; Jn 2,13-22; Róm 10,14-21) Közvetlen szólítom meg az Istent! Imádságban fordulok hozzá: ez a legkevesebb és egyben a legtöbb is, amit tehetek. Nála találok biztonságot és védelmet. Ez megnyugtat és feltölt. Kimondott, kimondatlan szavaimmal is megtalálom őt, hangsúlyommal és teljes testemmel, lényemmel felé for­dulok. A jelenlétének tudata oltalmat ad nekem. Szombat Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért. Mt 6,34 (Zsolt 23,4; íKor 1,26-31; Róm 11,1-10) Tervezgetem a napom vagy az életem. Mi hogyan lesz? Túl sok ismeretlen és bizonytalan rész van. Jézus biztat: vigyázzak csak arra napra, melyet éppen most élek. Mert abban van meg a létem minden valósága és igazsága, a tettek lehetősége, a bajok meg­oldása. Isten pontosan tudja, mire van szükségem. Keresnem kell az ő or­szágát és igazságát, és mindent ráadásképpen megkapok. ■ Benkóczy Péter FIZESSEN 1 ELŐ LAPUNKRA! Evangélikus Élet - A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-maíl: evelet@Iutheran.hu ♦ EvÉlet on-line: www.evelet.hu,www.evangelikuselet.hu Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu. Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel: 1/317-1108; 20/824-5519, fax: 1/486-1195-Szerkesztőségvezető: Boda Zsuzsa (zsuzsa.boda@lutheran.hu). Szerkesztőségi titkár (előfizetési és hirdetési ügyek referense): Vitális Judit (judit.vitalis@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lu­­theran.hu). Korrektor: Sinkáné Zombory Katalin (katalin.zombory@lutheran.hu). Tervezőszerkesztő / EvÉlet on-line: Nagy Bence (bence.nagy@gmail.com). Rovatvezetők: Boda Zsuzsa - Új nap - új kegyelem (zsuzsa.boda@lutheran.hu), Ecsedi Zsuzsa - Cantate (ezsu@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecumenica (peter.kendeh@lutheran.hu), Véghelyi Antal - A vasárnap igéje (antal.veghelyi@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu) 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-5478,1/486-1228; 20/824-5518; fax: 1/486-1229. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön (illetve Románia és Szlovákia területén) negyed évre 3250 Ft, fél évre 6500 Ft, egy évre 13 000 Ft, európai országba egy évre 43 800 Ft (168 euró), egyéb külföldi országba egy évre 51 200 Ft (196 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével töröltetni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk. _ro Iro író

Next

/
Thumbnails
Contents